2010. szeptember 22., szerda

Egyszer hopp, máskop KOPP


Hétfőn megcsináltattam a piercingemet, amit szüleim nem fogadtak éppenséggel őszinte örömmel (elkönyvelték hogy heroinista lettem, és innen már csak lefelé visz az út...), és mivel még szeretnék egy kis ideig itthon lakni, nem maradhatott bent. Szóval magam mögött hagyva a kivarrt arcokat lementem a Padányiba és elkezdtem a Géptant tanulgatni. Pistit felhívom hogy tuti jön-e, más értelmét nem látom az ottani egyedül edzésnek. (Feltéve persze ha nem jön Balázs) Pár perc múlva már a buszon, majd Pisti garázsban vagyok. Egy korrekt kis zug van itt mindenféle "varázseszközzel", de ennyi elég is, a többi már szakmai titok. Írtam is hogy mostanában elég jó passzban vagyok, nah kiderült Pistinél , hogy már elhagytam a csúcspontot s a kerék ismét átfordult. Egy jó edzés után, latolgattunk egy keddi gerit, de ahogy az overhangosok mondanák- puha volt a pöcsöm. Felvetettük a szerdát.

Hazafelé egész úton azon gondolkodtam, amit Sharma papának mondott édesanyja a King Linesban. Kisarkítva: "Fiam szard le a sulit, csak mássz". Azon agyaltam mit szólnának anyámék ha azt mondanám, szerda reggel nem szállok fel a házunk előtt a buszra, hanem egy kötélzsákkal balra kanyarodok és beszállok egy kék kocsiba amit Ágh István vezet. Igen azt hiszem rendesen kapnék érte.
Szóval reggel az iskolatáskámmal és egy 60 méteres kötéllel balra fordultam, és beültem Pistike mellé, -ideje hogy mászókarrierem kezdetét vegye! A régi kocsi, a régi számok nagy remények. A bánya üres, Pisti a Legyintgető titánokat, én a Sarlatánt szerelem be. Papíron mindkét út 8b fokozatot érdemel, bár az egyik lefelé hajlik, a másik erősen fölfelé. Közben kiderül a bánya mégse üres, kint vannak a Mászókások :)
A Sarlatán végében melegítek, elég robotos a mozgásom, elszomorodok -hogy mélyebben vagyok mint hétfőn voltam. Nem akarom elszomorítani magam, úgyhogy inkább tartok egy edzőnapot. Belemegyek a legyintgetőbe. Most itthon a fotelből azt mondom nem nehéz, de éri a X -est. Sok próbát nyomtam alul a lyukas kunsztra, de amikor beakadt már végképp nem tűnt gáznak. (remélem Bölény videóján nem lesznek nagyon zavaróak a nyögések... :)
Csak állóképesség kell hozzá, éppen ezért ahogy Ondra mondta a Black Bean után, -attól mert valami hosszú, na ne kapjon már nehezebbet mint kellene.
Pisti több próbát is dobott rá, valóban esélyes egy idei megmászás. Érdekes út.
Szóval ezen a jó kis 10/10+ on bemelegedtek az ujjaim, gondoltam dobok egyet a Sarlatánra, átmozgásra mindenesetre jó lesz. Indítsd el a zenét.  Amikor beszálltam épp akkor toppant be a GeriGang, egytől-egyig híres (és szememben nagy) alakjai Kuna Ági, Feri, Zoli, Ricsi személyében.

             A beszálló egészen jó sikerült, majd a következő mozdulatok is a helyükön voltak, a lépések szintúgy. A második akaszt. Megyek tovább, szorítok ami csak a csövön kifér. A harmadik köztesnél vagyok, kihúzom a kötelet.
- Sok hibát követünk el életünk során. "Az iskola feladja a leckét, az élet kikérdezi." szokta mondni egy barátom. Vannak hibák, melyeket az élet nem bocsát meg. Nekem szerencsém volt. Szerencsém volt, mert egy olyan ember biztosított, aki már egész sokat tapasztalt életének egy bizonyos oldaláról, melybe sokat bele is fektetett. Jó reflexekkel áldotta meg az isten, gyors döntéshozatallal, amit szükség esetén -lehet ez a tudatalatti- de remekül irányít.
-Már felnézek a köztesre, csillog-villog. Az alkarom kicsit durranva van, a folyamatos szorítástól kiment ujjaimból a vér, és a beszálló óta még ziázni sem álltam meg, nem hogy rázni vagy pihenni egyet. Pedig, lett volna hol. A szikla kellemesen hideg, amit átvett az ujjam is. Érdes ennek a kötélnek a felülete, érzem nehezen jön a köztesekben, vagy csak a biztosító nem adta ki időben, tán jobbnak látta nem kiadni?!-nem tudom.
Hátulról hangokat hallok, de nem tudom beazonosítani, hirtelen varrógépezni kezd a lábam, lehet ezt csak én éreztem. A fejemben lejátszódó folyamatok azt eredményezték, hogy a testem feladta. Csak egy tized másodperc volt, a kötél még a kezemben, de már nem a köztes felé nyúl, segítőfogást keres. Testem még egyszer utoljára igénybe veszi tüdőm, s összezárt fogaim alatt még kiprésel három szót: Bazzeg, nem megy...

Mintha hirtelen elvágták volna a szalagjaim, kezem nem tart tovább. Perifériából csak annyit látok, hogy a Fenevad-Sarlatán alatt lévő nagy kő közeledik. Szállnak el előttem a peremek, lebeg a kötél, s az a szép kis kő még mindig felém tart, és nem akar megállni. Nincs életed filmje, ahhoz minden túl gyorsan történik. A következő pillanatban felállok a szinte guggoló pozícióból, talpon vagyok és körbe nézek. Zoli, fogja a szívét, ha jól emlékszem Feri kérdezi hogy minden oké-e. Ez nem egy olyan kis "tábori" történet ami után hirtelen elmúlik a komolyság és jót nevetnek az emberek.
Egy oltári nagy hiba történt, senki sem nevet. Járni próbálok, majd amint látom minden oké megölelem Pistikét. Amint látta a bajt elindult futva hátrafelé,és összenyalábolt még egy adag kötelet. Megmentett.
Szépen lassan mindenki megnyugszik, s már csak azon csodálkozunk hogy lehetséges hogy csak a lábaim érték el a talajt. De mint mondtam szerencsém volt.

"Minden sikertelen mászás, minden sikertelen mozdulat a hasznodra válik, de csak ha tanulásként fogod fel és nem kudarcként"

Kár ütögetni a karaktereket. Drága tanulópénz volt, és örülök hogy ennyivel megúsztam.A konzekvenciát természetesen levontam. Sok hibát követtem el ami idáig vezetett.
Köszönések- jól elbasztam a hangulatot. Pisti mászik, majd megint én. Ricsi megkérdezi, (a)hogy felmehet-e a sarlatánon, hogy átszereljen; én komolyan mondom, kevés ilyen korrekt embert ismerek. (Y) Lassan indulni kell úgyhogy dobok még egy kísérletet, de elizgulnom. Ricsi rábeszél, hogy ez jó volt bemelegítőnek, és majd a következőre leküldöm. Mennek a sztorizgatások, oldódik a hangulat. Pihenek 10 percet majd go. Valóban jobb mint az előtte levő próba, de már fáradt vagyok és nem követem el mégegyszer azt a hibát. Bőr már nincs az ujjaimon, alig bírom magam felhúzni a kötélen, komolyan parázok ki fog kiszerelni, és itt most hogyan fogok felmenni???
Ezen a ponton újra eszembe jut mit mondtam anyáéknak: 6 ra hazaérek, egy haveroméknál tanulunk. Telefonom pedig véletlenül lemerült. Már rég elmúlt 4, Veszprém pedig nincs közel. Zoli és Ricsi is mondanak jó bétákat, nagyon jól jön a segítség, sok minden leegyszerűsödött a szememben. Gaboék hazamennek, mint ahogy mi is lassan készülődünk.

Hazafelé még elgondolkozunk, mégis mit mondtam volna a szüleimnek; áá képzeljétek épp a merev tárcsás tengelykapcsolók méretezéseit gyakoroltuk amikor egyszer csak eltört a bokám és a medencecsontom szétnyílt. hmm...
Azt hiszem jobb is hogy a blogot nem olvassák, nem lenne jó ha megtudnák hogy hol voltam. :) Egy elgondolkodtató túra van mögöttem, ilyenkor az ember szerintem mindig kicsit átértékeli a dolgokat, mérlegel. Végül itthon egy jót nevettem és csak annyit mondtam: mindent összegezve az egész tök jó volt, csak ezt a "stílusos" bemutatkozást sajnálom Bozsik Ricsi előtt, bár reméljük az emberek nem fognak rá sokáig emlékezni.....
...jut eszembe EMLÉKEK.. ;)

5 megjegyzés:

Izer Bálint írta...

fél négyig irtam, ha már lesz egy ember akinek bejön a dózsavárosi humor, akkor már megérte... :)

Fidi írta...

Én láttam az eseményt... jól leirtad...gratula :)

Bogyó Dávid írta...

Egyszer voltam hasonlónak szemtanúja gerincre...ott is befagyott a hangulat...de minden OK lett :D

gábor írta...

pfú, durva esés lehetett

azért a piercing se semmi :)

Bálint törődj bele, hogy akármilyen kecsegtető a mászó karrier, Magyarországon egy ember van, aki megél abból, hogy mászik. Szóval muszáj lesz valami munkát szerezned.

Izer Bálint írta...

tudom, tudom, amikor irtam, hogy nem a sulit választottam eszembe jutott hogy Feri mindig mondja hogy most tnauljak és később előnyömre válik, és egyet is értek,... ez egy kicsit erős volt igen.