2012. április 9., hétfő

Üregi nyúl effektus

Idén az időjárás szépen keresztül húzta a Húsvéti mászós terveinket. A héten anyukám többször is felhívott és győzködött, hogy nagyon szar idő lesz, hagyjam most a mászást és menjek inkább haza sonkázni. Persze a makacs természetemet nem lehet ennyivel meggyőzni, inkább kitartok az elképzeléseim mellett a végsőkig és a jól megszívom, minthogy elfogadjam mások véleményét és könnyedén lemondjak a mászásról. Azért volt némi foganatja a rábeszélésnek és a végén már csak egy szombati Tardos szerepelt a tervben.
Szombat reggel nagyon szarul, fájó torokkal ébredtem, talán csak pár órát aludhattam, de a nap csalogatóan sütött, így Sanyival motorral vágtunk neki az útnak. Az M7es bevezető szakaszán összefutottunk Gáborékkal, akik a kocsiban ülve is Kis-Geri mellette kampányoltak. Egy A4es lapra írták fel az áhított cél nevét és ezt mutogatták nekünk az ablakból, így végül mi is arrafelé vettük az irányt. Egész simán odataláltuk, pedig még egyikünk se volt itt. Az út motorral  egy óráig tartott, mondjuk többet már nem is szívesen ültem volna a hátsó ülésen. De el kell ismerni volt egy feelingje a motorozásnak. Szép lassan a többiek is befutottak és elkezdtük sorra venni az utakat. A 23 karátos udvarban melegítettünk egy szép repedés mászással, majd az Eső fal bal oldalán lévő 7+os úton óvatoskodtunk fel. Közben Gábor kalauzolt minket a helyi klasszikus utak között. El kell ismerni Az Eső és az Illúzió falnak nincs párja az országban, lenyűgöző utak vezetnek rajtuk, de a hely többi útja nem tett rám túl nagy benyomást, bár a Titkos udvart nem láttam még. Én túl rövidnek találtam az utak nagy részét, nem volt meg az igazi mászás feelingem, amikor eltávolodok a biztosító embertől, már nem hallom a fal alatt lévő embereket és egyedül maradhatok a fallal. Harmadik útnak Gábor ajánlása alapján a Karát(8) választottuk. Ezt a falrészt, mintha nekem találták volna ki, imádom a közel függőleges, technikás, lépegetős, keresgélős utakat. A Kara nagyon szuper volt, nagyon magabiztosan másztam, egy igazi szép on-sight megmászás volt. A stand előtt lévő mozgó tömböt, majdnem az arcomba húztam, a téli fagy miatt teljesen elvált a faltól, ezért ereszkedés közben le is vettem és ledobtam a földre. Utólag odatettem a beszálláshoz, így ha valaki szeretné visszaállatni ez eredeti utat, könnyen megtalálja a hiányzó puzzle-t. Ezután a Harangozó Teréz(8+) következett. A kulcsrészt biztos nem a legideálisabb módon oldottam meg, mert sikerült bemutatnom egy klasszikus dyno-t, faltól ellendülő lábakkal, de tartott a kezem. Utána már csak erőkitartásra volt szükség, meg egy stand előtti sarkazásra és begyűjtöttem még egy OS-t. Délután elkezdett esni az eső és lehűlt az idő, szép lassan minden fal elázott, az Eső fal alá tömörültünk. Volt aki boulderezéssel, volt aki kajálással csapta agyon az időt. Páran a még száraz és általunk mászható utakra koncentráltunk. Gábor a Fekete Pétert(9) projektelte. Nekem az elejét kicsit nehéz volt kirakni, de utána egész jól ment a standig, a felső kunszt is sikerült harmadik próbára. Másodszorra toprope mentem bele és a felső kunsztig ment is egyben, kéne kicsit gyakorolni... Végül felsővel megpróbáltam még  a Metamorfózist(9+), iszonyatosan elfagytam benne, keményen küzdöttem és a kunsztig ment is egyben, de itt percekig kellett ülnöm, hogy a vér visszatérjen a kezembe, hihetetlen, hogy ez milyen fizikai fájdalommal tud járni. A kunszt is sikerült pár próba után, de utána nem találtam értelmes lépéseket és a stand felé való nyújtózkodás közben lepattantak a lábaim. Több időnk már nem maradt, mert szerettem volna még időben visszaérni Pestre, hogy elérjem az utolsó buszomat. Csendes, csepergő esőben sétáltunk le a parkolóba, kis patak folydogált az úton. Eleinte nem is volt gáz a motorozás, itt-ott csúszkált velünk a motor az anyagos sáros trutyiban, néhol felverte ránk a pocsolyák vizét, de ekkor még bíztam az esti hazajutásban. Aztán Gyermely környékén leszakadt az ég, kegyetlenül esett, legalábbis 90 km/h környékén nekem nagyon így tűnt. Lehúztam a sisakon a rostélyt, pár perc alatt bepárásodott és lényegében alig láttam valamit. Sztoikus nyugalommal tűrtem a sisakon doboló esőt, a szomszéd sávban haladó kocsik által felvert vizet, az egyre hidegebb menetszelet. A cég előtt rakott le Sanyi, lényegében bőrig áztam, cipőmben tocsogott  a víz, esélytelen volt haza buszozni, így hazamotoroztunk. Ritkán vágyok ennyire egy forró zuhanyra.
Talán az anyáknak néha még is igaza van és jobb elengedni az eredeti terveket, álmokat, de akkor mi maradna. Nem lehet mindig az ideális körülményekre várni, hanem összeszorított foggal is csinálni kell, még ha látszólag minden összefogott ellenük, csak így lehet elérni eredményeket. Különben is mi lett volna, ha mászás helyett inkább hazamegyek, akkor szegényebb lennék néhány OS-sel, néhány szép úttal, emlékkel, nekem ezek megérnek ennyit, ezért inkább vállalom a szívást és megpróbálok mindenhez pozitívan, mosolygó arccal hozzállni.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Gratulálok a megmászásokhoz!

üdv:Bendi

gábor írta...

"Nem lehet mindig az ideális körülményekre várni, hanem összeszorított foggal is csinálni kell"

Névtelen írta...

Az utóbbi éveim legtisztességesebb ronggyá ázásában volt részünk. Tomcsi átesett a keresztségek keményebbik fajtáján, de határozottan jókedvvel szált le a ház előtt. Van azonban egy olyan érzésem, hogy akkor ül mögém legközelebb, ha a környező országokra is verőfényes időt jósolnak :)

Üdv.: Kolumbán

Izer Bálint írta...

fasza írás tomika ;)