2012. április 21., szombat

Kaszáspók 3.0

Úgy hiszem nem csak Tomika mászásain lehet csemegézni, a tavasz és a hideg levegő meghozta a második hazai 8c megmászást, ezúttal Márk tett pontot, jobban mondva kötelet a Karnevál standjába. Respekt! A Karneválról annyit kell tudni, hogy ez a furcsa Zeb nevű müzlievő matematikus srác mászott fel első ízben a Magyar illúzió és Masters of Snotting között, már akkor is erős lehetett, de 10+ gondolt. Azóta az amúgy sem nagy fogásokkal kecsegtető út engedett magából és egy fogáskitörés képében nehezebb lett. Dede Laci mászta így át első ízben "újra" most pedig Márknak sikerült.

De nem csak ők mászták meg eddigi legmagasabbnak - vagy talán legnehezebbnek számító fokozatukat, Így feltörekvő délvidéki srácról szól most ez a kis történet, akire érdemes figyelni, még bármi lehet belőle... :-)

Zsigmond Árpád 1988.dec. 11. -én született, Szekszárdon. Itt is tanult, majd 2007-ben megismerkedett a mászással a Műegyetemi mászók körében. Itt 2011-ben diplomázott közlekedés mérnökként. (Megjegyzem személyes véleményem szerint nehéz olyan motiváltnak lenni, hogy az ember a Bercsényi terméből jusson el az f. 8a, fb. 7B+ fokozatig, mégis akad egy-egy ritka példa, de leginkább hit kérdése.) Árpi fejlődése szerintem jól tükrözi a kemény edzések eredményét. Decemberben tért vissza fél éves német gyakorlatáról, majd elkezdte az edzéseket az erő műhelyében. Jöttek szépen sorban az eredmények; az első 7A márciusban majd alig 2 héttel később Árpi is lenyomta plafonos projektemet Kő-kapun, amire én 7B+ ajánlottam. Bár feküdt neki, azt mondta ez biztos nincs ilyen nehéz, ő nem tud ilyet mászni. Akkor azt mondtam, már megint kishitű vagy, ajánlottam neki a Kaszáspókot Tündérsziklán. Árpi motivált volt, és két nap alatt összerakta az összes mozdulatot, ebből a középső dinamós vagy 100 kísérletet igényelt.

Este boldogan hívott fel, hogy megvan az összes mozdulat csak meg kell mászni, hát kimentünk tegnap. Valóban jól feküdt neki, összepakolta biztosra a végét, jöttem a pszichológiával és sikerült az elkenődött kisfiúból "eres alkarú" férfiembert faragni és hamarosan már szólt a Pitááá a top fogáson.

Boldogság
Az én biztatásom vagy barátnője sms-e (Pojt Arpi Pojt! Maszd meg az a pokot!) volt-e ekkora hatással nem tudom, a siker a lényeg. :)

De én se voltam rest. Sikerült ma első kísérletre megmásznom a Rettenet nevű 7A -t, ami valóban nagyon jó kis boulder, kötelező gyakorlat itt. Kinéztem a kallerből a Cserkőt szintén 7A. Jól átgondoltam, mert flashelni szerettem volna, de nem sikerült. Még az ugrásig se jutottam el. A harmadik próbára másztam el az ugrásig, ahol berezeltem. A talpunk 2 méteres magasságban amikor el kell indítani az ugrást fölfelé. Sok próbát követelt mire össze tudtam szedni magam és sikerült megmászni, talán a+ is megér, nagyon nehezen ment. Természetesen utána kimásztam a tömb tetejére, oltári jó érzés ilyen magasan kötél nélkül lógicsálni. :-)

Majd jöhet a következő lépcső. Felhívom Márkot, majd Lacit a Tündérkert informálása végett és egy fogást az alsós reibungot leszámítva sikerül mindent világossá tenni. A végét sok próbából meg is mászom egyben, de az alsóst nem látom át teljesen még most sem. HELP?!
???

Nincsenek megjegyzések: