2014. március 31., hétfő

SALEWA ROCK SHOW 2014

Jézusom mennyire nehéz felidézni az embernek egy dallamot! Nem?
Napok óta keresek egy dallamot, ami itt van a füleim hegyén, de sehogy sem tudom összerakni hogy mi is a dal pontosan. Erre lejátsszák szombaton a versenyen, elhúzták a mézes madzagot s én sóvárogva ajkat rágva hallgatom. De még mindig nem tudom mi ez, s mikor fogom megtudni? hmm... jó kérdés.

Kezdjük teljesen az elején. Egy verseny megfogalmazása teljesen más mint egy sziklázásé. Itt túl sok a tény, túl sok új inger éri az embert, nehéz ezeket összeszedni. Régebben áhítattal olvastam Törppapa cikkjeit a versenyekről a szikla.hu oldalon. A puurs VB világkupáról Törppapa olyan cikket írt, amely szeritnem a sporttörténelemben is párját ritkítja, bármely sportág egy versenyről való leírását nézhetnénk. Tudjátok?
Van ez a téma: MÁSZÁS.
Na ebben szerintem magyar írás nem igen fog születni a Puurs-inál jobb. A rövid beszámoló-ként emlegetett 7 oldalas word doksi olyan mint egy film. Emlékszem arra a napra is amikor először elolvastam. Hétfői Ebéd után voltam, meleg volt nagyon az az október Veszprémben. Hazajöttem a suliból és készültem edzésre menni. Ekkor láttam meg az írást. Nem is akartam elkezdeni, edzés után rohantam haza és azonnal egy popcorn-t bevágtam a mikróba. Máig nem tudom Törppapa jelen volt-e a versenyen vagy sem, folyamatosan azt éreztem mintha én is ott lennék a csarnokban, a sorokat olvasva tényleg olyan mintha valami filmet néznél, egy "kis" lexikális tudással felvértezve.
Sajnos elmúltak ezek a versenyekről irkálós időszakok.Vagy mégsem?
Üzenet anyukámnak: A gravitáció ereje abszolút túl van értékelve!

Salewa Boulder Bajnoksága, Pozsony, Szlovákia

Amikor meghallottam, hogy lesz ez a boulder verseny azonnal regisztráltam, már csak a "kinek a kocsijával jutunk el" kérdést kellett megoldani. Erre Csohány Csabitól jött a béta, mégpedig az Alkotás utca, a Budaörsi és Hegyalja út találkozási pontjánál pontban fél 8-kor, szombaton. Több kocsi, temérdek versenyző. A helyszínre érve teljesen ámulatba estem, földbe gyökerezett a lábam. A hely valami fantasztikus, Zoli hitetlenkedő feje jön velem szembe: - Srácok azonnal mászni kell, a boulderek fantasztikusak!
8 euro a regisztráció díja, ami egy eléggé jattosan kinéző csajozós pólót, vizet, csokit tartalmaz még. A versny nemek és kor szerint is külön értékelt, volt amatőr illetve Master kategória is. Ez csak az értékelés során számított egyébként, mindenkinek ugyanazokat a bouldereket kellett mászni, nem volt csajos kikönnyítés. (Ami nem is baj, a szlovák mentalitást ismerve a férfiak is a női lépésekkel mentek volna fel...)
A verseny kihívása: 20 boulder kunsztot kellett teljesíteni 5 óra alatt. Zóna külön nem volt, viszont számított hogy ki hányadik kísérletre mászik meg egy-egy utat. Nehézség fb. 5C-7A+ körül mozgott, vagyis én erre tenném azt a 19 bouldert amit megmásztam, zöme inkább ~6C körüli. Az egyetlen boulder ami a selejtezőben kifogott rajtam valószínűleg nehezebb lehetett, bár erről Manót, Komjáti Zolit és Kucsi Bálintot kell megkérdezni, "magyarok-sziklások" közül csak ők mászták meg.
Ötös etapokra bontottam a versenyt, miután felmértem hogy melyek a nehéz boulderek, melyek a mászhatóak és a könnyűek, már csak rendszerezni kellett a fejemben, hogy okosan csináljam. A 2012 decemberi battai versenynél látszott meg Zoli mentális - nem csak fizikai - fölénye a versenyzésben.
 Százhalombatta - 2012 december
Akkor én túl sok könnyű bouldert másztam meg és látszott hogy több nehezebb boulderre is van esélyem, de fáradtan már nem tudtam összehozni a toppot. Ott és akkor az ötödik lettem, pedig nagyon simán meglehetett volna a dobogó. Egy kemény-magos versenyen sosem értem el ilyen jó sikert, utólag kicsit bántam ezt a "tapasztalatlanságot". Akkor megfigyeltem Zoli versenyzését, hogy a melegítés után elég hamar ráment a legnehezebb boulderekre, - logikusan amíg friss az ember addig tud a határán mászni.
Most-e szisztéma szerint csináltam. Ötös etapokra bontottam a versenyt. Pár könnyebb, pár nehezebb. A boulderek őrületesen gyönyörűek voltak, s ami nekem igazán tetszett, hogy a hely változatosságából adódóan minden féle bouldert lehetett mászni. Volt egy rakat kimászós, letoppolós, plafon, 45 fokos áthajlás ami vagy 5 méter magas, reibung, mikroperem... mindennel találkozott itt az ember nem is beszélve jó pár egyensúlyozós kunsztról, ennek a versenynek a neve akár "sokoldalúságmérő" is lehetett volna.
 Király Norci a selejtezőben
 A szőke leányzó misjan az Oktoberfest 8a-t csűrte le... itt sem volt olyan rossz
Lővey Tomi csapat
 elegáns... gyönyörű
 Miért kell ruha, ha egyszer ilyen szép az emberi test?
 túl szálkás nekem...
Tökéletes fogáskészlet és landing. Kicsit savanyú szájízzel fejeztem be a versenyt, bár őszintén meg kell mondanom fantasztikusan éreztem magam. Az utolsó plafonos bouldernél hibáztam némileg, úgy látszik ha arrogáns a légkör és a mászók bepofátlankodnak egymás elé... hát akkor sajnos fel kell venni ezt a ritmust - persze csak ha számít az embernek az eredmény. "Ha Rómába mégy - légy római!" - mondogatja mindig Medvekutya barátom. Két próba a végére egy egyensúlyozós kiállásra. Másodikra fel bírok állni, és tudom előröl is menni fog a plafon után, abszolút hiszek magamban. Másodikra sikerült beszállnom és meg is mászom az utat, de mászás közben bemondják a mikrofonba hogy véget ért a verseny. Hiába sikítok a Top fogáson hogy megvan a 19. boulder is a 20-ból. Lent Gyenes Balázs mosolyog, én meg felfogom hogy ez már érvénytelen hiába másztam meg ezt is 4 próbából. Ha egy sakk meccsre 30 perc van, akkor hiába vagyok két lépésre a matt adástól, ha az én órám mutatója esik le hamarabb... - elvesztettem a meccset. A sport már csak ilyen, ez nem becsület dolga: ez egyértelmű!
A szomorú számomra kicsit az hogy ha ez még időn belül lett volna akkor nekem is 19 boulderem van, és ráadásul csak 34 próbából (Tódi 36 próbából tolta), ami azt jelenti hogy 9. helyen jutok a döntőbe, második legjobb magyarként. De így marad a 13. helyezés. Elégedett vagyok? Tökéletesen!
Döntő:
A döntőbe csajok részéről Norci és Lenke jutottak be, fiúknál pedig Zoli képviselt minket. Míg mi megalapoztuk a hangulatot a finom szlovák sörökkel, ők izoláltak. 
 Férfi döntősök
"Széchenyi Manó"
 power is over
 over too
 A legjobb nyakú pulcsi... vitathatatlanul. 
kandúr-ér
 Kucsi Bálint, Gyenes Balázs, Tomi, Lupis Dani
Nem a győzelem..., ez most a két sört kérek szépen. 
 Kucsi a plafonos kimászásánál
A döntő szabályai érdekesek voltak, számos versenyzőtől halottam ezt. Egymás mászásait nem láthatták a versenyzők, és egy próba után ott is kellet hagyni a bouldert, majd a többi versenyző után lehetett csak újra próbálkozni... összesen háromszor. Elvileg a "leggyengébb mindig kiesik" szabályt alkalmazták, de mintha ezt nem mindig tartották volna be, nem volt mindig teljesen egyértelmű akkor ki miért marad bent. Zoli végül a 4. helyet szerezte meg. Norci a negyedik, Lenke az ötödik lett.

 Norci az egyik döntő út elején
 és közepén
A srácokkal fel akartuk éleszteni poraiból a hangulatot, hullámot, vastapsot, a versenyzők beceneveit kiabálva drukkoltunk, mely annyira tetszett a Salewa verseny szervezőjének, hogy a végén egy doboz ziával köszönte meg a drukkot... persze a feszítés sem maradhatott el. Ez egyébként az egész hétvégét is jellemezte. :-) 
 Zoli fókuszál
és megvan a második Top is!!!
A 2. helyezett Pista feszül, őt lehet a Biotech szponzorálta nem az FiveTen
 Az első helyezett
 Banan, szintén motivált volt. Ő a spanyol style-t választotta.
Pista elküldi
 Nézzünk tükörbe és fakadjunk sírva.
 A kórus üvölt!
Meg néha táncol is!
 Zoli a toppon!
A szervező aki a drukkot ziával jutalmazta!
Nagyon örültem hogy ennyi Magyar versenyző indult el Pozsonyban. Taroltunk is mondhatom, férfiaknál az első 20 helyezésből 8 magyar versenyzőé volt. Egyébként 69 féfi induló volt a master kategóriában, a csajoknál 21 versenyző. Magyarok összesen 23-an versenyeztünk kint, 4 csajszi és 19-en fiúk. (!!!)
Gratulálok mindenkinek aki kitett magáért, fantasztikus volt a hangulat és a biztatás! Hiába volt késői a nap, nem szabadott még itt nyugovóra térni. Éjfélkor indultunk el a belvárosba, ugyanis Zotyó a 28. születésnapját ünnepeltük meg, szép zárása volt a versenynek, egy fantasztikus halogén napnak.(Képek a Salewa FB oldaláról)

2014. március 27., csütörtök

Veszprémi restancia

Mivel a srácok nem mernek írni, én töröm meg a csendet. Amikor legutóbb Veszprémben jártunk Árpival, láttam rajta hogy szemezget egy két úttal itt, később több kevesebb szó esett róla, hogy jó lenne egyet boulderezni a völgyben. Itt a tavasz, a boulder fő szezonját már úgyis lelőtték. Én amúgy is hazamentem volna, családos hétvégét írt a nem létező naptáram. Árpi egy későbbi busszal jött utánam. Nem veszek el a részletekben, újramásztam pár régi bouldert, Árpi pedig dőzsölt a számára ismeretlen projók között. Elsőként ismételte a Chris Shanta SD nevű 7B+ boulderemet, de nem is ezt emelném ki, az Akupunktúra nevű 7A flash volt szeritnem a csúcs, sajnos erről nem készült felvétel. Benchmark és technik is. Szóval akkor a hétvégéről íme a kis videó, mely Árpi keze munkáját dicséri.


2014. március 20., csütörtök

A boldogság világnapja :-)

 
Minden Borbély Gabi 25. szülinapja előtt egy két nappal történt. Isten Éltessen drága barátom!

A hullám érdekes szó. Minden hullámzik. A teljesítmény, a tenger, a kedv és a kapcsolatok.
Anyagtechnológia előadáson tört rám az érzes, a lábam csak úgy rugózott, de olyan szinten hogy már majdnem elemelkedett a talajtól a rúgások között. Nem bírtam magammal. Átmentem Robihoz kávézni, erkély, félmezkó, napsütés. Ekkor már megfogalmazódott bennem a gondolat hogy ma elmegyek futni a Margit-szigetre, holnapi zh ide vagy oda. Kicsit leteremtő voltam Robival, bocs fater - hatalmas energiák tomboltak bennem. Nagyon rossz volt visszamenni az utolsó előadásra, szinte rohantam haza hogy átöltözhessek a "margiti dress-kode"-hoz illően. Előd országúti bicójára felpattanva laza kerékpározásba kezdtem a budai oldalon. A Gellért hegy, a Tabán, megmámorított. Szinte elvesztem az emberek tekintetében. Egy terhes anyuka aki a Dunát nézi, egy idős bácsi aki csillogó szemekkel fut, de fájdalom van az arcán, egy punk párocska teljesen feketében a buszmegállónak támaszkodva, két görkorizó kisgyerek, két plázacica barátnő rózsaszín telefonnal a kézben, magassarkúban totyogva az apró kavicson - mert a "Margitra kijönni milyen vagány dolog". Bárcsak lájkolhatnám a képet amit csináltak, hangosan nevetek - kissé skizofrénnek érezve magam, de mindenesetre jól szórakozok. Leülök a fűbe és sokáig figyelek, várom a pillanatot az indulásra. Most hogy leszálltam a bringáról és nem mozgok, az agyam pörög tovább. Talán mert nem kap olyan sok ingert? Miért akarunk annyi ingert folyton mi fiatalok? Miért akarunk állandóan új filmet látni, állandóan új helyre menni, állandóan új embereket megismerni? Szar érzés az ember létben; hogy tudom az időm korlátos. Ha nem figyelek a bicikliúton meghallhatok ma, meghallhatok holnap. Türelem. Márai szerint az egyek legnehezebben megszerezhető tulajdonság, mely ellen egész lényünkkel lázadunk, mert halandók vagyunk, mert időnk kimért, mert csillagunk lefut. Kivárni a dugót a kocsiban, vagy a 4 darab paradicsom miatti hosszú sorba-állást a mérlegnél. Hirtelen észreveszem a fűben merengve, lassan ráveszem magam hogy végtelen lassúsággal fussam le ezt az 5300 métert. Megint nevetek. Az elmém játszik velem, vagy már félek esetleg előre a "kudarc"-tól?
Nem ismerem ezt a szót. Nem azért mert velem nem esett meg kismilliószor, hanem inkább azt mondom helyette lecke. Ha azt mondod kudarc, az olyan mintha valami végérvényesen elromlott volna. Mintha valami olyan kár érne ami soha ki nem javítható. Nem hiszek ezekben. Ezek mind leckék, mert mindig van egy másik ajtó amin belépve megláthatjuk hogy tanultunk-e a korábbiakból. Talán a halál után is valami ilyesmi lehet, bár ez elég ingoványos talaj. Jó lenne igazán, ha lenne mellettem néha egy orákulum, aki könnyed szavakkal elmondja nekem, miért érdekel annyira a saját döntésünk oka? A választásunk oka. "A most, a mai nap jelenlegi pillanata soha többé nem fog megismétlődni az életemben. Az csak most van, soha többé nem lesz. Ha az életemnek ebben a jelen pillanatában nem teszek bele mindent, amiben hiszek, vagy nem mondom ki azt, amit érzek, akkor ez a pillanat frusztrált pillanat lesz az életemben." Feltettem a legfontosabb kérdéseket magamnak:

-Bálint! Hol vagy? 
-Itt.
-És mikor?
-Most. 
21:29 -et futottam. Több mint egy perccel lett jobb mint a valaha futott legjobb időm a Margit-szigeten. Nem tudom az okát, amit tudok hogy végig boldog voltam és csak futni akartam. Nem tudom, hogy a szerda esti energialöket okozta-e, nem tudom hogy a Bengay amit Elődtől csórtam, nem tudom hogy nem-e Joci mosolya amikor rám kiáltott a legvége előtt. Lehet hogy a punk párocska a buszmegállóban? Lehet hogy kicsit mindegyik. Visszafelé megálltam az országháznál és a Lánchídnál. Azt hiszem a helyes felfogás - ha szabad ilyet mondani - az elfogadásban rejlik, a tanulásban és a türelemben. Elfogadni minden tettem és döntésem ami mögöttem van. Tanulni és megérteni mindazt ami körülvesz, amit átéltem és láttam. És fogni egy finoman gőzölgő kávét és türelmesen várni, semmit sem siettetve - úgyis mindennek eljön a maga ideje, hisz úgyis véges az időm. Bárhol is, bárhogy is. Ez a kevés szőrzet az államon egyszer lehet hogy megdúsul, lehet tán meg is őszül és én megkopaszodom. Úgysem fogok lemaradni sem a saját boldogságomról, sem a saját halálomról. Ez garantált. Itt és Most - a titok ennyi. És ha ezeket megértettem, akkor szépen lassan tovább lehet lépni, mert tudom mit miért csinálok. Azt hiszem az É L E T ennyire csuda egyszerű.

2014. március 18., kedd

Kokárdás Misja Pec!

Bodó Máté hívta fel a figyelmem a szervezés elején, Bálint csinálj neki egy eseményt!. Valóban úgy tűnt a "hosszúhétvége" mágnesként vonzza a mászókat. Fortuna átka, hogy idén március idusa nem hétköznapra esett, hanem szombatra, ennek ellenére mintha erről nem tudtak volna az emberek, vagy 25 magyar mászó gyűlt össze a tengerparthoz közeli Szlovén sportmászó helyen: Misja Pec-en. Ódákat lehetne zengeni erről a tripről, mégis inkább csak pár részletet emelnék most ki időhiány miatt.
Szóval nálam ott kezdődött az év, hogy a vizsgaidőszakban megtartottam az éves teljes pihenőmet; egy hónapig nem fogtam sziklát, és egy darab húzódzkodást sem csináltam. Szánalmasan lement rólam minden izom, ujjaim elszoktak a terheléstől. Aztán Február elején megvettem az egy hónapos bérletet az Ujjerő terembe és gyakorlatilag majdnem minden délutánomat itt töltöttem.
Finoman kezdtem a visszaszoktatást, ennek ellenére is sikerült egy ujjsérülést összeszednem. (Itt közeli kapcsolatba kerültem újra a Fekete Nadálytő és Árnika kenőcsökkel, hű társak lettünk éjszakákon át.) A sérülés szépen elmúlt, én pedig egyre erősebbnek éreztem magam, pár sziklázás hozott némi motivációt, illetve két köteles mászás a Bigwall teremben, Budapesten.
Nagyon kíváncsi voltam mennyit ért a másfél hónap alatti konditermezések, fingerboardozások, illetve 30 mászó edzés. Minden kérdésemre Misja Pec-től vártam választ.
Izer-szelet, citromhélyas amerikai palacsintacipó átmenet Elődtől
Képen: Urbanics Áron Samsara 8a flash megmászás.
ebédlő az ajándék borokkal
pecó
Zotyó figyel de mit is?
Jah igen, Lenke Samsara 8a próbája
A szervezés nem volt egyszerű, de a mi kocsink is összeállt: Nagy Szilvi, Urbanics Áron, Bagdy Pepe, Fidy Marci és én. Nagyon kíváncsi voltam, mondván ez lesz Áronékkal az első közös trippem. Pénteken számos motivált arc üdvözölt a 30-40 méteres falak alatt: Komjáti Zoli, Simon Bence, Kulcsár és Horvát Gábor, Gyenes Balázs, Vera, Bobi, Kucsera Lenke, Kovács Tomi, Barabás Gábor. Hétvégére érkeztek le Tamáskáék is egy autóval, illetve Münchenből megjelent Fülöp Isti és Beke Barnabás. A teljesség igénye nélkül is látható a nevekből, mi őrült csapat ez... :-)
 amerikai tape-éknél
 Pehelykabátos motiváltak
 Hugo kb. 24 méteres standjából lóg le a kötél, a fal dőlését jól szemléltetve
 Missing link 8b+, Farkas Tamáska
 try
 Áron és a srácok sétálnak az álompatkó felé
 felséta
 Indián nyár
Kovács Tomi megfáradva a Gijotina 8a után.
A maxerőm rendesen a helyén volt az utóbbi hetekben, így mindenképpen fő célként a Strta scra 8a+ szerettem volna próbálni, megmászni. Pénteken egy 6c+ mászással kezdtem be, mely során igazán éreztem hogy tart a kéz és jó az elme. Nem is szarakodtam sokat, megvártam míg Barabás Gabi beszereli az Oktoberfest 8a projektjét, majd rá is mentem a magyarok által csak sztrapacskának emlegetett vadra. A pénteki nap nagyon meleg volt, semmi felhő az égen, teljes szélcsend, fullasztó, andalító meleg. Kicsit zavart hogy vizes az egyik cseppkő alja, de ezzel nem foglalkoztam. A kunszthoz érve láttam, hogy túl meleg van a bicepszes bétához, mintha kifolynék a falból ahhoz (és az én erőmhöz) most a technikásabb verzió kell. (technikásabb nekem?!)
Szóval Tamáska "fej fölé sarkazós" bétájára mentem rá. Itt kaptam meg a túra első pofonját. A solution cipőm sarka egyáltalán nem akart ottmaradni, nem is értettem hiszen a getva Loki márkájú cipőben 3 évvel ezelőtt megcsináltam ezt a mozdulatot. Most és itt adtam igazat Árpi féléve menő szószátyárkodásának, miszerint a La Sportiva ezen modelljének sarka - valóban nem mindenhová jó. Eddig sehol sem találtam számomra sarkazhatatlan fogást vagy lépést, ehhez Misjáig kellett jönnöm...vicces. Persze a sikertelenséget balgaság lenne csak a cipőre fogni, ez most nem ment, slussz passz.
Átmozogtam az út hátralévő részét, s bár itt volt már amit könnyebbre emlékeztem, de nagyjából ment tisztán. Télen vagy majd egyszer úgyis leveretem ezt a kis piszkot! :-)
 Barni és a Hobit 7c
 Fülöp Isti üti, Barni fog
 végjáték
El kellett döntenem mi legyen a túrával. Három lehetőséget láttam magam előtt. 
  • rámenni minél több 7a - 7a+ OS kísérletre
  • rámenni, hogy ha köztesről köztesre is, de minél több 8a fokozatú út átmozgása a hétvégén
  • találni valamit ami a határom, projektelni, megszikkadni, befejezni
 Miután a "Gorenjski snops" 7a OS kunsztjában kiestem, a standban agyaltam azon mi legyen. Nem éreztem annyira az os erőt, ez általában nekem már jóval a szezon vége felé szokott megjönni, nyáron. Agyaltam a szituáción és végül úgy döntöttem, hogy megpróbálom a Bán Tomi által ajánlott Hugo-t. Hugo egy kb 24 méter hosszú út, Tomcsi szerint egy peremes három mozdulatos kunsztot nyújt a kihívónak, ami magasaknak könnyű. Törppapa így ír róla: "Változatos út, sok no hand rest lehetőséggel. Ha a kis plafonból kiálltál, és megvan az akasztófogás, megvan az út is." 
Én nem így látom. Leírom az én szememben hogy él az út, a fogásoknak adott beceneveket is használva. 
Szóval felmész a második köztesig, ott egy no-hand fogad igazából innen indul az út. A nagy alsósok után egy "gumó" fogásból akasztod a harmadikat, ez az akasztás már koránt sem kellemes, mégha az utána lévő két három nagy fogás meg is nyugtat. Felérsz a korábban említett kisplafonhoz, ahol mintha a szikla "segge" lenne - benyúlsz a lyukba, szép nagy zseb, akasztod az ötödiket, ziázol egy utolsót. Innentől számomra nem létezik - a mások által három mozdulatos kunsztnak nevezett rész, inkább úgy fogalmazok, hogy 15 mozdulaton keresztül elkezdődik a veretés felfelé. Nincs megállás, nincs pihenés közben kettőt akasztasz, az egyiket a csípőd alá visszaakasztva. (Mások biztos mosolyognak itt, én még sosem csináltam ilyet.) Amint a "téglából" megtörtént az akasztás, a kétujjas lyuk és a keresztbenyúlás csuk utánna jön a java. A "sárkány" alakú cseppkő reibungos teteje, a kövi plafonban az alsós-oldalsós fogások, majd "életed kancsója" vár. S bár feljebb már tényleg van no-hand lehetőség én azt mondom innen még egy jó 6c körüli 8 métert kell mászni a standig. A fenti kunszt egy kb másfél méter hosszú cseppkő, melyet összeszorítva lehet csak feljutni, elvileg itt még simán ki lehet esni, ha fáradt az ember és nem tudott eleget pihenni. Ettől a résztől nagyon féltem. A vége igazi élmény, hatalmas cseppkövek jobbra-balra szinte no handből a standakasztás. 
Esti koccintás, lazulások, az Ujjerős naptár hátulja.
Simon Bence segített végig a bétákkal, teljesen más egy cseppköves út mászása, mint mondjuk bármi a Geriben. :) Lehet csak a tapasztalatlanság okozza, hogy melyik cseppkő honnan jó, honnan nem, egy lépéssel teljesen lekönnyül, egy másikkal meg lehetetlen lesz. A szállás adónk igen jó fej szlovén bácsika volt, nem kevés mennyiséget ajánlott figyelmünkbe kóstoló gyanánt a borából. Az esték igen jó hangulatban teltek a másik Zazidi szálláson Dusannál, ahol 20 fős magyar csapat tivornyázott, nem bocsátkozom részletekbe, de a reggelek nehezen indultak, a Bialetti kávéfőző ellenére is...
A második napunk már hidegebb volt egy fokkal mint az előző, a pihenőkben most napozás helyett pehelykabátoké volt a főszerep. Kovács Tomi megmászta a Gijotina 8a-t, Áron egyébként pedig Flash küldte a Samsara 8a-t, Tamáska a Missing link 8b+ egyszóval jöttek az eredmények. 
Első éles próbám a Hugo-n gyalázatosra sikerült, rámarkoltam a kunsztban a második akasztásra. Nem volt sajnos tiszta még hogy mi lesz itt, ekkor raktam össze teljességében a megoldásomat. Harmadik próbára már ugyan megakadt a köztes, de a sárkány fogás fejéről leestem. Káromkodtam és mérges voltam magamra, bár igazán boldog is. Rég éreztem olyat hogy nem félek sem a köztesek távolságától, csak döngölöm magam alá a métereket. Pokolian jó érzés volt ez, a kötélben lógva éreztem hogy feláll a szőr a kezemen. Euforikus! 
Nap végén jött képbe számomra Beke Barni aki szintén átmozogta az utat. A fenti cseppköves részre nagyon jó bétát talált ki, amivel a hiba esélye is a felére csökkent. 
A szombat esti buli elég erősre sikerült, kicsit féltem hogy a másnap rovására fog menni, így éjfél után nem sokkal amikor már a Márc 15. alkalmából Pepe tűzijátékát is felrobbantottuk a talajon, én nyugovóra tértem. 
Reggel a szokásosnál is lassabban indult, izomlázat éreztem az alkaromban, kicsit szétszórtabbnak is éreztem magam mint máskor. Bűntudatom volt hogy rácápáztam este Isti joghurtjaira, így átszaladtam reggel egy csomag Túró rudival, szegény Barni úgysem gyakran lát ilyesmit Münchenben... :-) Reggelinél Gyenes Úrral való beszélgetés elindította a gondolataim, amit csak tetézett Tomi. Én úgy működök, ha már a gondolataim beindulnak, akkor minden más is. A sokadik kávé után, lefőztem a magamét is, és lassan hátrahagytuk az apartmant. Fent a szikláknál nem éreztem semennyire sem az erőt, lesétáltam és futottam egy jó nagyot egy másik faluig, aztán vissza. A falaknál aludtam egyet, és valamikor délután 2 körül éreztem, hogy el kell kezdenem. A melegítő úton még mindig csak a tegnap este nyomait véltem felfedezni, ennyit még nem ültem 6c -ben szerintem jó sok év óta. :-) A 9A nevű út standjában, (melyet egyébként 2010ban OS másztam) lecsücsültem kicsit gondolkodni, rendszerezni, hogy mit is akarok ezután csinálni. 
 
Lent újabb pihenés következett, majd egy kis Csernus Imre olvasás...
Volt egy pont valamikor 4 óra körül, amikor éreztem hogy Ez most AZ! A Csí itt van, teljesen körüljár, átérzem mindenhol, bár még kissé bizonytalan vagyok. Elkezdem újra bemelegíteni magam, az általános iskolás csípőkörzésekkel kezdve mindenemet átmozgatom. Barabás Gábort kérem meg a biztosításra, igen megnyugtató a hangja és a társasága is mászás előtt, meg amúgy is. A második akasztásnál lenézek Tamáskára, akinek bólogató feje és mosolygó arca Sri Chinmoy -ét idézte, távolba révedő magabiztos tekintettel. 
 Az imént még bennem lévő bizonytalanság azonnal szertefoszlott, leszóltam Tomikának hogy Ez most jó lesz! Megmászom és végig élvezni fogom! Erre ő -Igen ez így lesz!
Nem is kellett több, gyorsan ziáztam egy utolsót és elindultam, jöjjön hát aminek jönnie kell. Végig csináltam a 15 mozdulatot, teljesen határon az utolsók nagy részét, szerencsém is volt talán, lent a többiek is értetlenkedtek hogy maradtam fenn a falon. Végül a kigyakorolt bétát nem tudtam megcsinálni, de jól improvizáltam és bal kézzel megmarkoltam a pihenő fogásokat. Ziháltam, mosolyogtam: Egek, már itt is vagyok?! A no handben megnyugtatott Barni kiabálása és innen összeszedetten másztam fel a standba, ahol bár eleinte csendesen akartam standot akasztani végül kirobbant belőlem az öröm és szétkiabáltam a szektort. Vittem magammal egy kis Snickerst, a standakasztás előtt flegmába, mohóba betömöm. Egy cseppkő öleli körbe felső testemet, visszhangzik ahogy csámcsogom. Nevetek és elérzékenyülök. 
Nehézsége: 7c/7c+ vagy csak könnyű 7c+ fogalmam sincs. Számomra nehéz mászás volt az ismeretlen stílus miatt és az út hossza miatt is egyben. Talán a leginspirálóbb megmászás az eddigi sportmászásomban, talán az egyik leghatárabbon megmászott utam is egyben. Negyedikre, a túra utolsó napján. Én magamban hiszek, de ha vannak Égiek - akkor most tényleg kegyesek lehettek hozzám. Mindenesetre jó előjele ez az idei szezonnak...
 Pepe egy 7a standjában
 Háttérben az óriáshíd-autópálya
 Naplemente utolsó fénye aranyozza be a falat...az utolsó mászások után, a csapatok egy közös hamburgerezésre jönnek össze egy közeli bárban, melynek neve a hétvége újabb mosolyát csalta arcomra.
 Viki :-)
 Tamáska megkapja az áhított expresszót.
 Kulacsék becápáznak Tomi tortájába...
Áron, én, Kriszti, a háttérben Bobi tükröződik
Elkezdek most a tavaszi félévvel foglalkozni, kicsit háttérbe szorítva a mászást - méltó befejezése ez az év első negyedének. Árriverádercsi!