2011. január 8., szombat

A Dudar-i szektor

Még tisztogatásra váró felület
Szerencsések vagyunk, mert míg az országban majdnem mindenhol esik, hozzánk napsütést és 5-10°C mond. A munkahelyről is suliból lelépve rohanjuk meg Pistivel az új szektort. Valószínűleg az utolsók között van az ily későn kiépülő gyöngyszemek közt. Bendi lépett itt rá elsőként a "tenniakarás" mezejére. Dudar falvat Bakonyoszlop felé elhagyva, ha balra feltekintünk vehetjük észre a monumentális sziklaalakzatot, mely finoman megbújik a magas fák között, hogy az avatatlan szem észre ne vehesse. A szántón átvágva - és megküzdve az elemekkel- már is a sziklák előtt találjuk magunkat. Bendi által nyitott út, (amit Pistike mászott meg) megkapta nevét: Morczna tutaj. Nehézséget még nem mert neki pontosan adni, mert nem tudni nagyon erős volt-e, vagy csak feküdt neki az út.(7B-7C) A suliban egész nap a tutaj járt a fejemben. Ami képeket láttam benne Benditől, az mindent megmozgatott ami bennem van. Minden porcikám kiéhezve várja, hogy mászhassam. Amikor a sziklákhoz közelítettünk, szívszorongató látvány tárult szemünk elé: a sziklák csöpögtek a víztől.

Nagyon elkeseredtem, nem erre számítottunk. Ráadásul az ígért meleg sem valósult meg. Eleinte inkább át akartam menni Ördög-árokba, de aztán Pisti meggyőzött, semmi garancia, hogy ott nem estek ugyanígy az olvadás áldozataivá a sziklák. Maradunk. Mivel a tutaj teljesen vizes, egyáltalán nem próbálom. Viszont megnézek egy nagyon király dynós utat, 7A ért. Nekem sokkal könnyebb mivel jobban átérem a kunsztot, másodikra sikerül beadnom. Rámegyek egy 6B re, amit vagy 10 percig szárítok, végül ez is csak másodikra sikerül, bár a csodával határos módon...Amúgy ha a kőzete nem is, az út gyönyörű.
 Na ez már a gyönyörű kőzet kategória

Pisti egy új utat próbál, a neve "Újévi jókívánságok". Eleinte minden fogásból csöpögött a víz, de a folyamatos szárítgatásnak hála, az óriási fagyoskodás ellenére sikerült egy FA-t másznia. Majd alakul a nehézsége, de kb. 7B/B+ (megjegyzés: ülőstartos út egyébként és a topja beállni no-handbe)
Íme:
Untitled from Izer Bálint on Vimeo.

Próbált még egy projektet, nekem már semmi erőm nem volt mászni, a vizes szikla és a hideg eléggé demotivált. Este hívtam Bendit, hogy ide nem érdemes kijönni, így a szombatot leánybarlangban töltötték. A hely érdekessége, hogy semmit nem tudni az ott lévő utakról... amit mint hallom sokan nem néznek jó szemmel.
Pistivel beszéltük, hogy ha így halad az új utak nyitása, akár egy éven belül kiadóthat a második kaller, de én tovább megyek. 
 Szexi!
 Meg kellene csinálni magyarország boulder kalaúzát, mégha csak netes példányban is. (Már az is jó ha két éven belül kész lenne.) Szerintem aranyat érne egy ilyen gyüjtemény, mely a Kő-kapui variánsoktól, kunsztoktól (szememben a kunszt is igen sokat ér!) és utaktól kezdve leánybarlang rejtelmeink keresztül az utolsó dörgicsei traverzig mindent tartalmazna. Ötlet?

Nincsenek megjegyzések: