2008. december 31., szerda

Jövőre keményebbek leszünk...

Az eredeti tervben az szerepelt hogy Gáborral Pesten megnézzük a Bodiest, ám sajnos neki haza kellett jönnie. Andrással ketten vettük célba a nagyvárost, s a kiállítást egy kis mászással akartuk megspékelni. MInt kiderült 4 órát kell sorba állni, sajnos nem juthatunk be és azonnal a vertigo felé vettük az irányt. Nándi, és Barna már vártak minket. Rövid bemelegítés után nekiálltunk a kunsztjaikat mászni, de valahogy eggyik se feküdt nekem. Pedig elméletileg most formában vagyok. Megjött Komjáti Zoli, Csohány Csabi, és Kornél is, akit eddig nem is ismertem és eszméletlen utakat mászott meg. Valahogy úgy érzem a Nándiék által mászott kunsztok túl nehezek nekem szóval inkább saját utakat próbáltam. Zoli hívott hogy van egy kunsztja, ezt sikerült flash másznom. Rajtam kívül aszem senki se csinálta meg a kunsztot, pedig András, Gyurca, Zoli és Csabi is próbálták. Aztán volt még egy két nagyon durva dolog, de télleg eszméletlen hangulata van ennek a helynek, a sok ismerős arc, kemény mászók, akiket sose láttam és nem halottam róluk. Barna mutatott nekem egy ugrást, ami nem volt olyan messze viszont szar irányba kellett kiugrani szinte jobbra, és nagyon szemét volt a fogás is. Azért nagy nehezen sikerült megoldani. Andrásnak egy picit meghúzódott a keze, nekem is sok bőröm lejött. Nem váltottuk meg a világot de azért másztunk jókat. És egy olyan ajándékot is kaptam amit nem is merek itt elmondani még ellopnátok. :) Mindenesetre köszönöm Nándinak. Respekt.
Azért ajánlom az újévi fogadalmaitok közé kerüljön be egykét:
-erősebb leszek
-technikásabb leszek
-minden versenyen döntős leszek
-hajat mosok
-megmászom a Bányarémet (8c)
-megmászom a Sarlatánt (8b)
-megmászom a Nazgult (8a)
vagy csak szimplán lemászom Ondrát. :D
BUÉK!!!

2008. december 27., szombat

Karácsonykor a szereteiddel kell másznod...

Ezt a bejegyzést úgy tervezem, hogy telerakom a megmászásos videókkal sőt, sőt Gábor még majd külön meg is vágja az anyagot. Szóval az egész csütörtökön este kezdődött, felhívtam az éppen filmnéző Gábort, hogy ha már egyszer szünet van akkor jó lenne csinálni valamit. Pár egyeztetés után, ketten reggel már úton voltunk. Szivacs, kamera, hangulat, minden ami kell.

Sajna nem volt normális járat, s mivel ünnepi menetrend volt érvényben, nekem háromszor is át kellett szállnom, hogy eljussak a faluig. Amikor Szentbékkállán kinyílt a busz ajtaja, megcsapta orrunkat az az eddig ismeretlen téli szag. --->Kibaszottul hideg van!!! Usanka, kesztyű, sál, nagykabát. harisnya most télleg minden előkerült. Még egy mikulássapka is:D Nagyon fáztunk odafele menet, s azon gondolkodtunk lehet hogy egy korábbi busszal kéne eljönni. Először bakancsban melegítettünk, egyszerűen nem volt erőnk felveni a mászócipőt. A krokodillal szemközti kis falon, kitaláltunk egy könnyed reibungos bemelegítő utat és egy ugrást. Előbbi a Billiárd Pákó nevet kapta (VII), utóbbi a lelki bajokkal küzdő télapó vagyis Emo-lapó nevet viseli egy szép hatos nehézségi fokért.

Ezután bedobtuk magunkat a sűrübe. A szivacsot a La Coste nevű út alá fektettük le. Kamera beállítva. Majd elkezdtük a próbákat. Gábor hihetetlen közel került a kunszt átmászásához, minduntalan a krokodil jobb oldali metszőfogát csapkodta. Én hamar rájöttem, hogy a normális átmászás nem fekszik nekem, ezért a kicsi peremre nem jobbal hanem ballal nyúltam ki, és megpróbáltam kiugrani a rágófogakhoz. A próbákat siker koronázta. Már majdnem kezdtem örülni hogy végre megmászom amikor hirtelen tudatosult bennem hogy itt még koránt sincs vége az útnak. Le is estem. Gábor is megpróbálta ebből a kunszt után helyzetből. Kicsit elvette a kedvemet, ám ahogy megnéztem Pistike megmászásának videóját, rájöttem hogy mit csinálok rossul. Legközelebb több szivaccsal talán meg tudom csinálni. Tovább álltunk. A krokodil bal oldalán ütöttünk tábort, csináltunk itt pár nagyon szép utat. Ezek télleg szépek voltak. Gondolkodós-technikás. Bálna (VIII-) os út, eléggé nehezen adta magát. A beszálló valahogy sehogy se akart összejönni. Gábor mászta ki elsőre. Kis ebégszünet következett, s még a nap is kisütött.

A hőmérsékletet egy rossz hőmérő alapján tudtuk megsaccolni. Olyan 2-3°C lehetett átlagosan. Reggel hidegebb. A kajaszünet után megpróbáltunk technikás utakat összerakni. Így megszületett a
Nemtudom VIII
Debrecen IX-
Tapadj rá!!! IX- (nyáron a melegben lehet hogy nehezebb)
Badies 2008 VIII+/IX-
Volt még egy projektünk amit együkünk se tudott megcsinálni. Ezenkívül a krokodil kunaztjának újfajta átmászását elneveztem Steve Irwin emlékútnak. Ő volt a krokodilvadász, ha esetleg nem tudná valaki :D Így a kunszt átmászását IX/IX+ ra adtam. Úgy 2 óráig másztuk ezeket az utakat. S a nehézségüket illetően semmi kétségem. Ezek tényleg elég nehezek voltak. A Betekincsban maradt még egy-két kunszt idénre, s jó lenne egyszer még feljutni a kis-geribe vagy pestre mászni. Hát idénre ennyi.

La Coste te pedigg vigyázz mert jövünk!!!

2008. december 22., hétfő

Az év legrövidebb napja

Végre elkezdődött a szünet. A múlthéten tartották Veszprémben a híresen-hírhedt Padányi Kupát. Sajnos lemaradtam a versenyről, Bécsben voltam, de a bulira azért oda értem. Csináltam egykét tökjó bouldert, de nem volt valami nagy durranás. Mindenki punyhadt. Másnap a döntőkre értem oda, Törpe mászását sikerült felvennem---> nem mászott top-ot sőt meg a plafon előtt leesett. A győztes Papír. MIndenki csodálkozik. Törpe kikapott. Apja az öngyilkosság határán. Mintha ez nem fordulhatott volna elő. De ő is csak egy ember. MIndegy nem fogott meg a verseny. Most az emberek sem. Túl sokat láttam őket mostanában. Mondjuk sokan nem jöttek el a Százhalombattai mászóviadal :D miatt. Megértem. Nekem is jobban bejön ha a versenyhangulat, nem az életbenmaradásról szól.
Hétfő. A szünet első napja. Az év legrövidebb napja. A nap amikor az eső nem esik. Gáborral egy kis túlságosan is elhanyagolt völgy mellett döntöttünk. Bourdel fal. Végre befejetzetm a találkozásaimat a Sympathy for the Devil nevű rettenettel. A végét csak többszöri nekifutásra tudtam megcsinálni. Gábor spotolt, bár ügye a megmászáshoz minek...:D Pistike IX- ra adta. Tetszett, de ami ez után következett az volt az igazi. Gábor a jenciből kitalált egy projektet, ami gyakorlatilag 3 mozdulat. Node ezek nem csupán mozdulatok. Ezek megabeszarszmozdulatok. Egy kis kézlefúlyás segítségével majdnem meglett. Nekem nagyon határesetes volt. Kurva szép út, még a szünetben meg kéne mászni. Sokmindent kéne a szünetben de majd megátjuk mi lesz. Már csak megkéne szorítani rendesen a top ot. :)

2008. december 17., szerda

Aludni kéne már

Hajnali 6:09 és most kezdek bele ebbe a bejegyzésbe...Két kezemen nem tudnám megszámolni, hogy az elmúlt 3 hét alatt hányszor éjszakáztam, most is azt a ki-be-baszott utolsó jegyzőkönyvet csináltam és még vár rám csütörtökön 2 ZH és egy esszé. Hát akkor meg mi faszért nem alszom?!
Nos a válasz az hogy annyi minden kavarog a fejemben a mászásról, hogy úgy sem tudnék aludni. A motivációról, az esélyekről, a lehetőségekről és stb..... Úgy érzem az a szint, aza fejlődés amit el akarok érni, teljes odaadást igényel, viszont egyetem mellett ezt nagyon nehéz(szinte lehetetlen). Gáborral voltunk a Boulder Clubban és rohadtul szét másztam az ujjaimat, és úgy éreztem, hogy legalább az esetek felében így kéne tenni. Kéne. De ehhez sok mindennek adottnak kéne lenni. ÁÁÁ túl sok gondolat,túl későn és túl fáradtan. Azért ünnepek alatt megpróbálom őket összeszedni és leírni hátha kisül belőle valami. Amúgy meg ahogy Gáborral egyszer megállapítottuk, próbálni beszélni a mászásról olyan mintha pornót néznél, mert jójó de nem vezet sehova és amúgy is csinálni az igazi. Ha meg már szex: olyan csajokat láttunk a Buziban hogy a normális férfi ember farka kettéáll tőlük, hát igen aki nem hiszi járjon utána! És hogy zavaros és nyugalmat megzavaró hajnali bejegyzésem lezárjam:
Eklektikátokkkal ne legyetek hajlandóak skatulyákban gondolkodni! :)