2012. szeptember 23., vasárnap

A bolondok gyönyörűsége


Így vélekednek a tibetiek a hegymászásról, legalábbis ezt állítja Henrich Harrer a Hét év Tibetben című könyvében. Engem eléggé meglepett ez a vélemény, hiszen pont a tibetiek laknak óriási hegyekkel körülzárt országban, gondoltam ha más nem is, ők biztosan szeretik a hegyeket, megértik azt a szenvedélyt,  ami minket "bolondokat" hajt. De ha ők sem, akkor lehet hogy tényleg klinikai esetnek számítunk? Mindegy, nem érdekes, amíg mi örömünket leljük benne.
Ez a szenvedély hajtott vissza minket Bodenbauerbe, a Hochschwab szívébe. Kis csapatunk különféle betegségek, elfoglaltságok miatt eléggé leamortizálódott, ezért Rogerrel (Greszler Norbert) ketten gurultunk be a parkolóba. A tiszta égbolton sok millió csillag ragyogott, gondoltam nézelődök még elalvás előtt, de a kocsiból kiszállva gyorsan elmenet a kedvem az egésztől. Baromi nagy szél fújt, felvertük a sátrat, de ekkor meg a sátorponyvát szorította az arcunkra a szél, illetve nagy zajjal is járt a folyamatosan csapkodó ponyva, így alig pár óra alvás után kissé kelletlenül ébredtünk. Álmosan reggeliztünk, szurkoltunk a napnak, hogy elkergesse a felhőket, de nem járt sikerrel. A magasabban lévő falak körül vadul kavarogtak a felhők, így le kellett mondani az aznapra kitűzött célokról és új útvonal után néztünk.
Szombat reggeli hangulat
Választásunk a Mondscheingasse-ra esett, ez az út a Westliche Hundswandon vezet, ezt a falat látni a parkolóból is, egy nagy tetőáthajlásról könnyű felismerni, az út pedig ettől jobbra kanyarog kémények, repedések mentén. Az első három kötélhossz nem különösebben nehéz(max 6+), nem is túl szép, mindenféle izgalom nélkül átmásztuk ezeket, bár pár méterrel a beszálló után majdnem sikerült belenyúlnom egy darázsfészekbe, szerencsére a darazsak még hibernálva voltak a hideg miatt. Ettől felfele szép kompakt a fal, a biztosítás egész jó, de általában elmondható, hogy ahol lehet friendet használni, oda nem fúrtak nittet és a fetni részeken 4-5 méteres köztestávolságok is előfordulnak. Ez első trükkös rész, egy kifele nyíló és áthajló kémény formájában(7/7+) lepett meg minket. Sokat gondolkodtam, hogy mi a jó taktika, hova tegyem a lábam, hogyan támasszak a tenyeremmel, próbáltam felidézni a Tommy Caldwell-től látottakat és végül sikerült OS mászni ezt a részt. Feljebb főként táblákon halad az út. Az utolsó két hossz szerintem különösen szép, először nagy zsebes fogásokon haladsz, miközben taposod a reibungot, majd jön egy kb. 15 méteres kitett traverz. Itt szép oldott vízszintes repedések futnak a falon, ezeket lehet követni, néhol kicsit feljebb, majd lejebb kell mászni, hogy megtaláld a következő repedést. A kulcsmozdulat egészen az út végére marad. Egy erős piazból nyúltam ki egy baromi reibungos fogásra, próbáltam jobb kezemen behúzva megtartani magam, beléptem valami homályt, a térdemet is odaszorítottam a falhoz, hogy nagyobb legyen a súrlódás, majd bal kezemmel elküldtem a dyno-t egy feljebb lévő fogásra, persze ez nem volt az igazi, még két elkeseredett mozdulat, de végül stabilan álltam egy alulhúzóban. Örömujjongás, a szél messzire vitte a hangom, majd még egy rövid küzdés a lelógó száraz fenyőágakkal, melyek nem engedték, hogy kiszálljak a falból, de végül sikerült OS másznom az utat(3 kötélhosszt Roger mászott előre). Elkezdtem felbiztosítani Rogert, szar volt, mert semmit nem hallottunk a szél miatt, szép óvatosan húztam a kötelet, nehogy lerántsam a traverzból, kb 5 méterenként volt egy nitt, szóval szép nagy ingát lehetne esni, de végül sikeresen felért ő is. Gyors ereszkedés, majd eltúrzátunk a High Way fele, csináltunk pár képet, majd lementünk a kocsihoz.

High way 
Bodenbauer-i életkép
Hazatelefonáltam és Szabina, aki mindig vállaja az időjós szerepét megnyugtatott, hogy vasárnap jobb idő lesz, nyugodtan maradjunk mászni. Estére elállt a szél, kellemes sör, pálinka kombinációval készültünk az alvásra, nem is volt másnap reggel panaszom, végre frissen, kipihenve ébredtünk. Az eget felhők takarták, de itt-ott átsejlett a kék ég, reméltük, hogy napközben kitisztul, ezért elszántuk magunkat és elindultunk a Stangenwand fele. A Renaissance nevű utat szemeltük ki. A beszállóig jó tempóban 2 órát mentünk, de a falat még felhők takarták, így majdnem sikerült elsétálni mellette, csak a környék jellegzetes pontjait ismertük fel a kalauzban lévő képen, ez segített jó irányba haladni. Már csak ötven méterre lehettünk a faltól, mikor végre megláttuk. Két nappal korábban havazott a magasabban fekvő térségben, ezért a fal nagy része vizes volt, folyt a falon a hideg hólé. Az első hosszban rögtön meg is kaptuk a szívélyes üdvözletet: vizes 6+os részek, elfagyott ujjakkal értem el az első standot. A második hosszban egy áthajló, alulfogásos jobbra traverzet kell leküzdeni majd átmászni egy kis kiugró plafonon, mindezt hetesért. Az osztrákok néhol elég szűkmarkúan osztják a számozást, de lehet, hogy csak a sok láthatatlan, rejtett fogás miatt érzem úgy, hogy nehéz OS-elni a nagyfalas utakat. Dél körül legnagyobb örömünkre kitisztult az ég és csodás őszi napsütésben élvezhettük a mászást. A fal is elkezdett száradni, így a felső részek már egész jó állapotban voltak mire odaértünk. Gyönyörű út a Reinaissance, technikás táblák láncolatából áll, néhol megfűszerezve egy kis piaz bevágással. A szikla iszonyatosan jól tapad, nincs rajta semmiféle zuzmó, vagy moha, így vizesen is gond nélkül mászható. Néhány közepes friend szükséges a könnyebb részekhez, de ettől eltekintve jól van biztosítva. A nehéz részek itt is az utolsó két kötélhosszra koncentrálódnak. A topo-n volt egy apróbetűs megjegyzés, hogy alacsony embereknek lehet, hogy 8as nehézségű is lehet az utolsó előtti rész. Na itt kiderült, hogy ezek szerint én is alacsonynak számítok, bárhogy nyútózkodtam nem értem át a két kifelé lejtő zsebet, ujjhegynyi kis fogásokon egyensúlyoztam, próbáltam csalni a centiket, míg végül elértem a fogást. Az út vége még tartogatott pár egyujjas oldott lyukat és némi vizes részt, de sikerült mindent megoldani, így ezt az utat is OS másztam, minden hosszt előre mászva. Fújtunk egy kicsit, csokiztunk, élveztük a csodás őszi hangulatot, majd leereszkedtünk a falról.
Boldog elégedettség...
Roger
A kőlejtőn szuperül lehet gyakorolni a moréna futást, végül már sötétben értünk vissza kocsihoz, ahol sör, chips kombóval ünnepeltük a mászást. Összeségében az idei évben a legjobb ausztriai mászásomon vagyunk túl, jó hangulatban telet a hétvége és ráadásként mindent sikerült megmászni, amit terveztünk.

2 megjegyzés:

Izer Bálint írta...

nah örülök hogy mégis összejött a hétvége.. :)

F.P. írta...

Grat, most hétvégén is vizes volt a Renaissance. :)