2009. július 20., hétfő

Lóg az eső lába

Tibivel ketten indultunk el Csesznekre, nagy tervekkel. Tibi most volt először ezen a fantasztikus helyen, ajánlottam neki pár utat. Egy könnyed úttal kezdtünk, valami 6+/7- lehetett, (itt had említsem meg, hogy akinek megvan a 2008as júliusi sportpiac magazin, az legyen szives a Cseszneki kallert beszkennelni az utakkal...), majd kicsit nehezebb vizek felé fújt minket valami, amit határaink döngetése néven is szoktunk emlegetni. Ekkor belepróbáltam a Variációk egy témára nevű KAMENI+ nehézségű útba. A nehézségére pontosan nem emlékszem, de Babcsán Gaba aki eddig az egyedüli megmászó azt mondta IX+ biztosan van. Egy kis nézőközönség, parasztvakítása miatt, dinamikus ugrást nyomtam egy három ujjas egy ujjperces fogásra. Összeraktam a végét is. Kis pihenő, Tibi is próbálkozik, és nagyon faszán átnyomja a nyolcas körüli alját. Újra én következem. Fejben is összerakom a kis legót, majd nekimegyek. A kunsztban van szerencsém hallani Tibi vílághírű bíztatását, - amit már a Kaszáspókvideóban is hallhattunk- és ezt hallva nincs is megállás. Kinyomom felsővel, boldogság van. Pihenésképpen mászunk még egy VII+ körüli utat, aminek megint csak nem tudjuk a nevét. Én Flash mászom, Tibi Second Go. Újra a rettenetet nyomjuk. Majd mászok egy könnyebb VII- áthajlást, OS. Újra a Variációk. Ekkorra már Tibi is a kunsztban mozog. Én könnyebben átérem, ő más technikával tolja ki. Ekkor már a helyi mester Kovács Tamásék is kint vannak. Sikerül mégegyszer kinyomnom az utat, majd a kunszt mozdulatokat mászom újra, és újra. Melette balra egy fehér folyáson megy egy projekt amit nem próbáltam, de nem néz ki olyan keménynek mint ez az út. Térjünk vissza kicsit a nehézségére.
Én elég sok kérdőjelet tennék a kilencplusz mögé, de mivel még nincs ismétlője, játszadozok a gondolattal hogy felfokozom a IX+/X- os kategóriába. Mért is? Nemrég másztam egy nagyon nehéz utat Adlitzon (Bloc rockin' beats) ami egy kurva kemény út végig, de ebben az útban durvább mozdulatok vannak. Gyakorlatilag a fal közepén van ez perem amin tudsz ziázni, és innen jön a kunszt az enyhén hajló útban. A következő 10 (!) mozdulatban, egyáltalán nem tudsz ziázni, nem hogy pihenni. Egyik fogásról azonnal csapsz a másikra. Az uccsó köztest pedig, és nézegettem, de számomra lehetetlen megakasztani. Szóval egy akasztás így is kimarad. A mozdulatok összessége, és egybemászása olyan precíziót és kitartást kíván, én ilyen úttal eddig még nem találkoztam. Jó lenne tudni, hogy akkor miért is hajt az ember...

Nincsenek megjegyzések: