2013. május 10., péntek

Budai Kesergő

Szeretem mikor az irodában ülve, kellemes izomlázat érzek a hátamban és általános fáradtságot a testemben. A jól végzett munka öröme tölt el ilyenkor, de most különösen édes ez az érzés, hiszen egy sikeres projekt van a hátam mögött. Tegnap este végre hosszú idő után letudtam Tardoson a Budai Kesergőt. Még tavaly tavasszal kezdtem el dolgozni az úton, voltak egészen jó próbák, felsővel ment is egyben, előre mászva volt, hogy a második kunszt után estem le. Végül nem lett meg, bejött a nyári meleg, a motivációm elolvadt a hőségben, ősszel meg nem jutottam ki, és vissza is gyengültem a tavaszi formámhoz képest. Az idei téli felkészülés elég jól ment, vártam már a napot, hogy újra próbálkozhassak. Tegnap végre kijutottam, gyors melegítés a bal repedésen és a  Zergevadászon utána egyből felsővel próbálgattam is az utat. Szép lassan visszajöttek az emlékek, lepucoltam a fogásokat, bejelöltem a szar, láthatatlan lépéseket. Az alsó kunsztra sikerült egy teljesen más bétát kitalálnom, ami nagyon stabilan ment, nem is értem tavaly miért nem így csináltam, és a felső kunsztnál is más kézsorrendet alkalmaztam. Nem húztam sokat az időt, a vizsgadrukk szerű érzést nem szeretem, ezért képtelen vagyok türelmesen a földön várni, hogy rendesen lepihenjem magam. Az első éles próba nagyon stabil volt, több helyen tudtam rendesen pihenni, kezet rázogatni, de lecsúszott a lábam egy lépésről. Másodikra tökéletes összpontosítás, éreztem, hogy erőből már kevesebb van, de minden ment rendben és pár perc után örömittasan akasztottam a standot. Jó ez az érzés, szeretem, ha valami sok-sok próba, készülés, várakozás után végre sikerül. 
A Budai Kesergőt nagyon kevesen másszák, mert talán kicsit erőltetett útnak tűnik, ugyanis szorosan be van ékelődve a méltán népszerű Zergevadász és Napfekete Eső direkt változata közé. Remélem, hogy mások is kedvet kapnak majd az úthoz, ezért szeretném tisztázni, hogy szerintem merre megy az út. Nekem anno Borbély Gábor mondta el, neki meg nem tudom, hogy ki. Szóval ott indul, ahol a Napfekete direkt, majd az első nitt után balra kell tartani. Itt egy darabig szépen elkülönül, majd a Napfekete kunsztja környékén figyelni kell, hogy ne használjuk a másik út fogásait, egy kivételével, a Napfekete kunsztja alatti nagyobb pihenő fogást használtam lépésnek. Feljebb balra kell átnyúlni egy oldalhúzóba, de nem használtam a Zergevadász fogásait. Innen egyenesen fel egészen a Zergevadász kunsztja alá, itt a két út találkozik és van egy-két közös fogás. Tovább nem a Zergevadász kunsztja felé tartottam, sőt egyáltalán nem használtam Zergevadász lépéseit, fogásait, hanem ettől jobbra kicsit van egy függőleges sekély repedés, arra kell menni, utána pedig egy élen mászva érjük el a Zergevadász standját.

Jó projektelést!

1 megjegyzés:

Árpi írta...

Grat!!

Csakis motiváltan!! :)