2010. augusztus 30., hétfő

Hol is van az a Gerecse?

Gábornak közbejött és lefújtuk a hétfő-kedd Gerit. Telefonálgatok, senki sem ér rá. Utolsó mentsváram a Gerigang. Féltem mert Levi mondta, hogy szombaton is egész nap küldték. Végül Ferihez befértem ötödiknek. Nagyon jó a hangulat a kocsiban, azt hiszem ha lesz rá lehetőség, fogok még ezzel a társasággal egy két helyre elmenni... :)
A bányában kellemesen hideg a levegő, igazi megmászós idő van. A nap is ezer ágra süt. Jót beszélgettünk Gaboval (mászókablog), és most találkoztam először Lajkó Bendegúz kollégával is. Rögtönöztem egy kis Kő-árok kalauzt, ha már egyszer volt rá igény. Íme:

Kék: Vágási Feri beszáll az internetbe
Piros: Ha lenne tízezer forintom
Rózsaszín: A halászok a genezáreti tónál túlteljesítik a tervet
Zöld: If-dierkt
Lila: projekt
 (Mind Pistike útjai!)
Míg Feriék melegítenek elbeszélgetem az időt, gyorsan beereszkedek a Cry Babybe. Elteszek 2-3 éket, de nagyon gázosan, nem szívesen esnék bele. Átmozgom és lassan rájövök, ez nem fog a kedvenceim közé tartozni. Nekem nem fekszenek annyira a repik, egy 6c-t simán mondanék rá, de 6b+ mindenképpen. A hazai tradmászás egyik jelenlegi komoly képviselője, Bendegúz készségesen segít, kiszedi a szarjaimat, és telepakolja bombabiztosan. Így már 8 köztes csilingelt a felső kis repiben. Átmozgom ismét és végre rájövök a nekem legmegfelelőbb bétára. Az alján is megcsinálom a kunsztmozdulatokat, majd pihi. Zoli mellettem nyomja a Pszeudo-szakállt, Feri is. Nagyon kemények. Feri többször is felmegy rajta toprope, lent csak passogtunk. Zoli küld rá egy esélyes próbát is, de lecsúszik a lába. Átnyomja a tetejét is, ma nincs nagy zakó. Nekem két próbám volt a bébire, mindegyiknél ugyanott estem ki. Pontatlan volt, és izgultam is. Egész hazaúton a buszon agyaltam mi lehet a hiba, és rájöttem, hogy egy patális baromságot csinálok. A lépést nem tudom, hogy nézhettem be ennyire. Szerintem a súlypont most már jó helyen lesz, a felső részen meg majd felvisz az eufória ahogy mondották. A kiszerelésnél megint csak vannak gondok, nem egy sörrel jövök Bendegúznak. Feriék lenyomatják a levezetőket, majd lassan hazaindulunk. Számomra tartalmas nap volt, az útban letisztult a mozgás, pontosabb lettem. 7 próba van benne összesen. Nagyon számítanak a milliméterek, mármint hogy hova helyezed a testsúlyt. Rossz idők elé nézünk, de remélem mihamarabb ki tudunk majd jönni.

2010. augusztus 29., vasárnap

Tanévnyitó





Hát a nyár eddig tartott; Bálintnak szerdán kezdődik a suli, én a héten költözök be a koliba, holnaptól reghét. Ennek örömére tegnap este valaki kiugrott a Vásárhelyi 7. emeletéről.

De mi ne szomorkodjunk, vegyük célba Tardosbányát.
Péntek-szombat voltunk a régi, jó bányában, pénteken meleg volt, én kicsit nyomott voltam. Blanka megtolta a Carbonara nevű 6- -es utat (persze előlbe). Próbálkozott a 6+ -os fokozattal is, egyelőre sikertelenül. Én a budai kesergőt akartam, de nem adta, ezért átszereltem a napfekete direktbe. Dávid is ezt próbálgatta. Volt kinn pár "tardosi arc", kaptam egy kis útbaigazítást a Kesergőhöz. Remélem sosem leszek olyan mászó, aki gond nélkül felviszi a kötelet a napfeketében, de más sziklán alig mászik, bár ne ítélj elsőre. A lényeg a VÁLTOZATOSSÁG, SOKOLDALÚSÁG.

Este eleredt, felvertük a sátrat, megkóstoltuk Blanka fiújának karácsony ízű pálinkáját, meg főztünk egy jó tésztát. Reggel elég angolos volt az idő, de nekem tetszett, végre hideg van. Csak a nagyfal volt száraz, így Blankának muszály volt belemennie a Mohába. Egyszer felment benne, darabokban. Dávid a Zergevadászt próbálgatta, felsővel, én a Budai Kesergőt csapattam. Nagyon tetszik ez az út, mindegyik mozdulata nehéz, végig kell bírni, nagyon kapja a testyed.

Később kijött egy angol faszi a lányával, az árnyas falon mászogattak, elég sok volt a micromanagement. Mi 4 óra körül elhúztunk, stoppoltunk tatára. Még a megérdemelt kínai előtt, a Kruspér utcában, voltam fültanúja a tragikus eseménynek.

2010. augusztus 24., kedd

Események

Habár Bálintot sas szeme határozatlan időre diszkvalifikálta, azért vannak események:
Múlt hét pénteken nagynénémmel mentünk el kirándulni Tihanyba. Egészen bejártuk a félszigetet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy új Bouldermöglichkeit-ok szülessenek. Ez részint sikerült is. A hely gazdag a ritka geológiai képződményekben. Volt egy kis plafon, meg egy nagyobb áthajló falrész. Van benne potencia.




a képen látható személy 164cm magas

Vasárnap délután Árpival mentünk ki Dörgicsére. Megtoltuk az Enigma nevű 8-as utat, nagyon szép. Nekem volt egy jó próbám a Malájra, de a végén kiestem, kevés hiányzott. Elég kis fogásból kell akasztani, ezért jóval nehezebb, mint toprope.



Ma délelőtt szintén Dörgicsén jártunk, ezúttal ismeretterjesztő jelleggel. Bezevezettem pár ismerőst a sziklamászás izgalmaiba. Édesapám 50+ évesen megmászta első útját (toprope, flash, mezitláb), egy III-asat, nagy volt az öröm, respekt.

2010. augusztus 18., szerda

Van-e fönn szeder? (és Dáridó?)

Mikor legutóbb a bányában voltunk már láttuk, hogy hamarosan érik a szeder, amit nagyon szeretünk. Ugyanígy már a Dáridó hajnalig FA is érett, de úgy látszik, az utóbbinak több idő kell, hogy élvezni lehessen a gyümölcsét.


Hétfőtől szerdáig terveztük eltölteni az időt a bányában. Julcsi errefelé járt úgyhogy egy geri túrát nem hagyhatott ki. Hárman kezdtük meg a sétát, később Árpi is csatlakozott, ő Szekszárdról jött.


Egyből a Titkos-falhoz mentünk, hogy lebüntessük a projektet, Bálint tolatta, mert neki sietnie kellett (kedden dolgozott). A körülmények elég szarok voltak; esett. A beszálló fogás és lépések vizesek voltak, később a felső oldalhúzó is elázott. Ez még mindig nem lett volna gond, mert kiszárogattuk a kritikus helyeket, de így sem ment. Bálintnak volt egy jó kísérlete, megint a felső kunsztnál eset ki. Árpi még megmászta az Egérutat (7+/8-).


Be kell vállalni a vereséget, Bálint hazament, de megígértem neki, hogy holnap belemegyek. Julcsi, Árpi, meg én az Illúzió-falhoz mentünk. Árpi kinézte a Küklopszot, Julcsi pedig a Titánok repedést. Ezeket felsőzték, Julcsinak nagyon tetszett a repedésmászás, bár a térdét nem túl elegánsan használta. A megmászás aznapra elmaradt, átmentünk az Eső-falhoz, ahol meg akartam mászni a Terit. Felmentem benne, beszereltem, aztán meglett. A kelleténél jobban tartottam az alsó kunszttól.

Kedden a Dáridóval kezdtem, Julcsi végigkamerázott 4 sikertelen próbát. Egyszer jutottam el a pihenőig, de az vizes volt, azért átmozogtam. Nem éreztem túl ígéretesnek két beleüléssel végigmenni rajta.


Ekkor jutott eszembe az a fantasztikus gondolat, hogy kipróbálom az esést egy friendbe. Erre a Kyberiáda tűnt a legalkalmasabbnak. Beakasztottam az első köztest, fölé a friendet, fölémásztam és GO. Videó később.

Ekkor kezdtek szállingózni az emberek, Árpi jó bétákat kapott a Küklopszhoz, aztán átmentünk a Napos-falhoz, hogy Julcsi is tudjon előlmászni. Meglett neki egy V-ös, meg kis híján egy VI-os, az elején beleült, de teljesen végigmászta. Nem kicsit tetszett neki az érzés (óh, az újdonság varázsa).


Visszamentünk az Illúzióhoz, Árpi kitolta a Küklopszot, EDDIGI legkeményebb útját. Ekkor már a GeriGang is megjelent, egész jó kis hangulat volt. Julcsiék visszamentek a Naposhoz, én meg végignéztem, ahogy Feri precíz eleganciájával 52-edszer megmássza a Lélekharangot. Technikája olyan kiforrott, hogy be kéne keretezni.


Én az Ekekét néztem ki, kaptam jó bétákat hozzá KMG-től, meg Huba is azt projekttelte. Neki meg is lett aznap, leszámítva egy régebbi harmatos próbát, 3rd GO. Én kétszer is eljutottam a kulcs részhez, de éreztem a fáradtságot.


Vacsi után like-oltuk Julcsi áfonyapálinkáját, amit Erdélyből hozott. Mikor már majdnem elaludtam, megérkezett Bálint. Kiderült, hogy nem is kellett kedden bemennie, ezért visszajött szerdára. Bálint képes volt 3 nap alatt kétszer felgyalogolni Tardosról és kétszer kifizetni a 2500 Ft-os oda-vissza utat, mindezt két geriben eltöltött délutánért. Valamit nagyon akar ez a veszprémi fiú.


-------------------------------------------------------------------------------------
Mire nem jó a motiváció, avagy tömegközlekedés a Gerecsébe. Órákba telik kinézném a legjobb csatlakozást, ez szinte világklasszis. 3 óra 45 perc. Délután fél 5-kor indul, és 8 óra 15 perckor vagyunk vele Tardoson. Csak 7-8 percek vannak, hogy egyik buszról átszálljak a másikra, szóval késés nem fér bele. A helyzet már Veszprémben megbukott; annyian voltak hogy 9 perccel később indult el a busz a tervezettől. A sofőr mindent kihozott, amit kilehetett, sokan háborogtak, hogy hová siet ez az őrült, én viszont majd kiugrottam a bőrömből, hogy behozza a lemaradást. Így elérhetem a Veszprémvarsányon átmenő, napi egyszer járó Tatabányai buszt. A buszon még meg is kérdeztem, hogy biztosan az étteremnél kell-e leszállni.
A megálló tábláját fürkészem, de nem látok Tatabánya feliratot. Hirtelen nagyot dobban a szívem. Odamegyek egy nyugdíjas nénihez. -Ugye most fog jönni a tatabányára menő gyors? - Jajj aranyom, hát idáig az nem jön le. Az csak a vasútállomásnál áll meg, varsány másik oldalán. (2-3km)
Az órám 10 percet mutat a buszig. Papucsban táskával a hátamon nyomom meg az eddigi legnagyobb sprintemet, itt a nem ismert faluban. Szerencsém is volt igen. Nem is kevés. Ha csak egy helyen is máshogy történnek a dolgok, nem érem el a buszt. Ha Veszprémben nem szállnak fel annyian és nem lép a gázra a sofőr, vagy ha nem mentem volna oda buszmenetrendhez megnézni a járatokat és utána nem kérdezek meg erről egy nagyit, vagy ha nem kezdek el utána sprintelni és nem botlok bele pont egy autóba, ami a garázsából tolat ki és a pályaudvar felé tart. Ha csak gyorsabb vagyok, túlfutok rajta, ha lassabb vagyok, elmegy nélkülem. Vagy ha a kocsiban ülő fiúk nem indultak volna el melózni, és nincs kocsi, ami felvegyen...

De minden történt, ahogy történnie kellett. S én 10 órára már ismét az eső fal alatt üdvözöltem a háromtagú kis csapatot.
-------------------------------------------------------------------------------------





Szerda reggel megnéztük a Dáridót, még mindig vizes volt, nem mentünk bele. Bálint elhatározta, hogy belemegy a Cry Baby-be. Azt csapatta, én meg belementem a tegnapi útba. Az első próbára meglett, nagyon szép út mondhatom. Julcsinak előbb kellett mennie, hogy haza tudjon érni Záhonyba(!), ő a Danger Zone repedését próbálta, de egyben nem lett meg, nagyon határon volt neki. Árpit rábeszéltük a Harangozó Terire, felment benne, összerakta, de fáradt volt hozzá. Bálint összerakta a Cry Baby összes mozdulatát, esélyes az idei megmászás. Én is mozogtam benne, nagyon adják a kis peremek, de valahogy nem érzem szépnek.


Összepakoltunk, csináltunk magunkról pár hülye képet, aztán hazaindultunk. Szederevés közben más sem járt a fejemben, csak hogy Van-e fönn Dáridó? Beakadhat-e még a közeljövőben. Valahogy egyre távolabbinak érzem. Először azt gondoltuk: már megvan minden mozdulat, csak össze kell rakni. Aztán: hát lehet, hogy komolyabban kéne venni, legalább addig ne projektteljünk mást. Most: ehhez több kell, valami ami még nincs. Ezért gondoltam, hogy jó lenne kicsit hosszabb 9-eseket mászni, modjuk Ekeke, legközelebbre Meta, vagy Fekete Péter a cél, vagy Tardoson a Budai Kesergő. Amíg nem lesz meg valamelyik, bele sem megyek a Dáridóba. Most számomra még világosabb az, amit már rég tudtam: nem te mondod meg, hogy mikor mászol meg egy utat, hanem az Út.




2010. augusztus 17., kedd

Piz Badile

Bár személy szerint én nem tarthattam a fiúkkal erre a túrára a piszkos anyagiak és a kiújult vállproblémáim miatt, de lélekben a fiúkkal voltam a falon. Ezért is örülök, hogy Tomcsi mester nem volt rest és írt egy beszámolót az esetről. Így nem is szaporítom tovább a karaktert, tessék meg-vizs-gál-ni a beszámolót! :)

"Az idei évben végre sok sok év tervezgetés és halogatás után sikerült eljutni a Bergel csoportba. Talán a hegység legismertebb tagja a Piz Badile, ami 800 méteres északkeleti falával az Alpok hat nagy északi falai közé sorolandó. Utólag átgondolva nem biztos, hogy baj, hogy idáig halogattuk a mászást, mert szerintem csak az elmúlt két évben sikerült felnőnünk a feladathoz, amit a Comici tavalyi mászásával bizonyítottunk is magunknak.

Heten vágtunk neki a túrának, ebből hatan másztunk (István, Fecó, Dávid, Dani, Domi, Tomcsi), Varga Bence is elkísért minket, de ő kerékpárral csapatta az Alpokban: 6 nap, 900 km, 17.000 m szint, 14 hágó, respect!!!
Csodás időben érkeztünk meg a völgybe, de az előző hét rossz időjárása szépen fehérre festette a hegyeket kb 2500 m felett. A fal teteje is vastagon havas volt, a kuloárok, kémények kimondottan. Itt kicsit meginogtunk, hogy lehet h nem ez a legmegfelelőbb időpont, de a magyaros „Ha már egyszer eljöttünk, akkor megmászom...” gondolkodás gyorsan túllendített a holtponton. Négy napra pakoltunk fel és pár órás gyaloglás után elértük a beszállótól kb 40 percre lévő kellemes sátorhelyeket. Utolsó nap vettük észre, hogy a gerinc folytatásánál, ott ahol a turistaút elkanyarodik a másik hegyi házhoz remek bivakhelyek vannak. Akár 4 – 5 személynek, fedettek, szélvédettek, van amiben fel is lehet állni, teljesen felesleges sátrat cipelni. A hófoltokból van a közelben olvadékvíz. Napközben szépen száradt a fal, legalábbis messziről úgy tűnt, ezért másnapra mégiscsak megkockáztattuk a mászást: Dani – István, Fecó – Dávid a gerincet tervezte, amit reggel átértékeltek és Cassin lett belőle, mi Domival az Another day in Paradise utat választottuk. A reggeli csúcsban mi is elértük a beszállót, hihetetlen, hogy mennyien másznak erre a hegyre, főként a gerincen, de a többi útban is néha dugó van. A beszálló eléréséhez, így augusztusban már felesleges a hágóvas és egész magasan is vannak bivakhelyek, csak ezek nem fedettek. Kösz a tippekért a Firstascentproject- es srácoknak.

A mi utunk egy álom, 600 méter „utazás” csodás gránittáblákon. A fal dőlése kb 70 fok, nagyon kellemes mászást biztosít a kiálló kristályokon. Átlagnehézsége 6 körül van, de a két hetes hossz kicsit megpörgeti az embert. A nehézséget inkább a vizesség okozott, mert az első négy hossz jól el volt ázva, akár ihattunk is volna helyenként. „Patakos” körülmények között a hatos, hetes reibung kunsztokat nehezebbnek éreztük de toltuk keményen. A biztosítottság az első 10 hosszban rendben van, a standok fel vannak újítva, néhány új nitt is csillog, sajnos a régi gyűrűs nitteket baromi nehéz észrevenni, a következő jelszót választottuk: „Mássz, majd úgy is lesz valami...”. A maradék 5 hosszban csak a régi cuccok vannak meg (1991-ben mászták), azok is igencsak ritkásan: 50 méter 4 nitt hatosért, nem mondhatnám hogy az akasztásban fáradtunk el. Kora délutánra értük el a gerincet, de mivel másnap is akartunk mászni az ereszkedés mellett döntöttünk. A gerincet a rossz híre miatt (kötélelakadás -> szop.s) kihagytuk és az utunkban másfél óra alatt lecsúsztunk a besszállóhoz. Sok kalauz nem javasolja ezt a levonulási utat, egyrészt ha nem tudod hol kell elhagyni a gerincet, akkor sose találod meg, másrészt folyamatosan ki vagy téve a kőhullásnak, amit a gerincet mászók idéznek elő, de ez mászás közben is így volt. Délután 5 fele már a sátraknál kajáltunk és a többiek esélyeit latolgattuk, hogy vajon elérik-e még aznap a gerincet, amikor utoljára láttuk őket még bőven a falon voltak. Később kiderült, hogy éjjel 2re elérték a a kémények tetejét, de fejlámpánál és egy baromi régi topo miatt nem találták a kivezető utat. 3kor a bivak mellett döntöttek, behúzódtak egy faltól elváló sziklapikkely mögé és reggel 6ig próbáltak aludni valamicskét. A felszerelésük nem volt a legideálisabb volt aki rövidgatya + póló kombóban nyomta végig a -1°C éjszakát. A náluk lévő hővisszaverős mentőfólia állítólag sokat segített, ezt ajánlom mindenkinek beszerezni, ha ilyen alpesi útra megy. Másnap fénynél gyorsan elérték a gerincet és megkezdték a félnapos szívást, a gerincen való leereszkedést. Fáradtan, éhesen, dehidratálódva, de épségben érték el este fele a sátrakat. Azt hiszem ilyen hosszú alpesi utaknál a felszerelés gondos megválasztásán kívül a tempós haladás is fontos, a biztonságot növelő tényező. A srácoknak grat. a mászáshoz és hogy ilyen lazán, nyugodtan végignyomták ezt a „hosszú napot”.

Másnapra a gerinc mászását terveztük, de pár apró dolog miatt a Cassinnál találtuk magunkat. Reggel pakolás közben a polifoam alól előkerült egy Cassin topo, gondoltam, ha már itt van elteszem, felmenet közben Domi finoman megjegyezte, hogy ugyan nincs jól, de azért rá tudtam volna beszélni a Cassinra, innentől nem volt megállás, leereszkedtünk a nagy párkányra, átovatoskodtunk a hókupac előtt, felszólóztunk a beszállóhoz és beálltunk a sorba... Egy olasz páros mászott előttünk, jól haladtak, meg legalább nem kellett utat keresni, csak ne beszéltek volna annyit. Hihetetlen, hogy előlmászás közben is tudták egymásnak folyamatosan osztani az eszet. Nagyon szép idő volt egész nap, jól haladtunk, közben beértünk egy angol párost is és a folyamatos haladás érdekében az evés ivást hagyagoltuk (reggelit is kihagytuk), aminek estére meg is lett az eredménye, nem kicsit kimerültünk és vattát tudtam köpni. Itt éreztem egyedül eddig, hogy azért jó lenne egy 60 méteres félkötelet bezerezni, mert nem mindig volt megnyugtató az 55 méteres ötös hosszokban szinkorban mászni egy darabig. A gerincet délután 4 fele értük el itt Domi kívánságára még a csúcs felé kanyarodtunk és másztunk még 5-6 hosszt a gerincen, itt már az eléhezés és fáradtság miatt nem tartottunk valami szédületes tempót és a bivakház megtalálása se ment egykönnyen.

A hegy tetején lévő emlékmű nem a csúcson van, de ezt mi még nem tudtuk, szóval először fel a rendes csúcsra, majd rácsodálkozás, hogy basz... itt nincs semmi, majd át az emlékműhöz pár foto, örömködés, majd még kb, két hossznyit kell haladni a gerincen könnyű terepen, hogy elérd a bivakot és végre megpihentünk, reggeliztünk. A bivak elég apró, hat embernek van hely, de a priccseken épp hogy elférsz, éjszaka folyamatosan érkeztek emberek, így reggelre heten lettünk. Reggel 7kor indultunk el lefele, a cél a gerincen és korábban mászott úton való leereszkedés volt a svájci oldalra. A gerinc valóban szívás kétszer akadt el a kötelünk, de hál istennek mindig volt ott egy páros, akik kiszabadították nekünk, így nem kellett visszamászni, fellélegeztünk amikor elértük a Paradise tetejét és átválthattunk laza csúszásba, 2kor már a sátraknál röhögtünk, kajáltunk a többiekkel. Még aznap levonultunk a hegyről, hogy a kocsinál hagyott söröket megritkítsuk.

Másnap átvonultunk Olaszországba, pár boltot és a Como-i tavat érintve, mediterrán életérzés.... aztán délután már Val di Melloban nyomultunk. A rossz időjárás előrejelzés miatt nem mentünk fel a völgybe, hanem az út melletti elszórt, hatalmas gránittömbökön csapattuk a sportutakat. Egyik királybb volt mint a másik, kisgyerekként rohangáltunk a tömbök között, keresve a legjobb kunsztokat. Végül egy 20 méteres tömbbnél álltunk meg, ami esszenciális reibung mászást tartogatott 6c+ ig. Itt aztán meg lehet tanulni lépni, fel lehet keményedni az alpesi utakhoz. Éjszaka megérkezett a beígért eső, a felhőszakadás elárasztotta száraznak vélt bivakunkat. Másnap is esett, az egyetlen szárazan maradt 7a –s utat másztuk, igen jól mérték nyugodtan mondtam volna jóval nehezebbnek. Délután felsétáltunk a völgybe megkerestük a Cunda Lini és a Luna Nascente beszállóját és megittuk életem egyik legjobb cappucinóját. Ezek az utak máskorra maradtak sajnos. Hazaindultunk, hogy még megállunk Ausztriában mászni valahol. Adlitzgraben lett belőle, de itt is volt egy jó kis zápor, így a Strassenwandon nyomattuk a 8/8+ utakat. Elfogyott a bőrünk, elfogyott az erőnk, megszavaztunk h egy nappal korábban térjünk haza.

Összességében nagyon sikeres túra volt, jót másztunk, keményen csapattuk, jól éreztük magunkat és megbizonyosodtam, hogy a Bergell csoportba még vissza kell térni. Minden túra után csak egyre hosszabb lesz a kívánságlista, most ezekkel az utakkal bővült: Piz Cengallo: Greis Lehmann, Sciora di Fuori: Via Integrale."

Köszi Tomcsi!

2010. augusztus 15., vasárnap

Péntek 13

 Még tavaly a VB-n

Elég ideges voltam. Gábor a dögmelegben elment békkállázni és ezzel ugrott az eheti kisgeris betevő. Egy hét múlva csütörtökön megműtik a szemem, ami nem annyira sok kihagyással fog járni, viszont nem tudom, mikor juthatok ki legközelebb a bányába. Talán még egy alkalom nyílik hétfőn és kedden, hogy megmászhassam a Dáridót, élnem kell vele. De ne rohanjunk ennyire előre.

Csókakő

Reggel Gábor csak annyit mondott; - Egy kezemen meg tudom számolni hány órát aludtam. - Nagyából én is, de azért bizakodó voltam, hisz az emlékek megszépülnek, de a szikla változatlan. (ez sem lett könnyebb) Sikerült a bekötőúttól felstoppolnunk a parkolóig, és még a Csutorás Geri által mesélt barlangot is sikerült megtalálni. Lehet ide egy szárazabb időben érdemes kijönni, nem tűnik könnyűnek, ellenben elég nehéznek látszott. :) A Kulcsos után egyből beszereltünk a Csontbrigádba. Hosszas leírást terveztem a névről, Rejtő Jenő fantasztikus regényéről, de nem érzem úgy, hogy most (nekem) kellene ezeket leírnom. Nem azt érzem, hogy nem lennék rá méltó, egyszerűen ennek még nincs itt az ideje. Elég tiszteletet és tekintélyt parancsoló ez az út. Mindketten nyaltuk benne a g*cit, de semmi. A véleményem az, hogy már Áron 1993 megmászásakor sem reális nehézséget kapott (IX/IX+), csak a harmadik akasztásig olyan 8a-ra tippelem, jut eszembe még itt is hiányzott mindegyikünknek egy-két komplett mozdulat, szóval a tippelt nehézség is lehet hogy könnyű. A harmadik akasztás után, jön a mostani kunszt, konkrétan kitört, még régebben egy elég jó oldal-allulhúzó amiből akkor combosat kellett húzni és felállni. Most nincs miből, egy pici bütyök van a helyén, betartani még betartottam, de mozdulat már nem indult belőle. Felesleges erről beszélgetni, szerintem minimum 5 évig biztosan nem megyek bele. Nem akarok vészmadárkodni, szerintem 8b+/c lehet, vagy nehezebb, vagy lehetetlen. A nyócbéplusszos Mikrokozmoszban legalább a sanszot látom a mozdulatokra, itt semmit...
Olyan hamar szereltünk ki ahogy csak lehetett. Gábor összerakta a Lebegést, szép mozgású út.
Hátramentünk, Áron útjait próbálgatni. Tyű - rövid és tömör a név, akárcsak az út. Három nitt plusz a stand. Az első két próba alatt nem sikerül megcsinálni a kunsztot. Gábor is mássza de neki se adja. Már kezdek kétségbe esni, milyen IX- ez hogy nem tudjuk még csak összerakni se. Gábor itt rájön egy jó lépésre, ami nekem nem adta, viszont találtam a közelében egy másikat ami igen. Már nagyon elegünk van. A meleg egyszerűen kibírhatatlan. Folyik rólunk az izzadság, álmosak és fáradtak vagyunk. Az utolsó próbák. Ha sikerül kiszerelünk, ha nem kiszerelünk. A kunszt egy mozdulat. Jobb kéznek van egy háromujjas lyuk, de csak annyira mély hogy az utolsó ujjperc fele fér bele, azt is nyomorgatni kell. A balosod egy egész jó háromujjas perem, ami vicces :-) mert amikor megfogod akkor úgy érzed tök jól tart -az amúgy függőleges falon- de amint fel szeretnél állni belőle rájössz, hogy a gondok nem kicsinyek. Végül a két kis szar fogásból, (és egy szar lépésből) kell egy igen korrektet ugrani. Ha elég messzire ugrasz és elhiszed, hogy megtart akkor nemsokára a standot is megakaszthatod, az ugrás után már nem lehet elrontani. Összeszedtem magam és nagyon elhittem. Talán fél-fokozattal nehezebbre adnám, mindenesetre nagyon király út. A jelenlegi mászható utak közül talán a legnehezebb. Összepakoltunk és egy fagyi után elindultunk a főút felé. Hihetetlen mákunkra visszafelé és felvettek minket, sőt még a buszt se kellett megvárnunk, mert Csókáról elvittek Székesfehérvárra. Nah mondom ennyit a "péntek 13"-ról... :) 
Az i-re a pontot az esti kis buli tette fel.





A fennmaradás végett- ha más miatt nem is megemlíteném, hogy Zupán Tomi boulderezgetett egyet svájcban, és lebüntetett egy 8A+ és egy 8A -t. Csak annyit mondhatok: Geht schon!

2010. augusztus 9., hétfő

Egy csöpp eső

Már a hétfői itthoni edzés után eldöntöttük, szerdán megyünk fel a bányába. Kimerítő volt, másztunk köröket, és maxerős bouldereket is. Még egy kis Fenevad rekonstrukcióval is megpróbálkoztunk, bár nem lett annyira élethű, nem tudtuk megcsinálni a mozdulatokat.
Tatán találkoztam Gáborral és Árpival. (agrárziát sose használjatok :D)  A sötétre és fáradtságunkra hivatkozva nem mentünk le a pusztamaróti táborhelyre, ahol a VESE-s csapat táborozott. Reggel a 23 karátossal indítottuk a napot, -igen durva hogy a végére hány béta van?!-, majd beszereltük a Fenevadat, az Elég volt!-ot és a Pszeudót. A forma elég pusztulatosan fostos volt, bár lehet nem melegedtünk be olyan rendesen. Árpinak nem nagyon adta még a Pszeudó ehhez még ujjra kell szerintem erősödnie sokat. Volt pár próba a vadakra, de Gábornak se ment igazán és nekem se. Végigmásztuk megint őket, ami talán előny hisz letisztul a mozgás és egyre pontosabbak leszünk, de ha egyszer nem ezért jöttünk ki. Balázs egy nappal korábban megmászta a Laurát, Pistike pedig a Zedet. Voltak hibáink inkább "logisztikai hibák mint mások" ha tanulunk belőle csak előnyünkre válik. Egy biztos legközelebb Amikor a murvás út végére érünk nem indulunk el az esőfal felé, hanem egyenesen a Titkos udvarba megyünk.
Beakadhatott volna. A mozdulatok megvannak, már álmomból felkeltve is tudom a lépéseket és a test beszédét. Mennyire kell eljönnie a testednek a faltól mikorra sikerül az alsó mozdulatsor. Nekem ha be vagyok melegedve, kb minden másodikra sikerül, Gábornak aznap negyedik kísérletre lett meg, igaz ez már majdnem a First Ascent is volt. Árpi második kísérletre megmászta a Csókolom VIII- os utat, Gábor pedig az Epifani VII/VII+ (kaller VIII-) utat mászta. Elég beszari vagyok, nem nagyon komálom ezt a Trad stílust, de a lényeg hogy ő hisz benne. Míg bent voltak a köztesek a Csókolomban, gondoltam én is mászok rá egyet. Emlékeztem még, hogy hogy mászta Gábor legutóbb és Árpival most is végigmondták az utat.
 7a+ után
"végre stand"

Hajtottam a Flashre, beleadtam mindent. Az alján az oldalsósban majdnem otthagytam a vállamat, de szerencsére már jól be volt melegítve, igen testerős mozdulat. A második akasztás után csak figyelni kellett, hogy úgy csináljam ahogy elmondták. A standban volt ám életérzés. Sosem ment ez-az elsőre mászás dolog, de örülök hogy ez beakadt. Gábor mászta még párszor az Epifanit, majd a közteseket a Dáridóban hagyva lementünk Pusztamarótra, ahol éppen megrendezték a XV. Nemzetközi Vese Mászótábor első Megasztár versenyét. Bár igen éles volt a közdelem, végül a döntőbe Gáborral mindketten bejutottunk, igen jó kis játék ez. A tábortűz mellett aludtam el, reggel arra ébredek hogy esik az eső. Mi a f*sz? Nincs mire várni csak nem akar elállni. Szarrá ázunk mire felérünk a bányába. Ha akarnánk se tudnánk mit mászni, minden elázott. Hazamegyünk. A pajszert sikerül Tardoson felejteni, ez már bizony a szellemi leépülés jele. Holnap lesz egy éve, hogy megmásztuk a Dáridót, nem lenne rossz a héten odabüntetni a Downtensiont!

Sok gondolat támadt amit Balázs ébresztett fel bennem. Nincs mögöttem se 100 7a, se 50 7b, se 30 7c. Mégis egy 8b-t akarok megmászni. Hova akarunk sietni egyáltalán. Miért annyira teljesítmény orientált a sport ma és mért akar mindenki hirtelen minél nehezebbet mászni. Lehet, hogy valóban egy követ görgetünk magunk előtt, ami csak egyszer nem gurul tovább, és így a valóságos fejlődésünknek zárjuk el az útját, MOST. Nem tudom. Amit most csinálok szeretem, ezért csinálom. Egyszer azt hiszem valahol olvastam egy interjút a Tódival, vagy valaki mesélte már nem emlékszem; ő azt mondta nem kifejezetten szeret mászni. Azt az érzést szereti amikor a dobogóra állhat, egy megnyert-, vagy jól sikerült verseny után. Én nem szeretek hatosokat mászni. Egyszerűen nem tehetek róla, nem okoz örömet. Én az egész folyamatát szeretem. Az utazást, -amit Gábor is mondott- utazol új helyekre, új embereket, sziklákat ismersz meg. Összeraksz egy nehéz utat (nehéz =bármi ami a határod környékén mozog akár hatos is lehet). Nem megy; visszamész érte. Az út maga nem változik, minden ugyanaz, a te felkészültséged lehet más. Sikerült-e vagy nem, újra kimész. Sokan beszélnek ma már srácokról akik másfél év után a Lélekharang standját csapkodják, fiúk akik 10 évesen a Küklopszot beadják toprope, és lehetne még folytatni a sort. Szeptemberben lesz 7 éve, hogy mászom, de most nagyon megfordult a fejemben hogy tönkreteszem-e magam, vagy nem. Jólenne a Jóistentől válaszokat kapni, bár lehet hogy akkor sem változtatnék semmit. Ezt viszont mindenkinek ajánlom, aki esetleg nem olvasta volna Feri profilján. Úgy érzem halász vagyok, mégha nem is minden hal kedves nekem. Hogy kimegyek-e legközelebb? Biztosan. Hogy megmászom-e a Dáridót legközelebb? Biztosan. Hogy honnan tudom ennyire? Mert hiszek benne...

"Szerintem a HIT különbözteti meg az igazi halászt a többi embertől.
A hit abban, hogy ma is érdemes kihajóznod a tengerre. Amikor már azon gondolkodsz, hogy ma nem elég jó az idő ahhoz, hogy
vízre szállj, vagy eredményesen halássz és ezután nem is teszed már
vízre a csómakod, na akkor, TE már NEM vagy halász. Te akkor... már csak egy
lakos vagy a sok közül, történetesen egy halászfaluban..." 

Gratulálok barnának a spanyolországi 7b+ os hez, Nándinak a magici fb. 8A-hoz, Bencének pedig a 7B hez.

2010. augusztus 1., vasárnap

Dörgicse

Bálint a munkaerőpiacon árulja a testét, én meg dúskálok a szabadidőben és valahogy el kellett mennem mászni, így két geri-túra között. Nem volt mászótárs a közelben, ezért szüleimmel mentünk ki a közeli bortermelő faluba.

Most hűvösebb volt, mint legutóbb, pedig pont a legmelegebb délutáni órákban voltunk kint. Kibuszoztunk és kb. 3 órakor már a falaknál voltunk, nagyon tetszett az ősöknek a hely.





Röviden megmutattam a biztosítás rejtelmeit, aztán kis bemelegítés után a Malájt próbálgattam.



Sikerült összerakni a mozdulatokat, elég érdekes mozgása van. Kisakkozni a kézsorrendet egy kész fejtörő volt a Sarlatán egyszerű szépségéhez képest (jobb kéz perem - bal kéz perem - jobb kéz nagy perem - bal kéz perem - ... ). Végül meglett egyben felsővel, nincs más hátra csak a megmászás.



Másztam még párat felsővel, nagyon szépek az utak, vannak jó 8-asok. Aztán amikor mentünk el, egy veszprémi pár jött ki mászogatni, mivel kedvenc (és egyetlen) mászóhelyükön építkeznek.

Erre a nyárra a program: két geri között egy dörgicse, nagyon adja. Csütörtök-pénteken megint a bányában leszünk; aki bújt, bújt, aki nem...