2012. október 28., vasárnap

Veszprémi Universitas Beszámoló

Gábortól, nem is olyan régen egy egészen platinás cikket olvashattunk; mily komoly edzésmunka, szerencse és a csillagok állása is kellett hozzá, hogy végül a fent említett ifjú "ledöngölje" az összes nagy ellenfelét, a Széll-tesókat is beleértve és a dobogó legfelső fokára felállhasson.

Eddig segédkeztem már -e versenysorozat korábbi fordulóján, és el is indultam egyszer már Győrben, de a versenyzéstől egy Bercsényi háziversenyen való kudarc megtörte kedvemet. Akkor szembesülhettem, hogy az a vonal amit az én mászásom próbál képviselni az mennyire más, mint ez a termes-versenyzős dolog. De egy dologban egyezik, ez pedig az on-sight. Nem tudok igazán jól os mászni és ez a sziklázásomban is egy hiba volt, mármint az hogy nem fektettem elég időt és energiát ezen terület fejlesztésére. Persze az ember mindig okosabb.
Szóval megfogadtam, hogy mindegyik Universitas versenyre el fogok menni ebben a szezonban, tapasztalat szerzés céljából, no meg a társaság és az utánuk való bulik is eléggé invitálóak. Megkérdezte anyukám a verseny előtt; mire számítasz Bálint? Én akkor azt mondtam eléggé nagyképűen: Nem tudnak enyhén áthajló falakon olyan utat építeni amit ne tudnék megmászni első kísérletre!
Anya csak azt mondta szálljak le a földre, de én komolyan azt gondolom, hogy nem egyujjas fogásokból kevés olyan verseny út lehet amiből kipottyannék a mostani felkészültségemmel, ezen a hazai pályán. (Szerintem mindenkinek megvan az a terület amiben sokkal jobb. Sziklán is így van ez. Valamiért a nagy áthajlásokat nem igen bírom, túl nagy a terhelés az ujjaimnak is, viszont a kb 10-30 fokban hajló falakat nagyon kellemesnek érzem.) Viszont reálisan látom a plafonban a gyengeségeim; nem tudom használni a sarkam, a lábfejem; és összességében is nagyon nehezen látom át egy plafonos útnak a bétáját, sajnos nagyon hiányzik a tapasztalat. Így tudtam, hogy ezen versenyen is minden a vízszintes plafonon fog eldőlni. Biztos ebben is jelentősen lehetne fejlődni, hogy az ember jól óeselje ezt a horizontális ágat, de azok a sziklák, amikről én álmodozom, vagy amiket szeretnék megmászni azok nem sok ilyet tartogatnak. (És már is kevesebb vagyok, és beskatulyázom magam.(-: )

Tomcsi születésnapi bulija után, hajnalban fél 7 körül indultunk el Pestről. Julcsi, Anett, Domi, Fecó és én. (Csak zárójelben esetleg mivel sokan nem olvassák a facebookot és bejegyzés sem lesz róla; Pozsi Anett megmászta az első 6c+, UIAA 8- nehézségű útját, Kotecniken. Jó előjel.)

Még a nevezés előtt sikerült leérni, Szegedi, Győri, Pesti, Veszprémi egyetemisták, még a munkanap ellenére is elég szép számú tömeg gyűlt össze. Felhangzott a harsona és kezdetét vehette a verseny. A legkissebb sorszámot húztam a sorsolásban, így nekem kellett kezdenem a mászást. Sajnos elég hideg volt a teremben, nagyon nehezen tudtam melegedni. Sokat ettem, hogy legyen testhő és energia, de az ujjaim katasztrofálisan hidegek voltak, még a beszálláskor is. Szerencsére nem peremes volt az első út, egy gyönyörű reibungos utat építettek, szorítani kellett mint a barom! A plafon előtt volt az első igazán jó fogás, mély zseb: hatalmas pihenő. Már amikor megfogtam éreztem az alkaromban lévő hatalmas elpukkanást, láttam szomorú jövőmet mely nem fog top-ig tartani. Mindent beleadtam Top minuszra sikerült mászni az első selejtező útját.

Ezután nagy szünet következett, majd 3 körül sor került a második útra is. Egy hatalmas focimeccsel melegítettünk be előtte, s bár én 10 perc után kiálltam; fejberúgások, Fecó vérhólyagos talpa és sérült ujjakig tartott a játék. Számomra kiderült, hogy Agócs Tomiék és az ujjerős srácok focit is oktathatnának.

Kis peremek, jó letekerések. Plafonon mint disznó a jégen. Csak lépni tudtam a topot megérinteni nem, de szerencsére ez így is elég volt hogy első helyen jussak be a döntőbe. Anett második helyen jut be.

A döntő előtt pizza a vacsi, inkább másszak tele hassal mint éhezve. Egy kis plusz súly, na de ki tud ellenállni a csirkés kukoricásnak... gondoltuk Rogerrel. A döntő hermetikus izolációját nagyon régen élhettem át ilyen formában. Ez egy nagyon érdekes feeling, amiért megérte az egész versenyzés. Ugyan nem mondom, hogy ez egy nagyon jó érzés. Folyamatosan fogynak el mellőled az emberek, nem látsz semmit de a szurkolást és a tapsot igen. Ez nagyon idegölő tud lenni. Aztán kijössz és te is bemutathatod a gyakorlatod. A döntő út, jobb oldalon alul kezdődött egy áttravizással, majd az áthajló falon egyenesen fel, és a plafonon teljesen végig. Az elejét nagyon simán tudtam mászni, még az áthajló részeken sem volt semmi elgondolkodtató, mindent úgy sikerült megcsinálnom, ahogy az ki lett találva. Aztán jött a rémálmom; a plafon. El is voltam már fáradva egy kicsit, akasztottam egyet, ziáztam egyet és indulás. 4 mozdulat után fogyott el a kraft; jóízűen estem bele érezve hogy totálisan mindent kiadtam magamból. Ha ülhetnék a plafon előtt negyed órát a kötélben, akkor sem biztos hogy meg tudnám csinálni egyben végig, pláne nem elsőre!

"Kihozni magamból a legjobbat, ez a cél, majd meglátjuk, hogy mire elég.
A versenyzés eredményessége nem a kemény erőkifejtéstől bizonyult függeni, hanem az addig összegyűjtött erő felszínre hozásának képességétől." Ezek voltak Gábor mottói az utolsó versenye előtt, és mily igazak. Nemsokára kiderült, hogy bizony lesz ok meginni este az ágyast, megnyertem a Top kategóriát! A felejthetetlen dajdajozás felejthetőre sikerült, másnap mindenki rakosgatja a hiányzó elemeket. November 17.-én címvédésre hajtok, remélem Borbély Gáborral az oldalamon! :-)
Kriszta a döntőben
Rádai G. a Top férfi döntőben
A döntő kezdetén.
jöhet a kötelező rész
egy dinamikus kunszt

Rádai Gergő és Gyömrei Máté

képek Rogertől később!

2 megjegyzés:

trobertino írta...

Gratula Fater! ;)

gábor írta...

Gyapszli vagy papszli!