2012. október 13., szombat

"I think I just did that!"



Fájó szívvel bár, de engedtem a kísértésnek: lemondtam egy Remete-barlangot egy Tündérszikláért. Sokakban (bennem is) ez érdekes gondolatokat ébreszt, Nándi hangjában is hallottam egy kis keserűséget amikor letettem a telefont. De tudtam, de éreztem, nekem ma Oda kell kimennem. Lenyomtam a koradélutáni Közgáz1-et, majd fél 4 körül el is indultunk barátnőmmel és Árpival. A délutáni csúcsidőt telibekaptuk, a Moszkva térig szötymörgés volt az út. Amikor kiszálltunk a szuzóból, érezhető volt a levegő hidegsége és szárazsága. Budapesten már jó pár napja nem esett az eső, az égiek is velem vannak. Barátnőm fényképezget, a nyúl legelészik; teljesen idilli a hangulat. 5 óra múlott, nem szabad szöszmötölni mert fél 7-re már teljes sötétséget mondanak. Árpival belevetettük magunkat a melegítés tavába, újra érezhető volt a hidegsége. Minden ősszel a legelső hidegebb sziklázásnál megkapjuk a változást. Sokkal jobb hidegebben boulderezni, de a bemelegítés az valami förtelem. Vigyázni is kell a sérülések miatt, meg egy részt fáj is. Oda-vissza traverzek, húzódzkodások. Kitaláltam már régebben egy kunsztot, melynek az Olimpián Berki Krisztián selejtezőiben meg is fogalmazódott a neve: Kápa. Őrület ez a szó, és mennyit nevettünk rajta. A szertornában a ló nevű szernek van két fogantyúja, ezeket hívják kápának. 
 Kápa kunszt
 és az élmény...
 A Kaszáspók beszállójából indul, majd be a Rettenet alsósába, és fel. Ez nagyon jó volt melegítőnek, ráhangolódás gyanánt. Hát lássuk a medvét! A Nagy durranás nevű projektem volt a fő ok a péntek délután mitikusabbá tételére. Korábban olvashattatok már erről az útról, de akkor újra! 15 mozdulatot kell megtenni a fenti Tündér tömbön, egy jobbról balra traverzálás az eleje, majd egy nehéz felállás és fent egészen jobbra, a Kaszáspók végével pedig kiszállás. Pont a születésem évében mászta meg Áron elsőnek 1991-es évjárat, zamatos. Az első ismétlésre egészen sokat kellett várni, de Dede Laci leverette 2004. március 18.-án. Márk és Kocsis Ricsi voltak még kameni-ben. Szóval a szikla.hu –ma már nyugvó vulkánnak számító- szuperprodukciós oldalon vettem tudomást elsőnek erről a boulderről. Aztán kérdezgettem másokat, hogy ki ismeri vagy ilyesmi, de végül a legegyszerűbb és legtisztább dolgot csináltuk, kihívtuk Áront hogy mutassa meg mi hogy van-volt. Mindez áprilisban történt, és egyből el is kezdődött a kirakó összerakása. A 15 mozdulat mindegyike pontosságot igényel, de nem úgy mint ahogy a Robival való heti kávézgatásainknál szoktam a cukrot adagolni, áhh jó lesz. Nem is úgy mint ahogy Manolo lépeget a legújjabb függőleges 9a/+ videójában, (-Múlt héten ideléptem aszem, de ez most lehet hogy jobb.) Pontosság kell, mérnöki precízség Tamáska gondolatmenetével fűszerezve. Nyilván kinézheted a legjobb bétát az os-nél, de a legkönnyebb, a leggyorsabban kivitelezhető és a legbiztosabb az sokszor nem fedik le egymást. A lényeg, hogy ne ess ki az út hullámából, folyjék az, mint egy folyó. Kerülj bele az áramlásba, ami visz felfelé. (az élet minden területén igaz) Sokszor gondoltam erre mostanában. Féltem a Nagy durranás végétől, ezért megcsináltam egyszer a Kaszáspók kiszállását. A Testcsel-ben összeszedett térdsérülés nem gyógyult még meg, ezért nagyon finoman és lassan tekerem le a térdem, hagyom hogy a szalagok lassan addig nyúljanak ameddig szeretném és persze ameddig ők engedik. És ha ez megvan, akkor jöhet az elnyúlás olyan messzire amennyire csak tudsz! Meg van a kétujjas lyuk, és a Top, hopp, kopp. A rányúlás pillanatában pattan ki a kezem a kétujjasból, de sikerül megtartani a nagy zsebet fent. Elgondolkodom. Tudom, hogy itt mennyire fáradt leszek –nem véletlen az út neve-, és ebből a kétujjasból még itt a felállás, huhh. Megkérem Árpit, hogy ha eljutok eddig az éles kísérletnél, akkor tegyen egy pad-et a jobboldali nagy tömbre, ha itt kipattanok semmi sem segít hogy ne essek neki. Lecsücsülök, és tisztává teszem az elmém. 
mámoros kimászás
 a gondok nem kicsinyek
Köszönet a V12-nek! 
 Kirázom belőle az egész heti siklócsapággyal való éjszakai számításokat, a Feritől való bicikli kölcsönzést, és a nyúl csámcsogását amint eszi a füvet. Csak én vagyok, csak én. Kell ez az egoizmus a sportban azt hiszem. Hát eldördül a  rajtpisztoly. Az alján sikerül fejben beleúsznom abba a folyóba melyről Tamáska beszélt, nem tökéletes a lépéstechnika, és némelyik fogást sem úgy fogom ahogy a legeslegjobb lenne, de elvisz a fordulópontig. Még ziázni is van időm egyet jobb kézre, mielőtt belemennék abba a rettenetes kétujjasba. Megvan a felállás, huhh megint jön a sokk; meg lehet. Hasba-légzés, lenyugtatás. Imádom ezt az érzést, hallom Árpi biztatását, de csak nagyon bessziről. Mintha egy gumiszobában lennék, és csak tompán hallanám a hangokat, szavakat szinte nem is, csak hogy valaki duruzsol a háttérben. Remeg a kezem a kétujjasban, teljesen eldurranva, csak egy kis hit az ami még fent tart. Látom alattam a pad-et, hát elküldöm. Tart a topp, felmászom a szikla tetejére. Őrületesen jó most kimászni oda. Kiabálok kicsit, érzem hogy megindulnak az érzelmek. 3 éve másztam itt ki utoljára, a kaszás után. 3 év! Mennyi minden van a két út között, mennyi minden történt velem, mennyi minden!

8 nap van ebben a boulderban. Még semmivel nem foglalkoztam ennyi időt. Nagyon sokat agyaltam rajta hogy milyen nehéz lehet, mert nehezebb mint az eddigi 7C-k. Talán 7C+? Nem tudom. Lehet nem is akarom tudni, őrületesen jó érzés volt felmenni ezen a 21 éves boulderen.


Árpi megmássza a Matematikusok és közlekedésmérnökök gondjai 7A-t, a Kis lyuk variáns SD-t, 6C+/7A és a Kápát. Mindketten a Tündérkertet próbálgatjuk, én úgy érzem december előtt nincs értelme kijönni érte, egyértelműen hideg kérdése, no meg ujjerőé.:-)
Barátnőm képei!

1 megjegyzés:

gábor írta...

"Csak én vagyok, csak én. Kell ez az egoizmus a sportban azt hiszem."

Hát asszem igazat adok...

Jó bejegyzés, jó képek :)