2012. szeptember 2., vasárnap

Mont Blanc: a nagyfiúk játszótere

Három éve voltunk mászni a Mont Blanc csoportban, akkor jó pár csúcsot megmásztunk(Maudit a Kuffner gerincen keresztül, Mont Blanc, Tacul, Óriásfog), de akkor is megállapítottuk, hogy itt a mászás teljesen más, mint az osztrák házi hegyeinkben, sokkal többet követel, észnél kell lennie és egy adag szerencse se árt. A falak sokkal vadabbak, rutinszerűen kell használni az ékeket, friendeket, hullhat a kő, a gleccserek töredezettek, sok a hasadék, jöhetnek a viharok, és mindezek mellett nagy magasságban, villámgyorsan kell mászni. Idén változott egy kicsit az összeszokott társaság, Dani helyett Flaska Peti jött velünk, de nem volt semmi bökkenő, gyorsan összeszoktunk és egy csapatként tudtunk mászni a hegyekben. A célok megvitatása nem volt egyszerű, mindenkinek megvoltak a vágyai, álmai, és emellett ott voltak a korlátaink és a józan eszünk is. Végül a Peutery gerincről lemondtuk és milyen jól tettük. Se kondiban, se fejben nem készültünk igazán rá, és a szezon végi őrült melegben összeaszalódtunk volna a vízhiány miatt a sziklán. Majd annak is eljön az ideje, de csak is nyár elején amíg lehet útközben vizet szerezni.
Egész éjszakás vezetés után érkeztünk Chamonixba, ebbe a kis burzsoá ékszerdobozba. Még beszereztünk némi infot a választott útjainkról és pótoltunk néhány otthon felejtett holmit, majd délután rekkenő hőségben felmentünk felvonóval 2500 méter magasra, ahol pár napot terveztünk eltölteni mászással és akklimatizációval. A sátrainkat  a mesés Lac Bleu partján vertük fel, de nem voltunk ezzel egyedül, ideális alaptábornak bizonyult ha a Chamonix feletti falakon akarunk mászni. A mi célunk a Grands Charmoz-ra(3445m) vezető Cordierpfeiler volt: 850m, VII-. Ez a fal kicsit arrébb volt még így kora este minimális bivak cuccal és mászófelszereléssel átmentünk a beszállás közelébe és ott aludtunk. Reggel 4kor indult a buli: kelés, reggeli, "gyors" átkelés a gleccseren, itt érdemes korán átkeli és későn jönni, mert a magasan felettük lévő szérakok olvadása miatt folyamatosan hullanak a kisebb- nagyobb kövek. Olyan a hely, mint egy bowling pálya csak itt éppen te állsz a rossz oldalon. Után kerülgethettük a gleccserhasadékokat, ez is eltartott egy jó darabig, így jóval napfelkelte után tudtunk csak beszállni az útba, de az adrenalin szintünk már nem volt alacsonyan.
Néhol a sziklán kellett mászni a sok hasadék miatt
Az alsó szakaszok még nem kimagaslóan szépek, de a kőzet stabil, gond nélkül lehet tájékozódni az útban, a standok ki vannak építve. Megküzdöttünk néhány izzasztó 5+/6-os hosszal és élveztük 6+ban lévő gyönyörű piazt, végnélkül szortuk a friendeket, ékeket, nagyon jól ültek a repedésekbe. Délelőtt még végig árnyákban másztunk, de kora délutántól már a perzselő napon folytattuk, égett a cipőben a lábunk, folyt rólunk a víz és még előttünk voltak a legnehezebb hosszok. Az utolsó 9 kötélhossz a legendás sárgás-vörös chamonix-i grániton vezet. Üvegkeménységű és simaságú táblák és komisz repedések láncolatából állnak az utak. A mászás minden csínját-bínját profi szinten kell itt alkalmazni, rutinból kell tudni mászni baromi változatos terepen: reibungos táblamászás, 45°os bevágás, repedések, kémények váltogatják egymást.
Sok szép repedés volt...
6+os piaz

Jó lehetett biztosítani

Könnyebb terepen

Az első 7-os hossz rám jutott, hát majd vért izzadtam mire feljutottam rajta. Először egy kissé áthajló repedésben gyakoroltam a térd lecsavarásokat, majd egy a táblát átszelő ujjrepedést követtem, végül egy 45°os bevágásban tapostam a reibungot és spóroltam a még néhány nálam lévő frienddel. De végül sikerült OS keményen leszívott ez a hossz, de büszke vagyok rá. A második 7-t Peti vállalta. A vonalvezetés ennél egyértelműbb nem lehetne: egy folyamatosan szélesedő ökölrepedést kell követni 40 méteren keresztül. A fal nem volt függőleges, így volt esélyünk kimászni. Egy beszorult, régi hexen kívül nem volt fix pont a hosszban, sőt a repedés vége már olyan széles volt, hogy a legnagyobb friendjeink se érték át, ezért jó pár méteres runout-tal kellett befejezni a mászást. Grat Petinek, aki sikeres OS-t mászott. Innen már könnyebb max. 5ös terepen értük el a csúcsot, csodás kilátás nyílt a Mer de Glace, Petit Dru felé.
Peti szeli az ökölrepedést

A fenti részhez 4es Camalotok kellenének

Kilátás a Mont Blanc felé

A lemenet egyáltalán nem könnyű, ugyanis végig ereszkedni kell a falból. A felső részen egy másik útban ereszkedtünk, amit a kalauz javasolt, de az alsó kétharmadot ismert terepen tettük meg. Itt futottunk össze Domival és Istvánnal, akik a 20. kötélhosszig jutottak és ott az előzetes megbeszélt határidő miatt elkezdtek visszaereszkedni. Az ereszkedés olajozottan ment, a sors velünk volt és egyszer se akadt be a kötelünk, nem kellett visszamászni. Bár előfordult, hogy a fáradtság miatt rossz kötélszárat kezdtünk el húzni, ami persze megakadt, itt elég gyorsan elpattant az agyunk és percekig tartott kitalálni, hogy mi tévők is legyük, de átgondolva a jó szárat gond nélkül lehúztuk.Kitikkadva értük el a jeges felületű gleccsert, ahol ezernyi kis patak csörgedezett, nem győztünk mindegyiknél megállni, hogy a szomjunkat csillapítsuk. Sötétedéskor értük el a bivakot, ahonnan pakolás után visszaindultunk a sátrainkhoz. Egy órát botladoztunk még a morénán, kerestük a kőembereket, végül fáradtan, de egy csodás mászással a hátunk mögött értük el a táborhelyet.
Másnap pihenő és regenerálódó napot szavaztunk meg. Strandoltunk a tóparton, néha be is merészkedtünk a jéghideg vízbe, de mindenféle aktív tevékenységtől távol tartottuk magunkat. Késő délután összepakoltunk és felmentünk felvonóval a Midi-re. A felvonó állomásától kb 150 méter szintet kell megtenni egy könnyű gerincen, hogy elérd a gleccserre sima felszínét. Itt mindig sokan sátraznak, akik vagy a Mont Blanct, vagy a környező csúcsokra, falakra szeretnének mászni. Mi is felvertük a sátrakat, profi kis szélfogó falat építettünk köréjük hótéglákból, legalábbis ezt gondoltuk, de a másnapi erős napsütésben elolvadt a fal és összedőlt a saját súlya alatt :)
Táborunk a gleccseren, háttérben a Midi híres déli fala
Hétfőn a Gervasutti pillér megmászása volt a cél. A Tacul 800 méteres keleti falán található út legandás, elismert mászásnak tekinthető az egész Alpokban. Nem hiába szerettük volna annyira megmászni ezt a sokszor rossz hírű utat. A chamonix hegyivezető irodában jónak titulálták a feltételeket és az időjárás is stabilnak ígérkezett. Hajnali kelés, hogy még a reggeli fagyban átérjünk gleccserhasadékokon és kőhullásveszélyes kuloáron. Nem sikerült egyből a helyes beszállót megtalálnunk, sőt később amikor valóban a helyes beszállónál voltunk, akkor se akartunk ráismerni a kalauz leírására és a topo-ra. Egy 4es hosszal kellett volna kezdődni a mászásnak, ehelyett egy kb. 8-9es tábla aljában álltunk, nem volt sehol a rögzített fix kötél. Teljesen esélytelennek ítéltük meg, hogy egyáltalán beszálljunk az útba. Valószínűleg a meleg nyár során olyan mértékben leolvadt a hó a fal alól, hogy a beszálló kötélhossz kb. 50 méter magasra került. Latolgattuk az esélyeinekt, de összességében nem tartottuk megvalósíthatúnak, hogy biztosítás nélkül átmássszuk az alsó táblás részt és elérjük a valódi beszállót. Csüggedten, letörten fordultunk vissza és kedvetelnül botorkáltunk vissza a sátrakhoz az olvadt havon. A délelőtt további részét alvással töltöttük, csak kora délután indultunk a közelben lévő Rébuffat út megmászására. Ha lehet azt mondani ez az Alpok mega-giga klasszikus útja és méltán rászolgál erre a cím. A gleccserből kecsesen emelkedik ki a Midi 200 méteres déli fala, vöröses falai lenyűgöző kontrasztot nyújtanak a fehérbe burkolózott tájnak. Ha szépen süt a nap,  rendszeresen rövid nadrág - póló kombinációban másznak rajta az emberek, ami nem rossz dolog 3600 méter magasan a hó és jég felett függve. Mi kivártuk a délelőtti torlódást és kellemes magányban a lemenő nap fényében elveztük a mászást. Hát mit mondjak: Atomkirály!, nem elég kevés ez ide, nem lehet visszaadni azt a bizsergést, amit a sima táblát átszelő repedéshossz előtt éreztem. Végig repedéseket követ az út, ezeket egy végtelen lánccá fűzve össze, zsenialitás kellett ahhoz, ahogy ezt Rébufatt az 50es évekbe meglátta és a régi felszerelésekkel megmászta. A kiszállónál mi alternatív irányt választottunk és jobbra kanyarodtunk, mert a zsákjainkat, bakancsainkat  a fal alatt hagytuk, így kénytelenek voltunk visszaereszkedni. Az út a fal jobb alsó sarkától átlósan a bal felső sarokba tart, ezért nem kevés jobbra ingázásba és kötéltechnikai manőverbe került, hogy ismét bakancsot húzhassunk a lábunkra. Már fagyott amikor újra a havon álltunk, hiba volt a sátorban hagyni a pulóvereket...


A Rébuffat első hosszában

A 6+os kulcshossz, táblát átszelő repedés

Ilyen részekről csak álmodni lehet

Hátunk mögött a Tacul

Domi és István is nyomul

Kézkulcs, lépésnek pici perem, még egy friend, ez ismétlődött

"Hogy lehetett ezt anno bakancsban megmászni?"

Nagyon adja!
Folyt köv: Rochfort gerinc, Arco-i levezetés: Mescalito

4 megjegyzés:

PozsiAni írta...

Csodaszép hely! Várom a folytatást!

Izer Bálint írta...

Über vagy Tomcsi! Azt hiszem hogy a BHSK régi névadása újra értelmet nyert... :)

Tomcsi írta...

Mi volt a régi névadás értelme?

gábor írta...

Bakonyi Hegy- és Sportmászó Klub

de ez sosem volt elavult :)