2009. július 31., péntek

3 grácia

Beszámoló egy várva várt, reményekkel teli túráról.
Hát hol is kellene kezdenem? Szorított az idő. Gyakorlatilag annyit másztam az elmúlt szezonban, hogy a bőr a kezemen egyszer se tudott normálisan visszanőni. Ez heti 3-5 mászónapot jelent sziklán. Valami jobban, valami kevésbé őrli a bőrt. 2 nappal Adlitz után indultunk el Tibivel, és Gáborral hazánk legkeményebb mászóiskolája felé. 28. án reggel 5:50 kor kellett kelnünk, természetesen mint mindig busszal közelítettük meg a kiszemelt helyet. Az út most nem tartott olyan sokáig mint legutóbb, noha még kétszer is át kellett szállni. Tardoson rájöttünk, hogy ezen a napon se fog megdőlni a hidegrekord, csakhamar le is kerültek az alsógatyák. Már a sorompónál voltunk amikor kezem a zsebembe tévedt, s telefonom hűlt helyét találtam. Nem lett volna jó elhagyni, szal visszafutottam a szövetkezeti boltig. Ugyebár az ilyen kis séták a 40 fokban csak emelik a teljesítmény színvonalát. Csomagok cipelésére sikerült kitalálnom egy jó nagy faszságot, (!)tényleg(!) ááááhh nem is írom le inkább. Szóval a bányába vezető út számomra kicsit megerőltetőbb volt. Na őszintén majdnem beszartam. Az út most is végtelen hosszúnak tűnt. Szinte sírtam az örömtől amikor megpillantottam, az Illúzió-falat. Mászni semmi erőm nem volt, pár órás pihenőt szavaztam meg magamnak. Eközben Gábor bemelegítésnek a szokásos huszonhármas aranyat nyomta ki, majd Tibinek is beakadt ráadásul elsőre.
Gábor az Angyalszívben
Gábor elkezdte projektelni az Angyalszívet, ami bár nehezen, de szerintem idén még megadja neki magát. Beleereszkedtem a Nazgulba. Első ránézésre a tetején lévő kis köztes táv gondolkodtatott el, majd egy fogás. Igen a második akasztás után. Nézegettem balról, nézegettem jobbról. A lépéseket is figyelgettem erősen, de valahogy olyan érdekesnek tűnt ez a rész. Az első Tóth tétel értelmében, majd a mászásnál úgyis kiderül. Első kísérletre szó szerint padlót fogtam. Kicsit nyúlik ez az egyetemi kötél...:D
"Köszönjük, de nem nyert hangszórót"
Elkezdődött a projektelés. Nem tűnnek olyan vészesnek a mozdulatok. Szorítani kell majd rendesen azt az akasztó fogást a második köztes alatt. Faszán betartom magam, mosolygok érzem meglesz ez az út. Majd tovább nyúlok ballal, s ekkor úgy tűnt el arcomról a mosoly, mint borotvapengéről a lehelet. (P. G. Wodehouse) Elérkeztem ehhez a bizonyos "majdcsakleszvalahogy" fogáshoz. 10 percig vergődök, kipróbálva a lépéseket. Ezt a fogást kikerülni nem lehet. Fognod kell és kész. Följebb húzom magam. A fölötte lévő mozdulatok már annyira nem kamenik (nehéz), bár van még egy érdekes felnyúlás jobb kézzel. A standban gondolkodok. Nagyon nehéz magam előtt belátni, de BÁLINT EZT NEM TUDOD MEGMÁSZNI. Meg kell, hogy értsd. Alábecsültem az utat. Nem vagyok egy 8a mászó s erről eléggé megfelejtkeztem. (F. L. tiszteletére) A srácok is csalódottak, nem fogunk az esőfal alatt berúgni. Hogy mért is írok ilyeneket? Történt még pár hónappal ezelőtt, hogy a Nagy semmittevésben és a nyári projektőrületben bízva, fogadtunk Nándival, hogy meg tudom e mászni a Nazgult, vagy sem. A határidő: Július 31. A tét: egy rekesz sör. A tény: hogy nem tudtam megcsinálni. Kicsit a hangulatomat szegte. Gábor is megpróbálta, de ez a mozdulat neki sem adta. Egy mozdulat, ha az meglenne, össze tudnám rakni. Csakhogy majdnem tyúkból nem lesz leves, mondta mindig a vén Enyedi. A kis vergődés után kéne is mászni valamit-gondoltam, úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Nulladik udvarba, más néven az Unka falhoz. Volt itt még valami, amit legutóbb az égiek nem akartak hogy meglegyen. A Nimród. Kis felkészülés után belementem. És hát beleestem. Már épp azon kezdtem gondolkodni, holnap eladom a mászócuccom, reménytelen a helyzet. :D (no azért nem kell aggódni, akkor is másznák ha nem lennének karjaim...) A kis pihenő alatt észreveszek az orromnál egy fogást, (akékkupako lóbrokit) hát hogy nem szúrta ki a szemem. Tibi leereszt, majd Gábor mássza az Unka nevű VIII-, de nem lódítok ha azt mondom ez a mohás izé a legcsúnyább út a bányában. Jóformán már minden fogást benőtt a moha. Tibinek látva ezt a mix mászást elmegy a kedve a dologtól. Újra én következem. Mielőtt beszállok, pár másodpercet szentelek arra, hogy mentálisan helyretegyem a dolgot. Ki akarok zárni mindent. Biztosítomban megbízok, csak az útra kell figyelnem. Ennél az útnál, nem hátrány ha valaki magas. Az első fogás egy fincsi mikroperem. Nagyon sok ziát használok, Gábor szerint ez is a pszihé miatt. Dinamikusan megyek a második mozdulatra. Nagyon kicsik a lépések, vagyis jóformán nincsenek is, a falat lehet taposni ezerrel. Bár nem sikerül túl jól az első két mozdulat, sikerül elmennem az akasztó fogásig, amely egy jónak mondható centis perem lehet. A tetején nagyon szorítom a fogásokat, érzem az utat, eggyé váltam vele. Jó érzés így mászni. Talán jobb is mint megmászni bármit is. Érzed, hogy úgy uralod az utat, hogy egyszerűen nem tudnád elrontani. A standban boldog vagyok. Arcukat látva, még Gáborék is meglepődtek. Nem ezért jöttem a bányába, de legalább visszahozta az életkedvem. Gyakorlatilag ez az a pont ahol Tibi beindul, és a túra hátralévő részében leállíthatatlan. Nem mintha bárki is szerette volna leállítani. Ahogy Gáb mondta: sziporkázó humora van ennek az ifjúnak...:D
Gábor is megpróbálja a Nimródot, de nem adja neki az eleje. Megmutatom Fekete Ákosék variánsát a Nimród Leftet. Na ez már jobban elnyeri a tetszésüket. Felváltva ostromolják. Tibi és Gábor is közel van hozzá. Aznap mászunk még pár OSt és Flasht, majd átmegyünk az eső falra, ahol a Nagyok már javában csapatják a kemény utakat. Marci majdnem kinyomja a Zed nevű 8b/+ nehézségű utat (ez a legjobb barátok közt is X/X+). Feri edzésjelleggel mássza a Sarlatán tizest. Csak a bénábbak mozognak a IX es utakban. (Remélem érezhető volt az irónia) Mi csak figyelünk, lessük el a bemelegítéseket, utak mozdulatait, levezető mászásokat. Pulinka Zsolti, az ország talán legtehetségesebb fiatalja, kinyomja a Fenevad tizest. Hátborzongató látni, ahogy mozog benne. Izzad a tenyerem.
Áron ezt írja a '98-as Magyarország szikláinban: A Kis-Gerecse északi oldalában hatalmas sziklaplató fogad. Hirtelen kinyílik a táj, de csak a szomszédos hegyekig, melyek útját állják a messzeségnek. Mögöttük pasztelszínbe öltözött sziklák. Az ország legvadabb falai ezek.
S most itt ülünk, ezen falak alatt, és az ország legjobbjait látjuk, a legkeményebb utakban.
Megvárjuk míg mindenki elmegy, majd megvacsizunk és lefekszünk. A szúnyogok kicsit elviselhetetlenek voltak, de szerencsére volt egy denevér, aki a mi oldalunkon állt...
Reggel picit fáradtan kelünk, napozunk.
Gyors reggeli után újra a Nulladik udvarba megyünk. Felváltva próbálják a Nimród könnyített balos verzóját. A kunsztrészt próbálja Tibi dinamikusan, statikusan, de Gábornak egyik se fekszik igazán. Ekkor Tibi ad egy új bétát Gábornak, aki így rögtön megcsinálja a kunsztot, amire addig kábé esélye se volt. :D Bocs Gábor! Ezután Gábor elölbe is kinyomja a VIII nehézségű variánst.

Foto by Tibor Erdész
Tibi első próbájára beleesik, majd másodszorra kinyomja a 7a nehézségűre skálázott utat, melynek immár 5 megmászója van. Tibinek ez az eddigi legnehezebb útja, ami azért nagy szó, mert még kevesebb mint egy éve mászik.
A biztosítóba vetett hit :PBoldogság
Mindenki átgondolhatja fejben, ő egy év után hol tartott. Még hogy kicsit edzésjelleget adjunk a dolognak, az esőfalon izmozunk. Betesszük a kötelet a harangozó teribe, majd felváltva másszuk. Gáboréknak valahogy nem adja az út alja, (magas vagyok) nekem sikerül elsőre megcsinálnom. A teteje is szép, de nem fogom összetörni magam ezért az útért. Szép, de nem az én stílusom. Annyira meleg a levegő, szinte elviselhetetlen. Le is fekszünk aludni egyet, bár valaki nem volt annyira álmos ;)Még alvás előtt mondom Gábornak, hogy az egy éves projektjébe, a Retekbe bele kéne néznie. Azért jók ezek az öregebb utak, mert az ember össze tudja hasonlítani mennyit fejlődött, vagy romlott a teljesítőképessége egy év alatt. Felébred és ennyit mond; belemegyek a Retekbe. Tibi felébred és ő is ezt mondja. A lelkesedés a tető fokára hágott. :D Gábor belemegy. A mozdulatok nagyon jók, látszik fekszik neki az út. Én már szinte látom ahogy megmássza. Most én következem. A párkány alatt esek ki, ilyen közel még sose kerültem hozzá. Tök érdekes volt, - ekkor már nem sok bőr volt a kezemen- hogy miután beleestem próbáltam újra beszállni az útba, de egyszerűen a kis peremek annyira vágnak hogy sírni tudnék. Mért nem fáj ez mászás közben. Güllich szerint: Ha a motiváció elég nagy, akkor minden kétely elmúlik. Itt kell megemlíteni azt az érdekes jelenséget, amelyet napjainkban vizsgálnak a sportorvosok. Úgy vélik, hogy extrém magas motivációnál a test olyan kábítószerhez hasonló anyagot termel ki (endorphine), amely többek között csökkenti a fájdalom érzékelését is. Megfelelõen magas motivációnál bizonyos fájdalmakat észre sem vesz a sportoló, s olyan energiáik szabadulnak fel, amelyekhez normális esetben nem tudnak hozzáférni.
Állítólag ez okozta például, hogy az 1991-ben a tokiói világbajnokságon Mike Powell 8 méter 95 cm távolra ugrott, s ezzel akkor rekordot állított fel, amit a mai napig nem döntöttek meg. Hosszú lenne most leírni, akit érdekel a sztori az keressen rá, a lényeg hogy egy riválisa Carl Lewis megugrotta a Beamoni álmot (http://www.jgypk.u-szeged.hu/tanszek/tesi/atletika/tavol/Beamon.htm) és csak 1 cm ugrott nagyobbat. Eggyel! Ez akkoriban olyan teljesítmény volt Beamontól mintha egy 7b mászó hirtelen megnyomna egy 9a+! Beamon se ugrott soha életében nagyobbat 845 cm, csak egyszer az olimpián, de akkor még 45 el nagyobb eredményt ért el. (Ez 1968-ban történt) Szóval 91 ben volt ez a Lewis gyerek, aki a döntőben (öt próba van) 4. re 891 et ugrott, s azt gondolta ez egy olyan ugrás, melyet mint az előzőt 23 évig senki nem fog megdönteni. De hirtelen rémálomba csap át számára az olimpia. Jön Mike. A verseny szelleme, hogy az ő ugrását is és a korábbi csúcsot is megugrották, felturbozza. Honnan van még most is annyi energiája. Hogy tud a maximumnál is többet nyujtani. Itt jön be a képbe az endorphine...no meg a 895 cm.
De ez egy mászós blog szóval kanyarodjunk kicsit vissza, a kitérő után. Mászás közben nem éreztem semmit, de miután beleestem, egy fogást nem birtam volna tartani, annyira fájt. A húsomba vágtak már a peremek. Egy dobásom volt. Sebaj legközelebb beakad- a mindenki kilenceskéje - ahogy Feri irta egyszer. Nekem úgy látszik ez lett a mumusom. Aznap Tibi még mászik pár könnyebb utat, nekem sikerül összebarátkoznom 3 mászóval, akitől kapunk is egy két csokit, vizet, meg Wattot. Jól jött az a 2 liter plusz víz, 12 literrel jöttünk fel a bányába, de nem volt elég. Este hamar takarodót fújunk, vagyis fújtunk volna, ha Tibi nem találja ki az év barkóbáját. De most tényleg. :D Mi az? Amikre rájöttünk: Fából van, de ragasztó tartja össze, ablakmosásra lehet használni, de ha víz éri tönkremegy, sört is lehet vele kibontani, malacnál kisebb, de egy hörcsögnél nagyobb. Na mi ez? Keresztrejtvény. 8 óra volt amikor elkezdtük találgatni, és olyan 11 re lett meg. Reggel Gábor melegít, köztesek bent a Retekben. Átgondolja fejben a dolgot, biztosítom.

Első mozdulatok
Sikerült!! occsoszzé! :DHa nem is sört-, de hasat azért kell adni :)
Felkészül majd nekimegy. Minden úgyanúgy történik, mint egy nappal korábban, de most sikerül megtartania az utolsó fogást. Egy tompa erőlködést hallat, de itt már nem eshet le. Tibivel egy emberként ordítunk. !Eddigi! legnehezebb útját mászta meg, egyesek szerint 9-, mások szerint 9 es út. Én inkább a kettőt közöttit, vagy a kilencet tartom reálisnak.
Gábor és az Illúziókkal teli fal
Nekem pl. a Pszeudo tavaly második kísérletre meglett, de a Retek számomra annyira nem adja, hogy már több mint 10 próba van benne. És most látom csak, hogy már esélyes. Itt jön képbe a cím. Mindegyikünk kinyomta a legnehezebb gerecsei útját, Gábor és Tibi az eddigi legnehezebbjüket is. Berakjuk még pár útba a kötelet, én egy komolyabbat akarok megnézni, Gábor a Carát. A Fenevaddal próbálkozom, ami meglepetésemre elég könnyen megy, nyilván megint csak magas vagyok. De mielőtt mindenki elkezdene "így könnyűzni", megemlítem azért hogy ez az ami miatt nem tudom megcsinálni a Nazgult. Az úttal kapcsolatban mindenki kérdezi, hogy hogy ment a kulcsrész, de azért majd valaki mondja el hogy az melyik jó. :D Mert én nem jöttem rá. Nekem az alja ugyanolyan nehéz volt mint a teteje, nem éreztem különbséget. A tetején van egy jó kis lyuk, meg egy reibung is, amiről már halottam rémtörténeteket, de nekem ezek jól tartottak. Többször másszuk még a trapézfalas utunkat is. Nagyon jó ezt mászni levezetésnek, alján szép kis kunszt, szép mozgás, végén erőlködés. Az alján van egy eszméletlen szép egyujjas fogás. Tök jól fel lehet állni belőle. Azért most már mindhárman fáradtak vagyunk.
vastagszik a kéz...:)
Összeszedjük a szemetünket. Elmenetel előtt meglátogatjuk még a Titkos falat. Nagyon tetszik itt a Dáridó nevű út, idén még mindenképpen, ha nem is megmászni, de megpróbálni meg szeretném. Dél felé elindulunk vissza Tardosra. A sör meg a csoki természetesen alap. Igazából pont a harmadik nap kezdtem el igazán élvezni a dolgot, akkor jött meg e feelingje. Este késő délután érünk Veszprémbe. Még mindig nincs rajtam alsógatya amit még korábban levettem. Pályaudvaron Blanka, otthon finom vacsi fogad.
Sajnos a időközben megtudtuk, hogy amit annyira vártunk az erdélyi mászótábor elmarad, és a kis geriben lesz. Úgy döntünk nincs értelme felmenni újra, ha egyszer most jöttünk haza, és a bányában két-három nap is elég. Helyette viszont egy kis boulderre invitáljuk legközelebbre is önöket, ezúttal ausztriába, Merkensteire. Köszönjük, hogy minket választottak. :)
Volt egy buzibeállós kép is de azt nem merem felrakni...
Bár Gábornak megígértem, hogy a nyers anyagot teszem majd fel, de abban annyi hiba van, hogy nem merem:D Inkább csak a már kijavított, és mégis hibás verziót... :)
Nem tudom még mennyi van ebben a nyárban. A csokifagyizónal vettem észre, hogy már elkezdtek sárgulni a levelek. És még a Balcsiban sem fürödtem...sebaj remélem Nándi helyettem is megteszi... :D
Sok tanulsága volt számomra ennek az útnak. Lehet, hogy valóban vissza kéne venni a mellényből, bár nem tudom ezt hogy lehetne szerényebben előadni. Olyan havonta egyszer elolvasom, kik azok akik épp a szikla.hun vitatkoznak. A minap olvastam egy nagyon jó dolgot, ami pár mesterséges mászós srácok irtak:
"(...)Undorodom attól, hogy mások teljesítményeit megkérdőjelezzem, mivel a mászás mindenkinek a saját örömére történik, de úgy érzem, semmi kritizálni való nincs abban ahogy mászunk, és főleg amit mászunk. Gondolom megérted, még ha az anonímitás homályába burkolózol is.(...)"
Mindenképpen elgondolkodtató sorok.

2009. július 26., vasárnap

1 hónap élményei (Szlovákia, Svájc, Ausztria, Olaszország) Part 2.

Nagy álmom volt eljutni Svájcba és ott mászni, így amikor májusban jött a Bercsényi mászókörös levlistára egy ilyen témájú levél teljesen felpörögtem. Körülbelül 2 másodpercbe telt hogy végső elhatározásra jussak az úttal kapcsolatban; bárcsak az élet egyéb területein is ilyen gyorsan és határozottan tudnék döntést hozni! A levelet az a Kiss István küldte, aki anno a Dummel fiúkat vitte bele a mászásba, valamint kétszeres Iron Man és rendkívül jófej ahogy megismertem a hegyen eltöltött pár nap alatt. Az utat eredetileg júniusra terveztük Volt fesztivál elé, de később átraktuk július 13-ra (hétfő) az indulást, így a Tátrából még pont visszaérhettem, mivel 12-re volt tervezve a hazaérkezés. A dolgok menet közben persze alakultak és előrecsúszott vasárnap estére az indulás. Mivel a 4 mászónapot péntekre letudtuk a tanfolyamon, sikerült meggyőzni pár embert a szombati indulás mellett, így egész kényelmesen összekaphattam magam Komáromban és még a kimosott ruhák is megszáradtak. A gyűjtőpont Sopron volt, ahol a peronon már várt rám Gábor és a Kiss csapat- Blanka,Dávid és anyukájuk. Mentünk is a Tescoba bevásárolni és a többiekkel is ott találkoztunk. A mászótúrákra vitt kaják listája már egész szépen letisztult, így kihagyhatatlan elem volt most is a halkonzerv, zacskós leves, szalonna, sok csoki valamint újítottunk fájós kenyérrel és Dávid hatására Zabfalatokkal. Tomcsival és Domival a pénztárnál futottunk össze, Fecóval meg két konzerv között. Kis késéssel de a többiek is befutottak a másik autóval így végre elkezdtük a cuccok mesteri begyömöszölését a két kombiba és megvolt a csapat. Kilencen mentünk: az egyik kocsiban István, Fecó, Dani és Timi a másikban pedig Tomcsi, Domi, Dávid, Gábor és én. Sok volt a motyó ezért gyomorba is pakolni kellett valamit, hopp egy doboz süti meg a barac'-annyi volt mint a szar, a maradék meg olyan lett az úton mint a fos.
Olyan 22 körül el is indultunk és zúztunk át Ausztrián. Egész éjjel nem nagyon tudtam aludni így bámultam VOLNA a tájat ha nem lett VOLNA sötét, ehelyett csak az egyre szaporodó hegyek sziluettjét láttam és képzeltem rájuk szebbnél szebb falakat. Olyan ez, mint amikor egy gyönyörű lány vetkőzik előtted a sötét szobában és csak néhány esti fény rajzolja ki az alakját, te meg kocsányan mereszted a szemed hátha mégis meglátsz valamit. Se baj, így legalább kellő átvezetéssel láttam meg az igazi hegyeket és falakat Svájcban, igaz még így is kb. minden tömbre és út menti kis falra mutogattam, hogy" huhuhú, te azt nézd! ahh! Bazzeg, Svájcban vagyunk! ahh". Liechtensteinnél még kicsit szarozott a határőr, de a legalább a gumikesztyűk a zsebében maradtak. Érdekes volt látni az embereket. Úgy gondoltam ha már egy olyan elbaszott szép, sziklákkal teli és gazdag országban él valaki mint Svájc, akkor az a minimum hogy fülig érő mosollyal és visítva rohangálnak az utcán( én ezt csinálnám :D). Nem, ezek mintha... nem is tudom, semmi kisugárzással nem rendelkeztek. Bárhol ahol eddig jártam, legalább valamilyen minimális kedélyállapotot észre lehetett venni az emberek arcáról és mozgásából, de ott semmit. Lehet én vártam túl sokat vagy csak rosszkor rossz helyen figyeltem.Valahol dél környékére már a hegy lábánál a parkolóban voltunk. Gyönyörű kis rét, mellette hideg hegyi patak, az út mellett pedig rengeteg boulder tömb rajtuk nyilakkal, sajnos ezeket nem volt alkalmunk kipróbálni. Lepakoltunk a mezőn, a söröket behűtöttük és egy jót ebédeltünk. A sok kaja és a sör után máris más szemmel néztem az erdős hegyoldalra és egy gurigával a zsebemben elindultam "kirándulni". Így fedeztem fel egy hatalmas tömböt, amin nittelt utak vittek fel a látszólag tükörsima táblán.Alatta bivakolóhely, zsír új fémkukával. Ahogy Hunor és Magor hajtotta a csodaszarvast, engem úgy hajtott a csodasza..izé. True story;)! Már szaladtam is reklámozni a helyet és mint egy kisgyerek ráncigáltam volna mindenkit. Gáborral mentünk vissza elsőnek, a többiek kicsit későbbre ígérték magukat. Kinéztem a legkönnyebbnek tűnő utat, amiben konkrét fogás nem volt, rendesen táncolni kellett és elhinni, hogy tart a cipő. Sajnos a barracudám nem éppen reibung mászó állapotban volt, sőt már a lábujjam is látható volt az orrán keresztül, ezért az egész túra során már elő sem került. Ráfér egy wellnesshétvége Fóton. A utat azért még kimásztam benne egy beleeséssel, nehézségre legalább egy VII+ adnék a Nagy brummogás-t mint kicsit hasonló utat figyelembe véve. Miközben Gábor próbálkozott, lassan szivárogtak a többiek is a falhoz és ők is kedvet kaptak hozzá. Fecó mondta, hogy lassan indulni kéne fel a hegyre így sajnos nem maradt idő más utakra a tömbön. Mivel elég komótosan készülök és a fejem is egyre jobban fájt szomorúan otthagytam a falat de a fiúk még mászták az utat és Gábor egyben is kimászta.Lassan mindeki visszajött a kocsikhoz és összepakolt az indulásra, de Gábor fennakadt a rostán. Három táskával akart megtenni 1000 m szintet amit Tomcsiék kettőre redukálták egy alapos kipakolással. Én csendben meghúztam magam, pedig jobban jártam volna ha nem viszem fel majdnem minden cuccom. A felmenet 2 és1/2, 3 óra volt, szívesen kihagytam volna. Felérve a menedékház mögött találtunk egy szuper sátrazó helyett, gyorsan le is cuccoltunk és kaja után páran elindultunk kicsit körülnézni. Visszaérve azzal fogadtak a többiek, hogy holnap mászás előtt le kell bontani a sátrakat vagy ránk hívják a yardokat. Nos megnéztük volna azt az állatot aki csak miattunk felvonszolja magát addig, de nyugit akartunk így másnap hajnalban arrébb költöztünk. Volt két nagy szikla ami mögött nem láthattak és még a beszállókhoz is közelebb volt.A házban megvettük a hely -Salbit- mászókallerét és még első este szemezgettünk. Akkor még úgy volt, hogy majdnem végig ott leszünk és a végén még elugrunk egy másik svájci helyre 1-2 napra. Ha így lett volna se tudtunk volna mindent megmászni amit szerettünk volna, egyszerűen annyi fal, út és boulder volt ott egy viszonylag kicsi helyen.
Tehát ahogy átpakoltunk az új helyre - ez volt kedd reggel- már indult is mindenki útjára. Dani-István, Fecó-Dávid és Tomi-Domi a csúcsra másztak a déli gerincen(Salbit Südgrat, 20 KH., 5c), mi pedig szokni a helyi gránitot két nagyon szép de nem túl nehéz utat: Mocca, 5 KH., 6a és Incredible, 7 KH., 5c+. Nos egyik sem volt olyan könnyű mint vártuk, a kötélhosszak 45-50 m voltak és tartogattak meglepetést. A reggelt kávéval indítva a Moccán kezdtünk. Az út eszméletlenül látványos, ahogy majdnem 200 m hosszan kettészeli a táblát ez az óriási repedés. Ereszkedni nem lehetett egy kötéllel, így jobb híjján vittünk a hátizsákban egy másik kötelet is a másodmászó nagy örörmére. Elég fárasztó volt 50 métereket piazolni úgy, hogy lépésnek többnyire csak tapostad a falat. Meg is éreztük a vádlinkat rendesen. A nittek nagyon faszák voltak, igaz 5 méterenként -néhol 10- de akkor nagyon jól estek. Főleg hogy egy esetleges esésnél az egyik féltábla oldalába/élének csapódhatott az ember, de a Tátra után egy szavam nem volt. Tényleg nagyon szép út volt de a végére már kezdtem unni a repedést. Ezután visszaereszkedtünk és átmentünk a másik úthoz. A táskát ezúttal lent hagytuk, és a két egészkötelet félkötélként használva másztunk. Az első hossz volt az 5c+, de amilyen tábla volt a végén az szerintem olyan nehéz volt, mint az előző napi reibi tábla ha nem nehezebb. Ezután már nagy zsebek és repedések jöttek 5b/5c, amik akkor már nem voltak olyan Incredible, tekintve hogy már elég ingerlékenyek voltunk, amúgy tényleg szép út lett volna. A köztesek itt is kellemes ötösök voltak. Az utolsó hossz egy hosszú bevágás volt, semmi lépéssel és a rosszabb esetben szögekkel, 8-9 méterre egymástól. Végig terpeszteni kellett, persze a vádlim már jó állapotban volt és már a gondolkodás is fárasztó volt hogy hova lépjek. Végre kiértem a fal tetejére, csak standot nem találtam a közelben-a legközelebbi 8 méterre jobbra volt, ahonnan biztos nem tudtam volna húzni a kötelet-ezért az egyik kötélvéget kötöttem egy nagy kőtömb köré standnak. Itt persze nem ért véget a kellemetlenségek sora; ereszkedésnél Gábor túlment az egyik ereszkedőstandon, gondoltuk lesz még egy de nem volt. Nem tudott visszamászni, inkább kirakta magát egy nittbe, én meg folytattam az ereszkedést egyedül, ő pedig a következőnél szállt be. Lefelé a hómezőn át kellett menni és ekkor született Gábor később ironikusá vált kijelentése:" A hó a legjobb!" majd megcsúszott és szépen leszánkózott seggen. Én sem voltam ügyesebb és követtem hasonlóan kecsesen. Tomcsiék már lent voltak és páholyból nézték a műsort, a többiekkel pedig lefelé találkoztunk. Mindenki hulla volt az első naptól, ráadásul történt egy baleset is. István megcsúszott az útban, és szerencsétlenül érkezett. Rendesen bedagadt és belilult a bokája, de kimászta az utat és le is sétált. Ezzel lőttek a mászásoknak a számára, és le kellett mondania a terveiről. Szerdán olyan 11 körül keltünk, mindenki jót aludt. István kiesett, Dani & Timi valami mászóiskolát néztek ki, de út közben derült ki hogy nagyon messze van, így csak egy nagyot túráztak. Fecó és Dávid az Incredible-t nézték ki maguknak így ők is megtapasztalták az út meglepetéseit, sőt Dávid is túlereszkedett egy standon így pruszikolhatott vissza. Domiék a nyugati gerinc első vagy első két tornyát akarták bemászni. Aznapra semmi konkrétat nem terveztünk és mivel társaságban jó mászni a srácokkal mentünk. Nagyon szerettem volna megmászni az egész nyugati gerincet, ami 32 KH. így gondoltam jó lesz ismerni az elejét. Ekkor már valószínű volt, hogy Gábor nem fog teljes gerincet mászni, nap végére pedig biztossá vált. Minimum egy 20 órás program lett volna a beszállással és a lejövettel, ami elég megterhelő. A sátortól a falig 1 óra volt az út és pluszba egy szakadékon kellett át klettersteigelni. Igaz már tervezik oda a függőhídat és mivel Svájcról van szó meg is építik. A fal alatt volt a bivakház ahova még benéztünk és szerencsésen megtaláltuk az út topo-ját, amit Domi le is fotózott.
Az útban két nehéz rész volt: az eleje és a vége. A kettő közt könnyebb, de Svájci viszonylatban
rosszul biztosított hosszak voltak, úgy emlékszem itt volt egy 60 m-es hossz amibe 3 friend-et raktam összesen. A torony utolsó hosszának kiszállója volt vicces, ugyanis 6a-ra írták, de például Gábor kénytelen volt csak 1 ujját dugni a repedésbe és abból tovább fogni. Nekem egyből Dean Potter Tombstone mászása jutott eszembe a mozdulatokról. Elég sokat keresgéltünk az útban és már 13 után szálltunk be, ezért az első torony tetejéről ereszkedtünk vissza. Persze csak miután becsokiztunk és kinézelődtük magunkat.Ereszkedésnél az egyik standban Domi leejtette a reversoját de lent meglett, és mivel ő nem hisz a mikrorepedésekben :) gond egy szál se.
Már visszaérve, megkérdeztük a hüttében az előrejelzést. Csütörtökre nagon jó időt mondtak de utána esőt és havat. Na ekkor át kellett gondolnunk Tomcsival mit is akarunk és végül úgy döntötünk hogy kihagyjuk a gerincet.A többiek nem is mászták a Mocca-t, amit vétek lett volna kihagyniuk de így pótolták.
Dávid nyomatja
Frodó
Fecó "barátkozik"
Másnap Dani,Domi,Tomi,Dávid és Fecó "kávéztak" István lentről fotózott(sajnos képei nincsenek meg) , mi pedig Gáborral Bevállaltuk a Leviathant, 5 KH. 6b+. Mivel addig találkoztunk pár alulszámozott 5c+ -szal és 6a-val, nem tudtuk milyenek lesznek a 6b és 6b+ részek, főleg hogy ez gránit és 50 m-esek a hosszak. Szerencsére nem volt okunk a panaszra és az egész túra legszebb útját másztuk meg, ráadásul beleesések és pihenések nélkül. Én kezdtem az utat és pár méter után már huhogtam a szebbnél szebb mozdulatok után. Gyönyörű csücsökmászás a táblán -Mi az a csücsökmászás? Ki kell próbálni!- A második hossz is leírhatatlan, változatos, benne olyan reibunggal mint a parkoló melletti fal. Ezután jött a kulcshossz: egy 6b+ repedés 51 méteren át, ami fedte a nehézséget. Mondhatom, életem legkeményebb onsight nagyfalas hossza volt. A negyedik hossz egy kis plafonon át jött ki, itt Gábor rossz irányba indult, ezért beleugrott. Utána már megtalálta a helyes irányt és átmászta a plafont. Az utolsó hosszra még jutott bőven reibung és repedés, mintegy búcsúzóul. Üröm az örömben, a fal tetejéről leesett a szemüvegem. Az ölembe tettem és egy kis pihi után felkelve lepottyant, szar volt nézni ahogy távolodik :(
video
Lent nem találtam meg, csak azt a karcsit amit még kedden ejtettem le. Rohadtul leégtünk így visszaérve a táborhoz eleinte csak hűsöltünk, majd lassan ráizgultunk az addig kreált kunsztokra. A testem semelyik porcikája nem kívánta a mászást, nemhogy a boulderezést, de az agyam igen így végül csak felhúztam a cipőt. Hülyébbnél hülyébb kunsztokat találtunk ki, volt egy csak-segg boulder amit a végére sikerült kéz nélkül benttartani, lábfejen lógás és földközeli travi is, amit csak Tomcsi tolt meg.
video

Persze azért nehéz bouldereket is nyomtunk:

Chris Sharma-val is találkoztunk boulderezés közben. Igen ez ő ;)
Pénteken már nem akartunk semmit mászni Gáborral, csak bőrt növeszteni. Így amíg a többiek elindultak még egy gyorsat mászni mi a birkák társaságát élveztük.
Folytatódiiik...