2008. június 25., szerda

Kampányol az Ankogel





Mikor már komolyan kezdett foglalkoztatni a nyár gondolata, Zsolti (Alsóörs) barátommal elkezdtünk tervezgetni egy nyárnyitó túrát. Az év utolsó "edzésén" amit "sziklán tartottunk" (vö.: evés, ivás a Betekints-völgyben) került sor a részletek egyeztetésére. Így június 19-én csütörtökön reggel elindultunk az osztrák Alpokba. Cél: az Ankogel. Hat órás autóút után felvettük veszélyesen nehéznek tűnő hátizsákjainkat a Maltatal mellett lévő víztározó parkolójában. A terv szerint aznap a lehető legjobban meg akartuk közelíteni a hegyet, és egy ideális helyen sátrat verni. 2 órás gyalogút után megérkeztünk az Osnabrücker hüttéhez (2040 m), ami ugyan még nem volt nyitva, de a fullextrás vinterraum része teljesen üresen, hívogatóan állt. Rövid gondolkodás után úgy döntöttünk, igénybe vesszük ezt a jólfelszerelt menedékházat, hiszen ritkán kínálkozik alkalom az egészet egyedül birtokba venni. Estére nem is bántuk meg döntésünket, ugyanis hirtelen elromlott az idő, és az addig felhőnélküli kék ég mennydörgésektől lett hangos. Közben a hüttében otthagyott cuccokra találtunk, amiket hasznosnak bizonyulhattak a másnapi mászáshoz, így Zsolt egy ütöttkopott, de remekül működő Saleva vákuumtermosszal indult útnak, én pedig nehéz pillangókésemet egy ősöreg, de könnyű és elegáns Rostfrei késre cseréltem.Másnapra a tervezett ébresztő reggel 4 volt. Ehhez képest három órával később ébredtem, mikoris kiderült, hogy Zsolt kikapcsolta az ébresztőt, mert négykor vaskos felhőréteg húzódott végig a völgyön. De nem baj, hét órára kiderült az idő, így elindultunk mondván, még nem késő a csúcs, még azzal együtt sem hogy megint negyed órába telt mire az első száz métert megtettük (ugyanis a parkolóban is ez történt). Ezúttal könnyű zsákokkal indultunk fel a közeli vízesés tetejére, ahonnan már látszott az Ankogel 3250 méterig emelkedő csúcsa. Ekkor fél10 felé járt az idő, és megint sötét felhők közeledtek. Úgy döntöttünk, várunk egy órát mielőtt nekivágnánk a kitett gerincnek, hátha azalatt kitisztul az idő. És valóban, másfél óra múlva továbbindultnk, ekkor már zsákok nélkül, egy kabáttal a gerincnek. Szép mászás volt, akadt ahol sziklanyelven, törmeléken, vagy épp hómezőn mentünk fölfelé, cuccok nélkül hamar elértük a gerincet. Ekkor megint közeledni látszottak a felhők, de még messze voltak, még volt időnk felderíteni a gleccser felé vezető útvonalat. A gerincen nagyjából 3050 méter magasságig mentünk, ekkor már mennydörgéseket is hallottunk, így letettünk célunkról, és leiszkoltunk a vízesés felé. Mire elértük, már többször is esett többféle csapadék is, ilyen bizonytalan időben nem akartuk megkockáztatni egyik gerincútvonalat sem, lementünk tehát a menedékházhoz és erőt gyűjtöttünk a másnapi esetleges újabb csúcstámadáshoz. Aznap délután megérkezett a menedékház tulajdonosa, és megkezdte a nyitási munkákat.
Szombatra a terv a következő volt: az időjárás változékonyságát figyelembe véve úgy döntöttünk, hogyha reggel négykor egyetlen felhő is van az égen, akkor az Ankogelt hátrahagyva felmegyünk egy bivakházhoz. Ha akkor teljesen tiszta idő van, esetleg újból nekimegyünk a csúcsnak. Másnap reggel négykor az idő pontosan olyan volt mint előzőnap reggel négykor. Összepakoltunk tehét, és elindultunk a víztározó partján az autók felé, ugyanis erről az útról nyílt a völgy, amerre a bivakházhoz lehetett jutni. A házban talált felszerelést, a termoszt, a kést és a többit természetesen elmostuk, és visszatettük a oda, ahonnan elvettük (khmm;).Mire elindultunk azonban hibátlan kék lett az ég, felhőnek nyoma sem volt. Zsolti egyszercsak megint hajthatatlanul a csúcsra akart fölmenni, de hosszas győzködés után belátta, hogy ez ugyanolyan kampányidőszak mint előzőnap reggel, és néhány óra alatt megint elérnének a felhők. A völgybe befordulva elrejtettük a zsákokat, és elindultunk a jelzés nyomán, amit hamar el is vesztettünk és igenjól be is szivattuk magunkat. Egy nagypbb kerülővel visszatértünk a jelzésre, és valóban fél 10 környékén megint megjelentek a felhők, és rövid idő alatt ugyanolyan sötét lett az ég mint pénteken. Még néhány óráig követtük a jelzést, ami egy nagyon genya útvonalon vezetett volna minket még órákig, ha meg nem unjuk az egyre nagyobbodó és egyre lavinaveszélyesebbé váló hófoltokat, és és le nem megyünk a folyó partjára. Ekkorra már éhesek és meggyötörtek voltunk a sok szint után amivel megleptük magunkat, így elindultunk vissza az autóhoz. A parkoló melletti étteremben ettünk egy kicsit, és onnantól utunk hazáig eseménytelen volt.
Csúcsra tehát nem jutottunk, meg menedékházhoz sem, mégis jó túrát zártunk, hiszen szép helyekre másztunk fel, elfáradtunk, és ennyi már bőven elég egy jó túrához.
Mondhatnám hogy nem terhelem az olvasót magasságadatokkal és nevekkel, de az igazság az, hogy német nyelvtudásom hiányossága miatt (ergo nem tudok németül) magam sem tudtam megjegyezni azokat. A túra beszámolóját (nevekkel és pontos adatokkal) megtalálhatjátok Zsolti szemszögéből leírva az ő oldalán, a http://www.hegyikaland.fw.hu címen (feltéve hogy már megírta).

3 megjegyzés:

Izer Bálint írta...

NAGYON JÓ CIKK VOLT. NEM IS ROSSZ A NÉMETTUDÁSOD HISZ CSAK EGYSZER RONTOTTÁL. A NÉMETEK BONYOLÍTÁS KÉPPEN VEVÉT IS HASZNÁLNAK.
WINTERRAUM :)

András írta...

Ja csak kb az az egy német szó van a szövegben:D

Izer Bálint írta...

:P
jó de ha akkúr úgy vesszük hogy azt az egyet is elrontottad akkor 100% os an hibás, vagy másszóval 0% os a tudásod:D
valamit biztos elrontottam :D