2007. december 24., hétfő

Ünnepek

Mivel már csak pár perc van a karácsonyból, ezúton is kívánok minden kedves olvasónak barátnak, mászótársnak kellemes olvasgatást/hülyülést/ mászást! Ez legyen az én ajándékom.

Redrock reggeltől- estig!




Hát hol is kezdjem. Talán ott hogy kicsit téli pihenőre küldtük a blogot. Ennek több oka is volt, a klubtagok lustaságaitól eltekintve, betegeskedtem az ujjammal és kihagytam 3 hónap mászást. Ez volt életem legrosszabb 3 hónapja. De ennek vége, s visszavonulásom megcáfolására mentünk el Gáborral a Redrock boulder kupára. Reggel 9-órakor vette kezdetét az "A" kategória ahol mindössze Kámvás Bálint /Törpe/ és én versenyeztünk, de ő későn érkezett és kizártzák a versenyből. Így nyertem meg az a kategóriát. A selejtezőben 12 kunszt volt, 11 elsőre egyet másodikra csináltam meg. Szóval meglett volna azért a második hely is. Gábor ekkor lépett be a képbe, vagyis a redrockba. A nyilt kategóriában hihetetlenül mászott minden mozdulata kidolgozva, ahogy azt kell. Nekem kicsit nehéz volt 3 hónap után a verseny, de nem is akarok mentegetőzni; 12 útból 5 TOP, 2TOP-. Gábor 7 TOP mászott és 2 TOP-. Ez elég is volt arra, hogy Gábor döntőbe kerüljön. A döntő 4 bitang nehéz kunsztból állt, melyből Gábor egyett megmászott volt egy TOP- utja, s ez elég volt egy nyíltkategóriájú 6. helyezéshez. Strommer Laci a 2. helyen, Pulinka Zsolti a 7., Gozony Gergő pedig a 8. helyen végzett. Tőle az alábbi linken találhattok részletes leírást a verseny útjairól. http://www.redrockmaszoterem.hu/ Gyömörei Máté a 13. helyezést szerete meg. Vígh Zoli és én pedig (szinte szégyellem) a 23. helyen végeztünk. Strommer Soma a kategóriájában az 5. helyen zárt, sajnos - saját elmondása szerint - messze voltak neki a fogások. Természetesen a hangulat is Topon volt, a döntőben egy-egy top mászás vagy szép technikázást hatalmas ovációval fogadott a tömeg, szinte egy arénává alakult át a kis helység. Végül nézeteltérések sokasága miatt Gábor Fehérváron töltötte az estét, nekem pedig szerencsém volt Stromival és Mátéval hazajönni.
Talán nincs is tanulsága a mostani mászásnak; annyi biztos mi legközelebb is tuti megyünk.