2011. június 14., kedd

Alpesi kaland & reibung orgia

Két év szünet után végre sikerült visszatérni a Hochswab zordon falai közé. Péntek éjszaka a 4 főre redukálódott csapatunk gurult be Bodenbauer parkolójába: Domi, István Roger, Tomcsi. Már az első túra alkalmával megragadott a Zinken közel 500 méteres fala, mely teljesen uralja a parkolóból látható panorámát.

Régi vágyam mászni rajta egy utat, de eddig csak a Hinter den Kulissen(8, 250m) útról tudtam. Nem is a nehézségével lenne gond, hanem minden fórumon a beszálló horrorisztikus megközelíthetőségéről olvastam, hallottam (Földes András video). Közel 60 fokos fűfalat kell megmászni pár száz méteren keresztül, mindenféle biztosítás nélkül, a kicsúszásról inkább ne is beszéljünk, meg arról, mi van ha a fűre esik egy kis eső... Mivel nem mondtak stabil időt, ezért lemondtam az útról, meg pszihésen se akartam terhelni magam. A túra előtti héten figyeltem fel a Zinkenecho-ra(6+, 650m), így szombat reggel rövid kupaktanács után ide indultunk mászni. A beszálló közel másfél óra erőltetett gyaloglás, nagyon "finom" lavina által tarolt terepen. Az út a fal legmélyebb pontjától indul és 16 kötélhossz után, nagy kanyorkat véve éri el majdnem a fal legmagasabb pontját. Az út csalóka volt, mert az első pár hossz viszonylag stabil kőzete és jól biztosítottsága gyorsan eltűnt és pikk-pakk ott találtad magad a 10 méteres runoutok és szar,törős 5ös kötélhosszok földjén. Minden fogást nagyon alaposan meg kellett vizsgálni, nehogy hülyeséget csinálj és összetörd magad. Mászás közben nem nagyon zavart az akasztások sűrűsége, inkább csak haladni kellett a leglogikusabbnak tűnő útvonalon és előbb-utóbb belebotlottál egy nittbe. Éket, friendet csak kevés helyen lehetett eltenni, bár volt egy hossz, ahol csak ezeket lehetett használni, de a kéményben legalább stabil volt a kőzet. Mindent összegezve igazi alpesi mászás, annak minden velejárójával: útkeresés, szellős biztosítás, kémény, traverz, törős kőzet. Az útépítők a standokat közel egymás fölé helyezték el, traverzek estén is, így szerintem vészhelyzet esetén le lehet ereszkedni. Viszont a háttér és a környezet nagyon kevés helyhez hasonlítható. Istvánnal 7 óra alatt értünk fel, ami szerintem jó időnek számít, nagyon jó formában voltam mind pszichés, mind fizika értelemben. Domi - Roger páros 9 órát töltött a falban (ennyit ír a topo is, szerintem reális), mi a fentmaradó időben heverésztünk a fűben, kőszáli kecskék szaporodási szokásait és a mormotákat tanulmányozva.

A lemenet is két órás nyaloglást igényel, ráadásul az elején nincs igazán tájékozódási pont, nagy mezőkön vágsz keresztül, így éjszaka, vagy ködben para lehet. Dög fáradtan értünk a kocsihoz, ismét berugtuk az első sörtől, a másodiktól pedig már jól is laktunk...Imádom :)
Vasárnap semmi komoly útra nem tűntünk hajlandónak, ezért a közeli Hundswandon néztünk ki két utat. István - Roger a klasszikus Highway-t(7, 200m) mászták, ez az út egy igazi kuriózum, párját ritkítja, mert hol mászhat az ember 4 kötélhossz folyamatos traverzt 80 méter magasan, egy áthjlás tetején, úgy hogy közben a feneked lóg a semmibe???
Mi Domival a Rabenvieh(8-, 130m) mellett tettük le a voksunkat, ami a kalauz alapján egy igazi "reibung orgiának" ígérkezett. Korábban már olvastam egy élménybeszámolót az útról Babcsán Gábor tollából, aki igen elismerően nyilatkozott róla, hát a nap végére nekünk is minden igényünk kielégült... Már az első hossz keményen alakult, közel függőleges fal, apró cseppoldotta lyukak, rejtett fogások, technikás lépéskombinációk, sokat kellett keresgélni gondolkozni. Nagyon örültem, amikor OS meglett (8-), nem is a nehézsége miatt, bár az osztrákok szerintem elég szűkmarkúak a számozással, hanem nem egy tipikusan könnyen onsightolható út volt, ahol csak a ziás fogásokat kell követned és bírni erőből a végéig. Az igaz orgia, vagy inkább az előjáték a második hosszban kezdődött. Volt ott tapogatás, simulás, halk nyögések :)) Életem egyik legszebb reibung útja, a hossz közepén eltűntek a peremek, csak a szikla hullámzott előtted, mint a tenger szélcsend idején. Ezkre a kis hullámokra kellett ráállni, beledőlni egy másikba, a tenyeredet lassan húzva a falon és lélegzetvétel nélkül felállni, nehogy a mellkasod emelkedés eltoljon a faltól. Aztán jöttek a lépj fel a kezed mellé típusú mozdulatok, majd cserélj lábat. Végül eljutottam egy pozícióba ahonnan látszólag nem volt tovább, kiterpesztve álltam, a kezemmel csak támasztani tudtam, a közelben semmi fogható, még elméletben sem. Vadul kutatva forgattam a fejem, mikor észrevettem, hogy tőlem jobbra nem messze van egy határozott perem, gyorsan elhatározásra jutottam. Bal kézzel oldalra löktem magam és elkezdtem lassan dőlni a jobb lábfejem, mint középpont körül forogva, mikor már 45 fokos szögben lehettem, két kézzel megragadtam a mély zsebes peremet és hagytam, hogy a lábaim szépen belendüljenek a testem alá.....ááááá egyszerűen egy álom volt ez a hossz, minden mozdulata külön külön egy boulder kunszt és neked mindet szépen össze kell kötni. Összesen egy kisebb esésem volt a hosszban, Dominak másodikként sikerült egybe megmászni, gratula. Az út többi része hasonló ínyencségeket tartogatott, tapostuk a lépés nélküli falat, egynsúlyoztunk a körömnyi fogásokon, volt még pár érdekes rész. A végén már a vádlimat kellett rázogatonom, mert az allandó feszítéstől göröcsölni kezdett, az alakaromnak semmi baja nem volt :) ... furcsa egy út. A végső kielégülést az utolsó stand akasztása okozta, és az, hogy végre levehettem a mászócipőt, és megmaszírozhattam szétnyomorgatott lábujjaimat. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Rabenvieh-t, sőt egyenesen kötelezővé tenném. Hál istennek még maradt jó pár hasonlóan reibungos út a közelben, így van miért visszajönni.

4 megjegyzés:

gábor írta...

Fantasztikus írás, meghozta a kedvem :)

Domi írta...

Imádtam!

Izer Bálint írta...

azt hiszem egy íróval gazdagodott a blog szerkesztői sora!

Roger írta...

Én is Imádtam! Életem egyik legfantasztikusabb mászóhétvégéje volt :D Köszi nektek srácok!