2013. október 9., szerda

50 nap egy bejegyzésben


Hol is tartottunk. Ja igen, Márkék a Ceüse túrán elindultak hazafelé és én kitetettem magam Veronánál.
Felsétáltam a grill-boxba, át az autópálya túloldalára és szépen elkezdtem a stoppolást, kocsiról-kocsira járást. Eszembe jutott, anno Ádámmal is milyen vastagon kaptuk itt a deepthroat-ot Verona közelében, 2011-ben. 600km stoppos utazás előtt állok. Délután 4-kor köszöntem el Márkéktól, de este 11 kor is még csak kb. 15km-el sikerült északabbra jutnom. Egy fiatal srác vitt el eddig, aki mondta hogy sajnál, mert itt valóban érthetetlenül zárkózottak az emberek és egyáltalán nem szeretik a stopposokat beengedni az autójukba. Ekkor szombat este 11-kor kapott el először a félelem, mi lesz ha nem érek oda időben és lekésem a hétfő délelőtti megbeszélést, mely igen fontos volt számomra, egyrészt meghatározó pillanata volt az előttem lévő eseményeknek, másrészt barátom Dezső kontójára sem szerettem volna negatív strófát húzni. Így nem mertem lefeküdni, egész éjjel stoppoltam és egy török kamionosnak hála, no meg egy busz közremülködésével hajnalra már az olasz osztrák határnál voltam Brennero-ban. Nem mertem elaludni hátha egy tuti fuvart halasztok el, majd a kocsiban... gondoltam.
Nagyon fáradt voltam már ekkor, képes lettem volna állva elaludni. Sosem éreztem ilyet.
 Veronai útszakasz a boxból
 doboztető
lassan teljes napja nincs alvás, kilevések
Egy csomag pisztácia hozott vissza az életbe, reggel 7:30-ig kellett várnom a következő fuvarra. A 8°C-ban való áldogálás nagyon leszívott, minden kocsis nemet mondott. Vasárnap reggel volt és én még kb. 400km-re voltam Nürnbergtől a végállomástól. Sírni tudtam volna a helyzetemen, a stoppolás mely máskor a legnagyobb szabadságot és lazaságot adja, most vészes kelepcémmé vált, egy napom volt odaérni Dezsőhöz. Csalódottságomból egy olasz autó érkezése ver fel.

Aki ismer, az tudja rólam hogy nem vagyok gyűlölködős típus, de rühellem az olaszokat. Szép a nyelvük, Christian Core is mindig szerényen mosolyog, de összességében elég cigány egy népségnek tartom őket, ezeket a szemöldökszedő, lapostetős, sziesztázó mediterránokat. Szóval odalépek ehhez az alfa romeo-t vezető kis bajszos, hátrazselézett hajú digó-hoz. Szájából a sörhasára hull a hamu amikor meglát. Kérdem angolul, németül de nem érti. Hatalmas vitát vívunk egymással, már a kocsiban van szinte kiabál, ekkor előkap egy dobozos sört és mutat a feliratra: München! A férfiak közös nyelve nevetünk, átdobja nekem a sört és már száguldunk is észak felé. Innen még egy két fuvar visz el Erlangen fölé, ahol szar helyen tesznek ki, az idegrendszerem felmondja a szolgálatot. Dezső nagyon rendes és kijön értem, véget érnek a gyötrelmek.
A vasárnap délutánt a Rothsee-n töltjük, ami egy hihetetlen váltása az elmúlt napjaimnak. Dezső felruház, csövesként mégsem jelenhetek meg a Vorstellungsgespräche-n. Hétfőn délelőtt Nürnbergben veszek egy frankó cipőt, majd sétálgatok kicsit a Nürnbergi Altstadt-ban. A KFC budijában öltörök át, átnézek pár dologot a német tudásomat illetően, majd belépek a munka birodalmába. Pár órával később a Lorenzkirche melletti padon csücsülök az árnyékban és nem hiszem el: Megvan az állás!
 Rothsee
 Lorenzkirche - Nürnberg
 Landschaft genießen
 ünneplősbe, Úrba
El sem hiszem. Egy napja még az olasz osztrák határnál stoppoltam csavargóként egy két hetes francia út után, most pedig munkát kapok egy igen híres német kereskedelmi cégnél. Innentől a túrám kicsit bezárul számotokra. Dezsőnéknél kapok szállást, amit sosem fogok tudni eléggé neki és barátnőjének meghálálni.
Bérletet veszek a Nürnbergi CafeKraft-ba, hétvégék nagy részét sziklán a Frankenjurában, vagy ahogy a helyi frankok mondják a Frankischen Schweizban töltöm. Nehéz kiemelni a mászások közül egyet-egyet, de néhányat mégis megpróbálok.
 Pocsolyába léptem, sáros lett az új cipőm...
 A helyi Blaha
 Dezs a Kraft-ban
 Egy kőkemény piros!
 Pan Güllich
 Schwabach
"Az ember nem megy kávézni a mászás után, mert a kávé alapvető része a mászásnak."
Az első jurai mászásom a Sorengenuhrwandon történt. Itt estem bele 5 év után az első útba ami könnyebb volt 7a-nál...elvileg 6b-re írta a kaller, de megnyugodtam amikor a neten találtam 6c -nek való titulálást, illetve néhol 6c+/7a. Szóval ilyen lesz ez a jura. hmm. Dezső egy mumusát nézzük meg a Hungry Eyes 7a+. Oldschool, nagyon kemény, ma szerintem simán 7b kapna. A flash kísérletem nagyon jól sikerül, az utolsó köztes után esek ki, de a visszahúzkodás után látom, tényleg itt jön az út sava borsa. Jó bétát találok ki és másodikra őrületesen határon sikerül megmásznom, érzem hogy igen jól jött a Ceüse-ben összeszedett állóképesség. Bitang áthajlás, végig zömmel háromujjas lukak, némelyik jobb-valamelyik rosszabb, egy szar pihenővel a felső harmadánál, a vége pedig egy traverz, dinamikus mozdulat és legömmbölyödött nyitott fogások. (rommá vagy durranva) Dezsőnek most sajnos nem lesz meg, de szerintem ez csak a következő kimenetelig maradt függőben. :-)
 [képek később]
Másnap elmegyünk Jura szívébe a Marientaler Wände-hoz. Megismerkedem Dezső barátaival a CafeKraftból sokat lógok még velük később is. Dezsőnek nagyon jól megy a mászás, egy O.L. nevű 9-/9 nehézségű utat nyom le, tán negyedik próbára ha jól emlékszem. A kalauzban az áll hogy az út egy kicsit boulderes, ezért akartam én is belemenni, általában az ilyenek adni szokták. Ez a hétvége azonban kellően meggyőzött arról, hogy ha egy útra azt írják itt boulderes, akkor inkább azt hagyjam is ott. Ebben az útban két mozdulatot komplett nem tudtam megcsinálni és ez kicsit elkámpicsorított.
 Alex Megos és a trénerek
 Ahol a sztárok fotózkodnak: Mina Markovic, Maja Vidmar, Skofic, Klemen Becan, Jernej Kruder
Egy hatalmas a parkolóban töltött gigabekávézás után visszatrekkeltünk a falakhoz. Egy új részt akartunk megnézni, ahol látok is a kaller szerint egy kecsegtető utat. Egy kis pocak melyre balról, jobbról és direktbe is fel lehet mászni, balról 9- ért, jobbról 9 ért, és mint utólag a neten okosodtam a direktet 9/9+ ért dobják. Viszonylag jó bétát találok ki rá, egy rossz lépés híja hogy nem sikerül elsőre a dolog, harmadikra mászom meg a Tyson névre hallgató kilencest. Dezsőnek is beakad, neki gyakorlatilag ezen a napon már a második, nice day!
Wounded Knee 7b standjában Marcell
 "Az elegendő erő egy olyan állapot, mely egyáltalán nem létezik." Güllich
Szintén mászótársaim: Achim és Marcell
 Régi kép Kurt bácsiról!
Egy bouldervilágkupás versenyző nyújtogat...
Hetek elkezdenek egyre gyorsabban pörögni, a munka könnyebb lesz, egyre több baráttal és már nem igen tudok elszokni az itteni ételektől, melyet a mérleg is mutat: 7kg pluszt sikerült pár hét alatt felszednem.De hát nem csoda ha a munkahelyeden ilyen a "koszt"...:
 Buttercroassant, müzli
 Hal-nap, minden héten
 Félcsirke ebédre...
sütiéknél
Barnival összehoztunk egy hétvégét, erről itt olvashattok röviden. Én Nürnbergből vonatoztam és buszoztam ki Pottensteinbe, ahol Uwe, Jo Die és pár kemény arccal találkozhattam. Nagyon örültem hogy egy már korábban kiszemelt utat próbálhattam, a Wounded Knee névre hallgató 8+/9- másztam meg első kísérletre, Barni bétája alapján. Hosszú, jurás és kemény út volt ez, melyben több pihenőpont is volt, amiket örültem hogy tökéletesen ki tudtam használni. Ezen a nyáron talán ebben fejlődtem a legtöbbet, a pihenőkben idén először megéreztem hogy tényleg lehet és tudok pihenni! Az éjszakát egy csodálatos helyen töltöttük, a Maritentaler Wände-khez közel, szembe a völgy túloldalán lévő hatalmas barlangban. Másnap sikerült még egy 9-/9 utat másodikra lecsűrni, itt találkoztam Kucsera Lenkéékkel is.
 MagicMushroom
 vágódeszka magyaréknál...
 készül a Lecsó
Nagyon erőteljesen látom most, hogy mennyire más más országokban a mászás felfogása. A németeknél például mennyire fontos az, amit Güllich örökségként rájuk hagyott, hogy nem csak mászni kell hanem edzeni is mellette. Konditerem és kemény súlyzózások, vagy húzódzkodások százai otthon. Ápolják is ezt az örökséget.
 
 Nürnberg open air...
 Ankatalwand, Güllich 7b-jét üti Marcell
 Ankatalturm, itt megy a CaféKraft 7c út
 CaféKraft az a bizonyos kétujjas
 
 Shangri la 8c+ hazája és pár projo
 Frankischen Schweiz
 Wounded Knee 7b és a Barni
 A boulderes befejezés, dinamóval a végén.
mohapárna, hogy kényelmesen vehesd fel a cipődet
Bármennyire is egyre inkább nem szerettem volna eljött az utolsó Nürnbergi hetem. Az utolsó reggelik, az utolsó futás. Utoljára amikor reggel kilépek a még hűvös levegőbe, melynél finoman cirógat a meleg napsütés. Kibiciklizek a Roth-i vasútállomásra ahol utoljára pontosan megérkezik a vonatom. Pontosan. Utoljára. Elköszönés a kollégáktól, már nem lendíthetem fel tovább a német munkaerőpiacot. :-)
Csütörtökön hamarabb fejezem be a munkát és motiváltan csapatjuk ki Jura-ba! Dugó az autópályán, majd kiderül hogy nincs csak pár csöpp ziánk; DE ma semmi sem szegheti kedvünket!!! Egyszer másztunk itt az Ankatalwand-on, melyet sajnos elmosott az eső, gyönyörű szép utak vannak itt kis peremekkel és lyukakkal, Güllichtől és Kurttól biza! A parkolótól nem messze emelkedik egy hatalmas torony, mely teljesen más kőzetnek tűnik, mint a beljebb lévő kis fal. Mintha egy szivacs-fal lenne, csak lyukak, élesebb reibisebb, de igen A TÖKÉLETESEN FRANKENJURÁS KŐZET!!!

Szóval ide az Ankatalturm-hoz tartottunk Dezsővel nem is akár miért! A CafeKraft nevű 9 es utat akartuk megmászni. Oldschool, Very Hard mondja az arc a parkolóban amikor ziát kérek tőle. Nagyszerű lenne ha mindketten lenyomnánk, Dezső az első igazi kilencesének tartaná, nekem pedig egy nagyon szép zárása lenne az itt eltöltött másfél hónapnak. Itt melegítünk, a második köztestől beszállva, kihagyva az út alját, a veretős plafonbouldert a kétujjas lukakkal, melyekre az egész testsúlyodat rá kell pakolni. A harmadik slingtől kábé 7a+, a negyediktől 7a szerintem, amibe ráadásul a kétharmadánál egy no-hand-et is sikerült találni, mégha nem is a legkényelmesebbet. Bemelegítésnek kétszer felmászom a végén, megmosolyogtat ez az út. Hiába egyértelműen az alja a legnehezebb, egyszerűen addig nem érezheti megmászottnak az ember az utat amíg az a stand nincs megakasztva, mert nagyon sok a hibalehetőség. Kis lépések, kétujjas lukak mégha mélyek is, de nagyon nagyon trükkösek. Kis élekből, redőkből összeálló peremek, melyeket ha kicsit más szögben fog meg az ember már nem is tartanak. Sok ilyen szempont miatt éreztem egyébként nehéznek a frankenjurai os mászást. Ceüse-ben biztos hogy könnyebb on-sight-olni mint jurában, legalábbis az én szintemen, ezt kijelenthetem. Szóval összeraktam a tetejét, Dezs is átmozogta, készen az éles próbákra. Az alja az első kísérlet után igen savanyú szájízt hagy bennem. A fogások melyek lentről mélyebbnek tűntek mégse olyan mélyek, a fal dőlésszöge nagyobb, mintha most inkább plafon lenne és valahogy az egész mászás olyan nehézkes nekem most ebben az áthajlásban. Azt hiszem nehéz elfogadnom a tényt, hogy rá kell tennem a testsújomat a bal kezem két utolsó ujjpercére, végrehajtani egy gyors lábcserét, belenyúlni még egy kétujjasba jobbal, majd tovább egy háromujjasba. Ha elhiszem hogy az ujjaim nem törnek le: megcsinálható, gondolom át a dolgokat. Na gyerünk. Dezs egy jó kísérlete után én következem! Már besötétedett a fejlámpa fényénél küldöm az éleset. El sem hiszem amikor tart a balos és sikerül pontosan belenyúlnom a segéd-kétujjasba, s ugrok a háromujjasba lábak kilendülnek. Akasztom a harmadik köztest és indulok a következő boulder megcsinálására ami után már csak fel kell veretni észből és egy zsák erőből a standig, de onnantól már tudom hogy a rutin is felvinne, ahogy Márk fogalmazna. De ez ma nem az én napom lesz, ma a fortuna, ma a szél, ma a levegő, ma a sötétség, ma a dugó, ma a helyi arc ziája, vagy kifogások nélkül csak én ma nem voltam kész megmászni ezt az utat. Az utolsó nehéz mozdulatból esek ki. A fejlámpa fénye máshogy vettül a falra és az árnyékok között a félig dinamikus továbbnyúlás során nem találom meg a mély három ujjas zsebet. Betartom a testem a balos kétujjasban melyet már a köldökömig toltam le, és keresgélnek az ujjaim vagy másfél másodpercig, de csak eddig bírom. Rég keltem így ki magamból, ordibálok egy sort. Aztán megnyugodok és mosolygok egyet. :-)

Mennyire, de mennyire király volt ezt próbálni... Lemegyünk, főzés és egy kis Jazz zene mellett lefekszünk. Reggel nagyon korán kelünk. Amit eltervezünk szinte hihetetlen, a legmotiváltabb dolgok egyike amit csináltam. Az utolsó napom következik Németországban, de nem dobjuk be a mászást, gyors reggeli és irány a fal! 5 óra lehet a nap még közel sem kellt fel, a slingek bent, jöhet a melegítés. Kevés kraftot érzek magamban, pedig kávét ittunk de sajnos most nem ezen múlik. Érzem hogy hidegek az ujjaim és nem is igazán tudom hogy ilyen rövid idő alatt hogyan melegíthetném fel. Magamban már lemondok az útról, de nincs elkeseredés nagyon élvezem a reggeli hűvösben a mászást, az első napsugarak is megjelennek. Mekkora feeling. Vagy ahogy itt mondanánk absolute GEIL!! Dezsőn a sor. Nagyon motivált, de látom hogy határon van és igazából én is rohadtul izgulok, így folyamatosan ordítok az alján. Az üvöltözés után egy kis nyugi jön a jobb fogásokon én is befogom már a szám, majd standakasztás. Reggel egy ilyen hatalmas megmászás!!! Nagyon örülök, talán én is tudtam egy kicsit motiválni Dezsőt... :-) Ez egy nagyon jó Team volt! Majd kocsiba ülünk irány Nürnberg és a munkahely... hát igen ez a frankischen Schweiz! A kocsiban hazafelé megfogalmazom magamban, hogy felsőfokra kell fejlesztenem a német tudásom, mihamarabb befejezni itthon a sulit és ezt az itthoni mászoGATást és át kell lépnem a határt. Ilyesmit akarok, ilyen kinnalvásokat, ilyen reggeli mászásokat akár munka előtt, valami ilyesmi életet.
 Vigyorba, pocokba - valahogy így kezdtük 2010-ben. :)
 így folytattuk
 style
 Dezső egy kőkemény útban!
 rosszul levés
 a vége! ( Én nem mertem belemenni...!)

Este a munka után autóba ültünk és rongyolás lefelé Arco-ba. A Veszprémi Egyetemi Mászócsapat csapatja itt a nyári mászótáborát, hozzájuk jövünk. Részemről ez igazából már csak nyaralás lesz, Garda-tóban fürdőzés, pihenés. Amilyen gyorsan belecsöppentünk egymás életébe  Dezsővel, sajnos amikor hazaindul innen - olyan gyorsan ki is léptünk. De biztos vagyok abban hogy nem utoljára töltöttünk együtt huzamosabb időt! :-) A nyári élményeket és ámblokk az egész nyarat neki köszönhetem, remélem lesz alkalmam törleszteni., bízok egy régi tanárom mondásában: Az élet hosszú távon mindig kiegyenlít!
 úton Arco-ba
 balboa
 Riva del Garda
 ajánló
 Nago
 
 
 
 Elmentem Andriskával mászni egy 250m 6b nagyfalat. A kis srác útközben könnyít magán.
 Dezső és Gézu, a VEFK régi motorosai a virágkorból
 Garda-tó
 Tibike optikailag csal...
 Gilián Andor keze munkája a  szebb kép.
 Dezső a Gandalf nevű 6c+ -ban, gigakemény pozitív tábla mászás a vége, itt már olyan jó 30 méter mászás után.
 


A VEFK-es fiúk hoznak haza a kisbusszal, méterről méterre érzek valamit amit nem akarok hogy eljöjjön. Nem akarom átlépni a határt. Elmegyünk a Linz-i dolomitok mellett, majd a táj egyre laposabb lesz én pedig egyre szomorúbb. Itthon üdvözöl az első kátyú, majd a család. Nah ez nehéz, nehéz tálalni és mesélni az egész kinti életről, a világról...
Nem tudok rátapintani a különbségekre, talán csak egy kis példával. Ha egész életedben sajtos párizsit ettél hiába van 10 ember is aki azt mondja neked hogy kóstold meg a Pick szalámit, jaja biztos jó, de nem fogod tudni igazán érezni a különbséget. Értékelni csak akkor tanulja meg az ember, amikor tényleg megkóstolja a szalámit, amikor tényleg eltöltesz egy huzamosabb időt kint, aztán mérlegelsz. Döntesz. Magyar mászót aki elhagyta az országot és visszajött, én ilyenről még nem hallottam. Mindenütt jó de legjobb otthon. Nem négy fal mutatja meg, hogy otthon vagyunk-e. Legalábbis az én szintemen biztosan nem, szóval van egy kis honvágyam most...

Nem mertem sokáig közzé tenni a bejegyzést, nagyon sok hangvételben írtam meg a végét, de némelyik parasztra sikerült, némelyik érthetetlenre. Folyamatosan jelentkeztek az apróbb jelek.
A külföld nyomát nem tudtam egyhamar lemosni magamról. Napokig ékezetek nélkül írtam a leveleket, hosszú í helyett röviddel, vagy kerestem az umlautos a-t, és nyomtam az egyes gombot, pedig a felkiáltójel már nem ott van, ez a magyar billentyűzet. Azt volt nehéz eldönteni, hogy akarom-e nyomkodni a négyes gombot, vagy inkább megmaradnék a Schift+1 –nél. Sokat gondolkodtam a tálaláson is. Mármint hogy hogyan kellene a családomnak elmesélnem a kint eltöltött időt, a barátaimnak vagy a szkeptikusoknak, hogy "milyen ott, ahol szebb az élet". Nehéz elhinni, még nehezebb elmondani. A következő sorok születtek a kint létem alatt, melyben nincsen semmilyen übermesch-féle filozófia félreértés ne essék(!), ez csupán azt a fajta sport iránti elkötelezettséget és filozófiát foglalja össze, amit Soós Tomival való beszélgetés közben is érezhet az ember. Bízom benne értitek. Mászó mentalitás ez nem más:

„Egy hétköznapi világban voltam a mászás miatt felsőbbrendűbb, de itt egy felsőbbrendűbb világban vagyok pont emiatt hétköznapi…”

Azt hiszem ennyit tudtam nektek elmesélni a nyárról. 
Bálint

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

azta' ez qrva jó volt!

Árpi írta...

Jó írás! A kajarész, meg a mászásra motiváltság tetszett benne a legjobban!