2008. augusztus 26., kedd

A várva-várt 35. Aggtelek kupa

Bálinttal már akkor tervbe vettük ezt a versenyt, amikor Burucs Mari májusban feltette a szikla.hu-ra az ezévi versenynaptárat. Nekem új volt az egész verseny és első nehézségi versenyem is volt, Bálint már volt két éve és szép emlékekkel várta a barlang feletti sziklák megmászását.

Péntek reggel korán érkeztünk meg a Délibe, még a Lehel-téri Mountexbe is be kellet mennünk, mert Bálint régi Styx-je már egy kicsit leamortizált. Sikerült is egy fasza, papucsos LaSportiva Venomot vennie (csak dícsérni lehet és 13E volt akciósan). Átmentünk a Keletibe ahol megváltottuk jegyeinket a Jósvafő-Aggtelek vasutállomásra, Miskolcon át, ahol a Miskolci Egyetem gépészmérnök gólyáiba botlottunk. Bálint gondolt rá, hogy tanulmányait sürgetve beáll a sorba, de a mászóversenyt semmiért sem hagytuk volna ki.

A miskolci vasútállomáson a 8a (!) vágányra érkeztünk, de 9a-s vágányokat is találtunk.

A Jósvafőig vezető vonatúton még kicsit nyújtani kellett az új cipőt, így Bálint a mászócipőjében ácsorogva nezte végig Magyarország északi részének vadregényes tájait.

Mikor megérkeztünk a busszal a barlang bejáratához, csak bámultuk a sziklákat, 30 méter magas enyhén áthajló mészkőfal tornyosul a barlangba látogatók fölé, és ez jelent évről évre (de csak két napig) kihívást a mászóknak.

Ekkor még csak a gyerekverseny résztvevői voltak ott és a szervezők, akik már szerelték az esőponyvát a döntő útja fölé, ugyanis rossz időt mondtak szombatra. A szállásunkra még várnunk kellett és konstatáltuk, hogy lehet, hogy mi vagyunk a VESE egyedüli képviselői. Estig kellett várni a nevezéssel, kaptunk egy fasza szobát [pólót nem :( ], hamar le is feküdtünk.

Szombat reggel korán keltünk és örömmel tudtuk meg, hogy nem mi vagyunk az egyetlen VESÉ-sek. Noémi női nyíltban indult, Tibi pedig férfi B-ben, Steve pedig csak drukkolt. Nekünk, az A kategóriának, csak délben kellett bemennie az izolációba. Voltak gyerek kategóriák, szokásos C, D és E, férfi B és A. Ez azt jelentette, hogy nyílt A, B-be az nevezett, aki akart, tudásának megfelelően amatőrben, vagy profiban.

Az izoláció ismét hosszú és idegtépő várakozással telt, de Csapajev poénjai mindig oldják a hangulatot. Egyébként volt egy tök jó kunszt, amit egy, a versenyben nem induló, mászó talált ki, mondjuk nem igazán értem, hogy miért volt ott, de az elkülönítés elég szabadon volt értelmezve ezen a versenyen. Az utat még Burucs Bálint is megtisztelte, persze neki másodikra meglett (elsőre még nem volt bemelegedve), Patkánynak is meglett egypár próba után.

A selejtező kunszt legtöbbek szerint elég könnyű volt, de Bálinttal mindketten kiestünk belőle és a döntőhöz TOP-nál kevesebb nem volt elég. Bálint a kunszt részénél esett ki, de szerintem benne is több volt. Én egy kicsit csalódott voltam, utólag tudtam meg, hogy a kunsz felett estem ki, bár éreztem is, hogy elsiettem. Szerintem nagyon tapasztalatlanok voltunk, a boulder versenyekhez mindketten jobban hozzászoktunk már. Gyakorlatilag a helyezéseink: Bálint 13. én 12. (11-en jutottak döntőbe a 16 ból).

Szombat este volt gulyás, kötélhúzás és egy kis slackline, egy gyenge party aztán alvás.
Egész este esett, de a döntő út száraz volt, 10 körül indult az első delikvens. Később egy másik út is megszáradt és párhuzamosan mehettek a különböző kategóriák végső mászásai. A mászások sok izgalat tartogattak, elég nyílt volt a verseny, mivel a ranglista első pár versenyzője Sydney-ben tartózkodott. Végig néztük a mászásokat, majd miután véget ért a verseny mi is rápróbálkoztunk az útra. Szerintem ha döntőbe jutottunk volna és hozzuk a formánkat, akkor sem végzünk előrébb, szóval az eredményeink tényleg reálisak. Igazándiból egyel előrébb lettünk volna, mert Horváth Gábor dekoncentráltsága folytán leesett a harmadik köztesnél.
Ekkor már esett az eső, és nemsokára indulnunk kellett, Csapajev vitt a fővárosig, mert sok volt nála a hely (Ferdinánd és Peti sajnos nem tudott megjelenni). Az eredményhírdetésen Barkó Csabi bejelentette, hogy Urbanics Áronnal befejezik a szervezést és várják a lelkes utódokat. Ez egy kicsit szomorú pillanat volt nekem, mert tudva levő, hogy kevés az ilyen vállalkozó szellemű ember, amikor az MHSSZ és az összes klub is pénzgondokkal küzd és ez ennek a nagy hagyományokkal rendelkező, jóhangulatú versenysorozatnak a megszakadását jelentheti. A helyezésemmel személy szerint elégedett vagyok, de mondanám, hogy majd jövőre jobb lesz, csakhogy nem biztos, hogy lesz jövőre verseny.

A hétvége mérlege két előlmászás volt, ami önnmagában elég kevés azért a pénzért, amit belefeccöltünk, viszont ha mindent beleveszek, akkor megérte résztvenni ezen a neves versenyen. Ha teszemazt kimegyünk a geribe és ott mászunk végig két napot, az valószínűleg többet adott volna, de így egy megismételhetetlen esemény részesei lehettünk, és olyan utakat mászhattunk amelyeket soha ezelőtt és soha ezután nem fogunk, mert Geri mindig ott van az év 365 napjában, de 35. Aggtelek kupa csak egyszer volt.

2008. augusztus 18., hétfő

"Szopás karácsonyig kígyó elektromos"

Gáborral vasárnap reggel indultunk el biciklivel (!) a Koloska völgybe. Az út elég hosszú és fárasztó volt, de 9 órakor már a szikláknál voltunk. 10 órakor már másztam is elölben egy utat, melyet a kalauz VI ra értékel. Ezt Gábort is kimászta, majd arra gondoltunk kellene mászni valami nehezet. Láttam egy aránylag sima falat és megpróbáltam csak simán feljutni rajta. Nagyon érdekes hogy a kalauz itt egy IV utat jelöl, persze projektként mivel még senki se tudta megmászni. Na ez nekem sikerült, majd Gábornak is második próbára. Hát én azért ahhoz a IV hez hozzáadnék még egy IV et és akkor már talán reális. :) Ezután áttértünk Gábor projektjére, A jobboldali út-ra. Hihetetlen nehéznek bizonyult. Egy elég szép nyúlás az elején ez sikerült, viszont az utána következő mozdulatokhoz gyengének bizonyultam. Egy kis lyukba kellett belefogni (ez az a fájdalmasabb féle), amiből minden próbánál törtek ki a darabkák. Egyébként ez a fogáskitöréses dolog az egész helyre jellemző.

Nagy nehezen sikerült belefogni a lyukba, majd jön egy sarokakasztás. Lecsúszik a lábam. Káromkodok és nagyon ideges vagyok. Gábor nyugtat. Még vagy ötször egymás után leesek. Végül hallgatok Gáborra és Beereszkedek az útba. bemagnéziázok pár fogást. Szerintem ezzel az út nem lett könnyebb, csak más. Ezzel a verzióval sikerült megmászni. Az út váratlanul nehéz, még a tetején is tartogat néhány meglepetést az embernek. A szép mozdulatok után egy ugrást gyakorolunk, amit végül mindketten megcsinálunk, bár nekem kicsit leszedte a bőrt a kezemről. Fáradtan elindulunk haza, s a nap csúcspontja a Nagymama főztje, s a barackleves... :)

Ha boulder akkor Betekincs???

Mászni nem nagyon volt kedvem szombaton úgyhogy csak boulderezni akartam kimenni, a völgybe. András is kijött. Természetesen kivittük a fényképezőgépet, de csak videózni akartunk, mivel a megmászást fel kell venni. Újra a G-pont. Már rituálé ez az út. Majdnem minden nap kint voltam, nem jött össze. Egyszerűen nem. De nem adtam fel. András is próbálta a bouldert, és kitalálta ha nem a bal kezünkre terhelünk akkor lehet, hogy (könnyebb, nehezebb) MÁS. Én tovább kombináltam és kitaláltam hogy ugrani kellene. Pár próba után sikerült. Hát szerintem életem 2. legnehezebb bouldere.
Íme a megmászás felvétele egy kis riporttal...

video

2008. augusztus 16., szombat

Fogadják szeretettel ma esti kínálatunkat

video
Ezt az utat szerdán csináltuk, elég fáradtak voltunk, Bálint kitalált egy szép utat, majd azt egyre nehezítettük. Ez lett belőle.

2008. augusztus 10., vasárnap

"Elkészült, felavattuk; avagy megvalósult egy álom"

Hosszú tervezgetés, és vásárlás után végre összeállt a kép. Szombaton egy teherkocsival meghozták hozzánk a 3 tábla OSB lapot. Még aznap elmentünk apával megvenni a gerendákat, ami nem volt egy egyszerű feladat. És hogy mindezt mihez? Természetesen az udvaron készülő boulderfalhoz. Kiderítettem, hogy ha az ember fát szeretne olcsón kapni, akkor ez csak egy helyen lehetséges: az Erdért-ben. Ittzprémben, akkor gerendákat megkerestük a amikből 4*4 méter kellett. Ám olyat találni ami nem volt görbe, nem volt benne a fa közepe, és nem volt kérges a széle, hát ilyet elég nehéz volt találni. De azért egy két óra pakolás után a 4 fával tértünk haza. Már aznap neki akartunk állni, ám hirtelen elkezdett szakadni az eső. A rabszódikus időjárás késő délutánig folytatódott. Vasárnap reggel korán kelés, majd irány az udvar. 9 órakor már el is kezdtük a fal összeszerelését, ami nehezebbnek bizonyult mint én azt valaha is gondoltam. Először is a tervrajz alapján (amit én csináltam ugyebár.(-: ) az egyik OSB lappból levágtunk 20cm. Később ezt használtam vonalzónak. Ezután méretre vágtuk a gerendákat is és lefektettük az udvarra. Mindent pontosan lerajzoltunk bejelöltünk. A mozgó talajon ez nem volt egy egyszerű feladat. Miután mindent egyesével rögzítettünk és bejelöltük a kapupánt csavarok helyét elkezdük átfúrni a 10*10 es gerendákat. Miután már minden a helyén volt, az OSB lapokat 9 helyen kapupántcsavarokkal rögzítettük. Ezután a naggyán túl vagyunk, gondoltam én, 3 órakor. A családtagok közreműködésével felfordítottuk a 8.8m2 falacskát. A fent említett vonalzóval, mm pontossággal kellett bejelölnöm a furatok helyét, és délután 6 fele már furom is, a pontosan 211 db lyukat. Mindkét kezem görcsben áll mire befejezem. Nem szokta a cigány a szántást!- mondja bíztatásképp apa. Ezután visszafordítjuk a falat, és elkezdem kalapáccsal beverni a körmösanyákat. Mire ezzel végeztem már este 8 óra volt. Ekkor a felállítás miatt telefonáltam Andrásnak, jöjjön át segíteni. 10 órakor márt állt a fal.




2008.08.11. Megnyitó
A
boulderfal avatására öten gyűltünk össze, bár a gyerekpezsgőt csak hárman ittuk meg. (a Csumpi meg a Csimpi kemény csajok, nem isznak alkoholmenteset...(-:). Miután feldobáltuk a falra a fogásokat már csak mászni kellett. A lányok és a fiúk külön utakon jártak, bár azt hiszem mindenki megtalálta a számára megfelelő nehézségű utakat. Sajnos a lányok hamar elmentek, de majd legközelebb. Olyan 10 fele András is lelépett, Gáborral pedig keringőzni kezdtünk. Persze nem táncoltunk, hanem könnyebb mozdulatokat gyakoroltunk egymás után. Olyan 11 órakor fogyott el a bőr a kezünkről, ekkor vacsora (de milyen!), aztán egy KIS alvás. Kb. jövőhét végén lesz meg a szivacs a boulderfalhoz, és kb. 10 nap múlva megjön a megrendelt leeresztő berendezés. Az Aggteleki kupa 22. én kezdődik, addig kell edzenünk.

Csumpi, Csimpi
András, Bálint, Gábor, Bandi


Egyébként a blognak aug.11. volt az egy éves fennállása. juppííííííí video

2008. augusztus 7., csütörtök

Színes kréta

Jól sikerült a tegnap esti buli is (hála a gin-tonicnak), megbeszéltük pár füredi vitorlázóval, hogy ma kimegyünk a Koloskába. A SunSetben beszéltem rá még egy vállalkozó szellemű haveromat, Ákost, hogy csatlakozzon a projekthez. Ákos már régebb óta a győri egyetem falain edzi testét és lelkét a vertikális megpróbáltatásokhoz, ami nekünk immár szenvedélyünké vált, de már egy éve volt utoljára falon. Az elhatározásból az lett, hogy Ákos és én ketten indultunk el úgy 17 óra körül Balatonfüred egyetlen és legkedveltebb mászóhelyéhez, a Koloska-völgyben található függőleges mészkőfalhoz.

De a történetnek van még egy főszereplője: egy csomag színes kréta. Már régebben is láttam, főleg Geriben, hogy a fogások kicsi, a terhelés irányága mutató krétacsíkokkal vannak bejelölve. Azt hiszem Békkállán jött az ötlet, hogy nekünk is kéne egy csomag kréta. Hát a füredi papírboltban már a hét elején megvettem és ez az, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Nem számít, hogy milyen nehézséget mászol, ez akkor is a sportmászás engedhetetlen eszköze. Ne érdekeljen, ha valaki megszól érte, vagy felesleges nagyképűsködésnek tartja, mert a sportmászást nem az út nehézsége kölünbözteti meg, hanem a mászó hozzáállása.
Hogy miért jó a kréta?
1. amikor berejzolod, akkor biztos, hogy legalább egyszer jól átnézted a fogásokat (esetleg lépéseket) és mindegyikbe belefogtál, hogy kipróbáldd azokat. Ekkor már elképzeled magadat az útban -> psziché #1.
2. A falban már nem pazarolod el az erőred felesleges mozdulatokra, hanem egyből jó kézzel, jó irányból tudsz belenyúlni egy fogásba (nem is beszélve arról, hogy a bőröd jobban kopik ha a sziklán fogást keresve tapogatózol).
3. Segíti a koncentrációt, ez a psziché #2. Ha az előbbieket megcsinálod, érezni fogod, hogy nem tétovázol az útban, egyből a jó irányba nyúlsz, nem kell gondolkodnod sem, a színes jelzések és a vonalak iránya annyira természetes módon segíti mozdulataidat.
4. Jó móka egyes részekben vicces tanácsokat és rajzokat otthagyni a következő mászónak (már megint psziché), Bár ezzel csínyán, mert a fal egy természeti képződmény, amit eredeti állapotában kell megőrizni, és nem pedig egy rajztábla.

Még vasárnap néztünk ki a Koloskába egy lazább mászásra, amikor én egy igen impozáns útra lettem figyelmes. Többször is voltam már kint a völgyben, de ez eddig lehetetlen útnak tűnt, eddig. Ez a leglátogatottabb falrész jobb oldalán indul fel és balra kanyarodik el a láncos stand felé (csak TR lehet mászni, nincs nitt). A kallér is írja asszem, de a legnehezebb út itt 8-as és ezt én egy kicsit nehezebbnek éreztem 8-nál. A kunszt rész az eleje, egy oldalhúzóból felnyúlás, perem, sarokakasztás, kétujjas zsebek, aztán az első pár méter után már nem vészes. Gyönyörű út. Hát ez a projekt lebegett a szemem előtt.

De most térjünk rá Ákos mászására. Azzal kezdtük, hogy beszereltük a bal oldali repedést felsőre, ezen az úton töltöttük el szinte az egész időt. Van egy kunszt rész benne (asszem a kaller 6-ra adja, de szerintem 6+ is lehet az út), ez általában azoknak, akik először látnak sziklát, nem megy, itt Ákos is elakadt. Hát ez a rész elég töredezős, szabálytalan, tipikus mészkő a szarabbik fajtából, csak a gyakorlott szem találja meg rajta a fogásokat, lentről én sem tudok segíteni, én is csak improvizálni szoktam ebben az útban. Ákost nem hagyta nyugodni az út (végre egy kis küzdés), még párszor belemegy, de nem jut sokkal előrébb. Ekkor jutott eszembe a kréta, ilyen helyzetben ideális. Felmegyek, közben bejelölöm, hogy mit fogtam, ez nekem is segített fejben rendberakni az utat. Ákos felmegy simán, de a kunszt rész után elakad, pont ott, ahol abbahagytam a krétázást, már a finishben volt. Hát ez nem véletlen. Bíztattam, hogy próbáljon még rá, tényleg elszánt volt, mondja vegyem még elő azt a krétát. Én készségesen bejelöltem, hogy mik a jobb fogások, készen van az út. Sajnos Ákos kezéről már eléggé lekopott a bőr, fáradt volt, nem jutott el a nehezéig, legközelebb simán meglesz.

Már későre jár, de nem akarom otthagyni a projektemet. Ákos türelmes volt, átszerelem a jobb oldali standba (három pontos láncos standja van karikával, nem bízták a véletlenre), leereszkedésnél kértem, hogy lassan eresszen, bekrétáztam a fogásokat. Egykét fogásnál gondolkodtam, hogy megjelöljem-e, mert olyan kicsik voltak, de jobb meg nem volt. Fejben, testben rákészültem, elsőre meglett, de azért nyögtem egy kicsit. Hát ennyi, élvezetes és nehéz mászás volt, mondom az első pár méter után már örültem, utánna már csak arra kellett figyelni, hogy ne basszam el.

Amit ma tanultam: KRÉTA, KRÉTA, KRÉTA.
És amit már korábban is megtanultam: nem az út UIAA skálán mért nehézsége számít, hanem az, hogy mennyit küzdesz érte.

2008. augusztus 5., kedd

Na mégegy Békkálla

Hát ezt a helyet nem lehet megunni...
Vasárnap este MSN-en beszéltük meg a részleteket és hétfőn fél 11-kor tette le a busz a három mászót: Vetzl Gerda (Nemesvámos), Izer Bálint (Veszprém) és Borbély Gábor (Balatonfüred) már izgatottan siettek a sziklák felé. De még egy fagyi belefér, különösen ilyen meleg időben.
A cél a tavalyi projektek megmászása volt, plusz új utak keresése. Ehhez a Bálint egy régi fénymásolt kalauzt is szerzett, 1995-körüli. A tavaly erre az alkalomra készített boulder crash pad is előkerült, amit, úgy néz ki, évente egyszer használunk. Bálint a susogós gatyáját otthon hagyta, ezt a hiányt egy kis leukoplasttal oldotta meg, így, ha lehet, még viccesebben nézett ki, mint szokott.
Bemelegítésnek Bálint kitolta a Gegen der Reiben névre keresztelt utat (bár nem is volt olyan könnyű), Gerda pedig egy zsebes, nagy nyúlásos úton melegített. Én egy múlt héten kitalált utat másztam, amit akkor a nedves szikla miatt nem tudtam megmászni.
A kis sikerélmények után jöhetett a nehezebb rész.

A képen két jó ismerős látható, az egyik az Út, a másik a mászó. Bálint az első próbára kitolta, az egy éves befejezetlen ügy bezejeződött. Mint eddig mindenki más , Bálint is elismerően nyilatkozott az útról.


A traverzzel szemben volt egy síma tábla keresztbe futó repedéskkel, ami már tavaly is a csapat egységét erősítette, ezt tolta ki Gerda, a nem kevés próbálkozást nagy öröm követte (de nem lehet a babérokon ülni).
Ugyan ebben az "udvarban" volt egy jó kunszt: egy tűrhető beszálló, szar lépés, innen nagy nyúlás (ugrás). Az út neve: Abort Mission (Extended Edition), ez Harcosok Klubja ihletésű.
Árnyékosabb vizekre eveztünk, a krokodilfej mögé, itt Bálint megpróbálta a Volt Fesztilvált, de a teteje nem sikerült, azt mondta, legközelebb. Toltuk itt egy kicsit, meg az oldalsó részen is, de meleg volt, mert még odaért a Nap, így csak kérődzés volt. Ebédszünet.

Ezután hátramentünk a Cethal tömbhöz. Gerda küzd. Hát nem sok remény volt, mert eléggé el voltunk pilledve. Rászívtuk magunkat két útra, amelyek a cethalon direktbe mentek föl, a kalauz 8- -os utakat jelzett, de mi egy kicsit megnehezítettük, így lett két 8, 8+ -os út. Egy kis kérődzés után nekem kiment az egyik (a jobb oldali), ezt Bálint nem hagyhatta, neki is meglett, ezt már tavaly akarta elnevezni Mandala Delightnak. A másikat Bálint már tavaly kitolta (ez balra van az előzőtől), én Trükkös Dezsőnek neveztem el, mert a VEFK-s videón Dezsőtől láttuk a kulcsmozdulatot, amivel meglett.

Ezután vissza a krokodilhoz, de előbb pihi.


Vissza kellett menni a faluba vízért és ettünk egy kicsit, hogy újult erővel küzdhessünk tovább. Bálint egy überhang-ban, a kaller 8- -ra adja, nekem kellett elnevezni, Barlang-baszás lett, hát bocs, jobb nem jutott eszembe. Itt oldalt már árnyék volt, ez volt a fő szempont. Annyira belejöttünk, hogy három kibaszott jó utat találtunk ki kb 8-as körül, de ezeket leírni is nehéz (majd a készülő kalauzunkban), a nevük: Gobbi Hilda, Brühilda és On-line Algoritmus. Gerdának is kitaláltunk egy jó utat (pontosabban Bálint találta ki), ami elég sok bosszankodást okozott neki. Bíztattuk tanácsokkal, kiabálással (ez nem tetszett neki annyira) és Szilvától még egy kis telefonos bíztatást is kapott, így végül meglett.
Azon gondolkodtunk, az övé volt a legnehezebb út azon a napon, én nem próbáltam rá, nem tudom hogy milyen, de biztosan többször próbálkozott rá mint mi bármelyikre. Amikor meglett a kulcs mozdulat (egy nagy nyúlás, Gerdának szinte ugrás) még egy kis kiáltás is hallatszott, pedig Gerda általában higgadt a falon. Állítása szerint, ha ez az út nem lett volna meg, akkor addig haza sem megy. Hát ez ám az elszántság, bár egyikünk sem akarta volna őt otthagyni. Ismét mondom: ez a mászás lényege.

Ekkor Gerda kitalált magának egy utat és azon tolta, meg is lett neki, de a kimászásnál egy kicsit bizonytalan volt. Én éppen felfüggesztem a spotolást és egy Norbi Up-date puffasztottrízs-ostyán osztozkodok Bálinttal, amikor Gerda már teljesen a tömb tetején van, innen biztosan nem esik már le, nyugodtan malyszolunk. Ekkor egy halk nyögés töri meg Magyarország napsütötte sziklákkal csipkézett túristalátványosságának csendjét, Gerda már repül, Bálint meg én levegő és a mászó után kapkodunk, sikerül lefékezni, 0.8 mp múlva már vége is, nincs sérülés. Asszem Gerda ijedt meg a legkevésbe, sőt egy karcolás nélkül ért földet. A képen mutatja, hogy honnan esette le. Hát simán volt 3 méter. Szuszogtunk utánna egyet.

Ezek után már nem volt sok a busz indulásáig, és már csak egy utat próbálgattunk.
Bálint és a Lacoste.
A kőtengernek mind túrisztikailag, mind boulder technikailag legkirályabb sziklakiszögellése magasodik a kihívásra vágyók fölé. Az első megmászó Ágh István (Pistike, VESE), úgy 2000 körül, 7c-re adta, boulder skála szerint. Az út fasza reibungokon indul, aztán egy nagy nyúlás egy kis peremre, ami jó is lenne, ha nem vízszintes részen lenne, ebből kell kinyúlni a tömb tetejére, itt van még egy nagyon kicsi segítő fogás. Ez a kunszt rész, innen csak ki kell mászni a korkodilfej tetejére, bár itt sincs sok fogás. Nagyon kell vigyázni a leérkezéssel, mert magas a tömb és esésből sok van. Eljutottam a peremig, egész stabilan benne voltam, a kis segítő fogást is megfogtam, de nem tudtam kinyúlni. Szerintem még idén sikerülhet, ami elég nagy előrelépés lenne. Szóval biztos hogy még megyünk oda.
video

Estére szar idő lett, esett, de elértük a buszt, Tapolcán át mentünk haza, ahol még mindig nem cserélték ki az "ínai kisáruház" feliratot. Szerintem mindenki kihozta magából a maximumot és ez a lényeg. Jól elfáradtunk.


2008. augusztus 3., vasárnap

G-pont

Szombaton azt találtuk ki Gáborral, hogy mászunk valamit. A boulder mellett voksoltunk, de ezúttal nem akartam hátra menni a Boulder falhoz, hanem elöl maradtuk a barlangnál. Ez egy nagyon jó ötlet volt, hihetetlen projekteket csináltunk. Jobban mondva az egyik már nem projekt mivel Gábor sokadikra, de kitolta. Már nem is emlékszem mért lett ez a neve, de rajta maradt. Nekem is csak egy mozdulat az, amit valahogy mindig elrontok. Nem baj az út gyönyörű, azt hiszem, nem lenne erős, ha azt mondanám, a Betekints völgy egyik legszebb bouldere. A nehézségét illetően, Gábor a VIII+ tartotta reálisnak. Én vitatkoznék ezzel, de ennyi és kész. :-) A másik út kicsit nehézre sikeredett, egyelőre nincs megmászó.

Hamarosan elkészül az első saját veszprémi boulder kalauz, amely az összes eddigi utat, és projektet tartalmazni fogja.

Low Water Solo

Sajnos a mászásban a pihenés okozza a legnagyobb bajt. Legalábbis nálam. Amikor az ember nem mászik rendszeresen, hanem heti egyszer, vagy egyszer sem, akkor bekövetkezik az ujjak elgyengülése. A bőr felpuhul, a szorítás gyengül. Sajnos mivel nem nagyon (egyáltalán) nincs lehetőségem a termi mászásokra, az ujjaim nagyon elgyengültek. Ez mostanában egyre jobban tudatosodik bennem. Ezt már az utcazene boulder versenyen is éreztem.

Korfu-Sidari

A múlthéten a családdal nyaralni mentünk. Azt gondoltam Görögország biztos kurva sok lehetőség lesz a mászásra, csalódnom kellett. Ezeken, a kietlen szigeteken ahol szinte csak szikla van, egyáltalán nem lehet mászni. Nagyon nehéz megtalálni a mászásra alkalmas területeket. No, de azért sikerült. A tengerpart mellett találtam egy kis áthajló sziklafalat és kitaláltam pár

kunsztot. A meleg a víz fölé csábított, aminek persze csobbanás lett a vége. A baj csak az volt hogy a víz alattam derékig ért, és nem volt olyan kellemes a sünök közé esni. A legdurvább esés olyan 1 méter magasból történt amikor is kitört a fogás ami először a kezemre esett, leszedve a bőrt, majd az oldalammal csapódtam a betonkemény vízbe. Milyen könnyű otthonról nézni a deepwatersolo-s videókat, amikben Sharmaék 20 méterekről esnek a vízbe. (David Lama esetében 30m). Nekem ez az egy méter betett. Elég is volt a boulderből. Mivel sziklamászásra már nem volt lehetőség, visszatértem a kezdetekhez: a fához. Nem is tudom, mért jött le az emberiség... :)