2011. március 30., szerda

évekkel később

Ma végigszenvedtem a pár évvel ezelőtti kálváriát; a sötét szót: kézsebészet. Ez a legrosszabb amit egy mászó hallhat. Pár hete fáj már enyhén az ujjam, utána akartam járni mi ez. A dokinő rendes volt, tanulmányozott de én a röntgenre voltam kíváncsi. Lekönyörögtem a csillagokat is az égről, már azon voltam virágot viszek az egyik röntgenes nőnek, csak hogy kiadják a felvételem, amit egyébként, ha kér a háziorvos kötelesség! Itt más szelek fújnak, de nagy nehezen sikerült megszerezni és még puccsítanom sem kellett. Szóval biztatóak a képek, a régi törésem teljesen összeforrt, nem látszódik semmilyen kóros elváltozás. Így viszont nem értem a fájdalom okát. Talán, mivel ferde az ujjam /axiális irányban (tengellyel párhuzamos-megegyező-)/, a csont nyom egy ideget vagy nem tudom. Mindenesetre most tartok egy hónap szünetet, addig is minden este futok 4,5 km-t, Tomika a lelkemre kötötte a mozgást. Ezenkívül semmi mászással, vagy erősítéssel kapcsolatos dolgot nem fogok végezni. Jó pár túra (Kalnik, bleu) lehet hogy bukó, és ez eléggé elrontja a felkészülést a nyárra, de inkább most pihenjen és gyógyuljon, mint talán később legyen komoly baj. Addigis, full psyched mindenkinek!!!



2007 ben. Miután túlterhelés következtében mászás közben letört a vége.
2008-Miután először nem adtak gipszet és rosszabbodott a helyzet.
2011- Nem tökéletes, de összeteszem a két kezem, hogy legalább ilyen.

2 megjegyzés:

barna írta...

Doktor úr!
Ha analizálta saját magát,akkor az ujjaimat bekérdezném,ha lehet. Remélem nem olyan drága önnél a távgyógyítás?
Előre is köszönöm,Barna.
De hülye vaaaaaaaaaaagggggggggyyyyy.
Vágd le,s rakass be skyhookot! :D:D:D

Izer Bálint írta...

erősen dopping gyanús lenne amikor fél órát pihenek, az Aktion Directe egyujjasában.... :D