2007. augusztus 24., péntek

Gábor- és az esőcseppek zuhanása

Némi egyeztetés után hétfő reggel álmosan, de indulásra készen találkoztunk a megbeszélt helyen. Legújabb úticélunk Tardosbánya volt, ahol két napot szándékoztunk eltölteni mászással. Gyorsan haladtunk, így reggel tízre már a falaknál voltunk. Egy pillantás elég volt a Nagy-falra és már tudtuk: rövidebb útban kell bemelegítenünk. Így a Sáros-falhoz cipeltük a felszerelést, és rávezetésképpen mindnyájan kimásztuk a Sárost (V), ami a nevéhez hűen rettentő dzsuvás volt. Ezután még másztuk a Pszichoszexuális identitás-zavart (VII+), továbbá a Csergincet (VII). Mondván bemelegítettünk, átmentünk a Nagy-falra, ahol Gábor bepróbálta a Moha & Páfrányt (VI+) előre. A fal utolsó harmadában beleesett, és rejtélyes módon az első köztes magasságában fogta meg a kötél. Bálint itt felső biztosítással megmászta a Zergevadászt (VIII), majd szintén felsővel a Csigavadászt (VII+/VIII-). A környező falakon még sokáig mászogattunk, megpróbáltunk nem figyelni arra, hogy az idő közben vészesen romlik. Ám ez nem segített rajtunk, a kőfejtő délután öt óra fele majdnem teljesen kiürült, de mielőtt örülhettünk volna hogy nincs tömeg, elkezdett zuhogni az eső. Körülbelül fél órát vártunk a Nagy-fal áthajlásai alá húzódva, hogy csillapodjon a vihar, de csak rosszabb lett, így magunkat és a felszerelést egy gyors rohanással és sárban csúszkálással a sátrakba menekítettük. Ott átöltöztünk száraz ruhákba, és az előtérben főzve, viszonylag kellemesen eltöltöttük az időt, amíg elült a vihar.

Másnap elmentünk megkeresni Kis-Gerecsét, de nem találtuk meg, visszafele meg még el is tévedtünk. Végül közös megegyezés alapján, a bánya irányába indultunk és hamarosan rá is leltünk a jó útra, mely visszavitt a kőfejtőbe. Ekkor lebontottuk a sátrakat, majd összepakoltuk indulásra készen, csak a mászó felszerelést hagytuk elöl. Egy gyors ebéd, majd célba vettük a „száradó” falakat. Bálinttal beszereltünk három utat: a Pelét (VI+), a Zergevadászt és az Ébent (VIII+). Gáborral megmásztuk felsőbiztosítással a Pelét, Bálint a vadászt próbálgatta. Az Ébenhez már se kedvünk se időnk nem maradt. Indultunk haza.

Irta: Szabó András, Izer Bálint

2007. augusztus 16., csütörtök

Sportnap - mindenáron!!!

Kimentünk a mólóra, Gáborra néztem. Kémlelte a vizet - én is néztem, de nem láttam, mit is kell nézni (?)- és már mondta is milyen szél lesz, és honnan jön. Nem értek semmit. Hát igen, ez a jópár éves vitorlás tapasztalat ez nekem eddig kimaradt. Tanítgatott, próbáltam megjegyezni mikre kell figyelni a vízen. A klubban mindenki azért imádkozott hogy vihar legyen. Nagy vihar.
Balatonfüreden voltunk, a helyi vitorlás klubban, éppen nézegettük a hajót amellyel állítólag ki fogunk menni a Balatonra. Kalóz. A tökéletes név, illik a hajóra. Lassan megjött Lili is, a hajó ideiglenes tulajdonosa. Fölszereltük (vagy inkább csak ők én néztem), a kocsiról betoltuk a vizbe, beszálltunk, és rükvercben kimentünk a kis öbölből. A fedélzeten Gábor egyszerre húzkodott 10-20 kötelet és mindeközben még a kormányt is kezelte. Már értem, hogy is sikerült neki a KÉK- SZALAGON több mint 500 hajóból, 84. ként célba érni. Nagy szerencsénk volt, ugyanis volt szelünk. Nekem személy szerint az a rész tetszett, amikor -hogy a hajó fel ne boruljon- ki kellett dőlni, és minden ruhadarabom csontig ázott. A Kalóz szinte repült a vizen. Sajnos a vitorlázás hamar véget ért. De van ám program délutánra is. Alighogy hazaértünk, már pakoltam is a 70 literest,- készültünk sziklára. Ezúttal egy még nem ismert, ritkán mászott helyre mentünk. A cél most : Csesznek. A tervben van egy kis streetboulder a váron, és sziklamászás a vár mögötti "sziklameredélyen". Az odajutás kicsit necces volt, nem találtuk meg a sziklát. Kb. 1 órányi gyaloglás után találtuk meg a 10-15 méteres falakat. Hazafelé kiderült hogy 5 perc a buszmegállótól. Beereszkedtünk a standot itt egy, vagy jó esetben két rozsdás szög jelentette. Nittek itt-ott voltak, kb. 10 méteren egy. Az első mászást szabályosan akartam végrehajtani, így jó alaposan megnéztem a Magyar Sziklamászó Kalauzt, hogy merre is megy pontosan az út. A kalauzban a nehézségét VIII ra adták. Namármost szerintem aki ezt a kalaúzt készítette... ő még életében nem mászta ezt az utat, vagy pedig kezdő volt tériszonnyal. Na mindegy mi Gáborral egy VI/VI+ -os nehézséget tippeltünk neki. A következő utat szintén VIII ra írták, habár ezt meg alábecsülték,-tük. Nehezen eljutottál kettő csipethez -ami itt most pihenő fogás-, és az áthajló falon egy repedésen kell fölmenned, ami úgy 1-5 mm széles, és itt ott vannak rajta egy-kétujjas fogások. Ez a szakasz körülbelül 3 méteren keresztül tart, de ez a rész nagyon emberpróbáló, ugyanis nem tudsz ziázni, mert ha elengeded a falat leesel. Nincs lépésed és el vagy durranva. Az út neve a kaller szerint: Lehetetlen/ Cseszneki VIII. Hát az biztos hogy nem egy mindennapi út. Fene se tudja hány beleüléssel de megmásztam, de a boldogság most elmaradt, nem volt jó hangulatunk. Összepakoltunk, vártunk a buszra, hazamentünk. Itthon a nap végén még erősítettem egy nagyot, majd nyujtással levezettem, másnap reggel pedig úszással zártam a sportnap fáradalmait.

2007. augusztus 11., szombat

Szentbékkálla; egy morzsányi boulderparadicsom

Gáborral, és Müllyvel úgy gondoltuk ideje meglátogatni a Kőtengert, mely a földtörténeti Ókorban képződött, szürke, narancssárga kőgombócok, fal letörések és tornyocskák ágaskodnak, melyeket már a '90-es években a magyar mászok próbálgattak. Ez a hely az utolsók közt van melyet még nem ért utol a civilizáció, hála a hegyeknek melyek körbezárják. Amikor megérkeztünk mintha visszarepültünk volna a múltba; a 70 Ft fagyi (gombóc!), utak, táblák. A faluból alig 10 perc gyaloglás után megpillantottuk az első sziklákat, a hely előőrseit. Már maga a táj annyira szép volt, hogy próbára tette kameránk és fényképezőgépünk aksiját. A mászásra is tartalékolni kellett. 150 méteren történő akklimatizáció során a kb. 3-4méter magas hátsó fal könnyű reibungos fogásain bemelegítettünk, majd nehezebb falatra vágyva; egy zegzugos, árnyékos falhoz mentünk. Itt rögtön adta magát egy út, aminek a neve Elton John lett. (a nehézsége kb. VII a felső képen ezt mássza Tódi, keze a topfogáson van). Majd miután ezt megmásztuk rögtön mellette megtaláltuk a következő kunsztot, s ezzel igen magasra tettük a mércét, a nap egyik legnehezebb útja lett. Csak TOP- -ig tudtuk Gáborral megmászni, bár ő már a tetejét egyszer átmászta. A nehézsége súrolja a VIII-at. Az itt lévő képen épp ezt mászom a topra felcsapás előtt. (a kép hátterében az Elton John.) Ez után másztuk, a híres Krokodil fejet, és a mellette lévő sima falacskát. Itt is belemelegedtünk egy IX- -os útba, de még csak közünk se volt hozzá, a kulcs mozdulat az 1-2 mm -es peremeken hiányzott. Next time!








Miután ezt a nagy tömböt előről-hátra, oda-vissza megmásztuk, tartottunk egy kis pihenőt az árnyékban, ugyanis legalább 35°C volt. Ebédeltünk majd visszamentük a faluba a kutakhoz lehűteni magunkat. Miután megettük az "olcsón" vett fagylaltunkat, visszaindultunk a sziklákhoz. De nem csak mi voltunk ám ott! Átlagosan úgy 20-30 túrista nézelődött, és másztak fel a híres krokodil fejre egy fénykép kedvéért, sikongatva merthogy -nekik tériszonyuk is van-. Visszafelé megismerkedtünk a helyi kút örzőjével: a póker arcú békával. Visszaérve nehéz volt újra belerázódni a mászásba, és már nem nagyon volt bőr az ujjunkon, de egy adag leukoplaszt megtette a hatását és újra tudtunk mászni. A délutáni első kunszt igen nehézre sikeredett, kb. VIII- volt. Rengeteget gondolkodtunk rajta hogyan is lehetne felmászni a tömb tetejére, az apró reibungos fogásokon. Mivel ez a boulder csak nekem sikeredett, Gábornak TOP- volt, így én elnevezem Mandala delight -nak. Mivel hasonlít a mandala nevű boulder elődjéhez, csak a nehézségük kicsit különbözik. :)
A képen az út tőlem balra megy fel, az előttünk járók ziás foltjai felé.
Majd a kiszállásnál valahogy eltűnnek a fogások.



Mandala delight -et magunk mögött hagyva fejembe vettem az Underground, azaz aluljáró, vagy metró néven emlegetett VIII- os utat. Mivel nap vége volt, ez már nem ment ki, habár valószínűleg ez itt az egyik leggyönyörűbb boulder. Urbanics Áron:"Egyharmad erő, egyharmad technika, és egyharmad psziché, ez a mászás" mondása tökéletesen érvényesül erre az útra. Mivel ez senkinek nem ment ki, azért hogy legyen egy kis siker élményünk a végére kimásztunk egy könnyű repedésekben gazdag utat. Ez talán az egyetlen út, amely mindhármunknak sikerült, ezért erről készült egypár, mi a "Hármas" nevet adtuk neki.

Gábor a beszálló mozdulatnál.
Én küzdök a folytatásban.
Majd a Top előtti mozdulat.
Gábor ugyanott és aztán...
Gábor a Top fogáson már csak fel kell mászni...

Na ez is megvolt! Indulhatunk Haza! Visszasétáltunk a faluba, ettünk ittunk, majd a helyi busz pályaudvarról (ez itt egy darab megállót jelent) továbbmentünk Tapolcára. Mivel a buszunk késett, nem értük el csatlakozást és másfél órát ültünk, és fagyit ettük. Majd irány haza, hisz hivatalosak voltunk még Müllyékhez vacsorára, ahol Hortobágyi húsos palacsinta várt minket, éhes mászókat. Ez után elbúcsúztunk és mindenki ment a maga útjára, álmosan, fáradtan.

Végre elkészült!!!

Üdv, minden kedves mászó,- és sporttársnak. Ez a blog azért készült, hogy leirjuk hol, mit másztunk-túráztunk. Ez amolyan mászónapló a neten. Nyugodtan irjátok le észrevételeiteket javaslataitokat a bloggal kapcsolatban.
Bálint