2012. március 17., szombat

π nap, azaz harmadikhó 14

Furcsán ért a szerdai reggel, jobbára nagyobb és kuszább volt a zavarodottság, mint annó a Paula és Paulina végén. Ahogy napról napra, percről percre közelebb kerültünk az indulás kitűzött időpontjáig, úgy bizonytalanodott el egyre inkább utunk célja, társai, s végül a nagy zűrzavarban már magunk sem tudtuk, mit és hogyan kellene. Elviekben voltunk már Horvátországban kötelezni, Petrohradon boulderezni, Ördög-árok-Pázmánd-Várgesztes szikláin is, és azok minden variációjában. Már majdnem ehhez nyúltunk; "-Nekem van egy ötletem, ma este összeülünk, mindenki betol fejenként egy üveg töményet és meglátjuk hol talál ránk a reggel..." , amikor Árpi esze az edzés utáni müzlievés közben olajat nem kapott, s megcsillant a remény egy utolsó, távoli s mégis fényes szikrája. A győri alakulat. Csupa autóval, matricával, benzinnel és ziával rendelkező mosolygós arc, vastag az ujjuk, polár a pulcsijuk és a vérükben is alkohol folyik. Reggel két matekgyakorlat között maratoni sebességgel futottak le a telefonok, mindenkinek sikerült kocsit szerezni.
Lidércnyomásként zúdult rám a hét, mely úgy elillant, hogy mire feleszméltem már jövök ki szerda este a Corvin moziból. Csak azt vettem észre a hétből, hogy minden este a szobatársam laptopozik az ágyán, én pedig vetkőzök és bújok a "paplan" alá. Aztán most meg ott ülök a suzkóban, Árpi mellett, már megint "árad" belőle a poén. De mosolyom íze nem csak édes, alattomos pikáns savanyúságot érzek. Egy hete gúnyt űzött belőlem Várgesztes, - vagyis csak megadta az első pofont. (Nem tudom mire számítottam 77kg-val? Abnehmen...)
Bár álmodozom kicsit, hogy tyű de jó lenne ezt meg azt os-elni, de inkább csak visszaszerzem magamnak a becsületemet, hogy nem hiába a kemény edzések. Árpinak is görbe tükör lehet a hétvége... valahogy így léptük át -félelemmel vegyes kíváncsiságban- a határt.

A második pofon -Hohe Wand
Nagybajcsra tartunk ahol átszállunk a győri csapat talán legfanatikusabb tagjához. Fakír. Mit rejthet ez a becenév...?
Ezek a mai fiatalok...

Én felveszem a szunyát, és csak a sziklák alatt ébredünk fel. Lassan mindenki megérkezik, 15-20 magyar, nem is tudom pontosan. Mi egy ismeretlen sportszektor felé vesszük az irányt, amit nem kis keverés után végül sikerült is megtalálni. A nap sugarak lassan tovatűnnek, nem is sejtjük micsoda bukó ez nekünk. Egy rossz 8- ban történik a melegítés, ujjletörős, technikás, a vége pozitív falas simulós. Béletörik a bicska. Teljesen áthűlünk az árnyékban. Én elkezdek az út kiegyenesítésével foglalkozni, és sikerül is átmászni két részletben az egészet, a kunszt egyben megvan. Egy nitt kell bele, idén még meg is kapja, meg az attempt-ot is. Árpi levállalja egyben az utat, -talán visszajön egy kis motiváció- majd Tomcsi os-eli, és Fecó sitteli. Hmm.

Este tábortüzes iszogatósba, de csak finoman, senki sem szeretné az első napon megbüntetni magát. Hamar takarodót mondunk, zacskó a cipőkön dupla hálózsák, tökéletes komfortban rothadunk. Belesüppedve saját álmunk mocsarába, pofonként ér a reggeli ébresztő és az első napsugarak, melyek eltűnnek pupillám útvesztőjében. Zsírban sült tarja, baracklekváros kenyér a reggeli. Hochkogelen, vagy Adlitzon agyalok végül Tomcsi rábeszél minket, Niedererhochfall-ra. (-Igen vannak hosszú meg rövid utak is, igen. - És vágnak a fogások? - Igen! Vagy ne vágjon? Akkor nem. Mit szeretnél mit mondjak?? :)
Az odaúton Fakír csak annyit mond, -A felmenet kurvára kemény... (nem is sejtjük mennyire)

Mire a 40 perces sétát és a nem kevés szintkülönbség zsuljait a combunkba rakjuk, már lekerülnek a pulcsik, pólok. Fent kábulatba esünk, már a sziklákra való felnézéshez is, meg kell kapaszkodnom nehogy elszédüljek a 30-35 méteres utak látványától. Fakíron már beülő van, mire én összeszedem magam, már kimászta az első kötélhosszt, majd megy bele a 35 méteres nyolcasba. Hamar rájövök, az én karmámhoz, pszichémhez erős ez a hirtelen környezetváltozás. A nap folyamán sokat agyalok azon mért nem vettem fel egyáltalán a beülőt? Aztán valahogy megjön a megoldás. Sokszor "ha nem tudom mire számíthatok" sokkol az új hely, és agyonnyom az újdonság. Akklimatizálódnom kell sokszor, felfogni az újat. Érdekes, de nagyon sokszor így van ez. Ez is egy lépcsőfok nálam. Hatalmas ismeretlen falak, őrült kilátás, forróság. Polifonon fekvős, alsógatyás napozás van, olvasósba.
Herr März

A többiek azért néha szentségelnek, mire 5 lesz már mindenki kipirulva, fáradtan a leutat várja. Érdekes 2 nap volt, de egyáltalán nem bántam meg hogy ide mentünk, feltöltődött az aksim. Tapasztalatot sokat kaptunk innen, nem lesz a kedvenc sportmászóhelyünk az biztos, bár ebbe nagyrészt közrejátszik a finnyás úri hóbortunk is. Gáborék kint maradnak az egész hétvégére, még biztosan hallunk eseményeket. Mondjuk a Tomcsiék részéről két nagyfal egy nap alatt sem rossz...

-------------------------------------------------------------------------------

Most elmondom az én szemszögemből is.
Először is Bálint és Árpi hohe wandi teljesítménye tény, hogy a szar és az ergya között volt, de hadd mentegetőzzem én is egy kicsit.

Árpi először volt Hohe Wand-on és sok minden szokatlan volt neki. Amikor én három éve (jaj, de rossz kimondani) először itt voltam, akkor ugyanolyan meghökkenéssel tapasztaltam, hogy gyalogolni kell a beszállókhoz és hogy a falon kívül nem minden vízszintes. De persze mindenkinek szoknia kell az alpin körülményeket. Bálint és Árpi boulder szivacshoz és PP mászáshoz szokott sejhajának sok volt ez egyszerre. De még egyszer mondom ez mindenkivel így van, minden megszokás kérdése. Tomcsi még ma is hüledezik, amikor Bálinttal IX-eseket tolunk, holott már együtt több utat másztunk ebben a fokozatban (vagy felette), mint Tomcsi 7a OS-t (vagy kb. annyit).
Van, aki ebben gyakorlott, van aki másban.

Természetesen én sem csaptam keményen az ipart a hosszú hétvégén, de ez más miatt volt.
Eléggé határos volt nekem az indulás. Sokat hezitáltam, mert beteg voltam (sima megfázás). Elhatároztam hogy ennek a túrának a kúra a célja.

Csütörtökön egy még nem ismert sport szertort néztünk meg. Tomcsi, Fecó Fakír meg asszem Roger belevetették magukat a kattyosba, de mi kivártuk, míg meglelik a falat. Pár perc múlva Fakír kiabál, hogy megvan, Fecó meg felbukkan sebzett fejjel.



Szóval Ádám, Árpi és Bálint rávetik magukat a híres, hírhedt Mandela Free VIII- -ra, én meg egy fáról beereszkedve veszem. Aznap nem másztam.

Én hamar lefeküdtem, sör helyett neocitrán volt a jussom.

Pénteken a Niedere hochfall-ban egy 6-osra és egy 8-asra futotta az erőmből, azt is csak beleülésekkel. Természetesen nem kell komolyan venni Bálint túlzó megjegyzéseit. A beszálló séta nem volt gáz, szokványos nagyfalas beszálló, abból is a jobbik fajta. Jó volt az idő, fáradt a hangulat.

Este át kellett költöznünk egy újonnan épül kempingbe. sajnos most már Hohe Wand-on is vége a vadkempingezésnek. Egy korszak zárul le a szemünk előtt. Míg 5 éve elképzelhetetlen volt, hogy fizessünk bárhol is az alvásért, mostanra ez természetes. És nem (csak) azért mert öregszünk és elkényelmesedünk, hanem mert muszáj.
Estére még mindig neocitrán, meg egy kis matekházi Sanyival.
Szombaton már egy nagyfalba is bele mertem nézni. Ákossal, ki hegyekben inkább jártas mint sziklán, másztam a jubilleumsweg-et (amit Robival és Dáviddal 3 éve). Lefelé az ereszkedést választottuk gyaloglás helyett. A Sonnenuhrwand-on lefelé menet találkozunk Tomcsival és Fecóval, akik a Walküren után most a Detonation Boulvard-ban csapatták. Azért ez már nem szar.

Este Tomcsi arra lett figyelmes, hogy egy rágcsáló szétrágta a gyújtáskábelét. Szerencsére a szállásadónk segítő kész volt és másnap gond nélkül el tudott indulni.

Utolsó nap már egészen éreztem a kraftot, szinte teljesen meggyógyult a náthám.
Dáviddal kinéztünk egy utat, de elég freestyle-ban nyomtuk. A kallert nem is néztük, csak mentünk, amerre megtetszett.

Utólag kinéztük, hogy mit másztunk

Végül egy kevésbé kameni útban mentünk fel, mint ahol szerettünk volna, repetázni volt kedvem. Leereszkedtünk kb 2 kötélhosszt egy párkányra, ahonnan egy impozáns repedés indult. 25 méter echte repedésmászás (nem tudom h hányas), mészkövön ritka. Nagyon adta, meglett OS, utána még egy könnyű hossz vezetett a toppig. Lesétáltunk a parkolóba, ittunk és R.Gábor kocsijába bepattanva Tatabányáig nem volt megállás.



Záró szóként: keményen edzeni azt jelenti, hogy amikor minden erő, minden motiváció és minden remény elszáll, amikor mindenki játszi könnyedséggel mászik el melletted, akkor is KEEP GOING!

"jó mulatság, férfi munka volt"

a gondok nem kicsinyek

mindenki csapatja







Bourbon Straße

egy mit sem sejtő osztálykiránduló csapat


Domi újra nyeregben:
video

1 megjegyzés:

Barna írta...

:( nagyon szomorú lettem a végére,de meg kell valljam,nem sírtam. Azért próbáltam. :)
Fel a fejjel és ne szívd magad,full motivation és cooliwurst 7b/b+.