2011. augusztus 22., hétfő

A városok városa!

Még érzem a számban az előző napi örömlánytól kapott pizza ízét. A határ egy érdekes szó. Bizonyos dolgokat összeköt, bizonyos dolgokat elválaszt egymástól. Valakinek kettészakítja az életét, valaki itt lel új életre. Mindenesetre „örömöket” itt is lelhetünk.
Az első autóban akihez odamegyek a benzinkúton egy német pasas ül. Fülig érő mosollyal mesél az életéről Dél Tirolban. Ez a mosoly már nagyon hiányzott Olaszország után. Bevisz minket egészen Innsbruck centrumába, majd elbúcsúzunk. Írunk Annának, hogy itt vagyunk és kora délutánig nézelődéssel szeretnénk elütni az időt. Az információnál, teljes körű felvilágosító prospektust adnak; a lehetőségek tárháza vár minket. Csemegézünk. Az Alpinverein Museum és az Alpinzoo egész kecsegtetőek, a Tiroli történelmire már sajna nem marad időnk.
Az Alpinverein Museum a hegymászás fejlődését mutatja be nekünk, egészen a korai időktől kezdve. Mindenhol vetítések, képek, mondások a falakon. A mennyezetről szöges talpú bakancsok lógnak, itt-ott tévés riport Hermann Buhl feleségével, vagy az egészséges életmódról…vagy, hát sokáig lehetne sorolni. Azt hiszem Ádámot és engem is egészen megérintett ez a hely.
Hátrahagyva gyaloglásnak adjuk a fejünket. Egészen 250 méterrel a város fölé emelkedünk, hogy megleshessük Európa legmagasabban fekvő állatkertjét, a több mint 2000 fajjal rendelkező AlpinZoo-t. Őszintén szólva, nem volt akkora élmény mint először vártuk, bár a jávor szarvas lefekvése és a bölény –Teljesen Átlagos Vadtulok- vizelési szokásai igazán bejöttek. És akkor még nem is beszéltem a fán alvó hiúzról, vagy a temperával megjelölt méhkirálynőről.
Délután fél 4-re jött értünk Anna, a szokásos nagy Audival, (alig bír befordulni az állatkert elé.) : )
Egy Innsbruckhoz közeli sportmászó helyet nézünk meg. Azt mondja; ide nem igazán járnak a helyiek, mégis a kaller éktelenkedik a sok 8b-8c úttal. Könnyebbekről meg már ne is beszéljünk. Ádámmal nem értjük a kőzetet, mintha direkt mászóknak teremtették volna. Szinte harapnak a fogások, a több mint 30 fok ellenére is. Nem sok utat mászunk, hamar telik az idő, a hely nagyon tetszik. Anna este isteni vacsorát főz nekünk, nem is tudom mikor ettünk utoljára rendes meleg ételt. Az est további részében az erkélyen iszogatunk és éneklünk, majd amint lemerül a lap-top belevetjük magunkat a tengerként hömpölygő innsbrucki éjszakába. Az első szórakozóhelyen majdnem ott ragadtunk, - ami baj lett volna- egy Jennifer Anistonnal kevesebb… L
Ádámnak elég gyorsan sikerült ezen a problémán túltennie magát, még egy koccintás és csak képek, hangok és árnyak, színek, zajok, a vágyak. Megint sikerült elintéznem magam, így olyan 4 óra körül Annával hazataxiztunk. Valahogy Ádám ott ragadt a szórakozó helyen, és gyalog indult megkeresni a Kochstaße 10-et. A két órás hazaútja szerintem egy külön bejegyzést is megérhetne, de mindenesetre egy tökéletes sztori egy tábortűz és két tokaji társaságában.
10-kor kelünk, müzlizünk egy finomat. Elköszönünk Annától.

Nincsenek megjegyzések: