2011. augusztus 23., kedd

Arco paradicsoma

Nos, valószínűleg azért sikerült többet írni, az utolsó napokról, mert még nagyon frissek voltak az emlékek. A túra korábbi napjait három részre bontom.
6-7-8-9 napok. Utazás Ceasear földjén.
4-5 nap: Arco paradicsoma.
1-2-3. napok: Vigyázzatok fiúkák!

Szombaton reggel úgy döntünk végre mászásra adjuk a fejünket. Luki egy érdekes srác. A mászóhely megválasztásakor érdekes kritériumokat vesz figyelembe. Először is ne legyenek sokan. Másodszor pedig legyenek minél hosszabb utak, 40 méter leginkább. Hogy van e árnyék, két órát kell a szektorhoz gyalogolni, vagy hogy 4 méteres köztes távok vannak, nem számít. Ne legyenek sokan. :)
Első nap elmentünk egy szektorhoz, nem is tudom a nevét de inkább nem is akarom. Gyakorlatilag négyes és ötös nehézségű utak voltak, nem is értettem mi a fasznak jöttünk el ide. Ádám és Anna másztak egyet-egyet, de ők is azt mondták hogy kb 5 méter ami ötös, utána hármas bokormászás meg ilyenek.

Milyen kicsi is a világ. Amíg Annáék másznak, Lukival kiülünk egy mezőre két padhoz, és zenét hallgatunk. Csak a zene és a táj szépsége. Egy másik szektorhoz is erre vezet az út, így gyakran mennek el mászók. Én csak megbiccentem a kalapom, aranyosan mosolyognak vissza. Egyszer csak magyar hangokat hallok, rögtön felpattanok. Ismerős női arc, hát rákérdezek a hölgynek nem-e Engel-Angyal a vezetékneve. Kiderült, hogy igen. Ő a volt középiskolai tesi tanárom lánya, mivel másztam számtalanszor volt lehetőségem a tanáriban a képeket nézegetni, a büszke könnyektől csöpögő apai szempár társaságában.
Melegedik az idő, tovább megyünk. Luki egy Nago nevű helyhez visz bennünket. 30 méteres utak, 4 méteres nittávok, és égető nap a tejfehér sziklán. Hülye vagy OIDA?!!! Mindegy maradunk. Anna Ádámmal, én Lukival mászom. Első útnak egy 30 méteres áthajló 6b+ választunk. Lukinek sok 7b ose van már, ebben az útban három helyen csücsül. Én nekem hatalmas határmászással sikerül flashelni. Ezután egy 6c+ próbálunk. Ez elég idegesítő volt, mert a 35 méteres út, 30 méteréig sikerül elmásznom, és a végén eltűnt minden. Teljesen sima tábla következett. Hihetetlen hogy ez mennyire nem megy. Én pihentetem magam, Luki lenyom egy negyven méteres 7a+ os-t.
Este a sörök mellett rávesszük Lukit, hogy másnap egy másik szektorba menjünk mert ez, finoman szólva nem jött be. Tomcsi este felhív és azt mondja mindenképpen menjünk el Massoneba. Reggel első utunk oda vezet.
A felállás ugyanaz. A bemelegítő mászás nem akármi. Ha a kalauz azt írja egy útra, hogy nagyon zsíros akkor azt bizony komolyan kell venni. Egy 7- másztunk, de akár nyolcas is lehetett volna a küzdésekből ítélve. Massone hihetetlenül király egy hely. 30 méteres utak, hajlanak, cseppkövek, jó nittelés, délutántól árnyék.
Egy 8 ba megyek bele os. 30 méter, azt írja a kalauz hogy Maximalausdauer sok pici boulderproblémával. Nagyon össze szedem magam fejben, tudom, hogy elég kemény mentál kell egy ennyire hosszú út onsightolásához. Végig nagyon benne vagyok, hihetetlenül élvezem. A kőzet fantasztikus, a nittelés csuda jó. Mindenhol próbálok a cseppköveknél térdkulcsokat csinálni, de nincs védőm ezért mire a tetejénél vagyok már véres a térdem. A plafon előtti pihenőben ordibálok Lukinak, hogy biztasson egy kicsit, mert annyira egyedül érzem magam itt magasan. Pihenés közben a Garda tavat nézem, látom a szörfözőket. Hideg víz, de király lehet. De nincs tovább; menni kell. A plafon nagyon királyul beadja, felérek az utolsó méterekhez. 2 méter függőleges fal, és egy méter pozitív. Ennyi választ el a standtól. Pihenek a roham előtt.
Már mosolygok amikor akasztom az uccsó köztest, de hirtelen megfagy bennem a vér. A fal teljesen pozitív, azt hiszem erre mondják, hogy Paklenicás kőzet. Két tarélyt csípek össze, és próbálom centiről centire feljebb tolni magam, végül csődöt mond a pszihém. Nem látok semmilyen akasztó fogást, ráugrok a standra. Nagyon mérges vagyok magamra, bár a standakasztót továbbra sem találom. Minden csupára lapos...
Utána számtalan utat mászunk Lukival a fő szektorban, két 9+/10-, 9es. Nekem lett egy álom, amiért amint tehetem visszamegyek.
Kezd eljönni a nap vége, nincs sok bőr az ujjamon. Mondom Lukinak, hogy valami nagyfogásosat szeretnék próbálni, erre azt mondja, akkor miért nem nézzük meg az Undergroundot? Kérdezem micsoda? - Igen az első hét akasztásig, csak 7b bár a kalauzban így nincs benne, a helyiek jegyzik is. Nézzük meg azt a szektort, aztán eldöntjük maradjunk-e.-hangzik a válaszom.
Amikor felérünk hihetetlen látvány tárul elém. A sziklának teljesen hiányzik az alja, és vagy 10 fokkal van hűvösebb mint máshol - MARADUNK!
Nem tudom a teljes történelmét, de Luki azt mondja valamikor a középkorban bányászták ki, hogy várat tudjanak építeni. Amikor odamegyünk japcsók és spanyolok nyomatják az utakat. Luki tolatja elsőként az aluljárót, nagyon sokáig lóg benne. Az első ugrás hihetetlenül nagy, pedig a videón nem is látszik annak. Az első pihenőig sikerül is os-elnem (7b), bár mivel valóban néhány helyi tartja eddig számon, nem foglalkozom különösebben ezzel. Poénből, csak mert kíváncsi vagyok a folytatásra megnézem tovább. Egy 7C+ boulder következik, a videón 1:40 nél található. Az út legnehezebb mozdulatai vannak itt, a spanyol gyerek elmagyarázza hogy kellene megcsinálni, de betartani se tudom egyik mozdulatot se. Utána megint 5-6 méter zsebes rész, majd ismét egy boudler 7C. Ez már nem tűnik annyira lehetetlennek, de ehhez sincsen közöm. A vége pedig nagyon király, az is boulderes, de az már "emberi". Igazából, nem fogott meg annyira az út, -de nagyon örülök, hogy belementem és már el tudom képzelni milyen lehet ez a 9a fokozat. Jelen esetben gyakorlatilag mászol pár métert hatalmas zsebeken, majd jön egy plafonkunszt, ahol gyufás doboz szélességű csipiket kell összeszorítani, meg sarkazni ezerrel, aztán újra zsebek.
Luki a leghatalmasabb szektorban bepróbál még egy 7b-t, de olyan 10 méter után kiszerel, azt mondja már az A0-hoz is fáradt. Ezt a napot keményen megadtuk. lefelé menet beszélgetésbe elegyedek egy Frankenjurai házaspárral, dicsérem is a szép lányaikat. A krapsó aznap mászott meg itt második kísérletre egy 35 méteres 9-es utat, otthon Juraban 10/10+-okat nyom, és idén már megmászott egy nyolcezres hegyet, Cho Oyut. Nem is találok szavakat a teljesítményre, amikor a felesége a fülembe súgja hogy nem rég töltötte be az 50. születésnapját.
 Hüledezek még egy ideig, majd elhagyjuk a sziklákat, visszamegyünk a Camping Arco nevű szállásunkra. Fürdés, fogmosás. Eszünk-iszunk egy keveset, s mivel nem tudjuk bulira csábítani Lukiékat, Ádámmal ketten vágunk neki az éjszakának. Szombat este van, hangosan szól a muzsika. A fürdőbe menet összespanolok egy sátornyi német sráccal, Ádámmal elmegyünk hozzájuk. Ők tudják, hol van a buli, hagyjuk hadd vezessenek.
Ádámmal tátott szájjal megyünk végig a swimming poolon. Fiatalok sokasága, és zene, hatalmas fények és a tömegbe lövellik a habot. Mindenki tetőtől talpig habos lesz.
Ádámmal egy dologra jöttünk rá. Az olasz csajok nagyon jók, de a beszélgetést nem szabad úgy indítani, hogy magyarok vagytok. Amikor visszaértünk a Campingbe már csöpögött az eső. Mivel sajnos nem gondoltuk át a helyzetet, csak az útinaplót meg a törölközőket mentettük be a sátorba, a kötél, beülők, zia, minden kint maradt. Reggel 11 körül áll el az eső, szomorúan konstatáljuk, hogy a kötél olyan 10 kilós lett, valamint a ziazsákjainkban megkövült mész keletkezett. Elbúcsúzunk Annáéktól és kicsekkolunk a kempingből. ...
képek talán később, ha Anna hajlandó lesz küldeni...

Nincsenek megjegyzések: