2014. július 25., péntek

Kis-Sváb hegyi mizéria

 VB láz és kielégületlen asszonyok
Még javában mentek a vizsgák, amikor kijöttünk Robival egy júniusi délután és elmosott minket és motivációnkat az eső. A tavaszi nagy slágerhullám után, most végre én is megnézhettem magamnak a helyet. 3 hónap után veszem fel újra a beülőmet, április elsejei ujj sérülésem óta nem másztam kötelest. Munka után indulunk el, 212-es BKV buszunk kb. fél 6 körül indul a Boráros-térről.
Balról jobbra másszuk a bemelegítőket, Fakír és Barátok útja kb. 6a-kat, aztán E. Zs. direkt 6a+. Mindenki a Krétakör nevű utat ajánlotta, sokaktól hallottam hogy mennyire szép, Robi is odáig volt tőle, muszáj volt hát belemenni. Az On-sight próba igen gyatrára sikerült, sokat is időztem a falban, nem mindig jöttem rá a jó megoldásra (talán sehol sem jöttem rá) és nyögve nyelős volt nekem ez a "piliszkálós", falhoz simulós mászás. Volt hogy küzdöttem is benne a közepe tájt és azért halkan megjegyezném egy 6c-ről beszélünk. :-) Bár a standlánc beakadt, ez kicsit demotivált, igaz valóban rég másztam kötéllel mindenféle flow élménytől a lehető legmesszebbinek éreztem a mászást. Ezután nagy kérdés volt hogy mi jöjjön, de végül Robi rávett a Csupasz szingularitás-ra, mely 7a fokozatával a hely legnehezebbjei közt van számon tartva. Pár perc földről való ötletelgetés után, úgy éreztem van sansz OS próbálni, ami sikerült is és a nap legélvezetesebb mászását tartogatva nekem. Maxerős kis betét rész adja meg az erre adott nehézséget, talán alulról karcolva a fokozatot. Fél 9-kor hagyjuk magára a sziklákat, a buszon hazafelé zötykölődve zsibbadó ujjakkal átértékelem mennyire jó is volt kint lenni, végre sziklán, végre a természetben.
Képek híján egy 8B+ boulderes hölgy Shauna Coxsey :-)

2014. július 22., kedd

Parádfürdő-Kékestető Hegyifutó Országos Bajnokság, avagy

A láb eteti a farkast, de a tüdő az Úr!


Ez a bejegyzés a VI. Hegyifutó OB.-ről fog szólni, ahogy én láttam, a felkészülésemről, a versenyről, a tapasztalatokról.
Zsigmond trikó
 
 divatbajöttek ezek a GIF-ek :)
Rajt
mellettem egy matuzsálem...nek a respekt
 Talán ott kezdődött az egész, hogy a Fecóval februárban futott terepfélmaraton rám nyomta a bélyegét, igaz a kondíciók nem voltak a legmegfelelőbbek (latyakos sáros talaj kontra sima talpú aszfaltfutó cipőm), mégis valahol mélyen sajnáltam hogy nem tudtam magamnak bizonyítani, messze nem tudtam az általam elvárt időt teljesíteni. Az edzések persze nem maradtak abba és idővel egyre több kedvet láttam minden féle dombra felfutni. Érdekes volt számomra, míg egy sík terepes futásnál ha az ember rááll egy tempóra szinte csak a fáradtságtól csökkenhet a sebessége, addig ez egy egészen más kenyér. A domb messze más sebességet diktál mint a sík, más pulzus számot, más levegővételt és sokszor a legkeményebb, hogy miután az ember a csúcsra felért, ne essen össze a légszomjtól, hanem tegye magát vegetáló üzemmódba míg fel nem éled és nincs megállás tovább kell futni. Nagyon tetszett a kihívás, így amikor Előd rám írt facebookon július elején, hogy van ez a verseny, egy percig sem haboztam, itt a revans ideje Bálint!
kék vonal jelzi a 10km távot, V betű a frissíőket
A 6-7km heti futó edzéseimet, mely a mászásra optimális át kellett alakítani kissé, mert ez a táv nem jó felkészítő a hegyi szakaszra pláne 10km hosszon. Úgy döntöttem nem is a kilométereket fogom lesni, a lényeg hogy minimum egy órát fussak, tereppel, a síkon sprintekkel - meg kell lepjem magam! Sokszor esőben vagy hőségben indultam neki a futásnak, hisz a versenyen sincs válogatás. Nagyon jó edzés volt Pistikével a Felbertali futásunk, valami hasonlóra számítottam. Budapesten minden futásomba belekombináltam egy Gellért-hegyet és Nap-hegyet, otthon Veszprémben pedig a Séd völgyébe futottam le és fel. Előddel folyamatosan megbeszéltük az edzéseket, nézegettem az edzéstervét, a "nehezebb" napokon pedig Kilian Journet videókkal inspiráltam magam - míg végül eljött a verseny hétvégéje.
A megmérettetés előtti este volt az utolsó izomlazító kocogás, kereken fél óra Egerszalókon, ahová Előd apukája vitt el minket. Az esti nagy bekajálás (raktárak feltöltése) után sokáig beszélgettünk még, Elődön is láttam hogy izgul kissé. Érthető is, míg én futó egyesület és sportorvosi híján csak a nyílt kategóriában indultam, ő érintett volt az Országos Bajnokságban, ami egyben válogató is a szeptemberi Hegyifutó világbajnokságra. Ő másokkal is, én inkább csak az idővel harcoltam.

Nagyon szimpatikus volt a versenyben, hogy míg egy mászóversenyre elmenni itthon igazi zsebmetszést jelent, addig a terepfutó verseny nevezési díja diákoknak 800Ft volt. Meghökkentő, nem meglepő így a 200 feletti indulók száma.

Adatok: Parádfürdő - Kékestető 10,1km táv, 870 méter emelkedéssel.
ha a "rottyon" kifejezést akarnám magyarázni, a lexikonba ezt a képet tenném
Kedvenc retrotrikó, felirata Stay fit
Ha eddig nem fáradtál el..., na akkor most elfogsz :) 300m táv 100m szintemelkedés
Ide is mehet a tisztelet, egy 75 éves versenyző, aki felfelé húzza a magyar átlag életkorhatárt. Még valószínűleg sokáig...

Verseny reggelén az étkezés: müzliszeletek, Jóreggelt!, kakaós csiga, nussolini, kávé figyelve hogy a rajt előtt 1-2 órával már egyáltalán ne egyek, vizet csak, sok vizet. A rajtnál úgy toporogtak a futók mint a szaró galambok, mindenki ugrált, feszengett, nyújtott, egymást figyelgetve... karórák, cipellők, mintha itt már mindenki legalább egyszer VB-t nyert volna, Salamon terepcipők, színes futó felsők. Magamban kicsit megijedtem hogy hát utolsó leszek, kinézetre mindenki olimpikonnak öltözött, sajnos futni egyel kevesebben tudtak. Előd megjegyezte mennyire más a csapat mint egy maratonnál, itt sokkal több az izmosabb vállú és felsőtestű versenyző.
A Rajtnál egy élboly azonnal elment kb. 40 fővel, valahol Előddel az elején. :-) Nem nevezem bekezdésnek, mert aki a 45/50 perc körüli időt akar futni, annak az első vízszintes 800 méteren valóban nyomni kell. Én kb. 4:50-5 perc/km tempóban kezdtem, otthon 4:30-at írtam a "stratégiai lapomra", de ez közel lett volna az első élboly végéhez és féltem hogy akkor elszáll az eszem és velük megyek sokáig, ezzel kinyírva magam.
Úgyhogy inkább az első és második boly között futottam két csajjal és egy sráccal, előttünk 50m mögöttünk 50m sehol senki, közel egymáshoz beálltunk mint a biciklisek. Látszott hogy ők se kezdő futók, és ez a "lazább" kezdés még jól jöhet a hátralévő 9 km-en, ami végig emelkedni fog. A 3km-es táblát 15:30 körül értem el, a nagyon meredek terepeken (lásd 30-40fok!) nem erőltettem a futást, hanem nagyokat lépve lépcsőztem/gyalogoltam. Ezzel az ember szinte nem veszít időt, viszont sok energiát lehet megspórolni. Felvettem egy orron és/de inkább szájon át történő légzést, amit mélyre szívtam le a tüdőmbe és végig figyeltem megtartására az egész verseny alatt.
5km táblát 30:30-nál léptem át, aminek nagyon örültem, mert nem rossz kezdet és meglehet még az 1 óra 10 perces idő amit eredetileg kitűztem. Itt kezdtem előzgetni a nagyon bekezdett első bolyos versenyzőket, akik kitikkadtak, köztük nem egy verseny futót. A terep közben vészesen emelkedett, a 3km-ként lévő frissítőpontokon vizet, vagy izotóniás italt ittam. Majdnem végig együtt maradt a kis 4 fős csapatunk, akikkel az elején a két boly között kezdtünk, a meredek terepeken általában behoztam őket, a síkon mindig elmentek 30-40 méterrel. Tapasztaltabbak voltak sokkal ez látszott, nekem nagyon sok mental-game-be került, figyelni a köves terepet mikor hová lépjek. Nem sokkal azután hogy átléptem az 1 órás időt, megláttam a 9km táblát és úgy döntöttem itt most mindent kiadok.
Előd pulzusa, melegités+10+10
adatok Elődről
 A végjáték egy kb. 600m füves sík terepen való futás volt, a Kékestetői Sífelfonó alá, ahol az utolsó 300méter futás a felvonók alatt ment, csak ez az utolsó 300 méter közel 100 méter szintkülönbséget tartalmazott, a legvégén a cél előtt. Gondolhatjátok hogy ki volt itt már az ember, amikor jött ez a 30-40 fokos emelkedő. 
A sík terepen sikerült két embert behoznom és majdnem utolértem egy 50 év feletti urat, aki kiköpött mása volt Gérard Depardieu-nek. Úgy 20 méterrel fordulhattak előttem a felvonók alá, hihetetlen légszomjam volt itt, de nagyon örültem hogy vége lesz. Néztem az órám, nézte az előttem futókat. Hihetetlen tempót diktált az öreg fej-fej mellett menve egy mellette futó sráccal. A célból hallottam ahogy Előd ordítva biztatott és igazán nekiálltam nyomni, 50 méterrel a vége előtt sikerült behoznom a lemaradást, ott loholtam Gérard és társa mögött. S ez már a Célig így is maradt. Kitörni nem volt erőm, 180 körüli pulzus pörgött, én pedig 1 óra 8 perc 51 sec-et mentem. Igazán kifutottam magam, mégis 5 perccel a célba érés után már sétálgattunk Előddel, szinte kipihentem. Ez számomra azt jelenti a felkészülésem tökéletes volt. Megnéztük Magyarország legmagasabb pontját, az 1014 méteren lévő csúcskövet, ettünk egy kis BIO paradicsomot és ittunk, sokat ittunk. Pár gratulálás volt a célban, meg sok fetrengő ember, mámoros pillanat. Előd 54 percet futott, s mivel nem volt ezzel esély a dobogóra úgy döntöttünk nem várjuk meg az eredmény hirdetést, hanem elindulunk futva vissza, ahol feljöttünk. Igazán élvezetes volt visszakocogni a 10km távot, még a frissítő pontok is megvoltak, némelyik már ember nélkül...ez végtelen sok izotóniás italt jelentett nekünk. :-) kb. 58 percet mentünk lefelé. 
Eredmény: A versenyt Kovács Ádám nyerte 50:23-al, Előd a 11. lett az 54:53-ak. Én 55. ként értem be, a 112 rajtolóból.
Amikor kérdeztem Elődöt hogy kell lenyújtani egy ilyen verseny után azt felelte: pár korsó sörrel! Úgyhogy a Parádfalvi Palóc kézműves söröknek estünk neki, szűretlennek, világosnak, vörösnek pihenve az árnyékban egy tökéletes verseny után. Köszönöm a Zsigmond családnak a verseny, a szállás támogatását, Elődnek a végtelen sok motivációt és a mental supportot! 
Előd a cél előtt, befutva a 11. helyre
Az utolsó sprint a sípályán.
Vége van!
a vissza 10km
 
20-29 éves korcsoport eredménye
Respekt! (24-en indultak 50 éves kor felett, a bal szélen látható Úr 75 éves.
 
Előd és a varázsóra, no meg a megérdemelt sörök!
 középső távról még lesz pár kép.

2014. július 16., szerda

summertime happiness



 
Maté teával kezdem a reggelt,
Nutellás pizzával folytatom.
Álmaimban ziás kezek,
De csak a billentyűket csapkodom.
Egy edzésterv, pár megmászás,
Elcsépelt ugyan, de míg nincs hír Ceüse-ből;
Megváltás csakugyan!
Csak Tamáska hozta a kötelezőt;
Két hetet jurában.
18 8a-val ott nem sok mindent hagyhatott,
Én pedig hümmögve
Földre hullok, mint néha a csillagok. 

2014. július 8., kedd

Gesäuse: Grosse Pleite

Stílusosan szakadó esőben gurultunk be a Haindlkar hütte parkolójába. De látszott, hogy nem eshetett sok, a falak nagyjából száraznak tűntek. Kis várakozás után elkezdett kibújni a felhők mögül a Hochtor csoport északi leszakadása. A tervek szerint a Dachl falának egyik útját tűztük ki célul: Grosse Pleite. 

Zöld: felmenet(1150m szint, 3h)
 Piros: Die grosse Pleite(7a, 520m)
Grosse Pleite
Pár évvel ezelőtt egy kevésbé sikeres túra után már sikerült menekülő útként használni az út néhány standját. Már akkor ereszkedés közben figyeltem a sima táblákat átszelő nittsort. Látszott, hogy a helyi viszonyoktól eltérően jól biztosított, viszont a nehézsége is szembetűnő volt. Érleltem pár évig a gondolatot, hogy meg kéne próbálni. Végül úgy alakult, hogy idén júniusban Flaska Petivel nekivágtunk. 
Már este összekészítettük a felszerelést, hatékony napot terveztünk, tudtuk, hogy legjobb esetben is 15-17 órás túra vár ránk. Az óra 4:50-kor ébresztett. Betoltunk egy előre készített szendvicset, kötelező kávé, sátorbontás és 5:30-kor már indultunk is, a parkoló 560 méteren van. A felmenet első része kényelmes séta a Peternpfad-on. Majd másfél óra után kell letérni róla(az első nagyobb hófoltnál) és egy meredek kuloárban kell elkezdeni felmászni, ez helyenként drótkötéllel biztosított. 100 méter után enyhül a meredekség és innen kb. 1-2es terepen kell még elég sokat mászni. Összesen 1150 méter szintet kell a parkolóból megtenni az első standing, ez nekünk 3 óránkba telt.

A beszálló közel 1700 méteren van
Gyors öltözés és 8:45-kor indul a mászás. Az első 3 hossz néhol törős, ez kicsit visszavett a tempónkból, viszont utána 20 kötélhossz mennyei mészkőmászás vár az emberre. Nagyjából 10 perc után kezdtem érezni, hogy itt bizony piszkosul hideg van. Az előző napi hidegfront megtette a hatását, kb. 5-8 fokban mászhattunk egész nap. Néha a szél is fújt, felhős volt az ég, csak délután 5 után kaptunk pár órás napsütést. Gyorsan kiderült, hogy az újonnan vásárolt hipi-szupi, könnyű mászónadrágom hőszigetelő képessége bizony édes kevés ide, minimum álöltözetet kellett volna vennem. Néha szabályosan  vacogtam biztosítás közben, és amikor a falrajzot tanulmányoztuk, a kezemet a falnak kellett támasztani, mert a remegő papírt nem tudtuk elolvasni. Lassan melegedtünk be, mikor végre mászhattam szinte azonnal elfagytak a végtagjaim, mintha fa kezekkel és lábakkal kapálóztam volna. Persze az út nem volt könnyű, rögtön a harmadik kötélhossztól kezdődően jönnek az ügyeskedős, rejtett fogásos, lépés hiányos táblák, amik maximális precizitást kívánnak. A topon 6b-s, 6c-s hosszok váltogatják egymást, de ezt nem kell komolyan venni. Mind baromi nehéz, szinte sehol nem lehetett lazítani. A 6a-ban is mászni kellett, persze itt nagyobb nitt-távért. Volt, hogy majdnem borítottam egy 6a-s reibungról. Érdekes módon a nehezebbre adott 6c+, 7a-s hosszokat viszont nem éreztük sokkal nehezebbnek, mint a többit, de a fokozatukért nem voltak olcsók. Élveztük a fal magányát, míg egyszer csak kiszúrtuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlen bolondok a falban, hanem tőlünk balra egy szigorú osztrák páros a fal, és egyben Kelet-Ausztria egyik legnehezebb és zseniális útját mászta, az Anima Mundi-t.
A két nyíl jelzi a srácokat az Anima Mundi-ban

Kicsit közelebbről

Ha jó a szemed itt is ki lehet  szúrni a srácokat 
A célom az onsight megmászás volt, ezért mindent bele is adtam, nem volt remegés, kapkodás, csakis tudatos, tervezett és óvatos mászás. Baromi jól haladtunk tudtuk tartani a 25 perc / kötélhosszas tempót. Végre kicsit be is melegedtünk, így legalább a mászást elkezdtük élvezni, csak a standok voltak kutya hidegek. Főként táblákon vezetett  az út, de egy nagyon szép bevágást azért tartogatott nekünk.

Az egyik 6c+-os tábla még az elején

Szépen nő alattunk a mélység

50 méteres bevágás, Peti alatt jobbra a beszálló kuloár
Végül az esés nélküli megmászásról szőtt álmomnak valamelyik 6b-nek csúfolt rettenet vetett véget, ami mellé a topo-n az "unmögliche platte" megjegyzés volt odabiggyesztve. Nem is értem, hogy lehet a lehetetlen (unmögliche) szót és a 6b fokozatot egy lapon említeni :). Na persze ezen jól felhúztam magam, így beleülés után leküldtem szabadon, de hozzátenném, hogy a 7a kulcshosszt jóval könnyebbnek éreztem. Délután 5-kor értünk el egy kényelmes standot, ahol megálltunk töltődni. Csoki, energia szelet, energia gél és víz volt a menü. Nagyon kellett már ez a pihenő, mert már éreztem, hogy görcsölnek a karomban az izmok. Végre a nap is előbújt, így a maradék négy hosszt már egész jó időben tettük meg. Hatalmas mélység ásított már alattunk és isteni traverzek következtek.
Egy 6a-s kitett traverz balra

Majd a  változatosság kedvérét egy traverz jobbra is

Utolsó hosszok egyike, végre napsütésben
A kőzetre itt már nem lehet panaszkodni
Már több útban megfigyeltem, hogy bizony az alkotók nittelési kedve a kötélhosszak számával arányosan csökken. Nem elég, hogy fárad az ember, de egyre nagyobb eséseket kockáztat, fejben végéig ott kell lenni, nem lehet elfáradni. Még jó, hogy a traverzekben a másodmászó ugyan úgy kockáztat :)
Az utolsó 6c adta meg a kegyelemdöfést. Elszántan küldtem egyik boulder betétet a másik után, mikor egy oldalhúzóból vagy másfél métert kellett volna ugranom egy másik oldalhúzóba. Egész egyszerűen nem láttam más megoldási lehetőséget, kicsit kimozdultam balra, majd jobbra keresgéltem, de sima falat láttam csak felettem. Felléptem olyan magasra, amennyire csak tudtam, a fogást letoltam köldökömig, egy kézzel betartottam és a másik kezemmel, mint egy ablaktörlő simogattam a falt, hátha megakad az ujjbegyem valami miniatűr oldásba. Sajnos ez se vezetett eredményre, így végül szitkozódva és kicsit szégyenkezve a szabad mászás szellemisége előtt A0-ázni kényszerültünk. A fal tetejét és egyben a Dachl 2204 méter csúcsát 19:15-kor értük el.

Végre felértünk

Még pár egykezes fekvő a karr barázdákon 

Planspitze a lemenő nap fényében
A Dachl fala a lemenetből nézve
Sajnos itt még  nincs vége a napnak, hiszen hátra van még az út a kocsiig. Ezt Peternpfad-on tettük meg, ami helyenként turista ösvény, helyenként, viszont 2-es fokozatú, nem biztosított mászás. Szóval vannak részek, ahol észnél kell lenni és óvatosan lemászni, a hibázás következményeit inkább nem latolgatnám. A parkolóba 22:45-kor estünk be. A nap folyamán közel 17 órát mentünk amiből több, mint 16-ot aktív mozgással töltöttünk, vagy gyalogoltunk felfele, vagy küldtük a reibungot, vagy jöttünk lefele. A kimerültségtől eléggé fáztam, de ezen felülkerekedett az éhség érzete. Áldom a készétel konzervek kitalálóit. Próbálok tartózkodni ezektől a termékektől, de ennyire még sose ízlett a félig hideg rakott káposzta és a bableves. Viszont a hideg sör most valahogy nem csúszott.
Vasárnap kényelmes kelés, és hosszas reggelizés után úgy döntöttünk, hogy mégis csak kéne mászni, ha már egyszer itt vagyunk és szép idő van. A hosszú felmenetekre gondolni se tudtunk, ezért a legkönnyebben elérhető falra tettük le a voksunkat. A Wasserfalweg-en keresztül a Zinödl meredek leszakadását 50 perc alatt lehet elérni. A fal méretei és könnyű megközelíthetősége ellenére még viszonylag kevés út vezet rajta. Ez valószínűleg a fal simaságának tudható be, példa képen a jelenlegi legnehezebb több kötélhosszas út 8a+ fokozatú.

Mi a képen az 1-essel jelölt Verticale(7a, 220m) nevű utat szemeltük ki. Ugyanis az újabb utak közül ez a  legkönnyebb a falon. Közeben összetalálkoztunk a Molnár tesókkal. Őket is meggyőztük, hogy a Verticale jó választás lesz, így két partiban négyen indultunk neki az útnak.  Rögtön a második kötélhosszban vért izzadtam mire felértem a 6c+-on és már ekkor láttuk, hogy a felettünk lévő részek néhol vizesek. A topo is megjegyzi, hogy az út felénél van egy nagy lyuk, amiből gyakran folyik a víz. Hát persze ez így szezon elején természetesen igaz volt. A többiek előre küldtek, gondolván, hogy a barlangász múltamból adódóan könnyebben boldogulok majd a csúszós részekkel. Becsületesen küzdöttem, de a taknyos, nyálkás fogásokkal nem tudtam mit kezdeni, egy idő után beleuntam és nittenként jutottam fel a standig. A nem túl meggyőző performance-om után, inkább az ereszkedés mellett döntöttünk. Nem volt kedvünk tovább kínozni a már így is meggyötört testünket. A fal egyébként elég szép, jó körülmények között érdemes mászni az utat.
A kilátás elég jó a falból

Első kötélhossz

Jellegzetes, pettyezett, sima mészkő

Gstatterboden-i víztározó

A Hochtor csoport északi falának látványa a parkolóból; középen a Dachl

2014. július 4., péntek

Álmok és izomszag a hegyek között


Pistike rám írt pár hete, hogy adná-e a Felbertal trip. Gondolkodnom sem kellett. Ketten, valahol az Alpokban, a gránit tömbök tövében. Csak mint régen, üvöltve, ordítósba, szálkásba, szákrá szívá... na ezt nem szerettem volna kihagyni. Nem tudtam mire számítsak. A formát illetően is voltak kételyeim, közös trippünk még nem volt, illetve a pénztárcámban is űr lebegett. Mégis ahogy az indulás napja közeledett, úgy lett minden egyre világosabb, táskámban egyre több étel, motivációm egyre inkább felfelé ívelt. Amikor már csak be kellett szállni a hatalmas Ford-ba, (melyben én is tudok nyújtózkodva aludni...) hihetetlen boldogságot éreztem. A 6 órás utat egy kis megszakítással tettük meg, Mariensee-ben álltunk meg első ízben boulderezni. A szerpentines fel út és 10 perc séta után zöldes rücskös tömbök fogadtak. Az első percek tátott szájjal teltek, nem hittem el hogy ilyen közel a magyar határhoz (Kőszegtől 60km) ilyen jó gránit boulder helyet találni. Nem sok időt töltöttünk itt, Pistike gyorsan megmászott egy 7C -t pár próbából, majd egy két 7B és 7B+ mozogtunk, de a meleg időre és a bőrparára tekintettel, nem ma kívántuk megváltani a világot, elvégre egy 5 napos trip elején voltunk. 
Mariensee és a 7C plafon
Bár néztem pár mászó videót hogy hangolódjak, igazából fogalmam sem volt, hogy hová megyünk. Egyszer csak 3000m feletti csúcsok vettek körül, a Großglockner-hez közeli völgyben volt az úti célunk, a gránit boulderezés Mekkája. 2-5 méteres tömbök, legömbölyödött lépések és elzsírosodott fogások nélkül. Erdőben, tó mellett, hegyvidéki terepen elszórva, ki-ki saját ízlése szerint. A második napon valamiért álomkór kapott el, éreztem hogy az elmúlt hetek súlya még rám nehezedik, s nyom bele az "ágyunk"-ba. Türelmetlenül a fenti terepre vetettük magunkat, kb. 10 perc séta 1600 méter magasan a völgyben, tehenek, lovak és csorgadozó hó patakocskák között. 
 
 feltrekk
Mintha valami amcsi mászós filmből lopták volna a terepet, nem tudtam betelni... Egyből a fő tömbhöz vettük az irányt. 7A-tól Klem Loskot féle (máig ismételetlen) 8B-ig találhatóak rajta boulderek. A híresek közül Twisted Moonlight 8A, Libre soft 7C+ például. Meglátva a tömböt, kicsit sajnálat fogott el, hogy nem vagyok elég erős ahhoz hogy minden úton felmásszak, bárhonnan nézve is varázslatos ez a csupasz ház nagyságú gránit tömb. Pisti "egy másik 8A"-nak esett neki, én pedig a Libre soft mellett raktam le voksomat. Első ránézésre nehéznek tűnt, negyed óra múlva csinálhatónak, egy órával később pedig pihentem hogy éles próbát dobjak rá. Árpi írta nekem, hogy az elejével gyűlt meg a baja és számomra is itt mérte az út a legnagyobb pofont. A beszálló mozdulat egy jobb lábas sarkazással iszonyatosan csízi lett, de akkora sakk matt pont emiatt a feszülés miatt a leszállás, hogy így végül zsákutcába jutottam. Hirtelen tikkadtunk meg, a tűző nap és a relatíve meleg levegő nem tűnt a legideálisabbnak, hamarosan szedtük is a sátorfánkat. A völgyben és az árnyékban esett le, mennyivel élhetőbb itt a klíma most. Hiába volt fent az enyhe szellő, azért a tűző nap keményen meg tud büntetni.
Az erdő szektor mohás és gyökeres talaja azonnal a szívemhez nőtt. Talán nekem majdnem jobban is tetszett mint a hegyi szektor. Full mint fontainebleau csak nem homok-hanem gránit van a mohák alatt. A délután meghozta az első 7B+ os bouldert Gwag unser képében, illetve Pistike elkezdte masszírozni a Schluck du Bruder (te szívsz tesó) 8A-t. A komment sorozat magáért beszél, az egyik legtökéletesebb kőgolyó amit valaha láttam. Gránit reibung traverzálás kimászással. El sem tudom mondani mit mér...
 Schluck du Bruder, 8A "talán a kunsztmozdulat"
Az esték Ondra étrendet is kielégítő főzéssel teltek, a reggelek kávé, müzli és mate tea társaságában. (szigorúan tökkel és szörcsögővel Árpi!!!)
 
Na ez már motiváció!
 bemelegítő gyakorlatok
az egy centisen is
 A cplus-os srácok itt is megtalálhatóak...
 
 
 
 
 
 
 another 8A try
 1600 méteren
 another 8A try (egy mozdulatos!!!)
 Viva la ignorancia (először 7B+ nak hitt) 7A+ traverz a "Tó" szektorban
 
 selfie világbajnokság elkezdődött
 another 7B+ az Erdő szektorban
(ekkor már annyira kemények voltunk, hogy nem is foglalkoztunk a pad-ek elhelyezésével, hisz bármely boulder-t 5 perc alatt összerakjuk :-)
 Another 7A flash
 flash
Szálkás-e vagy?
Akkor megkérdem még egyszer?! (...)
 
 dzsoggolás
A harmadik nap nagyon bézölül indult. Motoszkált bennünk a gondolat, hogy futni kellene egyet, s mivel mindketten motiváltak voltunk rá, úgy döntöttünk a fenti parkolóból felfutunk a Felbertal felett található tóhoz. Ez kb. 5km-en 700 méteres szintkülönbséget jelent 2300 méterre. Egy Mars csoki a gatya hátsó zsebében, utolsó korty ivások és Go. Úgy indulunk neki, mintha a 400m rekordunkat akarnánk megdönteni, de 4-5 perc elteltével már érzem mennyire furán veszem a levegőt, és amint a sima emelkedő talaj kő-lépcsőre váltott, meg kellett torpanni. Innen csak részletekben futunk, majd egy darab után én már csak erőltetett menetben nyomom, Pisti szinte végig futja. Fent lemérjük a helyiek arcát, amikor mondjuk az egy órás időnket és hogy ez a "Ruhetag". Fent pancsolás a tó jég hideg vizében, iszogatás majd 40 perces lefutás.
 panoráma
 pár hó mező
 uhh Páti!
 Selfie VB!
 tükör e táj
 Gátéknál
ajándék
ami sosem olvad el
A tó melyet lentről egyáltalán nem látni. Még a fel út nagy részénél sem tudtuk belőni hol lesz. Hihetetlenül más a hegyi terep a "városi szem"-nek.
Amikor leérünk kiszedjük a patakból a behűtött söröket és a Pad-eken napozással és chillezéssel töltjük az időt. Nem tudom elképzelni hogy ma egy percet is fogok még mászni, de Pistike nagyon elszánt és egy kiadós ebéd után engem is felmotivál. A Tó szektorhoz vesszük az irányt, ahol sikerül elég hamar összeraknom a Princess of Goathill nevű 7C -t. A kimászás után, az alját kezdtem nézegetni, a beszálló tűnt a legnehezebbnek. Az első 6-7 próbánál csak csapkodtam, a seggemet is alig bírtam elemelni, ekkor Pisti felemelte a hangját hogy próbáljam már meg a bétáját. Hihetetlennek tűnt miért hisz benne ennyire, de gondoltam megnézem. Csak 10cm-el kellett jobbra vinnem az egyik lábamat és ott megtámasztani a félig nedves gránitfalat. Nem értettem hogy lehetséges, de simán emeltem el a seggem minuszolva a következő lefelé álló peremet. A következő próbánál sikerült is megmászni a bouldert... máig értetlenkedek hogy számíthatnak ennyire kis dolgok a boulderben. Persze ha valaki bika erős simán áthúzza, de ha egy pont határon lévő út megmászásáról van szó, illetve mozdulat megcsinálásáról van szó, akkor nagyon sokat tudnak számítani ezek az apróságok. Az Apróságok Óriásokká nőnek. Az ördög is a részletekben rejlik meg - mondják. Az a tíz centi pont arra elég hogy segít az egyensúlyhoz legközelebbi pozíciót felvenni, a testnek könnyebb megtartani a mérleget, nem kell "akkora" erőfeszítés az izmoknak.
 Another 8A attempt with Stephan!
 "mérges szemek" :D - már hiányzott
 
Délután felmentünk az Erdő szektorba még. Mindkettőnket fűtött a mászás, teljes mohóság lett úrrá rajtunk. A Metzger's edge nevű 7C alá tettük le a matracokat. Impozáns boulder egy gránit tömb élén. A béta igen lassan alakult ki mindkettőnknek, nagyon "balance-maxpower" mérő volt a boulder. Végül sok próba elkezdett csapkodásba átmenni, úgyhogy pihentem 10 percet. Pisti úgy döntött az napra már otthagyja és amikor elment sétálni, valahogy átgondoltam a dolgokat. Mit szeretnék? Azt tudom. Hogy szeretném? Azt is tudom. Mi tart ettől vissza? Semmi! Teljesen elhittem hogy most meg fogom mászni, mintha csak egy 6A boulder lenne, szinte láttam magamon a Tamáska féle mokkó motivációt. (Tomika szemei kiguvadnak, nyelvét kinyújtva eltakarja alsó ajkát és a karjaiban lévő izmokat 120%-os teljesítményre állítja. Amikor kimásztam a tömb tetejére, az aznapi második 7C-m és a futás után, egyszerűen én sem hittem el; mi mindenre képes a testem. 
(Azért sokat nem kellett várni, másnap Pisti is lecsapta a Metzger's edge-t. Épp úgy mint előtte én, nap végén, első aznapi próbára.)
Sokszor tértünk vissza a Sloper-traverznek emlegetett tömbhöz, én egy 7B+ ra szikkadtam rá, Pisti pedig a 8A travira. Sajnos megmászás nem született, de csak most nem. Legközelebb biztosan ott hagyjuk a nevünket!
A fantasztikusan sikerült túra mérlege: Pistike összesen 9 7A feletti boulderrel zárta, én 7 darabbal, mindketten két 7C megmászással és 7A flash-el. Kint kaptuk az sms-t, hogy Áron megmászta a Zed's Dead-et, ami valószínűleg 8c+ os nehézségével Magyarország legnehezebb köteles útja lesz. Grat papi!