2013. január 23., szerda

Font-os bejegyzés: Part 0.

Kérem szépen tizezret a piros 27-re!!!

"A célirányosság és a szenvedély hiányát mindennapi munkánkban nem tudjuk azzal pótolni, ha egyre intenzívebbé tesszük kapcsolatainkat."
"A kreatív embernek szüksége van az önmaga által választott elszigetelődés és magány időszakaira, amikor kibontakozhatnak ötletei és művei. Ez arra a műalkotásra is érvényes, amelyet az életünkből csinálunk: kik vagyunk, hogyan akarjuk élni az életünket - ezt a legjobb egyedül kigondolni. A pszichológus erre a célra ábrándozást, meditálást, naplóírást és hosszú sétákat ajánl. Régebben nem értettem sokakat, akik a boldogságot őrülten hajszolták, de mára elindult bennem egy bizonyos megértés. Csak azt nem értem, egy érzés miért nem tud kétszer okozni ugyan olyan erőteljes boldogságot?

Senki sem fog a mennyország kapuja előtt egy utolsó szórólapot osztogatni. Senki sem fog felfelé menet még egy viccet elmondani, vagy szólni hogy – Bocsánat álljon a jobb oldalra! – mint a mozgólépcsőn a metrótól felfelé jövet. Semmi nem fog a földön eltöltött perceinkre emlékeztetni, ezért nem hiszek abban a középkori eszmében mi szerint majd a boldogságot a halál után megleljük. Ha így is van, miért lenne feltétele hogy a halál előtti időt szomorúan töltsük, vagy bármiben is hiányt szenvedjünk. Nagyon sok időmet fordítom a lassú sétálásra az utóbbi napok és a hideg ellenére. Figyelem az embereket és a reakcióikat. Egy könyvet tudnék írni a villamos „csorda” - jelenségéről, de milyen joggal tenném ezt mint a csorda egy eleme? Most hogy is kell néznem? Farkas farkasnak farkasa, és farkas farkasnak embere, akkor a farkasember kinek a kicsodája? – a viccet félre téve Marcus Aurelius válaszol nekem.

"Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság."

A hipster szó megfogalmazására tettünk kísérletet pár barátommal, gyertyafény mellett tisztára illusztrikus hangulatban. Pont a nézőpont kérdése miatt oly nehezen megfogható ez is. Nem tudtunk utána nézni a neten semminek, mert nem volt áram a lakásban. Viccesen ültünk ott a sötétben, az árnyékok barázdákat karcolva elmém „palatáblájára”. :-)
Másnap is sokszor megbotlok ezen barázdákon, melyet megpróbálok kiegyenesíteni. Mennyire automatizált világba kerültem? Ha nincs villany, akkor nem működik a tűzhely, még a teaforraló se, négy fal van a falakon képek. A képeken az a természet ahol lenni szeretnék. És oda mennyire nem kell az a sok minden amit az áram hiánya képes kioltani. A mászásnak pont ezt a letisztultságát szeretem. Csak a természet az egyetlen tényező mely képes azt mondani; -Köszi Bélám mára ennyi volt.
 Párizs
Nem támasztottam magammal szemben óriási követelményeket, de szeretnék mindenesetre nagyon-nagyon sokat mászni. Bízok benne hogy januárban is találunk száraz felületeket, és tudom, hogy mennyire minden vágyam felmászni ezeknek a homokkő gombócoknak a tetejére. Minden egyes szilvás gombócról font jut eszembe…évek óta, s most hogy már csak napok választanak el, tényleg szűz kisfiúnak érzem magam egy egész kupleráj előtt

A családtagok elkészítik a sütemény rengetegeket, összeválogatják a kajákat, megtámogatnak anyagilag. Az edzéseket időzítettük, a forma a Top közelében. Megszervezzük a szállást és a csapatot, hosszas logikázással az utazást. Szoba közepén gyűlnek az étkek, szívekben a dobbanások. Na ez most igazán atom lesz...

Nincsenek megjegyzések: