2009. december 12., szombat

Padanyi kupa 2009.


Szombati nap bár- sokak megvádoltak, hogy nem csináltam semmit- elég fárasztóan telt. Reggel 9 után már lent voltam, és hát kicsit megfáradtam a csicskáztatásban. Nem volt semmi érdekes. Kicsik, ügyesek, aranyosak, pofátlanok. Este drótkötélpályát is felhúzott Stromi, ami a terem egyik végétől a másikig tartott, páran biztattak, hogy menjek én is, de nem, ma nem akartam meghalni. Így is kicsit betett, hogy pénteken Balázs megagyalt, mert a SZÉTV- tanulmányi verseny miatt csak később értem be edzésre mire ők már a nehéz dolgokat elpakolták. Mindegy, fájt egy kicsit a jobb karom, de bizakodva néztem a vasárnap elébe.

Korán fekvés, későn kelés. Olvastam az előnevezésnél a neveket; Erdész Tibor- hát azért szorítani kell majd, Burucs Bálint- hm nem lesz rossz verseny, Zengő Márk- húúúha alighanem oda kell figyelnem nehogy lemásszon, de mégis amikor olvastam, hogy Juhász Gyula- akkor tudtam hogy megvan a győztes hiszen ő most kirobbanóan jó formában van az everestgymes becsületkasszás verseny után, ahol a dobogós helyezés öö... Respekt. Este fénypontja volt a G által készített Tatár bífsztek, igen sokakat vonzott. Tibinek koncert, Szilváék is Kistehénen voltak, aztán hajnalig buli, fájó szívvel hagytam ott a mulató embereket, és indultam haza.

Reggel arra keltem, hogy izgulok. Soha nem indultam nehézségi mászóversenyen, (valamikor nagyon régen felső biztosítással a tehetségeken), de a nyílt kategóriával, maximum aggteleken mértem össze magam a titánokkal. Halottam nemrég, hogy a bokszolók a verseny előtt, napokig nem tudnak aludni, a meccs előtt az öltözőben egyedül járnak fel s alá és hergelik fel magukat, nagyon izgulnak, de minden esetben az első ütés után minden helyreáll. Én is ebben bíztam.

Reggel megelőztem Tibi ébresztő óráját, mindketten olyan fél 10 körül értünk a Padányiba. Egész ráérősen voltam, majdnem le is késve a nevezést. Kicsit izgultunk a selejtezők miatt, de végül a csajok előttünk másztak, szóval bőven volt idő bemelegíteni. Balázs és Pistike egész nap lelkesen biztosították, és rosszabb esetben spotolták a versenyzőket. Egyet biztosan megtanulva Ausztriából, a bemelegítés (feltéve ha az ember nagyon hosszút akar mászni) akkor különösen fontos. Nagyon jól sikerült bemelegítenünk Tibivel, őt harmadiknak engem ötödiknek sorsoltak az indulók között. Tibi is eléggé izgult, úgy látszik mégsem evett elég csokit, hát nem nagyon sikerült magát eldurrantania. Két részre osztották a mezőnyt, mindenki két selejtező utat mászott. Egyes eséseknél különösen jót szórakoztam. Azt hiszem olyan egy körülre már lementek a selejtezők. Igazából technikailag sehol nem éreztem problémát, ahol elrontottam az azért volt, mert eldurrant a kezem és kiengedett. Már a barátok boulderezni csábítanak, az izolációban lévő falakhoz, mert idén vagy négy is fel lett állítva (!!!), reménykedve még halasztottam a dolgot. Mint utóbb kiderült jó volt a megérzésem, megvan a döntő. Igaz épphogy, a 10. helyen, utolsókét jutottam be. Nincs innen túl sok veszteni valóm. Az izoláció hangulatot rég éltem át utoljára döntősként, mindig csak boulderversenyeken. Nagyon izgulok. Kiszólítják a döntősöket, az ifi A, és a nyílt kategória férfi női indulóit. Csupa robotzsaru, ahogy egyszer Anita fogalmazott. Mindenkit bemutatnak, mintha lenne olyan, aki még nem ismeri a versenyzőket. -->Én. Mostmár Galambot is tudom ki. Már alhatok nyugodtan. Hátra arc, figyelhetjük a döntő utunkat. Nem lehet kellően kihangsúlyozni milyen nagy munka egy döntő utat megcsinálni, és micsoda kockázattal jár. Nem építhetsz túl könnyűt, sem túl nehezet, sőt még ossza is meg jól a mezőnyt. Pistike mindenképpen fantasztikusan oldotta meg ezt a feladatot, bár szerintem egyben soha senki nem fogja megmászni, nem is tudjuk meg milyen szép. Nekem nagyon keménynek tűnik, csak a piros falig nézem, de addig se szavaznék magamra, hogy el tudok-e odáig menni. Letellik az idő, visszamegyünk az ISOba. Mennek a kislányok, ismét jól bemelegítek. Alkarom és pszichém teljesen a mászásra hangolódott. Közben megérkezik Tódi és Csapajev is, csak gyors? csak gyors! Melegítek. Hallom ahogy mennek el a veszprémi csajok, Noémi és Kata. Melegítek. Árpival beszélgetünk, a versenyekről, az értelmükről, tapasztalatokról. Később hallok egy negatív véleményt is, a mindigszókimondó Barkó csabitól (én le is merem irni) és hát kicsit megsértődtem amikor a Vese-s fafogások miatt elkezdte, mondani hogy visszamentünk az időben, már a 70 évek szintén vagyunk, majd globálisan leszolva a magyar sportot, amit nem lehet megvédeni, lényegében ott igaza volt. Melegítek. 5-6 éve egyáltalán nincsenek új arcok a versenyeken, a kezdők, látva a versenyek a legjobbakat úgy állnak hozzá, hogy hát én úgyse tudom lemászni, csak égnék, és feladják. Van persze olyan is akit ez nem motivál, mint engem. Melegítek. Egy sziklán való út megmászását sokkal nagyobb és szebb kihívásnak tartom, mint egy versenyt. Persze fennáll a veszélye, hogy később más iránt is motivált leszek. Melegítek. Befejezik a csajszik, szólnak hogy leszedik a plusz fogásokat és én következem. Van előnye ennek az utolsóként való bejutásnak. Miután mászok láthatok mindenkit, ki hogy csinálja, én hol ronthattam el. Stromi is melegít ő jön utánam. Szólnak indulok. Még egyszer átnézem az elejét, az elejét. Ameddig tervezem hogy eljutok, de valószínű addig se, kemény az eleje nagyon, mint a fagyott kutyaszar. Elkezdődik. Figyelek nehogy elbasszak valami hülyeséget. Az első necces mozdulat amitől nagyon tartottam, simán beakad. Most jön a félelem, amitől minden döntős fosott szeritnem, és bár mindegyikük kinyomta, talán az egyik legnehezebb mozdulat lehetett. Egy jó kis ugrás, egy ugró fogásból és egy rossz lépésből. Persze volt aki statikusan oldotta meg, no de vissza én mászom. Ramonestől kérek számot, azt hiszem nem az szólt valami más. Felpörög a zene, ugrok. Nagyon kell szorítani a zsebet, de benne marad a kezem. Olyan mozdulat volt ez, hogy úgy felpörgette az adrenalin szintemet, ordítottam és azt gondoltam most megváltom a világot. A következő mozdulatok is kemények, szépen lassan eljutok arra a helyre, ahol a számításaim szerint le kellene esnem. Elég gyorsan mászom, egy csepp tartalékom sincs, semmi fölös energiám. Mindent ebbe kell belefektetni. Egy akasztásnál vagyok, de inkább kihagyom és átnyúlom, legalább legyen meg fogás, és már jövök is. Gondolkodtam előtte, ugyanis nem hiszem hogy olyan nehéz lett volna hogy a plafonig ne tudjak felmenni. Egyszerűen egyáltalán nem néztem át azt a részt, és észre se vettem mászás közben a következő fogást, ami pedig evidens hogy hol és hogyan, de most nem. Mindig végig kell nézni ez egy örök tanulság lesz számomra, már a selejtező se volt rossz, kérdeztem a versenyzőket, miután másztak (!) és nem tudták mi a Top. Senki. Repülök lefelé. Érzem, hogy ez most nem volt rossz, hogy mire azt nem tudom, de a 10. helyen javítok az biztos. Ahogy néztem a döntőben a mászókat komolyan mondom sajnáltam mindenkit. Én nem sóműsort akarok, mégis a magasba emeltem örömömben a kezem, még Pistit is láttam milyen hülye vagyok, de volt életérzés élveztem nagyon. Senki még csak egy mosolyt nem dobott el. Még a győztes sem. Boldogan sétáltam a nézőtérre, ahol megkönnyebbült mosolygós arcok fogadnak. Jönnek a mászók utánam, akik előttem végeztek sorra: Stromi, Árpi, Farki, Kornél. Mindenki alattam esik ki. Ekkor jön Bandi már mindenki mondja, hogy na hát ő az elején az ugrásból ki fog esni, mégis nem tudom hogyan, de megtolja. Ordítok. Hihetetlen nagyot repül. Végül ugyanarról a fogásról esik ki mint én. Márk, Papír, Bence mind nagyon keményen nyomják. Ujjerő, állóképesség; minden van itt. Márk nagyon sokáig megy, de látszik hogy durran-durran. Papír elkurja a plafont, látszik hogy ideges, pedig volt ereje nem kevés. Ilyen nyugodtan mászni ilyen hosszú utat, egészen elképesztő. Molnár- a lánykollégiumok örökös posztertémája, a pózok királya, a lepedőakrobata -Gergő mászása is nagyon ott van. Kicsit máshogy mászik mint mások, de nincs letiltva a repkó, jól tolja. Már Törpétől is láthattunk hasonló megoldásokat tavaly. Ám az áthajláson velő felmászásnál a lába hozzáér a nittfülhöz, és bár nem terheli, és nem segít a továbbhaladásban, Juhász Tibi mégis leszólítja Gergőt. Azt hiszem benne ez már egy örökös tüske lesz, de kiben nem maradna meg. Aznap Duci tényleg fantasztikus formában volt, mindét selejtezője mutatja. A döntőben is, azt mondta BŐVEN érezte a tobogót, bőven. Szeritnem is felment volna, de hát se ha, se volna nincs a sportban. Így hát maradt a gyorsasági, ahol hállégnek nincs nittfül. (ez egy poén volt ám, még ha szar is) Gergő és Árpi egyszerűen repülnek a falon. Stromi és Máté is villámgyors.

Ahogy hallgatom a gyorsaságizó döntősöket az első 9 speeder 10 másodpercen belül nyomja a világcsúcs utat. Ez mindenképpen fantasztikusan jó. Ez már van olyan nemzetközi szinten. Végül többen küldik 6-7 s táján. "Gyors" eredményhirdetés, és hát nem kevés veszprémi kap érmet, oklevelet. Noémi különösen jól szerepelt a csajoknál, és a gyorsaságit is uraltuk. Nehézségiben nekem az 5. helyre futotta, mert Bandi jobbat mászott a selejtezőben és az számított. Márk nyer, Bence a második, Papír a harmadik. Farki a 6. Női nyíltban Norci állhat a dobogó tetejére. Sokáig pakolunk még. Bár kíváncsiság még apámat is elhozta, mégsem voltak olyan sokan a nézők.
Formában voltam, és szerencsém is volt.Egy ideig szerencsére nem lesznek versenyek, így legalább lehet csapatni a sziklás utakat, idén már úgyse tukál túl sok minden.

Nemsokára pár fotó és a döntőkről egy videó is várható.
addigis pure motivacion

6 megjegyzés:

gábor írta...

Grat bálint, nagyon jó voltál!
Lehet h megjön a kedved a nehézségihez ;)

Flafi írta...

Gratula :D Jó kis beszámoló, majdnem mintha ott lettem volna :P Várom a képeket, videókat.

Névtelen írta...

gratulál a 7c+ csapat és boldog karácsonyt kíván a blogtestvérének

Izer Bálint írta...

viszont. viszont..:)

trobertino írta...

nice :)

Zebra írta...

grat :)