2014. június 12., csütörtök

"A terhelés iránya"



Születésnap

Merengek ahogy nézem az esőt szobám ablakából a Gabona utcából. Tökéletes pontossággal emlékszem vissza a 18. születésnapomra, Veszprémben. Bal oldalamon a Répa ült, - akkori jó barátom, jobb oldalamon pedig Krystynka, vagy Agneska – uhh hát már nem is emlékszem. Na de ezen kívül tényleg mindenre világosan emlékszem. Azon a héten – még tizenhét évesen- néztük meg a 17 again-t, s ennek a minősíthetetlen vígjátéknak akkoriban több oldalát átérezhettem és tetszett. Ha más nem a korom miatt.
Tökéletes egy hét volt. Lógtunk a suliból, s mintha csak az életünk múlott volna rajta hajnalig csókoltuk ezeknek a lengyel lányoknak az ajkait, melyekből enyhén raccsolva mindenféle számunka kimondhatatlan és érthetetlen szavak jöttek kifelé. Akár-e allűr közepette is. Másnap Budapestre buszoztam Gáborhoz, majd együtt vonatoztunk ki Bécsbe a Boulder világkupára, ahol először láthattam élőben Adam Ondra-t, Rustam Gelmanov-ot, Cody Roth-ot, vagy Gigi-t. Micsoda hét volt…
És most újra visszarepítem magam a jelenbe. 5 év telt el. Születésnapom napja van, 10 napja mintha valami kétkomponensűvel ragasztották volna a seggemet a székhez, nem tudok felállni. Fel tudnék, de nem tehetem. Nincs sziklázás, nincs buli, csak egy minimál koccintás Csókakőn, ahol az első VII- másztam 2006 tavaszán. Schwarz bácsi – az idősebb hegymászó generációnak ismerős lehet- mindig szívesen látja vendégül a bandát.
Gabo, Tőke Gyuszi, Schwarz bácsi, Gabika (csókakő)
Csanádi Bence, Cody Roth, én - 2009
3 vizsga egy hét alatt, jobbra-balra tankönyvek jegyzetek, a legjobb barátaim. Tanulósnak számít egy vizsgaidőszak ha ki tudom fogyasztani a Müller-ben kapható újrahasznosított anyagokból készült tollat. Ezzel kb. 3000m lehet írni, 200db A4-es oldal terjedelemben. A legolcsóbb tollak egyik a boltban, teljesen véletlen találtam, és őrületesen jól fog. Sajnos korántsem tűnik úgy mint ami lassan kifogy. Ereszti még a tintáját a kanyarokban, amúgy is hátravan még a java.
Bánatos voltam hogy az edzéseket megint visszafogja valami, csak az esti húzódzkodások maradtak, illetve Márknál gyűlik össze néha a csűrhe éjszakába nyúlóan.
KoviTomi, Manó, Medvekutya és az egykezes fekvők
Robi a Galeottiline-on sétálgat

Már megint dühbe jövünk


Őrületes meleget mondott az előrejelzés, de én nem akartam a városban maradni. Délelőtt kész őrültként jöttem ki az egyetemről, a villamoson majdnem verekedtem, hazafelé ha csak egy falevél az utamba került volna, őrületes kínzások közepette égettem volna miszlingekre. Egyszerűen teljesen kikeltem magamból - ilyen nem szokott lenni. Ez egyáltalán nem jellemző rám, sőt… szégyenletes dolog. De van hogy az embernek át kell adnia magát az érzéseinek, elfojtani semmiképp sem szabad. Lenyugodtam.
4-re volt megbeszélve a kövi boulderezésünk, ahol ezúttal egy nem várt vendég -Bán Tamás- is megtisztel. Tomcsi sosem boulderezett sziklán itthon korábban, igazán kíváncsi voltam hogy viseli majd a számára szűzi terepet, mely kiugróan különbözik attól amit ő eddig megszokott. 200méter magasan valahol repedéses pozíciókban, méterekkel a lábad alatt fityegő utolsó sling, vagy faék. Tomcsiról nekem mindig ilyesmik jutnak eszembe.
Holott egy igazán vidám srác, aki "bármikor" képes egy kávé mellett beszélgetni az edzésről, technikákról, étkezésről és minden témáról amit a mászás érint. :-)

39 fokot mutat az autóút melletti hőmérő, bár ezek csalnak mindig, azért megfordult a fejünkben miért nem megyünk mi is fürdeni valahová. A kocsiban kiderült mindenkit fűt a motiváció, s a barlangban sem volt ez másképp. "Már korábban elkezdtem szemezgetni azzal milyen frankó lenne még vagy 15 métert hozzámászni a Hook elejéhez." Ez a barlang valami csodálatos.
 Wartburg és a motivált team
 Tomcsi első pillantása
 egy belső üreg - úgy 40 méterre a bejárattól
 
 

Hook kapitány 7C


A HD-t próbálgattuk melegítésnek (hookdirekt), de túl meleg volt tartani a reibungokat és megcsinálni a kisarkazást – mint este később kiderült Tamáskától, valóban ez a jó koncepció.
Hamarosan beljebb kerültek a szivacsok és ismét elkezdődött a roham az első mozdulatok ellen.
 Ádám már csak úgy suhan az első mozdulatokban, mint kiderült ez Tominak sem megy másképp. Nekem a harmadik mozdulat tűnt valóban az egész útban a legnehezebbnek. Túl magas vagyok a dinamikus mozdulatot elindító lépéshez, és egy nagyon rossz reibungot rúgok meg a plafonban, persze ez el is jön egyből és a következő mozdulatot csak karból kell betartani. Nem a legszerencsésebb, - "no de hát nem véletlen pakoltam magamra a tél folyamán azt a több kg izmot." A próbák egyre motiváltabbak, talán a negyedik éles kísérletre sikerül megtartani a peremet és azonnal megy ki a lábfej. Itt támadtak kételyeim.
Elgondolkodtam azon, hogy semmiképp nem akarok magamra ragasztani ilyen itthoni Dai Koyamada becenevet – csak mert egy utat sem tudok mondjuk úgy megmászni mint az első megmászó. Most arról a térdékes pihenő pozícióról van szó.
 a kimászós kunszt
 
 fókusz
 meg a pár ezer pull up :)
 "Jajj már megint"
 hmm nagyon érdekes
 
 Tomi a kunsztban
 
 Tomi és a "ráérzés" pillanata
 A "gyufásdoboz csipi"
 használatban
8a.nu profilkép!!!
Én mindig úgy próbálok utakat megmászni, hogy elképzelem ha erről "lenne" kaller és 15 év múlva pár ausztrál srác eljönne Erasmussal Budapestre, akik mondjuk meg akarnák mászni a Hook-ot, vajon számukra is teljesen világos lenne mit hogy csináltak anno az "elsők". Szóval én mindig úgy fogom fel, Ott a beszálló fogás, meg ott a kimászás, közte pedig egy vonal. Zoli videóján láttam hogy mit lép, én ugyanazt a lépést használom plusz berakom a térdem. Már legutóbb gondolkodtam azon igazából nem érdemes megállnom pihenni mert egy nagy fogáson is fáradok, inkább ziázok egyet és megyek is tovább, majd a vége előtt még egy ziázás. Nagyon sokat kell ziázni és tisztítani a fogásokat, mint Remete, sajnos ez is hajlamos a zsírosodásra.

A terhelés iránya


Rátettem még a melegítéskor a kezem a felső peremre és oda se nézve hagytam hogy helyezkedjenek az ujjak, próbáltam a legopcionálisabb pozíciót megtalálni, s rájöttem legutóbb a 45 fokos peremet valamiért nagyon lefelé terhelve akartam uralni. A kisujjat is kihagyva éreztem rá, hogy hogy kell pontosan megszorítani. 
A harmadik mozdulat kétszer akadt be, az elsőnél a végéből estem, a második pedig megmásztam a bouldert. Köszi az utat Schmidt Tamás!!!
Nagyon örültem, hogy Ádám is közelebb jutott (mindig finomodik fater - és zsír lenne első 7C-dnek ;-) ), az pedig hogy Tomcsi is milyen motiváltan küldte..., egészen elképesztő - nem is értem miért nem boulderezik velünk többet ez a fiú! Ez egy tökéletes nap volt! S bizton lesz folytatás is...
hátból leadtam két centit :(

1 megjegyzés:

Árpád Zsigmond írta...

Köszi, jól esik!!

Páti ez nagyon adná...kb csak ilyeneket mászok terembe..:)