2014. május 19., hétfő

Ha a szekér nem is Eko, nem a Redrock, de a Gecko!!!

[a versenyről képek Axeltől hamarosan]

"Égették már a boulderezési határhajlandóságomat"-ahogy a pestiek szlengben mondani szokták. A szorgalmi hetek utolsó napjai a káosz, katasztrófa, katarzis szavakkal jellemezhetőek. A Monkey megnyitója után napokig nem tértünk magunkhoz. Ahogy Borbély Gábor fogalmazott valóban sok energia gyűlt ott össze a kis helyen és időben. Forrott a vérem, hogy minnél előbb slackline-ra állhassak. Nyár végéig át fogok sétálni a Tündér highline-on, megfogadtam, teljesen megbabonázott ez a két és fél centis heveder és a környezet-test kapcsolata ami ezen kis idő alatt történik!
Virágba borult IX. kerületi főutcánk a Mester utca!
Amíg a hétfő a hebehurgyaság és léhűtés kellemesen átjáró érzésével telt, kedden már úgy éreztem mozogni kell valamit. Az év első kötéllétrája tisztelte meg e hetet, a habiba Spanyolországból megjelenő Vajóczki Gáborral karöltve. Hogy az edzés vagy Gabika sokkolt-e azt nem tudom, de tény hogy hatalmas betegség lett úrrá rajtam. Nagyon rég nem volt ilyen, ágynak esés, hidegrázás, delírium. 3 nap alatt 3 tekercs telefújt wc-guriga. (Guinness rekord probably?)
 Sapka, mert Előd szerint a maratoni futók mind így nyomják!!!
 Rózsakert+súlyzók= giga megmászások...

Ha Árpi itthon ütjük a szelfi-ebédet
Gabika és a Welcome Körte pálinka!! :)
Csütörtök estére végül úgy döntöttem, akármi lesz is, ha Borbély, Tóth, Zengő, Bán kollégák is mind lent lesznek az ujjerőben, nem beszélve Vajóczki tizedesről, akkor én sem hiányozhatok. A kellemes fáradtság és teljes gyengeség tudatában jöttem ki a teremből... mi lesz ebből? -gondoltam tanácstalanul. Hogyan tovább?

Mostanában ilyesmiket tervezek - (csapágylehúzó)
egy előadás a szabadon választhatott tárgyon
Kijövő diákok arca mint az időjárás...borús. (Megyek vizsgázni ebbe az épületbe...)
Egész hét mélynyomás, depresszivitás, mindenhonnan csak ezt hallom az ismerősi körömben, könnyen megragad a tanácstalanság ebben a borús izében... Egy percre elbizonytalanodok, de aztán fogom a pakk slackline-t és nyomás ki. Go out and change! Péntek Este. Én fél 8-kor, Tamáska 8-kor végez az egyetemen az utolsó zárthelyivel. Mennyire cigány egy időpont ez...? Már rég sötétedik amikor kihúzzuk a line-t 15 méter hosszúságúra.
 Így záródik a szorgalmi időszak utolsó napja, kettesben, az ország legjobb sportmászójával és egy üveg vörös társaságában. Este igazán kiadós rántotta a menü, másnap nem akármik a tervek. Tamáska Öreg-lyuk első 8A boulderét akarja lecsűrni, a kemény plafonrepedéses "Import áru"-t, melyet eddig csak Patkány és Nándi zsebeltek be. Én másra vagyok motivált...
Zengő főhadnagy megszponzorál gépjárművel, mi pedig repülünk Székesfehérvárra. A régi fehérvári csapat, az egyik legjobb krém itthon. Barátság, szeretet, lazaság.
 Remélem egyszer tiszteletbeli Gábor leszek...
"Láb a gázon, műszer százon"
Gecko boulder verseny. Őszinte leszek, ez nem volt túlreklámozva, meglepetten léptem be a kis boulder fészekbe. Nem is értem hogy maradhatott ki eddig, Biztosan a legjobb jelenlegi mászóterem fehérváron, bárhol elférne amúgy az országban! :-)
Fogadott minket a 30 verseny út. Könnyű, közepes, masszív. Balogh Axel építésében. A fehérvári Axel tudományát remélem nem igen kell bemutatni. Már 2012-ben lemászta battán Burucs Bálintot, Nándit, Patkányt, és úgy a komplett magyar mezőnyt, amikor harmadik volt.
Magyar és Spanyol bemelegítési technikák láthatók!
Alkaréknál, edzéséknél, kilences onszájtéknál idén!!
A masszívaknak mentem neki, 3-at tudtam abszolválni, két boulder topjáról is estem le, nagyon pörgetni kellett a 2 órás időlimit miatt. Amit megmásztam azt is minimum 7-8próbából, az egyiket többől. A pontozás a Spider verseny pontrendszere alapján történt, tehát számított, hogyha az ember egy nehéz utat mászik meg amit más nem tudott, több pontot ért, mint a könnyebb boulderek amiket sokan másztak. Sikerült az első helyet megszereznem a versenyen a veszprémi Kovács Balázs előtt, illetve a Spanyol -világsztár önjelölt- Gabika üti a dobogót?!!! Senki se hiszi el, hazajön az éremért? Pedig igen :)

Gecko Boulder Jam 2014 Helyezések, ismerőseimet kiemelve :
Fiúk:
1. Izer Bálint 5233
2. Kovács Balázs 4042
3. Vajóczki Gábor 3416
4. Molnár Gergely 3388
6. Abonyi "Rotpunkt" Gábor 2833
7. Varga Tibor 2549
8. Torma Árpád 2299
9. Romhányi Ádám 1948

Lányok:
1. Soukup Ágnes 19000
2. Magyar Zsuzsanna 10000

Legutóbb amikor Előd megnyerte e Szekszárdi Borvidék félmaratont, egyből jött az sms  :) most én írtam hasonlóakat. Iden ha felépülök számos versenyen kívánok részt venni, ha kell háttérbe szorítva a sziklamászsát. (ezt először tenném meg életem során)
my old friend
 Nem eszek már kenyeret. Nincs több pékáru. Egyik szemem sír, a másik nevet... imádtam a diós tekercseket, de tökéletesíteni kellett az étkezést, a kenyérnek pedig semmit sem köszönhetek. Semmi olyat amitől jobb lenne az eredmény. (Kitölti a hasad, hát gratulálok...)
helyi verseny Veszprémben

Nincsenek megjegyzések: