2018. július 16., hétfő

Manager Swiss

kényelmesebb mint amilyennek kinéz
Barabáséknál a trip valami eszméletlen szemkinyitás volt. Már a kiutazás is a vonaton a svájciakkal sörözve nézni a svájc-szerb mérkőzést, végtelen beszélgetések az éjszakába nyúlóan majd két nap csapatás. Manager Svájc.. :) Pénteken 18:00-kor befejeztem a melót, két órával később vonatra szálltam, ami Zürichben tett le, ahol már Bézöl motiváltba várt. Tudni lehetett, hogy a legújabb földlakó hamarosan megérkezik, így kettesben is szerettem volna látni őket még egyszer, meg hát meg is kellett ünnepelni a közös szülinapokat. 
Prinzip Hoffnung
30m melegítő 6b. 6c-k
A halszemoptika miatt csal a kép... a valóságban jobban hajlik!
Györgyö, Hoci, Gabo
motkány


Első állomásunk a határ közelségében lévő Bürs-be vitt. A siheder Beat Kammerlander vidéke, itt véste fel a Prinzip Hoffnung rettenetét is. Bürs nagyon érdekes vidék ellentétben a Prinzip falával. Az egész helyre alapvetően a konglomerátum jellemző, az utak pedig 30 méteres magasságtól kezdődnek általában. 
Itt számomra egy 7c stand mellől kiesés lett a vége, ami egyébként is csak a fal közepéig ment, illetve mondanom sem kell, szétdurrantam a bemelegítő 6b-ben… :) a fokozatok is egyből árulkodtak az utak keménységéről, avagy oldschoolságáról.
Pumped Gabo
áthajlási határhajlandóság
öröm a 8b után
kismama fingerboarddal
Mire kiértünk, Hoci és Györgyi már motiváltba csapatták, Hoci is épp a standakasztójáról esett egy 30méteres 7c+nak, amit RP melegítő sharp try stílusban küldött.. áhhá szóval itt ez a szint – konstatáltam. Györgyi levarrt gyorsan egy 7c+ -t, majd Gabó következett a Skyline-ban, melyről már szerintem hallottatok. Eszméletlen érzés biztosítani, végigizgulni egy ennyire hosszú út megmászós próbáját, főleg úgy hogy először látod. A legdurvább megmászások egyike volt amit élőben láttam ever. Este Gabóék vendéglátását élveztük Hociékkal, Kriszta dupla adag tortával is készült, nyilván ismerte már gyomrom hírnevét. A chillezés a sokadik óriás pizza után ért véget.
Reggel elnyújtott kitalálós, túl sok a szikla, órákig tart mire az ember megszüli mégis merre menjen. Az Alpok hátrányai…
Vasárnapra a svájci Engelberget néztük ki. Wellness mászó szektor, 5 percre a kocsitól a kétezres hegyek között egy golf pálya mellett. Gabót inkább a babakocsival megközelíthetőség csekkolása motiválta, de azért egy WC-7c –t sikerült leaprítanunk. 

faszos koma a 8a+-ban
Prémium kőzet, tökéletes kiépítettség, alul sűrű feljebb foghíjasabb nittelés, de élhető keretek között. Svájc nem volt egy ingerszegény trip. Látni ezt a gazdag országot, a percenként elmenő Ferrarikat, kontrasztos volt felszállni vasárnap este a Máv Budapestre tartó járatára, ahol a budit nem tudod magadra zárni. Ez a trip egy mézesmadzag volt, amit Gabóéknál még folytatás fog követni. De más tervek is vannak. Hazafelé viszont csak egy érdekelt. Tudjak még egy maxerőset edzeni a svájci 9 napos ujjerős bouldertrip előtt és uakkor uaz jóú lesz!!! Hétfőn reggel 9órakor szálltam le Kelenföldön ébredve a hálófülkés vonatból és besétáltam a munkahelyemre. Kezdem elkönyvelni lehet sosem fogok pihenni a hétvégéken, de amíg ilyenek addig igazából nem panaszkodom! J

2018. július 12., csütörtök

High times in Labák 2018

A bejegyzés már korábban nap világot látott (itt olvashatod ha még nem tetted) és most végre a videó is elkészült!!

Íme:


2018. június 29., péntek

Skyline, avagy a megtestesült bézöl

Írta: Barabás Gábor
Skyline. Még a név is milyen inspiráló. Skyline.. az egész 2017 elején kezdődött, mikor úgy döntöttem itt az ideje külföldön is mászni egy 8b-t…
Mindig is fontos volt számomra, hogy jobb mászóvá váljak, de ehhez mindenek előtt a fogalom definiálására volt szükség, vagyis mit is jelent számomra a jó mászó fogalma – a sokoldalúságot. Egy jó mászónak legyen rálátása és legyen igénye arra, hogy megismerje a különböző mászóstílusokat, technikákat. Nem kell mindenben kiemelkedőnek lennie, de személy szerint egy teremben feledzett kisperemes 8B boulder arcot, aki nem tud egy 6-os repedésen felmenni, vagy egy 40 méteres tufás 7a-t megmászni egy-két próbából és erre nincs is igénye, egyszerűen nem tudok jó mászónak tartani. De természetesen ez az én értékrendem, minden ember találja meg a saját boldogságát, hiszen ez a legfontosabb az életben. Ha valaki campuson akar edzeni egy ziafelhőben úszó teremben, csak az egykezes a fontos és ez teszi boldoggá, nincs semmi gond, csak az önfényezés és mások oltogatása ne társuljon hozzá, mert az kiábrándító.
A képen balról jobbra egy 8b, 8c majd egy újabb 8b (Skyline) és így tovább..
Ezen az úton haladva jutottam el először Földes Andrissal az USA-ba még 2016-ban, vicces is volt mikor a 6-os repkókban újra kellett kezdenem az egész sportot, hirtelen újra kezdő lettem. Szomorú, de még az egykezes sem segített rajtam. Ezekkel a gondolatokkal nyugtatgattam lelkemet az évek során és kerültem el a nehezebb kihívást jelentő sportutakat. A 8a-k egyre könnyebben estek el a különböző stlusokban, úgyhogy véget ért a tingli-tangli, 2017 tavaszán elhatároztam: itt az ideje egy külföldi 8b-nek. Azért ezzel sem lőttem magasra, hiszen Geriben már megmásztam a népszerűbb utakat ebben a fokozatban, de mondjuk ki őszintén: Geri a számmászás tökéletes helyszíne, ugyanaz a stílus szinte minden útban, mássz meg egy nehéz utat és jöhet az összes többi úgy, hogy külföldön egy random kiválasztott 7a+ OS-hez közöd nem lesz. A 8b-ben pedig nem kapod meg a te magasságodhoz tartozó tökéletes bétát és nem topiban gyakorolgatod először az utat. Cserébe viszont ott a kaland: kalauzból lehetséges szektorok nézegetése, felfedezése, út keresés, béta kitalálás..
Sárga pólóban egy mászó közeledik az út feléhez
Bürsben először Fidyékkel másztunk, a hely pont félúton volt köztünk és Innsbruck között Ausztriában, ideális célpont egy hétvégi kiruccanáshoz. A hely azonnal lenyűgözött, áthajló 30-40 méteres utak konglomerátumon, és ne felejtsük el az öreg Beat által nyitott clean 8b/+ Prinzip Hoffnung-ot sem. Az ember beáll az út alá és azonnal megérti egy út fokozatának jelentéktelenségét: vegyünk egy mászót, aki letolta a Zed-et és egyet, aki a Prinzip Hoffnungot. A nehézség egyforma, a két mászó fizikális, mentális és technikai tudása már nem annyira. Így nem is ebbe az útba szálltam be, hanem a völgy másik oldalán lévő Skyline-ba.
A szikla jellege itt teljesen más, az út a fal legmagasabb részén halad középen, 35-40 méter hosszú, több mint 10 méteres konstans áthajlással. Első alkalommal fel sem jutottam a standig, az út tökéletesen van nittelve: az elején sűrűn majd egyre ritkábban hiszen lehet esni – egyszerűen nem tudtam egy fölső kunsztot átmozogni kb. 3-4 méterrel az utolsó nitt felett. A következő hétvégén újra Bürs, újra nem sikerül, de többet ésszel mint erővel: egy kb 3 méteres bottal és egy rátépelt Kong csalóköztessel és végtelen settinggel sikerült bevarázsolni a kötelet a következő nittbe. Először voltam a standban, és nem értettem hogy lehet ez 8b: az első 20 méter minimum egy kőkemény 8a, majd egy közepes pihenő. Ezt követően az út egyre nehezedik, vannak még rázogató helyek, de nem az igaziak, a nitt távok egyre nagyobbak majd jön a dinamikus kunszt kb a 30. méteren, 1-2 rázás és a 2. kisperemes kunszt a stand alatt. Az út mozgása komplex, változatos, és valami fantasztikus érzés elérni a standot. Nem véletlenül a környék klasszikusa, kötelező ebben a fokozatban. Elkezdtünk járni Bürsbe, mentek a próbák, finomodott a béta, de még a pihenőig sem sikerült felmászni egyben, de a motiváltság csak egyre nőtt. Majd ősszel Krisztával újra USA, kb. egy hónap kihagyás, majd egy újabb hónap mire megint visszaerősödtem. Mentek még mászások az évben, de az idő egyre hidegebb, a próbák meg egyre rosszabbak lettek. Télen rámentem a maxerő endurance javítására, semmi nehéz boulder, rengeteg köteles 8a+ mászása a teremben a komfortzónán kívül, beastmaker beszerzése, app letöltése. Majd szilveszterre leszerveződött egy Margalef, és muszáj volt egy önbizalomnövelő stratégiára váltani: mindegy milyen áron, de egy nyamvadt 8b mászása a tripen. 8a.nu útleírások olvasgatása, videók nézegetése, mi az ami a legjobban feküdhet. Végül sikerült, ahogy Hociék nevezik „a helyi vécében” megmászni egy 8b-t. Rendben, az út kb. olyan nehéz mint mondjuk egy Fenevad és köze sincs a Skylinehoz. Tehát nem arról van szó hogy én vagyok gyenge, csak jobban kell akarni, így a trip után köv. hétvégén újra Bürs. -2 fok, az út elejét vékony jégpáncél fedi, bele sem mozgok. Május elején kezdünk el újra járni és azonnal sikerül a pihenőig felmászni egyben, majd a kövi hétvégén már a felső részen esek ki. Kezd összeállni az út, de minden alkalommal csak egy éles próba fér bele az erőbe. Már mindig sikerül eljutni az utolsó kunsztig, csak egy mozdulat hiányzik, de érzem az még messze van. A maxerő endurance és az endurance is rendesen fejlődött, de a maxerő beesett így júniusban elkezdek megint boulderezni. Mivel a baba mindjárt megszületik és így a fókusz nem a mászáson lesz, kezdem elengedni az utat és átmenni a nagyfalra. Ekkor Györgyi egy keddi Bürsre hív, lógjuk el mindketten a napot és csapassuk. Legyen! Meglepődök a formán, hirtelen érzem a téli edzés lepihent hatását, maxerő újra a topon. Könnyen megy egy 7c OS, majd 4. útnak átmozgom a projót, kimondottan megnőttek a peremek és a lyukak. A teremben is érzem a fejlődést, a köv. héten két 8a esik el könnyedén 2.GO. Maga Ízer Bálint érkezik a hétvégére, Hoci és Györgyi is csatlakoznak. Szombaton Bürs, tökéletes megmászó idő: 15-20 fok árnyékban széllel. Követem a stratégiát: nehéz részeket a lehető leggyorsabban átpörgetni és csak a jó pihenőkben megállni. Minden tökéletes, egy hibát sem vétek, hiszen már vagy 1000szer pörgettem át lefekvés előtt az agyamban. Kb 1 év és 20-25 próba után beakasztom a standot, hihetetlen mászás, tökéletes minden pillanata, egy pontba sűrűsödik az egy év munka eredménye. Megérte. Györgyi is felszáll a sending trainre és behúz egy 7c+-t, én még megnézek egy múlt évről itt hagyott 8a-t és a nap végén még ez is elesik.
Méhen belüli szoktatás a sziklához
Szokásos camp Hociékkal
Mindig úgy gondoltam, nem a cél elérése, hanem az odavezető út a fontos és azt kell élvezni, különben teljesítmény alapú mászóvá válik az ember, aminek a végén ott a burn out. Most viszont hazudnék, ha azt mondanám nem volt király érzés beakasztani a standot és visszanézni az idevezető útra. Végre sikerült Angela Eiter 2006-os OS szintjét elérnem. És máris itt a következő kihívás – babaprojekt. Talán kicsit nehezebb és hosszabb lesz, de jobban is fogom élvezni.. legalábbis azt mondják...



2018. június 27., szerda

Venediger - halujárat a hegyen


Az egész story valamikor a tél folyamán fogalmazódott meg, valami olyasmi mondattal kezdődve, hogy de jó lenne... A pénteki edzéseink során mindig volt kisebb nagyobb kupaktanács, ahol a "jó lenne" egyre inkább körvonalazódott. A csapat is jelentősen alakult idő közben, többen visszamondták, többen csapódtunk - végül az áprilisi időpont lemondása után júniusra tűztük ki a Venediger megmászását. Az elmúlt hónapok baráti eseményei, bulik, a legénybúcsú vagy az esküvő során már mindenki megismert mindenkit, bár ilyen felállásban ez volt az első közös trippünk. Buksi, Dani, Matyi és Erdős Gábor voltak a szerencsések. A nagy felszerelés kölcsönkéregetések és a céges autó megszerzése után már nem volt kényes pontja a trippünknek, csak a jó időért kellett szorítani. Indulásunk előtt pár nappal derült ki, hogy kinyit a Defragger hütte, így világossá vált, hogy erről az oldalról fogjuk támadni a hegyet. Erdős volt köztünk az egyetlen "írástudó", így teljes mértékben rá és tanácsaira hagyatkoztunk, a megalvást, trekket, felszerelést, tempót és a „mokkolási határhajlandóságot” illetően is. 
hegyizeller

Hinterbichl-ben hagytuk az autót és 1500méterről egy startrakéta után megindítottuk a trippet. Az első 100m után elkezdett emelkedni a terep, ami nem volt túl bizalomgerjesztő, ha a táskám súlyát és a hegy 3666m magasságát próbálom összehozni azzal hogy még csak 1500körül vagyunk. Azt hiszem elég "zoknis" vagyok a hegyre menet tekintetében, szerintem se a jó táplálékot nem sikerült megválasztani, se a magammal hozott cuccok mennyiségét, egy szó mint száz kicsit túlkészültem a
dolgot. Csapatunk több tagját az első hüttében kapható sör gondolata éltette, amit a Johannes hütte zárt ajtajai morzsoltak széjjel. Így maradt a bizalom a rakéták és vádlink erejében. A táj valami eszméletlen szépségesen alakul át, a zöld növényzet egyre alacsonyabb lesz, végül a füvek is eltűnnek és pár hegyi virágot és mohát leszámítva nem marad semmi csak a töredezett gránit lapok, melyeket idővel a növekvő hófoltok tarkítanak. Teljes kálváriánkat nem részletezném, már ment le a nap amikor
elértük a Defragger Hüttet, fájó combok kíséretében ölelgettük a jól megérdemelt Zipfer söröket. Mindegy az ára, nem is nézed. Megdolgoztál érte és ami megjár az megjár.
A hütte egyetlen lakója egy már ezerszer csúcsot látott vén hegyimedve volt, aki nekem először inkább egy a hét törpe közüli „a morgós” figurára emlékeztetett. Mint biztossá vált, ez volt az első nyitott napja a Hüttének a hegyen, így az öreg hangos hahotázásba kezdett amikor arra tereltem a szót Pommes-t szeretnénk vacsorázni. (Ekkor az Erdős által emlegetett káposztás leves reménye is szertefoszlott) Végül egy kis németül győzködés után az egy virsli helyett kaptunk kettőt, és a szelet kenyér mellé került egy csöpp mustár és ketchup is a tányérra. A két Wurstért alkudozás után már kezdtem tényleg rosszul érezni magam, hogy pommest mertünk kérni. 
Mint a honlapon okosodtam utólag, a Defragger szobáit valóban nem fűtik, viszont motivált pokróc mennyiség áll a vendégek részére, a hegyen pedig amúgy se reméljünk 3000m magasan 20fokosra felfűtött szobát. Azért egy hősugárzó guberálása után sokat javítottunk a helyzeten. Nem tudom kedvességből, este megrottyant állapotunkból vagy szadizmusból, de az Öreg valóban nem bízott a reggeli felkelésünkben amit este közösen elterveztünk, és fél 6 magasságában Aufstehen!-t kiabálva jött felébreszteni minket!
A kávé végére is alig értem a szelet lekváros kenyér reggelije mellett amikor sürgetve küldött minket el a Hütteből. Többször értésünkre adta addig kell menni amíg fagyott a hó, mert minél később indulunk annál olvadtabb, besüppedősebb és nehezebb lesz.
Arra a döntésre jutottunk este, hogy a hegy másik oldalán ereszkedünk majd le a Neue Prager Hütte felé, így minden cuccunkat magunkkal vittük most is. Azt hiszem ezt hívják alpesi stílusnak.
Írástudó, hegyeket látott Erdős barátunk tartott egy gyorstalpalót a gleccserbeszakadás esetén szükséges teendőkről, illetve a kicsúszás megfékezéséről, összekötöttük magunkat a gleccserkötelekkel, felkerültek a hágóvasak is és jöhet a csúcs. 
"pisálás a csendbe"
Pár száz méterenként beiktattunk pihenőket, szerencsére senkit sem viselt meg igazán hogy a mély sóhajtásra sem úgy telik meg levegővel a tüdő ahogy megszoktuk. A tempós menetelésnek hála 10 óra környékén el is értük a csúcsot, a környékén másik oldalról feljövő embertömeg kicsit lakosságivá tette a csúcs-feelinget de mint később megtudtuk itt nyáron van hogy 400 ember jut fel egy átlagos szombati nap a hegytetőre, úgyhogy inkább csöndbe maradok. 
3666m
A Venedigerplaton 3407m környékén tartottunk egy kis chillezést, a nap itt annyira erősen sütött, hogy félmezkóban lehetett heverészni a havon. Ezután egy igen csalóka szakasz következett, ugyanis a Hüttét már távolról lehetett látni és úgy tűnt mint ami csak egy köpésre van. Mégis a kb. fél óránként tartott pihik során konstatáltuk, hogy az a házikó kurva lassan közeledik, mialatt a lefelé menet szépen eszi meg a combunkat. Délután 2-3 lehetett így a hó is már olvadt volt, néha egyikünk másikunk combközépig eltűnt az összetömörödő lazább hórétegben. Itt láttuk talán a legrejtelmesebb gleccsert is, aminek feneke a sötétbe burkolózott - kicsit izgalmasabbá téve a gleccserjárást. Valamikor a délután folyamán értük el a Hüttet, ahol egy fürdés után csapatunk az ágynak esett. Az ébredés után nem sokkal jött is az ünnepi vacsora. Előző napi a hegy túloldalán szerzett tapasztalataink alapján nem számítottam sok jóra a kajálásokat illetően, erre valami tökmagos sütőtökkrémleves, oldalas krumplipüré, rizs, salival, desszertnek pedig tejszínhabos csokipuding fogadott, amit biztos ami biztos egy Frittatensuppeval és Apfelstrudellel folytottunk le. Bár a többiek valami esti légszomjról meséltek, én az igazak álmát aludtam reggelig. 5:30-kor keltünk, reggeli svédasztalos feeling.


2800mről 1500-ra kellett ekkor lesétálnunk a sziklás hegyoldalon a gleccser mentén. A táj megváltozása valami eszméletlen gyönyörű végig, én mindig azt éreztem hogy bármilyen fáradt a tested a téged körülvevő környezet szépségéből nagyon sok energiát lehet nyerni. A völgybe leérve is kihasználtuk a sörözési lehetőségeket, majd Felbertauernből áttaxiztunk hegyi taxival a kocsink parkolójába, ahol már a mikuláscsomag a szélvédőn fogadott. Erdőst kitettük Lienznél, aki innen az Ujjerős mászó-szörf táborba ment le chillelni Arco-ba, ahonnan a visszaérkezése másnapján ment doktorálni. Ez az ember tud élni. Tapasztalataim a hegyről: fontos a jó cipő, illetve a túrabot fontosabb eszköz mint hinnéd... :) Mindig érdemes korán kelni a hegyen, lefelé pedig már a szar is gurul.