2012. szeptember 10., hétfő

Prüsto! (Hold it!)

Pénteken kimentünk az éjszakába Árpival. Felállás a szokásos, kint már Nándiék várnak. Bemelegítünk és nekiesünk a plafonnak. A Remete-style 7C+ amit meg akarunk mászni Árpival, nagyon összerakós boulder az eleje. Nándi és Patkány is mondanak nagyon frankó bétákat, de van amiben a saját verziónk a legideálisabb.., más paraméterek. Érdekes egy út, mert tényleg csak úgy lehet a fogásokat fogni ahogyan Patkány kitalálta, viszont a lépésekkel lehet játszadozni. Árpinak és nekem is teljesen más lett végül a jó bétánk, holott majdnem ugyanolyan paraméterekkel rendelkezünk, én kicsit hosszabb kezekkel és hajlékonyabb is vagyok valamivel. Árpi dehajlékonyságát; motiváltságával kompenzálja, a harmincadik padre puffanás után is ugyanolyan hozzáállással fogja meg a beszállókat, Bármelyik próba sikerülhet!

Patkány azt mondja másztak egy könnyebb verziót, ami nyíl egyenesen a NES delight topjához megy. Úgy döntünk Árpival először ezt próbáljuk meg, az áthajlás után, nem a plafon felé megyünk, egy nagy dinamikus mozdulattal vetünk véget a gyakorlatnak. Miután sikerül a topra nyúlásig elmennem, kiesek; rohadt ideges vagyok, úgy éreztem 110% -ot beleadtam a kísérletbe. Patkány annyit mond; a következőbe tegyél 120-at.
Így is lett. Ez a megmászás nagyon jól esett. Bemegyek a Kávéfőzőt próbálgatni amíg Árpi ezt csapja. Egyszer csak hallom Patkány és Nándi ordítását.
-Úúúúúazaz!-Gyerünk!
(várok a puffanásra)
-Gyerünk, megvan!
(kis csönd, de buffanás még mindig nincs)
-Ez az tartod! (ordítás Nánditól)
Párszor még megismétlődik a kis néma párbeszéd, de puffanást nem hallok. Huuuhh. Árpi boldog fújása a toppon.

A Kávéfőzőben próbálkozunk, de a kunsztot továbbra sem sikerül megcsinálni. Kicsit csalódott vagyok, és sokat gondolkodok a boulderen, hogy mi hiányzik, hogy mit KELLENE tennem, és hogy mit AKAROK tenni. Hazamegyünk, lyukas bőrrel fáradtan esek ágyba már gondolkodni sincs erőm.

Szombat szüreti pihenéssel tellik. Vasárnap reggel Árpi és Gábor motiváltságával megyünk ki Geribe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Árpi egész odaúton azon gondolkodik valakivel elcseréli a 70méteres kötelét egy pad-re, annyira elege van a köteles mászásból, Gábor motivációját pedig kellő képp tükrözi amikor késve megérkezik a parkolóba és kérdésemre, miszerint te mit hoztál mára a bányába enni azt válaszolja, -Pff semmit.
Fotó: Kocsis Ricsi
Bemelegítések után Gábor a Lélekharangot próbálja, Árpi pedig a Pszeudót. Úgy látom mindenki élete legnehezebbjével foglalatoskodik, helyesen. Én nem érzem most annyira ide a csít, szép utakat keresek és a tavaly választott Szilfid mellett döntök. Árpi első próbája után világvége hangulatban van. Gábor próbáiban még látok némi csiszolnivalót, de amint az étrend helyes útjára lép, meg is lesz szerintem mászva. Alapvetően azt kell megértenie szerintem, hogy amennyit egy egész napos nagyfali túrára visz ételet, na annak a duplája lenne jó egy geris sportnapra! Az én Szilfid próbám is jobban hasonlít mondjuk egy Woddy Allen vígjátékhoz, mint éles kísérlethez, szerencsére Simontex Bence kijavítja a rosszul belém rögzült bétát. A nap folyamán más utakat nem is mászunk csak ezeket. Árpi megmássza a Pszeudót, eddigi legnehezebb köteles útját és egyben az első 9- is. Pont mint mi Gáborral 2008-ban, vidó később. Gábor levezetője a Cara, Árpi és én a Feketetánon savasítjuk le, a még ki nem facsart izomszálakat. Este két két pisztránggal a hasunkban esünk ágyba, ismét gondolatok és ígéretek nélkül.
Fotó: Kocsis Ricsi

Nincsenek megjegyzések: