2013. június 8., szombat

1-5-9, és 1-5 even hand



 "néztem hogy úszik el a dinnyehéj..." ...fecseg a felszín, hallgat a mély
A monoton napok is véget érnek egyszer és bármennyire is lehetetlennek tartottam régebben-  végre túl vagyok a matek szigorlaton. Amikor megláttam, a másodrendű differenciálegyenletet, vagy a könnyűnek mondható függvényelemzést [xe^1-x], már tudtam ez a csata eldőlt, a tudás itt van a fejemben, már csak papírra kell vetni. 2 óra 15 percnyi kálvária után felszabadultan, mélyet szippantva a szmogba boldogan léptem ki a Népszínház utcába, kihúzva magam, vállaim az égnek mintha sok ezer kilóval lettem volna most könnyebb. Az esti kis szeánsz előtt azért akartam edzeni valamit, mit ád Isten, buziklub. Buddha, Árpi és én. Bent egy hosszú hajú mosolygós lány kunsztjaira melegítünk (jófélék, akárcsak a feladójuk[nem is értem hogy engeded le egyedül a Barátnőd Balázs, az ilyen ordasok, keselyűk, piranják, farkasok közé…?!])
Néha igazán észreveszem, hogy az én hangomtól visszhangzik a terem, mintha Izer Bálint ordibálna a terem négy sarkából:- Tedd fel a lábod papszli!, -Kérsz valami kemény 6C-t, belövöm!, - Közelebb a csípő, közeleeeeeeebb!, - Ezzel a cipővel akarsz mászni?
                                              meditéjsön 
Tudom, hogy van bennem egy adag feltűnősködés, s bár megpróbálom sokszor elfojtani, akkora boldogsággal tölt el, amikor egy ilyen szintű mászóhelyen edzhetek mint a boulder klub…, egyszerűen számomra jobb mint mint mint… keresem a szavakat de nem jönnek. Ezek a mosolygós srácok, a számomra átjövő versenyszellem, ahogy mindenki némi csipkelődéssel, bókkal látja el társait: -Igen szálkás vagy vazze! A nagyi rád hagyta a csirkefarmot, vagy akciós volt a hal a Lidl-ben?, -Hát igen, lehet a kutya kopasz, lehet a kutya büdös; a lényeg hogy ugasson!, „A Terem Stricije pozícióhoz, nem elég hogy leborotválod a hónod alját az edzés előtt… fogat is kell mosni!!!” -és hasonló finomságok. Nagy energiákat ad nekem ez a terem. Az edzés vége felé közeledve, éreztem hogy rá kellene kicsit menni a campus boardozásra. Félve fogtam meg a fa fokokat. Ezek a falécek többek mint holmi lécek, teljesítmények, fejlődéstörténetek tapadnak hozzá, különös erőt és energiát adva nekik. Gondolok itt Simountex-re, vagy az Úrra akinek a képe még a Mountex téglafalán is fent van a Váci úton. (Csak engem zavar h nincs dedikálva?) Az ő több ezer léctapogatásuk beleívódott a kis deszkalapokba, a csavarok belsejében nyíró feszültséget keltve, kihatva az egész szerkezet lényére, testére. S látom a számokat, a fokokon szinte magam előtt Marci arcát: -Jó aki megcsinálja az 1-5-9-et, az egy rekesz sört kap. Enyhe mosoly, oldalra nézés, fejcsóválás. Aztán látom ahogy az a pimaszul fiatal, göndör hajú gyerek lehajol hogy a haja biztosan látszódjon a kamerában és azt mondja: Ide a söret! Ide a söret. Szegény Nándi, rövid mászó pályafutása során két rekesz sört is elnyert, és még sem hűtötte egy csepp sem a torkát.
Szóval a mai edzésünkről igazából a campus board miatt érdemes beszélni. Hamar ráalakultunk, majd Árpi pár próbából leküldte a hírhedt 1-5-9 –et. (Azóta új fogadásért jár a sör; az utolsó mozdulatot statikusan megcsinálni.) A trükközések közben átmegyek a kis campusra, kényelemesnek érzem, ásítok egyet. Lógok, tarthat? –gondolkodom. Féltem az ujjamat, két és fél éve, amikor az A2-es gyűrűmnél a keresztszalag cefet megsérült, megfogadtam hogy campus board soha többé! Úgy gondoltam hogy az én hosszú ujjaimnak nem való ez a fajta edzés, nagyon sérülésveszélyesnek is tartom. Pedig mennyire szerettem csinálni, szomorúan ástam el ezt a fajta tréninget. És most valami megcsillant. Úgy látszik mégsem ástuk annyira mélyre? A nagyon ugrálok párat majd a kicsin megcsinálom első próbára a 1-4 –et páros kézzel.
 
 Szerény lájkmennyiség
De ezt hogyan? –nem is értem. Ez akkor is nehezen ment, amikor rendszeresen edzettem a campusra, nem hogy most amikor szinte 2 éve rá se lógtam. Furcsállom megnézem a nagyon hogy tudom e emelni egyel a „lécet” és másodikra sikerül is megcsinálni a nagyon az egy-ötöt. Áhh ha megy a nagyon akkor megy a kicsin is! Ma valami nagyon rendjén van a fejemben, régóta nem éreztem ezt az érzést: hogy bármit csinálnék most nem tudok lesérülni. A kicsin pár próbából beakad páros kézzel az 1-5, ez azt jelenti hogy három léci kimarad ezeket átugrom. Güllich most büszke lenne rám. Pár perc múlva megmászom még egyszer a kamera kedvéért is, csak hogy kielégítsem egoista vágyaim és esténként megnézhessem, illetve edzhessek az 1-6 –ra. Na és azt már tényleg kipostolom ennek a Jan- gyereknek az üzifalára, -Ne verd már a mellényedet annyira papa, „2013 a páros kéz éve ha nem tudnád”!!!
Örülök, hogy egy ilyen szenzációs napot este a barátaimmal ünnepelhetek, végre egy igazán jó csapat, 72 Somersby társaságában… ősztől ez ismét folytatódik, addig meg had pihenjen az alsó szomszéd. ;-)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Bálint!
Az a hély, az inkább héj:)
üdv, g

Árpi írta...

Az 1-5 megvolt?
Meg valami név se ártana, de azért köszi az építőjellegű kritikát...

Izer Bálint írta...

a komment jogos volt, nekem mint blogunk fő irodalmárának illett volna legalább ezt helyesen leírni... :-) Árpi a biztiőr, de amúgy nem kell komolyan venni, csak ő nem szereti az egybetűs aláírásokat... :)