2014. június 29., vasárnap

Zsombói Macskajaj, avagy "Ég a napmelegtől a kopár szík sarja" Kettő!


7th ZSOMBO ABC
(AMBROSIA BOULDER CONTEST)

INTERNATIONAL BOULDER COMPETITION

20/22 – JUNE - 2014
„Free Oasis in the Sand”

Amikor elolvastam hogy: Modus: boulder marathon with about 100 problems...én valóban azt hittem lefordulok a székről, de ha jól emlékszem le is feküdtem aludni. Sokkolt. Kurvára örültem :-)
 Megmásztam a szivecskéset! - ezt halottam párszor a lányoktól...
"Vágjunk bele fényes nappal az éjszakába!" 
 Fotó: Martin
 Fotó: Martin
 three finger pocket
 
Patkány egy héttel korábban lemokkolt Szeged mellé hogy felfirkantsa ezt a boulderrengeteget, a már sok Zsombói döntőt megtapasztalt Balázs Peti társaságában. Őt ritkán látni itthon, de aki járt már versenyeken és vágja hogy a fogkefe az nem csak fogmosásra való, az elkerülhetetlenül találkozott Petivel, a mindig pár napos borostával, a kabala mackóalsóval és trikóval. Ő egy elég jó mászó azt mondhatom. 
Tabi van, BarkóCsabi nincs, van viszont a két ikerhasonlósággal bíró rántotta és palacsinta gyáros testvárpár/családivállalkozás-kombó ahol "Tallér"-okért vehetünk bármit, ami szem szájnak ingere. 
Ez a Tallér system volt a másik székről lefordítós dolog. Amikor Zsombón kiszálltunk a Wartburgból nem hittem a szememnek mennyi itt a homok. Barackfa ültetvény homokban, poénul néz ki nagyon. Rálépsz a homokra és átvarázsolódsz az időben, valami egészen furcsa versenyre, ahol éjszaka is mászhatsz, a veszprémiek egész nap bírnak inni, és a fogások óránként 100 mikrométer vastagságot óhajtanak megtartani az ujjbegyeidtől -a megmászásért-, melytől bár nem szívesen válsz meg, belemész a cserébe. 
Mivel én elkúrtam az éjszakát, fáradtan szálltam ki nagyon a kocsiból, Zoli fején is csak huncut mosolyt láttam, és bárkit is kérdeztem meg, senki sem emlékezett mi történt a Batyus Bálon hajnali 3 után. De itt voltunk Zsombón, versenyezni akartunk és csak ez számít. 
Tomikát is faggattam milyen stratégiával lenne érdemes edzeni erre a versenyre, bár semmit sem tudtam csinálni az eltervezettekből. Sajnos a vizsgaidőszak utolsó napjáig kitolódtak a vizsgák, péntekig fojtogatott a póráz, úgyhogy az elmúlt egy hónap maximum heti egy mászást és egy fingerboardozást tartogatott, ezt azért ne nevezzük felkészülésnek. Ezekkel tisztában 100 boulderből 70-75 -öt tartottam reálisnak, ennyit szerettem volna a két nap alatt megmászni. 
 Lénárt Ferenc fényképei láthatók
 Vincze Marci művész
 Pistike és Gábor
 Fogásos, lépések jelölve - nemzetközi szintű verseny.
 Bajusz Úr bicepsze leszikkasztva!
 Nagyon szálkás Ági és nagyon erős Norci.
 Betti, Manó, Nándi, Moroni
Mindenki bőr fájdalmakra panaszkodott, ezt úgy egy óra mászás után már értettem. Nehézségeket 1-5-ig sorolták, az ötösök már ránézetre is elég keménynek tűntek, volt is jópár amit a versenyen senki se tudott megmászni. Az égiek a kegyeikbe fogadtak minket, bár nagyon mondták az esőt, szombaton elkerült minket, és viszonylag tartottak a fogások, -vasárnap megjött a kánikula- sajna akkor csoffadt kézzel kevésbé. Éjfél után is tartott még a csapatás, ki így ki úgy beosztva az erőt... 
 Chillnek tűnik, de ez egy elég kemény boulder, elég kemény mozdulata.
 Kucsera Bálint
 Zotyó nem eszik :-) (irigykedünk)
 Az Eigert szolózott Salamon Márk gondolta szkanderozik kicsit.
 
 színek
Ági fókuszál, Zoli a mokkó áthajlásban
"Birkózás a Gömbbel"
 Nade Mariann!!! Miért nincs lent az a sarok? ;-)
 
 Viktória féle éjszakai csapatás
Vasadi Szabi szálkássági ráta
Nem szaporítom a szót. Eléggé puding voltam, nem tudtam izomlázasra mászni magam, a bőröm 64 boulderre szabályozott le, mely most a 17. (uhh leírni is fáj) helyre volt elég. A legutóbb a margitszigeti 14. hely után fogadtam meg idén nem akarok ennél rosszabb helyezést. Leszűrtem sok mindent a saját fejlődésemet és technikai hiányosságokat illetően, csak késő ősszel indulok legközelebb versenyen, most "kezdődhet" a sziklás szezon. Észre kell vennem hogy igen komoly és erőteljes fejlődés indult be a magyar versenyboulderezésben. Itt vannak pl ezek az elképesztően fiatal és kemény srácok ('98-'99 születési év!) Riesing Joci és Strommer Soma képében, de bárhogyis nézem a legjobb 6-8 versenyző közé igazán keménynek kell lenni hogy bejusson az ember. A dobogó környékén pedig nincs bérelt hely, iszonyatos teljesítmény kellhet felállni bármelyik fokára. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy előbb utóbb ott lehessek. A 75 férfi indulóból a csapat első felének eredménye: 

 Tamáska, Papír, Zsoltika
"Nem szép dolog amikor átírják az emberek a történelmet." De! Mivel ez a blog nem egy kőbe vésés pusztán véleménye Egy embernek, ezért én most megteszem azt amit egy Ujjerős edzőnek is illene, már ha edzi valaki Farkas Pankát - bár a teljesítményei alapján biztosan, hiszen 14 évesen megnyerte a Zsombói verseny női nyílt kategóriáját, illetve fiúknál is a 9. lenne. Nem jó dolog fricskával kezdeni, én már csak tudom, párszor szembesülhettem vele hogyan ad pofont a saját írásom. Nem fényesebb az érem annyira, hogy az ember megutáltassa magát fiatalon ezen kis versenyző mászótársadalom tagjaival. De szépíteni mindig lehet!
Nem akarom felhőbe burkolni a sztorit, a lényeg hogy a 14 éves Panka, aki eddig nem rendelkezik komolyabb versenyeredménnyel most 79 boulderrel adta le a papírját. Először nem akartam ezzel foglalkozni, de a Norcival való levelezésem kapcsán úgy döntöttem, érdemes felhívni az emberek figyelmét arra: nem jó dolog a csalás, mint ez a Spider kupákon is sokszor megtörténik! Ez egy Magyar Kupa forduló, amiért pontot kap az ember! Én megértem a Tabi-t is, hisz valószínűleg Te is furcsáltad, de nyílván kinek van joga megvétózni egy teljesítményt? -Senkinek!
Egyszerűen ilyennek nem szabad megtörténnie. Szóval az általam (egyébként etikátlanul) kreált és az elmémben élő Női eredménylista az alábbi, szívből gratulálok a dobogósoknak!
Peace

2014. június 24., kedd

Tavaszi portyák Geriben

Még tavaly egy perzselő meleg nyári napon próbáltam először. Höllentalba indultunk, de esőt mondtak délutánra, így rávettem Petit, hogy ugorjunk ki Geribe, majd utána megyünk tovább a völgybe. A levegő nem mozdult, volt vagy 35 fok a bányában, folytunk le a peremekről. Tudtam, hogy semmi értelem nincs kimenni, de a motivációval nem lehet mit kezdeni, hajt előre. A kinézett projektben a második akasztásig jutottam, nem volt ötletem. Peti javasolta, hogy szerinte próbáljak a kezem alá 20 centivel sarkazni, de én nem hittem, hogy lehetséges. Szeptemberben visszatértem, és kiderült, hogy valóban sarkazni kell. Próbálgattam és beadta magát. Sokat segítettek a helyi expertek(Bence, Balázs), adták a bétát, én pedig nyomtam, ami a csövön kifér. De mindig elfogyott valahol a lendület. A pihenő fogások nem pihentettek, pedig vártam, hogy megtaláljam a légzést, lemenjen a pulzus és bőszen ráztam a karom. De amint tovább indultam, egy csomóba rándult össze az alkaromban az izom és lehullottam a kunsztból az őszi falevelekkel együtt. Nem ment rosszul, volt hogy sikerült egy eséssel megmászni, de ennél közelebb nem jutottam. Többször mentem ki meló után, melegítés után mindig csak ezt az egy utat próbáltam, ráfeszültem már a végén. Valahol a sokadik majdnem sikeres próba után éreztem, hogy jó lenne elengedi nem erőltetni. Nem vagyok nagy projektelő, nekem kb. kilenc próba is elég volt ahhoz, hogy beleunjak az útba, pedig nagyon akartam. Visszatértem a már bevált recepthez, mászni az élvezetért, majd keményen megnyomni a téli edzést és majd következő tavasszal visszatérni.
Tomi tavalyi elkeseredett próbálkozása a Lélekharangon from Izer Bálint on Vimeo.
Átgondoltam miben kéne fejlődni: maxerő, peremerő. Szóval elhatároztam, hogy kemény boulderezés következik. Befizettem a VPK-ba-(Vásárhelyi koli aljában lévő dohos kis pince boulder). Amilyen kevés potenciál van a helyben első ránézésre, annyival több kemény arcot (Zengő, Dede) termelt ki a hely az évek során. Árpival, Bálinttal toltuk a max 4-5 mozdulatos kegyetlen kunsztokat. Otthon is fejlesztettem a házi "beastmaker-t". Új, kisebb peremek kerültek fel, extra súlyokat vásároltam. Toltam rendszeresen a húzódzkodás-t, kisebb-nagyobb peremen, progresszíven emelve az extra súlyokat. Néha már-már fanatikusba mentem át, csináltam este, néha munka előtt, aztán meg le dohos pincébe egyedül. Tavaszra eljutottam a +10kg-ig. Majd ráadásként Bálint csinált nekem egy 10mm-es peremet, amit nálam a szabadon függő boardon elég hard betartani, de gondoltam ettől leszek Jan Hojer-be. Tavasszal az Ujjerőben a  campus - system board sarokból nem sokat mozdultam ki, max. az áthajlásba mentem fel néha. De érdekes módon élveztem, pedig korábbi években nem is gondoltam rá. Ha haza mentünk feleségem szüleihez, akkor a régi hinta állványon küldtem a húzódzkodást, extra súlyként pedig a hátizsákba rakott viakolor kő szolgált. Ha szüleimnél voltunk, akkor a Bachar létrát raktam fel és toltam 20-30 köröket. A jó idő beköszöntével beindulta a futás is. Először csak kényelmesen esténként, majd már mentem reggel munka előtt is pedig egyetlen porcikám se kívánta. Éreztem a fokozatos fejlődést, és ez mindig új erőt, motivációt adott. Közben a testsúly is szépen alakult, sikerült lemenni 64kg-ra, pedig nem figyelek teljesen tudatosan a táplálkozásra. Összehasonlításképpen, mikor mászni kezdtem 73kg körül mozogtam.

Egyik kedvenc edzési fajtám: Bachar létra

Egyszerű, mint a fakocka, de a drágább se jobb. A titka, hogy használni kell!

Ezzel kezdtem(költséghatékony): bokasúly


Ha már nem elég a bokasúly, mehetnek hátizsákba a vizes palackok

A 2x3 ujjas húzódzkodásoktól várom a next level-t

A betartások a mozgó 10mm-es peremen igen kemények

Testerőre nincs ennél jobb: front lever
Közben volt néha egy-egy trip. Mikor Misján beakadt a Samsara tudtam, hogy jó úton járok, komoly mérföldkő volt ez nekem.
Végül áprilisban visszatértem Geribe. De nem akartam egyből belevágni a projektbe, tartottam a kudarctól. Inkább pár klasszikussal kezdtem az évet. Ekekeél, Fekete Péter, Metamorfózis. Szépen egyesével másztam meg őket, max 4-5 próbából mindegyiket. A megmászáskor minden esetben atom stabilan másztam, nem lehetett volna letépni a peremekről. Ez jó adag önbizalmat adott, már vártam a napot, mikor mehetek ki újra próbálni a projektet. A hetek jöttek, majd mentek is, de én csak nem voltam kint Geriben. Volt, hogy nagyfalazni mentünk, volt, hogy nem találtam partnert, vagy az eső szólt közbe. Végül június közepén biztatónak tűnt a csillagok állása. Volt partner(Miskó Robi), a pünkösdi hőség után jött egy csapadékmentes hidegfront és két nap szabadidő is összejött. Tudtam, hogy itt már csak rajtam múlik minden. Gondolkoztam, milyen taktikát kéne választani. Terv szerint első napon fel akartam eleveníteni a megkopott emlékeket és második napra szántam a komolyabb próbálkozást. Általában második nap mindig ügyesebben mászok, feltéve persze, ha előtte nap nem küldöm szét magam. Pénteken délután mentünk ki, melegítettünk, majd beszereltem az útba. Nem ment rosszul, de voltak bizonytalan részek. Nagy dilemma volt, hogy melyik permre nyúljak a kunsztban. A közelebbire, ami kisebb ezért nehezebb jól megfogni, vagy nyúljak egy nagyot, egy leheletnyivel jobb peremre? Dede Laci pont kint volt, a beszerelés után megmászta az utat. Persze teljesen stabilan. Sikerült pár trükköt ellesni tőle, illetve átbeszéltünk néhány részletet, mit milyen sorrendben fog, lép. Sok helyen máshogy gondoltuk az ideális megoldást, de volt ahol neki köszönhetően tudtam egyszerűsíteni.
Vizsgák előtt sose tudtam várni a soromra, mindig az elsők között be akartam menni, hogy túl legyek rajta. Tudtam, hogy felkészültem, gyűlöltem a feszült várakozást, a pánikoló, még mindig jegyzettel körülöttem rohangáló  arcokat. A frászt hozták rám, meg magukra is. Az utakkal is így vagyok. Nem tudok a fal alatt ülni és dumálgatni, hesszelni, várni a teljes lepihenésre, vagy a jobb időre. Ha kint vagyok másznom kell, hiszen ezért mentem. Nekem ez így egyszerű. Rájöttem, hogy segít ha felpörgetem magam, mint a boxolók a ring előtt. Ugrálás, guggolások, rövid sprintek, majd még pár perc, gyorsan végigzongorázom a fejemben a kottát és gyerünk. A peremek jól tartanak, simán felnyúlok a nagy fogásra, sarkamat kidobom jobbra, lengedezést próbálom testből megtartani, gyors akasztás, sarok fel a kéz alá, permre rázár lehúz, akaszt, rövid pihenő, érzem nincs szükségem többre, már a kunsztban vagyok, tart a balos nyitott, simán megvan a távoli perem, átbillenek a következő pihenőre, nagy terpeszben rázogat, akaszt, de fél perc után tovább, keresztbe nyúlok, óvatos lépegetés, távoli jobbost megszorít, repedésben ujj kulcs, magasra fellép, még pár könnyebb mozdult és akasztom a standot. Az egész csak pár perc műve volt, szinte meglepődtem, hogy felértem, a csodálkozásból csak pár másodperc múlva ocsúdtam fel és kezdtem kiabálni, örömködni. Nem erre számítottam, pozitívan leptem meg magam. Boldogan lengedeztem a kötélben belül ünnepeltem magam, mert az elért eredményeknek bizony örülni kell, ki kell élvezni az ízüket. Tudom, hogy honnan indultam, mennyi munkát fektettem bele, és  végül kifizetődött, kamatostul megtérült, elértem a kitűzött célt, megmásztam a Lélekharangot(8a+).
A földön a gratuláció jól esett mindenkitől, hát még a sör és a tábor tűznél sütött szalonna. Dumálgatás éjjelig, sörözés feldobott hangulatban, alvás a csillagok alatt, nincs is ennél jobb.

2014. június 12., csütörtök

"A terhelés iránya"



Születésnap

Merengek ahogy nézem az esőt szobám ablakából a Gabona utcából. Tökéletes pontossággal emlékszem vissza a 18. születésnapomra, Veszprémben. Bal oldalamon a Répa ült, - akkori jó barátom, jobb oldalamon pedig Krystynka, vagy Agneska – uhh hát már nem is emlékszem. Na de ezen kívül tényleg mindenre világosan emlékszem. Azon a héten – még tizenhét évesen- néztük meg a 17 again-t, s ennek a minősíthetetlen vígjátéknak akkoriban több oldalát átérezhettem és tetszett. Ha más nem a korom miatt.
Tökéletes egy hét volt. Lógtunk a suliból, s mintha csak az életünk múlott volna rajta hajnalig csókoltuk ezeknek a lengyel lányoknak az ajkait, melyekből enyhén raccsolva mindenféle számunka kimondhatatlan és érthetetlen szavak jöttek kifelé. Akár-e allűr közepette is. Másnap Budapestre buszoztam Gáborhoz, majd együtt vonatoztunk ki Bécsbe a Boulder világkupára, ahol először láthattam élőben Adam Ondra-t, Rustam Gelmanov-ot, Cody Roth-ot, vagy Gigi-t. Micsoda hét volt…
És most újra visszarepítem magam a jelenbe. 5 év telt el. Születésnapom napja van, 10 napja mintha valami kétkomponensűvel ragasztották volna a seggemet a székhez, nem tudok felállni. Fel tudnék, de nem tehetem. Nincs sziklázás, nincs buli, csak egy minimál koccintás Csókakőn, ahol az első VII- másztam 2006 tavaszán. Schwarz bácsi – az idősebb hegymászó generációnak ismerős lehet- mindig szívesen látja vendégül a bandát.
Gabo, Tőke Gyuszi, Schwarz bácsi, Gabika (csókakő)
Csanádi Bence, Cody Roth, én - 2009
3 vizsga egy hét alatt, jobbra-balra tankönyvek jegyzetek, a legjobb barátaim. Tanulósnak számít egy vizsgaidőszak ha ki tudom fogyasztani a Müller-ben kapható újrahasznosított anyagokból készült tollat. Ezzel kb. 3000m lehet írni, 200db A4-es oldal terjedelemben. A legolcsóbb tollak egyik a boltban, teljesen véletlen találtam, és őrületesen jól fog. Sajnos korántsem tűnik úgy mint ami lassan kifogy. Ereszti még a tintáját a kanyarokban, amúgy is hátravan még a java.
Bánatos voltam hogy az edzéseket megint visszafogja valami, csak az esti húzódzkodások maradtak, illetve Márknál gyűlik össze néha a csűrhe éjszakába nyúlóan.
KoviTomi, Manó, Medvekutya és az egykezes fekvők
Robi a Galeottiline-on sétálgat

Már megint dühbe jövünk


Őrületes meleget mondott az előrejelzés, de én nem akartam a városban maradni. Délelőtt kész őrültként jöttem ki az egyetemről, a villamoson majdnem verekedtem, hazafelé ha csak egy falevél az utamba került volna, őrületes kínzások közepette égettem volna miszlingekre. Egyszerűen teljesen kikeltem magamból - ilyen nem szokott lenni. Ez egyáltalán nem jellemző rám, sőt… szégyenletes dolog. De van hogy az embernek át kell adnia magát az érzéseinek, elfojtani semmiképp sem szabad. Lenyugodtam.
4-re volt megbeszélve a kövi boulderezésünk, ahol ezúttal egy nem várt vendég -Bán Tamás- is megtisztel. Tomcsi sosem boulderezett sziklán itthon korábban, igazán kíváncsi voltam hogy viseli majd a számára szűzi terepet, mely kiugróan különbözik attól amit ő eddig megszokott. 200méter magasan valahol repedéses pozíciókban, méterekkel a lábad alatt fityegő utolsó sling, vagy faék. Tomcsiról nekem mindig ilyesmik jutnak eszembe.
Holott egy igazán vidám srác, aki "bármikor" képes egy kávé mellett beszélgetni az edzésről, technikákról, étkezésről és minden témáról amit a mászás érint. :-)

39 fokot mutat az autóút melletti hőmérő, bár ezek csalnak mindig, azért megfordult a fejünkben miért nem megyünk mi is fürdeni valahová. A kocsiban kiderült mindenkit fűt a motiváció, s a barlangban sem volt ez másképp. "Már korábban elkezdtem szemezgetni azzal milyen frankó lenne még vagy 15 métert hozzámászni a Hook elejéhez." Ez a barlang valami csodálatos.
 Wartburg és a motivált team
 Tomcsi első pillantása
 egy belső üreg - úgy 40 méterre a bejárattól
 
 

Hook kapitány 7C


A HD-t próbálgattuk melegítésnek (hookdirekt), de túl meleg volt tartani a reibungokat és megcsinálni a kisarkazást – mint este később kiderült Tamáskától, valóban ez a jó koncepció.
Hamarosan beljebb kerültek a szivacsok és ismét elkezdődött a roham az első mozdulatok ellen.
 Ádám már csak úgy suhan az első mozdulatokban, mint kiderült ez Tominak sem megy másképp. Nekem a harmadik mozdulat tűnt valóban az egész útban a legnehezebbnek. Túl magas vagyok a dinamikus mozdulatot elindító lépéshez, és egy nagyon rossz reibungot rúgok meg a plafonban, persze ez el is jön egyből és a következő mozdulatot csak karból kell betartani. Nem a legszerencsésebb, - "no de hát nem véletlen pakoltam magamra a tél folyamán azt a több kg izmot." A próbák egyre motiváltabbak, talán a negyedik éles kísérletre sikerül megtartani a peremet és azonnal megy ki a lábfej. Itt támadtak kételyeim.
Elgondolkodtam azon, hogy semmiképp nem akarok magamra ragasztani ilyen itthoni Dai Koyamada becenevet – csak mert egy utat sem tudok mondjuk úgy megmászni mint az első megmászó. Most arról a térdékes pihenő pozícióról van szó.
 a kimászós kunszt
 
 fókusz
 meg a pár ezer pull up :)
 "Jajj már megint"
 hmm nagyon érdekes
 
 Tomi a kunsztban
 
 Tomi és a "ráérzés" pillanata
 A "gyufásdoboz csipi"
 használatban
8a.nu profilkép!!!
Én mindig úgy próbálok utakat megmászni, hogy elképzelem ha erről "lenne" kaller és 15 év múlva pár ausztrál srác eljönne Erasmussal Budapestre, akik mondjuk meg akarnák mászni a Hook-ot, vajon számukra is teljesen világos lenne mit hogy csináltak anno az "elsők". Szóval én mindig úgy fogom fel, Ott a beszálló fogás, meg ott a kimászás, közte pedig egy vonal. Zoli videóján láttam hogy mit lép, én ugyanazt a lépést használom plusz berakom a térdem. Már legutóbb gondolkodtam azon igazából nem érdemes megállnom pihenni mert egy nagy fogáson is fáradok, inkább ziázok egyet és megyek is tovább, majd a vége előtt még egy ziázás. Nagyon sokat kell ziázni és tisztítani a fogásokat, mint Remete, sajnos ez is hajlamos a zsírosodásra.

A terhelés iránya


Rátettem még a melegítéskor a kezem a felső peremre és oda se nézve hagytam hogy helyezkedjenek az ujjak, próbáltam a legopcionálisabb pozíciót megtalálni, s rájöttem legutóbb a 45 fokos peremet valamiért nagyon lefelé terhelve akartam uralni. A kisujjat is kihagyva éreztem rá, hogy hogy kell pontosan megszorítani. 
A harmadik mozdulat kétszer akadt be, az elsőnél a végéből estem, a második pedig megmásztam a bouldert. Köszi az utat Schmidt Tamás!!!
Nagyon örültem, hogy Ádám is közelebb jutott (mindig finomodik fater - és zsír lenne első 7C-dnek ;-) ), az pedig hogy Tomcsi is milyen motiváltan küldte..., egészen elképesztő - nem is értem miért nem boulderezik velünk többet ez a fiú! Ez egy tökéletes nap volt! S bizton lesz folytatás is...
hátból leadtam két centit :(