2010. június 30., szerda

Gyilkos szúnyogok!

- mondta Flafi barátom a Zsombói Nemzetközi Boulder versenyen. Röviden csak Zsomboulder. Veszprémből szombat reggelre terveztük az indulást, konkrétan fél 6-ra. 5:50 kor anya ront be a szobámba, hogy Bálint, Balázs kocsija itt áll a ház előtt. Óóóúúúúú, - mondom - most engem meg fognak verni. Ami ruhát a földön találtam gyorsan felvettem, nem volt idő pipiskedni. Balázs rálépett a pedálra, bár nem dőlt meg a 2008as két órás rekord.


Az odaúton többször elkezdett csepegni- olykor gyengén, olykor nagy szemekben sokáig. Ahogy közeledtünk Zsombó felé egyre jobban nőttek a kételyek. Mi van ha lefújják a versenyt, vagy hogy fogunk így mászni stb. Zsombón sem volt jobb a helyzet. Bár sok ponyvát feszítettek ki a falak fölé, hogy az utak ne legyenek vizesek, a szivacsokat nem lehetett megmenteni.
10 órára kihirdetik a versenyzők indulási sorrendjét, sosem látott eredmény születik. Az indulók száma bőven meghaladja a 100 főt, csak a férfi mezőnyben 76 induló van. (össz: 182)
Míg a kicsik küzdenek, nekünk a délelőtt beszélgetéssel és pihenéssel telik. Megnézzük a falu nevezetességeit (egy kocsma), kiderül hogy épp falunapokat tartanak. Muszáj lőnünk párat. Én sikeresen elverek 600 Ft-ot a semmire, jó mondom elegem van, erre jön Andris, akiről kiderül hogy zsoldos katona valami francia hadseregben... :D

Soma repül

Ervin felügyel
 Volt pár mókás jelenet, vagyis nekünk az volt. Egy kisfiú első próbára a zóna után kiesett és azonnal sírva fakadt. Pihent egy picit aztán újra belement. A zónán már potyogtak a könnyek, a topon pedig bömbőlt. Azt hittem meghalok a röhögéstől...
 Ott vannak az ujjak rendesen...

Jól bemelegítek, nézegetem az utakat. Nem tűnnek nehéznek, jó technikásak. Fantasztikus, hogy Tabi mi pénzt beleöl ebbe a falba (és egyébként a versenybe is!), kibővült több új felülettel is, köztük egy hatalmas 45 fokos fallal. Hoztak még falakat Tatabányáról (Hoff) és Szombathelyről is. És mintha jövőre még szeretnének alakítani egyet s mást az amúgy is fantasztikus falakon.
Amikor megláttam az új felületeket nagyon elkezdett izzadni a tenyerem. Ez jó versenynek ígérkezik.
Tabi beújított pár száz új fogást, amik - mint a neve is tükrözi- teljesen a bleau-i kőzetre hasonlítanak. Fantasztikusan jó volt ezeken a fogásokon mászni, de tényleg szinte kényezteti a kezet.

Az első fél óra, nagyon hamar eltelt. Egy hosszabb travival kezdtem (13-14mozdulat), ami kellemesen eldurrantott. Két éve ezen a versenyen, Gáborral megkérdeztük Törpétől, hogy milyen szisztéma, avagy stratégia szerint mássza majd az utakat. Könnyebbtől a nehezebb felé, vagy fordítva. A válasz egy egyszerű "balról jobbra volt". Úgy gondoltam idén már vagyok elég erős és kipróbálom megy-e ezzel a bétával. Rögtön a második boulderrel megszívtam, a beszálló után kiestem. Mondom mi van ?! Lenyomtam egy peremeset, majd visszatértem. Hatalmas maxerő kellett a beszállóhoz és a Top is elég reibi volt, szóval azt hiszem "csak" negyedikre tudtam beadni. Egyébként nagyon figyeltem az utakra, többször is átnéztem kigondoltam a lépéseket, arra törekedtem, hogy az OS szintemen javítsak és minnél kevesebb próbából, vagy lehetőleg egyből meg tudjam mászni a kunsztokat. (Ugyanis a selejtezőben nem számított a kísérletek száma) Volt egy szép kis ugrás, amit másodikra sikerült beadnom. Volt még egy egyensúlyozós kunszt is, amiből kiestem elsőre, de másodikra már szétszorítottam a Toppot.
 A középdöntő második útja
Az első fél óra vége felé be akartam szállni egy plafonos útba, de egyszer csak bemondták hogy letelt az idő. Nem teljesen voltam tisztában a dolgokkal, ezért nagyon ideges lettem mivel azt hittem csak 2xfél óra áll a rendelkezésünkre és azt majd csak a másik pályán tölthetem el. Henya nyugtatott meg hogy 4x fél órát mászhatunk majd. Óhh mondom akkor minden oké, így 6 boulderrel zártam az első kört mint Stromi. A következő fél órában is nyomtam rendesen, teljesen le tudtam magam pihenni, egy bouldert nem sikerült csak megcsinálni a 10 ből, bár szerintem azt is be tudtam volna adni, de nagyon bőrgyilkos travi volt, és úgy gondoltam arra még szükség lesz a hétvégén. A harmadik fél órában Nándival ketten keztük el nyomni, ami nekem nagyon jó volt, azt hiszem én profitáltam belőle inkább, jó tempóval nyomtuk, húzott engem.
8-at lebüntettem elsőre, majd előbb elmentem pihenni. A másik kettő, (bár vicces hogy az egyiket könnyűnek tartottam nagyon, de rajtam is kifogott) egy kicsit nehezebbnek bizonyult.
 Csabi a középdöntő harmadik útjának zónáján, ahol én mattot kaptam.
Míg másztunk az eső szépen elkezdett csepegni, majd esni. Nem nagyon de folyamatosan, aminek következtében a szivacsok zöme tiszta víz lett, és egy út is teljesen elázott. Nándival úgy tudtuk kitolni, hogy egy kiló ziát odakentem a reibis fogásokra, és gyorsan letakartam őket hogy ne ázzanak el mire ő odaér. Az utolsó fél órának az elején inkább Borókával kiveséztük az érettségit, majd rávettem magam, hogy küldjek még pár próbát. Egy elég genyó reibis beszálló maradt a végére, amin ha nagy nehezen statikusan be tudtam szállni, az esőtől lecsúszott a lábam a lépésről. A cseh Martin Sifraval nyomtuk ketten, láttam hogy dinamikusan száll be, "csalva". Ránéztem a bíróra és kérdeztem hogy ez így normális-e? -Persze akik megcsinálták nála, ők mind így csinálták. -ÓÓóh mondom.. :D Kivettük az útból az egyetlen problémát. Levettem saját pólómat, ami még száraz volt valamennyire, és abban töröltem lábat, és ziát nyomkodtam a cipőm orrára. Pippa.

A végeredményben, ha jól emlékszem 20ból 18 utat tudtam megmászni, és egy zónát azt hiszem. Ami fontosabb volt, hogy tényleg figyeltem, hogy elsőre jókat másszak. Így azt hiszem a 18 útból 13-at elsőre másztam meg, kettőt másodikra, hármat pedig négy vagy annál több próbából. A selejtező után kicsit kivoltunk, mind fizikálisan, mind mentálisan. Az eső rányomta a hangulatát a hétvégére, amit még Barkó Csabi sem tudott teljesen feltámasztani. HEJJ!
A középdöntőbe Márk került be első helyen, 19 boulderrel. Én a hatodik helyen jutottam be, Balázs pedig a 19.-en. Az utolsó, aki a 20. helyen került be; 14 utat mászott meg.
Az esőből nekem is elegem volt, egy forró fürdőről álmodoztam. Este még Rollerrel és Frodóval bekukkantottunk a faluba és hát lecsúszott nekik egy-két sör. Áron pedig egy patagóniás vetítést tartott, s ismét elmélyítette bennem a hitet, miszerint nem való nekem a hegymászás és ezek az extrém körülmények. Az estét a fal belsejében töltöttük, bár sokan hamar feladták. A szúnyogok csak úgy özönlöttek. Talán az árvíz miatt szaporodtak így el, de hogy mitől lettek ilyen vérszomjasak, rejtély. A hálózsákom annyira összehúztam amennyire csak lehetett, mégis az éjszaka folyamán valahogy kilóghatott a kezem, mert reggelre tele lettem kiütés szerű csípésekkel.
 VB van vazze!
Elég hamar be kellett vonulnunk az izolációba, ami uncsi volt, aludtam, olvasgattam. Reggel próbáltam húzódzkodni egyet, de mintha ilyen görcsök akartak volna a kezembe állni, fájt és nem kevés izomlázat is éreztem. De mint tudtam, fejben dől el minden. Egyre jobban tisztult a levegő az izolációban, a végén már csak egész kevesen maradtunk. Öt embert magam mögött hagyva léptem ki az első kunszthoz. Jól átnéztem a kb. 6B-6C nehézségű első utat. Nem volt nehéz, de sok helyen el lehetett rontani és volt benne egy két gázos mozdulat. Nagyon örültem amikor a Topot megfogtam. Eléggé eldurrantam, de volt kb. 7-8 percem a következő mászásig, úgyhogy jól le tudtam ráznia  kezem. A második út sem volt nehéz, figyelni kellett meg szorítani rendesen. Az utolsó fogáson már éreztem az erőt. -Húúú ma kemény vagyok!- gondoltam. A harmadik boulder sem volt nehéz, leszámítva az utolsó mozdulatot. Zóna elsőre megvolt, de sajnos nem sikerült meghúzni a toppot. Még szépíthetek az utolsó úton, szal össze kell szednem magam. Norci gyorsan elmagyarázta a dolgokat, majd újra átszellemülve átnéztem. A végén gondolkodtam egy keveset, de végül rátaláltam a számomra megfelelő bétára. A nagy zseben a tetején, hatalmas meglepettség és boldogság áradt. Nagyon boldog voltam, hiszen a reggeli után nem gondoltam volna, hogy itt ma bármi érdemlegeset fogok csinálni.
Három top elsőre és egy zóna elsőre. Ez lett a mérlegem. Amikor végzek kérdezgettem Flafiékat, hogy mit másztak a többiek és kiderül hogy sokan mászták ezt vagy 4-et. Számolgattam egy kicsit és bár nem akartam elhinni, de már tudtam hogy nem lesz meg a döntő. Rengeteg edzésem és verítékem volt ezekben a mászásokban, és úgy éreztem hogy a döntőben is tudtam volna még valamit letenni.

Nagy izgalmaknak néztünk elébe, hiszen a döntőben ott volt Patkány, Papír, Márk, Széll Csabi, és ha jól tudom két román versenyző. Talán Nándi volt az aki még nálam is jobban megszívta, ő pont hogy lecsúszott, 7. lett. No meg persze szép hely ez a 8. , főleg ha hozzátesszük hogy 76 induló volt... :-)
A döntő nagyon érdekes volt. Lemásztak egy bouldert a srácok és aki a leggyengébben teljesített, az nem mehetett tovább. Az utolsó két boulderhez, Márk, Patkány és Papír jutottak el, ahol Papírt búcsúztattuk el. Az utolsó út a 45 fokos falon vezetett, olyan jó 10-12 mozdulaton keresztül. Márk úgy odabüntette, ordított a tömeg.

Gyorsan felhúztuk a mászócipőt és összeraktunk pár útban néhány mozdulatot. Nándi az egyik döntő utat első kísérletre odabüntette (senki nem tudta megmászni), és persze hogy szerénynek tűnjön elmormolt egy: -Jó de mire ők ideértek fáradtak voltak. -ot, ezt leszarjuk a szerénységgel együtt. Bitang kemény volt!
 Patkány a másik projektben
Gyorsan lezajlik az eredményhirdetés, mondjuk úgy egy órában. Márk nyeri a versenyt, éves összesítésben Patkány. Csajoknál Szilvi volt a legkeményebb, nomega  külföldi girlboy-ok... na mindegy. Márk, gyorsan megossza velünk tortáját, utólag is köszönöm.

Összefoglalva, lehet megköveznek majd érte, de a személyes véleményem az, hogy ez a verseny, a maga különböző formakincsével és útjaival (értsd: 45fokos falon utak, kisebb-nagyobb áthajlások, reibungok, peremek, ugrások) nálam az eddigi legjobb versenyt érdemli ki, és még az eső meg sok szopás ellenére is többre értékelem mint bármelyik Ujjerő boulder versenyt, ahol függőleges falakon varázsolsz. (de ez csak a személyes véleményem)
Itt most valóban elvált a vér a víztől, vagy hogy is szokták mondani?!
 junior-fiúk

Zsombó 2010

A képekért köszönet, Flafinak és Andrásnak! További képek itt és itt.

2010. június 28., hétfő

Tündéri

Ma reggel az Msc felvételimen voltam, nem volt valami hereizzasztó, sikeresnek értékelem.
Ezután nemsokkal kimentem a Tündér sziklákhoz boulderezni (egyedül). Rég érintettem sziklát, már nagyon hiányzott.

A kaszáspók volt a cél. Addig próbálgattam a különböző bétákat, amíg a középső mozdulat is meglett. Ezután kiment egyben, viszonylag statikusan ment, de sajna csak a környező fák a tanúi eme jeles eseménynek.
Még elugrottam Francia bányára is kicsit körözni, ott elég lapos volt a hangulat.

Este kinéz még egy kis sörözés Tomcsi bánnal, aki nemrég jött vissza norvég kiküldetéséből. Jó napnak ígérkezik ez a mai.

2010. június 23., szerda

Érett lettem...

Egyszer Gábor azt mondta: eljön a vég, de ez valami új kezdete. Persze ő akkor ezt azért mondta, mert egy kamerával akartam spotolni a La Costeban, ami hát lássuk be, valóban nem volt egy fájteres ötlet. Most kicsit más célt szentelek eme bölcs soroknak, és ezennel ígérem hogy többet nem fogok filozofálgatni a blogon, nem traktállak titeket lelkem kis változásairól, innentől töménytelen mennyiségű mászóbeszámolót fogunk majd hallani (csak most utoljára még egyszer kérlek), hiszen a szezon már javában elindult bár ezt jócskán elfelejtették velünk vizsgáink.
Kissé összejöttek a dolgok az utóbbi időben. Közeledett a szóbeli érettségi és hát nem valami jól mértem fel a rám leselkedő veszélyt, nem tettem meg minden tőlem telhetőt. Az utolsó egy héten tudatosult bennem, hogy még csak a töri felénél járok, így meghajtottam a dolgokat. Volt két tétel amire azt mondtam - mondja el az akinek két anyja van, ellenben a többi 18-at úgy mondtam mint egy verset. (Még a La Ramblat is bele tudtam csempészni a nagy földrajzi felfedezésekbe, nem is beszélve a "Verduni vérszivattyúról", vagy az Action Direkt nevű föld alatti mozgalomról), egyszóval a törinek eléggé utánajártam. Az utolsó két napban elkezdtem átnézni a magyart, egy nappal a szóbeli előtt pedig a német írásbeliket is. A németről csak annyit tudok mondani, hogy szerintem a legjobb felkészülési mód a German pornó nézése volt. Persze nem ez a köszön, durr bele, és ennyi, hanem az ilyen fasza forgatásosak, aminek története van. Főnök lebassza a titkárnőjét, hogy miért rosszak a statisztikák, vagy az anyuka a kisfiát a jegyei miatt, vagy a... na jó ne menjünk bele jobban. Szóval a németre faszán felkészültem. (amúgy nem vagyok pedó és perverz se.. :)
A magyarból elterjedt az az általános nézet, miszerint sorban vannak a tételek. Idő híján úgy gondoltam, hogy megtanulom majd rendesebben az első és utolsó 3-4 tételt és akkor bármelyik végébe húzok nem érhet baj. Egy Ceüsenél is magasabb fal dőlt össze bennem, amikor a vizsgabiztos rám mosolygott és a szemem láttára megkeverte a tételeket. Olyan érzés volt mintha egy kést szúrtak volna a szívembe és közben forgatnák...
Így történt az eset, hogy Kosztolányi Dezső Édes Annyát húztam ki. Ami meglepetés volt számomra, hogy IQ-ból mennyi minden előjött, és mivel csúszás volt előttem, másfél órám volt kidolgozni az irodalmat. Ezalatt az idő alatt, majdnem a könyvet is ki lehet olvasni. Hát végül sikerült két oldalt teleírni a vázlathoz, sőt azt kell  hogy mondjam még a nyelvtannal sem voltak problémáim... ! Ez engem is meglepett. Jött a töri.
Ha megkérdezitek Gábort simán ki tudja számolni, mennyi annak a valószínűsége, hogy 20 összekevert tételből kettőt nem akartam kihúzni, és az egyik mégis bejött . Hát sikerült egy viszonylag jó előadásban kifejtenem a Német egység kialakulását, ezt olyan tízből hatosnak mondanám.

Gépészet következett, éreztem ez komolyabb lesz mint egy 8a út, bár egyik téren sincs még túl nagy tapasztalatom. Sikerült ezt elcsesznem a legjobban, így már teljes mértékben tudatosult bennem a gondolat, miszerint ősszel a szakmait újra megcsinálom. Igazából, szerencsésnek mondhatom magam, abból a szempontból hogy a szakmai után tudtam egyet fújni. (Átülhettem egyik székről a másikra) A némettanár nagyon rendes volt, valóban, ahogy mindig is elképzeltem. Kifejtős témának az Arbeitsplatzot, és a Küche-t kaptam, egyértelműen a konyhát választottam, bár azt hiszem csak a lecsó elkészítésének elmondása után nyertem meg a vizsgabiztost. A németet élveztem a legjobban, eltűntek a ragok, a módok, csak beszéltem és beszéltem, mint a cserediákokkal amikor az ember már megivott egy keveset. A vizsga után, a tanár végül csillogó szemekkel borult a nyakunkba, s halmozott el dicséreteivel, ilyen szépet még életében nem halott. (Emelt németre ketten jártunk a gépész szakról az elmúlt 10 évben...)
Amikor kijöttem az épületből a haverommal úgy éreztük most megváltottuk a világot. Persze ez más érzés mint egy Abokalipszis stand akasztása, node mégis... és mintha jönne most valami üresség is.


Persze nem gondoltam ezt teljesen így, a szóbeli előtti éjszaka. Szakítottunk a barátnőmmel, vannak dolgok amit nem szabad és nem is kell erőltetni. Jó ha az ember ilyenkor megtalálja a kézenfekvő barátokat, akik még ha nem is szólnak semmit, már a jelenlétük is oly sokat segít, mégha csak hallgatnak és némán hintáznak az éjszakában.
De ismét csak egy -fent említett- barátom mondását tudnám idézni: Olyan ez mint a villamos, mindig jön másik.

Konklúzió:
Úgy gondolom a negyedik volt középiskolai tanulmányaim legjobb éve. Voltak kemény mászások, nagy bulik, lányok is szép számmal, jóarc tanárok (fizikából 2.2 re megkaptam a hármast, mert a tanárnőnek adtam az összes aszparátuszt amit ősszel vittem), új barátok, új élmények.
Az évfolyamban a diákok is negyedikre értek teljesen össze. Minden a csütörtök reggeli 5 órás kelésekkel kezdődött, amikor a szalagavatóra gyúrtunk. Ekkor még elég távolinak tűnt az érettségi nem is vettük igazán komolyan. Amikor eljutottunk a szalagavatóig, megvolt a bál és a nyitótánc, a vakuáradat, megkaptuk a szalagokat már kicsit elkezdtünk izgulni. Még fél év Robi, mondtam a padtársamnak. Ahogy telt múlt az idő "még 4 hónap mához", aztán már csak 3. Áprilisban sikerült összetörni az ujjam, aminek következménye egy nagy kihagyás lett, amiből szerencsére jól jöttem ki. Egy áprilisi magyaron -sosem fogom elfelejteni kedvenc tanárom- Szaksz Balázs bejött és azt mondta; fiúk, úgy képzeljék el ezt a tanévet mintha egy 400 méteres futóverseny lenne.
- Először nem értettük.
-"Úgy képzeljék el hogy szeptemberben rajtoltak, és most már célegyenesben vannak és most kell megnyomni ezt az utolsó 100 métert a célig. Hogy Maguk mit fognak érezni a célban? Az csak Önökön múlik. Az idejük, még ha nem is lesz rekord mutatni fogja felkészültségüket és az eddigi összes edzésüket, tükrözni fogja verejtéküket, és több éves munkájukat. Így hát kérem, hogy aznap mindenki JÓL kösse be a cipőfűzőjét..."
Ő egy olyan ember volt aki mindig úgy tudta elmagyarázni a dolgokat, hogy mindenki megértse. Fantasztikus példái voltak, az élet minden területéről, és ahogy a nőkről tudott beszélni, kicsit fájni fog hogy már nem fog többé tanítani. De ahogy József Attila mondta volna:
"Ez az elmúlás, ebből vagyok. "

2010. június 19., szombat

Slackline

Itt a nyár, süt a nap (kivéve ha esik), nincs suli (kivéve az érettségit meg az államvizsgát) jeee...

Pár hete a körelnökünk behozott a mászóterembe egy slackline-nak látszó tárgyat, mondván, hogy ez most nálunk lehet bizonytalan ideig. Kaptunk az alkalmon és egyből felállítottuk a teremben, azóta is szorgosan gyakorolunk (már nem a teremben) és, bár még suták vagyunk a szeren, szeretnénk arcoskodni vele az egyetemista csajok becserkészése végett (természetesen csak tagtoborzás céljából).

Reméljük az egyensúlyérzékünk javulása pozitívan fogja befolyásolni a technikánkat a falon. Lényeg a lényeg: jól érezzük magunkat (ha már nincs szikla, akkor jobb, mint a semmi) és készült pár jó kép.









És persze a felejthetetlen tanévzáró kertiparti lekváros csirkével.

2010. június 12., szombat

Beindult a nyár

Gőzerővel fűtenek odafent. Még lehet egy kis szenet is kérnek kölcsön Lucifertől, hogy melegebb legyen. Jó-jó elég szar poénok voltak én is látom, sőt nem kifejezés. "Történt egy s más". Véget ért a 2009/2010 es Padányis edzős szezon. Ez azt jelenti hogy elindul a visszafejlődés, vagyis STOP!!!!
-Idén nem! Új fogásokat vettem, hála a T-rocknak. Idén keményebbek leszünk!!! Mit nekem 45°.
Persze mint minden évben, most is leöblítettük torkunkat az utolsó edzés emlékére.
Ezek a bulik mindig a legjobbak, felérnek egy 40.-kel is, akáááár. (Talán több mint tízből hatos, de nem vagyok benne biztos...) Amik itt történnek azok itt is maradnak. Kifejlesztettem a mászók táncát, amiben bármely megmászott 8a-t el tudom táncolni, a kunsztal együtt. (!) Ilyen látványban csak nagyon keveseknek van részük...
Hétvégenként a Csokifagyizóban fogok dolgozni, úgyhogy hétvégén számomra nincs mászás, max persze otthon boulder. De van 5 napom, bár sajnos van akikkel ez ütközik. :(
csak mert 8 gombóc nem a világ...
Szeretnék egy megfelelő partnert találni, egy hétfő-kedd, vagy kedd-szerda két napos Kis-Gerikre, ez állandósulna. Ha van kocsi mehetünk messzebb, ha nincs akkor Kő-árok, vagy ami busszal megközelíthető, ez csütörtök vagy péntek.
Egy biztos: két hét múlva már vége lesz az érettséginek, s nekem keresztet vethettek... Kis bulik, mindenhol.

Ezért akarok egyetemista lenni...

2010. június 7., hétfő

Megnyíltak a határok...

Már hetek óta terveztem egy csókakői mászást, de sehogy sem jött össze. Szinte minden nap esett. Nem is tudom talán 5-6 éve volt egy ilyen nyár, hogy egész nyáron esett. Pénteken végre elállt, szombaton pedig már a nap is előmerészkedett. A Bercsényi mászókörösök Rókára mentek, de mondta Gábor, hogy túl könnyűek ott az utak, inkább kijönne csókakőre. Szombat este msnen kérdezem hogy akkor a holnap áll-e vagy mi van ?! -Sokat kell tanulni, ez most nem jön össze. Ááááááááááhhh mondom ilyen nincs. Akkor kimegyek békkállára és lebüntetem a "The power of the man who would be King"-t, vagy ááh írok Pistikének, hátha bekéretőzhetek a kocsiba. Vasárnap 10 kor, már Gergővel és Pistikével a fedélzeten úton voltunk. Nagyon meleg van, Gergő pár sörrel hűti magát.. :)
A bányába felfelé menet gyanúsan sok víz folyik lefelé, de nyugtat a tudat, hogy úgyis itt gyűlik össze minden. Kezdem felinspirálni magam a vadra. Amikor felérünk a parkolóba, megjönnek Feriék, Klich Zsuzsi, Anita mind régen látott arcok. Milyen érdekes hogy egy sziklának, ami pusztán csak kő, olyan ereje van, hogy képes összehozni az embereket, az ország különböző pontjaiból is. Fent a bányában már a mindig mosolygós Marci, Ádám, és egy csapat debreceni mászó fogad. (Illés Balázst isten hozta a veszprémi mászók körében...:)
Hát itt se kell ma Fenevadat másznom. A fal csurog a víztől. Elég sok mászó gyűlik fent össze, de többnyire napoznak és beszélgetnek. Sétálok egy nagyot, megnézem a többi falrészt is. Minden vizes, egyedül az Illúzió-falon maradt (a nehezek között is) néhány szárazabb út. Többen próbálják a Retket, Pszeudót, Snottingot. Én az Abokalipszist próbálom, Pistike pedig a mellette lévő projektjét, a Seventeen again-t. Gergő a Pszeudót mássza, majd a Retket.

Bemelegítésnek, kimászom a (ahogy a Pszeudót régen hívtuk) Pószeidónt és mondok pár bétát rá a srácoknak. Nincs más hátra, csak előre. Feri és Pistike is mondanak bétákat, végre sikerül megfognom a dzsojsztikot és felnyúlnom a harmadik nitt feletti peremre, amiből tudok akasztani. Nagyon boldog vagyok, mert ez a rész volt az amitől nagyon tartottam, s tavaly itt fogott ki rajtam az út. Pihengetek, majd megnézem a következő mozdulatokat, amit mindenki a kunsztnak mond.
Igazából nem hosszú ez az út. Talán 8 méter körül lehet, ellenben szinte végig kemény. Ha már beszálltál, nincs nagyon idő pihenni, max. ziázni és rázni egyet. Megfogom a két kis peremet, amiből el kell indítani az ugrást és közben konstatálom, hogy elég szépet lehet az ugrásból esni. Első próbára sikerül beadni a dynót, és a kimászás is teljesen oké, bár itt már nagyon alattam van az utolsó köztes. A tavalyi próbákkal együtt háromból sikerült átmozogni az utat és úgy érzem negyedikre talán meg is tudnám mászni. Szün.

Hát ez a Seventeen again-again, nagyon brutál egy út. Már a beszálló fogás olyan kicsi, mint máshol a segítő fogások. Az utána jövő mozdulatok pedig...tragikum. Nem tudom ki lesz majd az ismétlője, mert tényleg ez nem egy Sorvadás, hogy ha van elég ujjerőd és állóképességed, akkor nagyjából tiéd az út. (Persze ez nem így van, de most tekintsünk el a kunsztól meg a stbtől) Az első köztesig próbálja Pisti, az összes mozdulat határos. Szerintem egyet se tudnék megcsinálni belőle. Megkérdezem az első nitt magasságában, hogy és akkor onnan már könnyű lesz??- ha már egyszer ennyire leszopod magad az alján.? -Hát nem annyira, onnantól megy az eredeti út 10-/10 ért. Hmmm...

Járok a napon, nagyon jó végre napfénnyel feltöltődni. Hihetetlenül elkezdek izgulni. Túl közel a siker- mondja Pistike. Se az első csók előtt, se a matekérettségi előtt, még a horrorfilmek előtt se, ez több mint izgulás; komolyan már szinte remegek és rettegek. Pisti felmászik egy másik kötélen, hogy felülről fényképezzen. Beszállok az útba. Vagy is próbálok. Mi a pina van????!!! Az első mozdulatot nem tudom megcsinálni, ideges leszek. Nagy nehezen sikerül, akasztok. Meg van a két kicsi perem, majd a dzsojsztik. És az akasztós perem. Akasztás is sima. Megyek a két ugró fogásra... egy, kettő Tűz!
Lent állok Gergő mellett értetlenül. Már fogtam a fogást amire ugrani kell, de még is lent vagyok. Mi történt. Nah ez a psziché. Nem hittem el eléggé, hogy meg tudom csinálni. Mérges vagyok magamra, de pár perc múlva már a többiekkel nevetek, valóban nem egy szépségdíjas mászás volt ez.
Gergő, majd Pisti. Felváltva mászunk. A következő próbánál ugyanez a forgatókönyv. Káromkodom. Nem értem mi van. Ezt eljátszom még egy párszor, lefáradtam, megtörtem. Az idő is vészesen múlik. Lassan indulunk haza. Már nem szeretnék rá többet próbálni, de Pistike mondja, hogy ő is mászik egyet és akkor utána egyszer próbáljam még meg. Ámen.

Bár már semmi bőr nincs a kezemen, utoljára belemegyek. Megkérem Krisztiánt, hogy kamerázzon, s bár ez kis félreértéshez vezetett, ki tudja lehet segített. Gábor biztosan emlékszik rá, mindig mondtam; akkor tudsz igazán jót mászni, ha kameráznak.
Feri mond még egy ötletet, hogy rázzam le a jobb kezem az ugrás előtt, mert ilyen apró dolgokon és elég sok múlhat. Fáradtan eljutottam az ugrásig. Egy nagy levegő, és már ugrok is felé.

Hát én ilyet még nem pipáltam. Sikerült elkapni a fogást, valahogy most nem nyitottak ki az ujjaim. Szerencse, hogy nem kezdtem elizgulni, mert jött ki a kezem rendesen és csak a következő fogástól lehettem biztos a megmászásban. A standban örömködök egy kicsit, jól megérdemelten, a "megváltottamavilágot" érzéssel. Egyel feljebb sikerült lépnem ezen a képzeletbeli lépcsőn.
Örülök, hogy az Abokalipszis lett az első X- os utam, nagyon szép, egy igazi kincs!
 A képeket Ágh István készítette.

2010. június 3., csütörtök

CORE

Az új film. Nalle 8C projektje, Kili 8B dynója, az asztalos aki annyira szegény hogy nem tud új közteseket venni (8c+ respekt), vagy a srácok a klubból akiknek nincs pénzük pad-re ezért párnát kötöztek a hátukra.  Nemrég olvastam a Magnézián egy kommentben: "Sehol egy csepp izzadság, vagy ha van, az sem büdös." Mindennek két oldala van, és tévhit az hogy mindegyik világos.
 Bence
 Pistike és a "ez nem zóna"
Szilvi
Már elég rég terveztem, hogy újra elmegyek a Bécsi Boulder világkupára. Tavaly Gáborral ketten vonatoztunk, és elég drágára sikerült az út, ezért idén nagyon fontolóra vettem megéri-e elmenni. Meg!- hangzott a világos válasz. Pistikével ketten indultunk el csütörtökön reggel Veszprémből, bíztam a napsütéses hétvégében. Bár előző nap másztam rendesen, maradt egy kis bőröm, és szívesen próbálgattam volna a a merkensteini Megaprojektet. Átérünk a határon, már a klímát is be kell kapcsolni olyan meleg van. Mit ad isten, a következő képkockán már a parkolóban vagyunk és szakad az eső. Átmegyünk a Beethovenwandra és megnézünk pár utat, majd irány Bécs! Néha kicsit alább hagy, majd újrakezdi. Kicsit szar így tájékozódni és kóválygunk egy kicsit, de még időben odaérünk a regisztrációra, ami abból áll hogy átadják az Atleht és Teamcoach kártyákat és kipipálják a neveket. Kis séta után, visszamegyünk az eligazításra, ami csúszik egy fél órát. Már kicsit kezdtem félni, hogy az okozza a problémát, hogy a magyar csapat egyel több Teamcoachot vitt el, mint amúgy szabadott volna. :D Semmi érdemlegeset nem mondanak, érdekes volt számomra, hogy mindenkiről fel lehetett ismerni hogy honnan jött, vajon rólunk mit gondolhattak...
Visszajöttünk Mosonmagyaróvárra és elfoglaltuk a szállást. Vacsi és a Miami helyszínelők közben érkezett meg Szilvi és Álmos. Másnap reggel az első szülinapos sms-ekre ébredek, 7-kor már úton vagyunk. Rájöttem, hogy ezekben a VIP-es kártyákban az a jó, hogy ingyen ehet az ember.
Azt nem mondanám, hogy a versenyzők elől felzabáltam a kaját, de jóllaktam na. Persze mért ne, hiszen ezek a zsömikkel telt kosarak kifogyhatatlanok. Ami pedig az almaleveket illeti, én élek halok értük.
Gál Bence is csatlakozik hozzánk Hollandiából, később apukája is. Otthagyjuk a srácokat az izolációban és kimegyünk nézni a selejtezőt. Pisti két óra várakozás után, pontban délben kezdi, Bence negyed órával később. Hogy is zajlik ez?
Hogy gyorsabban menjen a selejtező, mind a nőknél, mind  férfiaknál csinálnak 2 csoportot, mindenki 5 utat mászik. Így lehetséges az, hogy Pisti és Bence nem ugyanazon az utakat mászták. Véleményem szerint az oroszok azok akik inkább technikából másznak, a franciák inkább erőből. Vagyis az oroszoktól rengeteg gyönyörű megoldás született, a zöldpólósok viszont sokszor csak karból húzták a mozdulatokat. Volt egy boulder, amin szinte csak elemek voltak, nagyon kíváncsi voltam milyen bétával másszák majd meg, és nem csodálkoztam amikor a szpíker bemondta; Jawohl, eine neue Lösung! (Ezaz, egy új megoldás!) Rengeteg variáció volt arra, hogy lehet megmászni, magasabbaknak talán kicsit könnyebb volt. Bencének messze voltak a lépések, de ügyesen megoldotta, és azt hiszem kb. öt próbából toppot nyomott.
Pisti szerintem nem arról híres, hogy szeretne ugrándozni fogásokról fogásokra, ezen a versenyen azonban (meg is lepődtem) milyen nagy hangsúlyt kaptak az ugrós- és dinamikus mozdulatok. Például Pisti csoportjában az 5 útból alapból már kettőben a beszálló után repülni kellett. És ezek persze nem zsebekből zsebekbe való ugrándozások voltak. Igazából mi már kint úgy számoltuk, hogy Pistinek 3 zónája van, de nem adták meg neki az utolsót, hiába érintette a fogást. Ha nem álltál bele és nem látszott hogy uralod, vagy mozdulatot indítasz belőle, akkor akár magadat is simogathattad volna. Pisti elmegy, és Bencéék is lelépnek hiszen este KISS koncert van Pesten.
Egy kis falszerelés, majd jönnek a női selejtezők. Szilvi viszonylag sokára indul, rengeteg Top mászás születik a csajoknál. Bevallom kicsit megilletődtem, hogy hogy is megy ez. Majd később még kitérek rá, de én igazából mindig úgy gondoltam, hogy sok profi mászó építi az utakat, és a két csoport nehézsége mind az öt útnál egyezik, vagy közel azonos. Hát nem éppen. Mutatja ezt, hogy a csajok selejtezőinél, az egyik csoportnál 2-3 Toppal már tovább lehetett jutni a középdöntőbe, míg a másiknál 5 Top volt a minimum. Nagyon örültem amikor Johanna kinyomta az ötödik útját is, nagyon határon volt, és csak 2 másodperce maradt. Ő is örült, nem is sejthette hogy Robert Ernst micsoda lebaszást tartogat neki. Nem volt elég az 5 top. Mert sok próbából nyomta ki és rengetegen mászták meg kevesebből. Hmmm. Nivo.
Gyorsan megy az idő, eltűnnek az emberek. Szilviék is elmennek. A középdöntő után bementem a Kletterhalle mászóboltjába és épp a kalauzt nézegettem a Bécs környéki mászási lehetőségekről, amikor egyszer csak egy szervező lép oda mellém, és megkérdezi, hogy mi már másztunk együtt Merkensteinen nem? Bist du Sidewinderboy, jaa? Hát mondom azért annyira nem, de igen valóban másztunk ott együtt. Elég sokat beszélgettünk és bátorkodtam neki megemlíteni problémámat, hogy nincs hol aludnom. Pár perccel később már le volt zsírozva nála a tuti szállás. Majd kiugrottam a bőrömből.
 "A főnök" - Laurent laporte melletti napozások
 Ebben a mozdulatban halhattunk azért egy nyögést...
A '09 es bouldervilágbajnok a megfoghatatlan zöldeken...
Női út, áthajlásban két és háromujjasokon.
Este megkerestem a srácot, mire kezembe nyomta a lakáskulcsát, és egy Google Mapsról letöltött térképet a Kletterhalle és a lakása közötti útvonallal. (Elgondolkodtam hány magyar tenné ezt meg egy külföldinek akit életében egyszer látott, és csak törve beszéli a nyelvet...) Mondta menjek fel hozzá nyugodtan és feküdjek le, csak ne zárjam be az ajtót. Kicsit bizonytalan voltam, úgyhogy megkérdeztem nem maradhatnék-e itt a falépítés alatt. Persze, majd segítesz nekünk mondta. Aha szóval még nincsenek készen a holnapi utak? - csodálkoztam. Érdekes. Sosem így képzeltem el egy világkupa versenyt, hogy az útépítők éjjel pár sör és Red Bull mellett dobják össze a másnapi utakat.
Mindenesetre fantasztikus élmény volt látni, hogy is folyik ez. Eleinte nem mertem mászni, de volt pár probléma amit nem tudtak megoldani, és szólt Patrik, hogy megnézhetném őket. Megtisztelő volt, de mondtam hogy ha ti nem tudjátok megcsinálni, akkor valószínű nekem se fog menni. De nem hagyta magát. Felvettük a cipőnket és az egyik női utat küldtük amiben volt egy nagy ugrás balra egy hatalmas fogásra, ahonnan még volt három mozdulat a toppig. Azt hiszem ötödikre sikerült megcsinálnom az ugrást, egyszerűen nem fértem be az ugró pozícióba, de gondoltam hogy az alacsonyabb csajoknak ez sima, Alex Johnson meg majd ügyes lesz... :) Végül az utolsó mozdulatból sikerült kiesnem, de fantasztikus ordibálást rendeztek a srácok, a teljesen sötét osztrák éjszakába. Gratuláltak, pedig egyáltalán nem éreztem nagy teljesítménynek és amúgy is "csak" egy női út volt. Patrikkal átmozogtuk a női utakat, én ezeket ilyen 7A-B körülire lőttem be. A férfi utakhoz nem nagyon volt esélyem, nem volt benne mit lekoptatni. Már 7 boulder megvolt, de az utolsó sehogy se akart összeállni. Mindenki a plafonos, a férfi középdöntő első útjával foglalkozott. Sajnos nem sikerült kiderítenem, ki volt az útépítők főnöke, mindenesetre állítólag valami Genfi arc. Sosem fogom elfelejteni, hogy beszállt a plafonba két csipibe - amit nekem közöm nem volt megtartani (persze ez nem jelent semmit)- felhúzta magát, és szólt hogy segítsem belökni a hátát és a lábait a falhoz, mert már öreg és gerincproblémái vannak. Csinált egy lábfejakasztást, és úgy elnyomta az uccsó mozdulatig mint a huzat. Patrik csak annyit mondott, egy nappal azelőtt még ők is meglepődtek, de mostanra már megszokták... :-) Az utolsó mozdulat sehogy sem adta. Létrán felmásztunk, a két csippentő fogáshoz és ha sikerült magunkat a falon tartani gyorsan a mögöttünk lévő ember elvette a létrát alólunk egy másik pedig spottolt hogy ne a fogásokra és fúrókra dobjunk hátast. Éreztem hogy kemény, de nem lehetetlen. Már kezdtek csalódni, hogy a jól kitalált utat, át kell majd építeni, mert így túl nehéz. Még egyszer nekimentem, egy életem egy halálom. Hatalmas ordítás, de sikerült elkapnom a peremet amire ugrottam. Kurvára örültem, persze ez a mozdulat olyan volt, hogy ha csak még egyet kellett volna mozdulnom az ugrás előtt, már fáradt lettem volna hozzá, nem hogy az egész alsós plafon után... Főnök nemes egyszerűséggel annyit mond, oké ezek szerint ez is lehetséges, most már végre alhatunk. Nincs értelme osztályozgatni ezeket az utakat, de azért véleményem szerint min. egy fb. 8A. Azt hiszem ez volt a legkeményebb férfi középdöntős út. Összepakolták a cuccokat, és már világosodott amikor magunk mögött hagytuk a Kletterhalle-t. Patrik lakása egy nagyon öreg bérházhoz hasonlított, mutatott világháborús nyomokat, a lépcsőházban. Alig léptem be az ajtón, egy hatalmas campus boardba ütköztem, ami egészen friss volt, Thomas Schifer segített összerakni. Kis nevek. Majdnem minden ajtó felett találtam egy fingerboardot, természetesen mindegyik különböző volt.
Reggel 10 kor keltünk, majd kitárgyaltuk a kávé és Güllich kapcsolatát. 11re mentünk vissza a Halleba. Itt találkoztam Barnával és Bencével. Innentől együtt nyomtuk.
A középdöntők hoztak némi meglepetést. A szép szemű Mina Markovic, Natalija Gros nem jutottak tovább, ahogy a tavalyi győztes Balakireva Aleksandra sem. Férfiaknál ami meglepett, hogy Gelmanov Rustam sem jutott be, sőt ez enyhe kifejezés. Csak pilákoltunk a srácokkal, hogy mit művelt. Mintha a tegnapi énjét otthon hagyta volna. Jött Ondra és Fischhuber. Nagyon kíváncsi voltam mit alakítanak, a tegnapi ugrós projekten. Senki nem tudta megmászni, zóna is csak itt ott született. Kili elsőre kinyomta.(köszi) Őrjöngtünk. Jött Ádi, és csodát tett. Mászása eszméletlenül könnyed volt, laza. Amikor statikusan megcsinálta az utat, és felnyúlt a topra, már mindenki ordított, ő is.
A döntő előtt volt egy kis időnk, így elmentünk várost nézni, és meg akartuk látogatni a Northlandot, ugyanis Bence egy Prana pólóval gazdagabban akart hazatérni. Kicsit kóvályogtunk, már visszafelé mentünk amikor megtaláltuk a boltot. Bence majd kiugrik a bőréből, ám amikor lépne be, az osztrák csak ennyit mond:
Záróra. Hiába kérlelte, hogy Pestről jöttünk csak ezért, nem lágyult meg az eladó. Barnával egy jót nevettünk, de sajnáltam azért persze... majd legközelebb. ;)
a kis pórul járt :D
Mire visszaértünk már gyűltek az emberek. Csodálkoztam is hogy a selejtezőn milyen kevesen voltak, de a döntőre megjött a várva várt tömeg. Jönnek a sztárok. Egy-egy kísérletet hatalmas ovációval díjaz a tömeg. Csajok nagyon kemények voltak, főleg a keleti részleg. Csak azért nem húztak el jobban, mert a japán Momoka 154 és a kóreai Jian Kim 152 cmes magasságuk nem volt elég az ugrós kunszt abszolválásához. Igazából, a women utakkal nem voltam kibékülve. Nagyon kevesen múlott. Aki először azt hallaná ááá Anna Stöhr 5. lett azt gondolná biztos nem volt formában vagy ilyesmi, pedig egy szőke pinaszőrszálon múlott csak hogy nem ő nyert. Az ugrós úton Top- mászott, ami persze semmit nem ér, de egyik kézzel már fogta a topot, csakhogy ezek nem azok a magyarkupás toppok voltak, hogy szabályosan rámenekülhetsz (ezeket jobban szeretem), még itt is simán leszophattad magad. Ha akkor rá tud duplázni, akkor két topja lesz, mint Akiyonak, ugyanakkor több a zónája és a középdöntő is neki sikerült jobban. De nincs ha, és az álom első hely, lecsúszott az 5.re. Kongrat persze! Srácok a döntőben nagyon kitettek magukért, ahogy olvastam pár rögtönzött interjúban, nagyon fárasztónak találták a versenyt. Szívesen megnéztem volna a Klimax bulin, hogy reszel Ondra, de sietni kellett haza. Bence tántoríthatatlan volt és mindenképpen csinálni kellett pár közös képet, persze minimum világranglista 1-10. helyezett mászókkal.


" Ádi és a magyar celebek"
Kerényi úrnál aludtunk, majd másnap elmentünk a Buziba. Gábort is sikerült rávenni, hogy jöjjön. Nem sokszor voltam eddig itt, talán három-négy alkalommal, de most fantasztikusan éreztem magam. Zoli, Feri, Laci... számomra ritkán látott ikonok. Talán pár SZÁRAZ geri majd összehoz még minket. Barna az egyik leugrásnál megsérült egy kicsit, remélem mára már minden oké. Este lenyomtunk egy vodkát a 19edikem emlékére, és másnap végre öt nap után hazatértem. Mint mindig Dávidnál most is egy jót lehetett aludni... 133. szoba (reklám helye)
 Jövőre se rosszabbat!