2014. augusztus 31., vasárnap

Béájulások Gerecséje

  WP 20140830 009 from Izer Bálint on Vimeo.
"Oda nézz, ahova mész!
Ahol vagyok, oda jöttem.
Ne engedj el egy fogást, amíg jól meg nem fogtál egy másikat. (Robi!!!)
A birkát sokszor meg lehet nyírni, de megnyúzni csak egyszer.
Magyarországon vagy családod van, vagy 10-est mászol."
kiccaj
Beszarsz Árpi! Gábor 10 év házasság után szakított a Rock Pillarssal és megvette első Miuráját... :P
 Számos okosság (tiszt.kiv.) hangzott el a míg kiértünk Bajnára, Klich Zsuzsi, Csilla, Gábor és én alkottuk a csapatot. Zsuzsival mindig jó kimenni, számos tapasztalat megosztás, régi sztorik és kellemes beszélgetések folynak. Nem kell vele görcsölni a mászáson, nem "kell" azt érezni hogy ma "muszáj" valamit. Április óta nem voltam a bányában. Valamelyik vacsorázás közben döntöttük el Gáborral; ideje a tettek mezejére lépni, ideje megmászni a Cry Baby-t a Kis-Gerecsében.
Persze addig hogy az ország egyik legkisebb fogásos 8a+ fokozatú útját megmássza az ember rögös út vezet. Ezt tudtak az elhatározás pillanatában. A bánya felé volt gomba-simogatás, fent kutyasimi.
tampolások
családi idillek
aszkéták kávéval
Róka Úr figyeli az ebédet
Egy nagy lakoma után következett, amiért lényegében jöttünk: a kárfelmérés. Két éve nem fogdostuk a fogásait, eljött hát az idő. Én nem voltam elégedett vagy csak elég szikkadt, Gábor viszont annál inkább! Bár nem sikerült toprope egyben megmászni, a kunsztig is sima és ott pár Queen - freddie mercurys nyenyergéssel sikerült átverekedni egyben kétszer a mikrofogásokon.
Figyelem magam folyamatosan, mély vizsgálatnak alávetve. Semmit sem szeretnék csinálni ami úgy érzem nem teljesen az én akaratomból történik. Annyi mindent "muszáj" csinálni az életben, hát a saját hobbimban ne így legyen. Szóval én most szkippelem a Crybaby-t az a szépség ami a tömörsége miatt megtetszett régebben, most taszít - tán kicsit be is kell vallanom nem is vagyok elég erős hozzá, hiába vagyok most "végtelen" erős másfél centis peremre, az 5mm teljesen más világ - DAJ effektus.
közös biztosítások

Mostanában ráflesseltem hogy mennyire jó olyan fogásokat fogni ahol az ujjaknak nem csak az utolsó ujjperccel érintik a sziklát, amit mindennél jobban szeretek taperolni. Így új utakat választottam. Nincs keserűség csak projekt-eltolás.

2014. augusztus 22., péntek

Alpok 2014 - Hochschwab

Az idei nagy mászó túra előtti héten teljesen stresszben voltam már a várható időjárás miatt. Egy év várakozás, tervezgetés és több hónapnyi kemény edzés után szerettem volna visszatérni a Dolomitokba és  megmászni a kitűzött célokat. Az utolsó héten inkább meteorológusnak éreztem magam, mint mászónak. A jó hírek reményében fél óránként nyomtam a frissítést az időjárás előrejelzéssel foglalkozó honlapokon, hátha megcsillan egy reménysugár a száraz, stabil időre. Hát nem így történt...Elhatároztuk, hogy a szar idő nem ronthat el mindent, a maximumot akarjuk kihozni a túrából, ezért minden korábbi tervet ignoráltunk és elhatároztuk, hogy  mindig oda megyünk majd az Alpokban, ahova éppen a legjobb időt jósolják. Kalauzok garmadájával vágtunk neki az útnak és állandóan telefonáltunk a friss előrejelzés miatt.
Első utunk a Hochschwab-ba vezetett. Már egy ideje terveztem, hogy jó lenne megmászni a Babcsán Gábor és a tatabányai Kovács fivérek állttal nyitott új utat a Stájer Álmot(7b+, 350m), a  Schartenspitze falán. A képek és topo alapján egy igazán szép és nehéz mászásra számítottunk. Szerencsére nem csalódtunk, azt kaptuk, amit szerettünk volna. Örülök, hogy vannak páran magyarok, akik időt, pénzt, energiát nem sajnálva hosszú hónapokig visszajárnak egy falra, hogy megnyissák, az általuk megálmodott utat a falon. Már a felmenet se könnyű a falhoz, kb. másfél órát kell egyre meredekebb terepen kaptatni felfele mire elérjük a beszállót. Szerencsére van a közelben egy kis hegyi ház, a Grassser hütte, ahol jutányos áron(8 euró) lehet éjszakázni, így több napos mászás esetén nem kell mindig visszatérni a völgybe. Már a felmenet közben kitűnik egy valószínűtlenül sima tábla a fal felső részén, szerintem Gáboréknak is ez szúrhatott szemet és ezen a részen szerették volna vezetni az utat. A beszálló után az ember egyből megkapja a nehézséget, nincs idő bemelegedni, és itt még kicsit tőrős is a kőzet, így észnél is kellett lennem, nehogy Petire bontsak egy vödörnyi követ. A második hossz után a kőzet minőségre nem lehet panasz, igazi hamisítatlan magashegyi mészkő. Kemény, mint az acél és sima, mint a üveg. A harmadik hosszban van az út kulcshelye, ahol egy rövid jobbos traverzben kap az ember egy kis fogásos, reibung lépéses, maxerős kunsztot. Ígéretesnek tűnt az OS próba, kitaláltam a mozdulatokat, de sajnos kivitelezés közben egy alsós pikkely kitörött velem, ezért csak az esés után másodikra sikerült szabadon átmászni a crux-ot. Petit is megakasztotta ez a rész, végül pár próba után neki is meglett szabadon. Mint kiderült mindketten jó formában voltunk aznap, így az út további részét sikerült  OS vagy másodban flash mászni. Különösen az utolsó öt kötélhossz tetszett, szerintem ezek még ausztriai viszonylatban is kivételesen szépek. De ezek közül is kiemelkedik a nyolcadik. Atom reibung, helyenként egyáltalán nincsenek fogások, csak lépni és tenyérrel támasztani lehet, aztán kicsit meredekebbé válik és megjelennek az apró cseppoldotta lyukak. Mászó pályafutásom egyek legszebb tábla mászása volt. Nem semmi, hogy tudtommal Gabóék az egész utat alulról nyitották. Nem szívesen függtem volna  szar negyedig bevert szögekben és skyhook kampókban, miközben fúrom a nitteknek a lyukat. Az út végét elérve, nem másztunk tovább a gerincen a csúcsig, hanem az ereszkedés mellett döntöttünk és különösebb bonyodalom nélkül egy óra alatt földet értünk. Összességében egy szuper utat másztunk. A kőzet minősége és szépsége pár rövid szakaszt leszámítva kimagasló. A biztosítás is jó, szinte csak köztesekre van szükség, esetleg néhány közepes friend  hasznos lehet a könnyebb részeken. Remélem a jövőben lesz más magyar ismétlője is az útnak. Egyedül a topo-n megadott nehézségeket nem éreztük teljesen helyén valónak. Elég sok hasonló jellegű utat másztunk már Ausztriában és véleményünk szerint a helyi szokásoktól eltérően sok helyen túlszámozott. Tipikusan a helyi mászók elég jók a reibungban és tábla táncban, így a termekben és mászóiskolákban edződött mászók sokszor szitkozódnak a fokozatok miatt. Lehet, hogy nekik van igazuk és van jó pár alulszámozott út, de ettől függetlenül szerintem jobb igazodni a helyi szokásokhoz. Az általunk javasolt nehézségek (hogy illeszkedjen a helyi számozáshoz) és zárójelben az eredeti fokozatok: 7+(8), 7+(8), 5(6), 9-(9), 8-(8+), 8-(8), 7(7), 8(9-), 7+(7+), 7-(7), 7-(7), 7+(8-).

Itt kezdődik a neheze

A kunszt utáni bevágás

Atom reibung

Fogás nélküli, lépős, támasztós rész

Itt már meredekebb, cserébe van pár oldott, sekély mélyedés

Grasser hütte
Az elvesztett folyadékot bizony pótolni kell
Az estét a már említett hüttében töltöttük, ahol pár sörrel és Fridaten levessel ünnepeltük a sikeres mászást. A sörök számával önbizalmunk és erőnk is nőtt, ezért másnapra a hegység egyik legnehezebb útját szemeltük ki: Schattenwitz(7c, 200m). A Schartenspitze északra néző áthajló falán jobbnál jobba utak sorakoznak egymás mellett, de ezek közül mind kihívásokkal teli, kemény mászást tartogat a próbálkozóknak. Az első négy kötélhossz kivételesen éles peremeket, oldott lyukakt tartalmazott, ami nagyon ritka Ausztriában, leginkább Paklenicán láttam már hasonlót. Ebben az útban már a jól megszokott szigorú számozással találkoztunk. Minden méterért meg kellett küzdenünk és az áthajló falnak köszönhetően, élvezhettük a szellős, kitett standokat. Miközben mi vért izzadva méterről méterre haladtunk felfele, a háztól vidám kiránduló csapatok éneklése szállt  felénk. Érdekes módon csak a standban ülve, biztosítás közben hallja meg az ember ezeket külső zörejeket. Mászás közben a koncentráció miatt a külvilág teljesen megszűnik létezni. Csak a felettünk lévő 2-3 méter számít. Na jó, meg persze az alattunk lévő egyre távolodó köztes is. A kulcshosszt ismét egy eséssel sikerült letudnom, talán ez volt az első 7c-s nagyfalas hosszom. A fal tetejét miden igyekezetünk ellenére se tudtuk a vihar előtt elérni. Az utolsó előtti 7b-s hosszban már szemerkélő esőben értem el a standot. A dörgés egyre erősödött, így gyorsan átértékeltük a helyzetet, hogy vajon ér-e annyit az utolsó 6a, hogy bekapjunk pár villámot a gerincen. Nem kellett sokat gondolkodni a döntésen, átszerelés után már hasítottunk is lefele a jól kiépített ereszkedőpályán. Az eső még illedelmesen megvárt míg összeszedtük a cuccainkat és utána csendesen, de kitartóan rákezdett. Először egy nagy kő alatt gondoltuk kivárni a végét, de egy idő után beázott a menedék, így már mindegy volt elindultunk lefele a hegyről.
Első kth santdjában 

Mindenfele éles peremű oldások

Meredek, nehéz, technikás

A falból rálátni a hüttére
A további napok tömény szívással teltek. Először Gosaukamm-ba mentünk át. Ismét illedelmes volt az idő, mert szigorúan csak vacsora után kezdett rá, de cserébe másnap délig esett. Reggel a felhők mélyen ültek a völgyekbe, látszott, hogy itt nekünk ma nem terem babér. Leugrottunk Schladmingba időjárást nézni. Dolomitok tűnt a legkevésbé rossznak így délnek vettük az irányt és estére már a Passo Rolle hágóban ütöttük fel táborunkat. 

2014. augusztus 21., csütörtök

Vissza Remetébe...

Front lever gyakorlása a megmászásra (bohóckodás a sötétben) from Izer Bálint on Vimeo.

Érezhető volt már tavasszal hogy hiányzik nekem a kis plafon, a hely varázsa, a mászók aki itt szikkasztják magukat. Sötétség, por ide csak a legfanatikusabbak merészkedek be és bútoroznak be hosszú távon. Mivel sejthetően már a nagyrésze száraz volt, egy facebook chatablakban pár sor alatt megalakult a kedd esti trip: Tóta Ádám, Csanádi Bence és én.
Csé az egyik -hanem A- legszikkadtabb forma aki eljár a barlangba, lehet ő volt a legtöbbször is, ezt bőven száz fölötti kintlétet jelent!

16:20 - Kén utca Illatos út.
16:45 Boráros tér
17:05 Tóta felvesz a kocsival
17:25 Moszkva téren felvesszük Csé-t, akinek a hóna alatt egy spárgával összekötött, összetekert szivacs van. Uazaz!!!!

Hamar érünk ki, a melegítés, nemhamar jön el. Görény Gizi 6C, és NES delight 7A. Ádám nagyon közel kerül a Nes-hez, de valamiért most nem adja. Talán hogy kijöjjön legközelebb is.
Csé a Traktorra én a Lazac utcára megyek rá. Ez jó mert a pad-elésen nem kell sokat változtatnunk. Miközben Csé is közelebb kerül a magaslatokhoz, nekem is alakulnak a fogás és lépés megértések. Aztán egyszer csak felfedezek egy jó fogást, és keresztbe nyúlok a pici kulcsfogásra, majd átlendülök, a nagy mély - előbbiekhez képest- kancsónak tűnő másfél ujjperces peremre. Innen egy mozdulatra van a Top, kemény pszichét kapsz a sötétben, mert magasan is van, a lending pedig bézöl. Belegondolni is rossz milyen lehet itt kiesni ha kilendülsz, simán elfér egy segges-hátas kombó le a 45 fokos rézsűre 4-5 méter repülés után. Inkább nem is gondolok bele, majd legközelebb megmászom. Dobok rá két éles próbát, mert a tapasztalat mondatja velem, ha nem is mászom meg - pedig éreztem sanszot - legalább sokkal letisztultabb lesz amikor legközelebb kijövök. Sokszor rossz visszamenni egy projekthez úgy hogy -Áhh csak az eleje hiányzik, azt nem néztem de úgyis könnyű... - persze. Hány megmászásból lett pont emiatt következő alkalom. Mindig meg kell nézni az elejét, mindig meg kell nézni a végét! - okoskodom.

CSÉ még levezetést tol, ez jelen esetben "rekord-kísérlet a NES-en" jelent. Játékszabályok, 10 perc alatt hányszor tudod megmászni a NES-tsorozatban, ha leestél az napra vége. Stopper belő, a hetes rekord hamar megvan,a végére már ordítunk mi is egy kicsit, 9:58 alatt 11 NES delight 7A megmászás. Hümmögök és csak. Nice.
 Manó a Lazac kunsztja előtt
kunsztban (Nándi fényképei)

2014. augusztus 19., kedd

Precízen ahogy a németek!

Ha szabályosságról, vagy precizitásról van szó szerintem mindenkinek valamely német ajkú terület jut eszébe Svájc az óráiról vagy Németország minden másról, amit a "rend és szabály" szavak magukba foglalnak. Legyen az egy kolbász receptje, az Intercity-k pontossága, vagy a Német válogatott edzése.
Udo Neumann munkásságát rég figyelemmel kísérem, az Ő neve alapkő, megkerülhetetlen a sportmászás, de leginkább versenymászás témakörben. Ő írta a Lizenz zum Bouldern, és Lizenz zum Klettern című könyveket. Güllich adta ki az első átfogó edzéselmélettel foglalkozó könyvet, a Sportmászás ma! címmel 1989-ben, melyben taktikákról, fokozatok átlépéséről, a psziché edzéséről és teljesítmény orientált élménymászásról esik szó. A magyar kiadást 17 évesen olvastam el először, magával ragadó volt, de Udo könyve után már valóban csak szakállas mű-ként lehetne emlegetni... tény és való maga az Ősapa írta. Udo könyveivel, talán csak az Alex Megos-t is edző Patrik Matros, Ludwig Korb és Hannes Huch által írt Gimme Kraft! című könyv emlegethető egy lapon, specifikus és tömkeleg antagonista edzése a szerény, szőke árja srácot egészen magasra jutatta: Realization/Biographie 9a+ harmadikra vagy Action Direkte 9a két óra alatt, továbbá ő volt a világon az első aki 9a -t On-sight mászott Estado critico Spanyolországban, Siuranaban. 
Sokaktól halottam már hogy a mászás mint sport, minden amit tudunk róla, összehasonlításképpen a világháború környéki országúti kerékpársport szintjén áll vagyis talán állt még az évezredforduló környékén. Ezek persze légből kapott szavak, de valójában van némi valóság alapjuk.
Számomra egészen meglepő hogy Amerika igazából egy kemény férfi versenyzőt sem tud felmutatni világ viszonylatban, Traversi az egyedüli aki néhe beverekszi magát 30-on belülre.(összesí.:2012 45.hely, 2013. 55.hely, 2014 37. hely)
Nőknél talán egy fokkal jobb a helyzet, de ott sem kecsegtető. Na mindegy tény ami tény: jelenleg Németországban kezdtek el komolyabban foglalkozni az edzéssel és versenyzéssel, mondhatni lábosban főzik a kemény fokozatokat és edzésterveket a fiatal sportolók számára. Udo a Német válogatottnak az elmúlt pár év edzéseiből vágott össze egy anyagot, mely igencsak összetett és precíz. A versenyek előtt, a bemelegítés, bohóckodás igazából minden témakört kiemelve, ha egy szóval kellene jellemeznem az itt látható másfél órás anyagot: a változatosság lenne az!  Feltűnnek olyan nevek mint Thomas Tauporn, Jan Hojer, Jonas Baumann (végtelen technika!), a német Bobi azaz Monika Retschy, a folytmosolygó Julie Wurm és a tehetséges fiatalok között; mondjuk legyen Janka Meyer. Szeritnem igen élvezetes, ajánlom mindenkinek aki érdeklődik a versenysport iránt!




2014. augusztus 14., csütörtök

Mert a határok, mint a félelmeink is – általában csak illúziók.



Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs, amíg nem voltál bolond.”
Mindegy mi lesz, mindegy hogy lesz – csak döntsd el! Ezt egy kicsit magamnak - örök emlékül írom, kicsit másoknak hogy olvassanak a motiváltságról és felkészülésről.
2014. július van. Veszprémben vagyok, otthon. Egy 15km távot akartam futni, de mivel őrült meleg volt lemondtam róla és helyette uszodába mentem. Érdekes módon az uszi nem fárasztott le, csak a kánikula a maga 30 fokával és hatalmas páratartalmával – az volt kicsit lehúzó. Mivel a Remete-barlang ilyen időben felejtő, (hacsak nem viszel felfújható gumimatracot és búvárszemüveget) maradt a B terv, edzeni, illetve így jött képbe a Sváb hegy és a Kecske hegyi molyolások. Semmi fejlesztést nem ad, talán nem is tart szinten, de legalább átmozgat. Úgyhogy marad az edzés egyeztünk meg CSé-vel, s majd ősszel jöhet Remete, de addig a Klimmzüge  Klimmzügét követ. No meg persze ott van a jóga és a kihagyhatatlan futások is…húúúha a kihagyhatatlan futások is!

3 féle legyet ismerek. Van a nagy dög. Hatalmas szárnyai vannak lassan lépked, szinte látszik hogy a dagadt testét milyen nehezen tudja repkedve a levegőben tartani, inkább szeret leszállni. Ezt a fajtát szerintem a természet azért teremtette, hogy lecsapjuk, azért hogy megdögöljön. Létezik az egyel kisebb változata, mely fürge és gyors – elkapni igazi kihívást jelent, pláne ha nincs tikkasztó meleg (35 fokban könnyű persze, üzenem ezt a Volt egyszer egy Vadnyugat- os srácoknak…). Nah Ő igazán idegesítő tud lenni. Rád száll és fürge lábaival elkezd össze vissza mászkálni, számomra céltalanul – legalábbis nem vélek logikát felfedezni a mozgásában. Gyorsasága meglepő, s mikor odacsapok a kezemre – már rég a vállamon futkos. Ilyenkor aztán könnyen ingerült lehet az ember, pláne ha több támadásnak is ki van egyszerre téve és azon gondolkodsz – Most komolyan én vagyok ennyire büdös hogy rám szállnak, vagy ezek csak kipécéztek maguknak? Nem szép dolog bogarakat bántani, de ha egy ilyet elkapsz, biztosan elnyered elismerésemet. A harmadik fajta – ami számomra ártalmatlan és mind közül a legérthetetlenebb. A pattogó bikalégy. Aki folyamatosan az ablak üvegét baszkurálja törekedve a fény felé, kopogó hangot hallatva: nekirepülve, lepattanva és újra nekirepülve. Ha valaki az életét nem egy céltalan imbolygásnak feltételezi, hanem úgy gondolja hogy az élet nagyon is irányítható és a pofonok terelgetnek minket előre –mert én így gondolom- akkor jobban megfigyelve nagyon is hasonlítunk ezekhez a bikalegyekhez. Hány pofont kapunk a siker előtt. Mennyire sokat? Nagyon sokat.

2011-ben rengeteget futottam, de még így is feleannyit mint például tavaly. Akkoriban 4-5km jelentették a maximum távolságomat viszont ezt nagyon gyorsan meg tudtam tenni. Amikor akkor eldöntöttük, hogy a beteg kutyusunkat elaltatjuk, igen szomorú voltam, elhatároztam hogy kifutom magamból. Nem úgy mentem el hogy futok vagy kocogok most egyet, hanem hogy kifutom magamból a maximumot. Ez aztán akkora rekord lett a veszprémi 4km távon, melyet akkor nem is tudtam felfogni. Egy évvel később sem tudtam egy perc közelségbe sem kerülni, tavaly másfél perc volt a legjobb amit ugyanezen a távon mindent kiadva el tudtam érni. Már-már kezdtem kételkedni az általam mért eredmény hitelességében, felfoghatatlanul nehéznek tűnt a feladat, mindmáig.

Januártól- Augusztusig 390km-ert futottam idén, sokkal jobb erőben vagyok mint akkor voltam, tisztán látom milyen sokat dob az érzelem és a mentális hozzáállás a teljesítményhez. Akkor ezek miatt messze túl tudtam lépni a szintemen, s a 3 év alatt végtelen sokszor próbáltam megdönteni a július 18.-ai rekordot. Télen, nyáron, esőben, reggel, este. Egyszerűen az a cél hogy csak az órával küzdjek nem volt valószínűleg elég nemes ahhoz, hogy ezt ki tudjam hozni magamból. Sok pofont kellett kapni, meg kellett érni ehhez az időhöz, meg kellett találni az igazi boldogságot a futásban, az örömöt melyet nyújtani tud.
3 év és pár nap kellett hozzá. A párás és meleg időben tudtam hogy esélytelen, viszont már délben rebesgették hogy a határ közelében már hatalmas zivatarlánc jöhet. Úgy véltem a legjobb időzítés a még szél és eső előtti „csend”-es állapotban futni. Így azt figyelgettem az idokep.hu Radarján, mikor lesz a Balaton közepénél a zivatarhullám.
Így mikor olyan 26 fok körülire hűlt az idő és kezdték a felhők színüket sötétre váltani, én felvettem a futócipőm. Semmi nem különbözött egy átlagos futástól: minimál nyújtás, erősre húzott fűzők, karóra.
A tempós futás az elejétől kezdve, az első 1300 métert befutom jóval 5 perc alá (az igaz hogy itt van lejtő), talán 4:40 re emlékszem, tudom hogy ez nagyon jó idő csak bírni kell. Keresek egy kényelmes, de gyors utazó tempót, s hagyom hogy vigyenek a lábak. Valahol 2 és 2.5km között érzem hogy túl gyors ez, mert a combjaimat mintha kicsit nehezebben emelném, tán elkezdtek finoman savasodni, s ez nem lesz jó az 50m szintemelkedést tartogató majdnem 200m hosszú Tummler Henrik utcán. Végig feszítetten figyelt légzés, s az emelkedőn szapora kis lépések, de még mindig rekord környéki az idő: 11perc a 3. km-et is elhagyva. Bírni végig… de hosszú az utolsó km. Nagyon rosszul esik a futás, de látom az időt és kicsit ki is engedek az utolsó 10-20 méterre, ránézek az órára szinte hihetetlen. 16:37 s ezzel megdöntöttem a rekordomat 5 másodperccel. Tovább kocogva 4:22-ben az 5km se rossz: 20:59 a végleges idő.
Előbb utóbb mindig beérik az edzés, s a belefektetett munka. Bár sokszor nem látja ezt így az ember. A fene se gondolta volna hogy három évet és sok száz km kell a lábakba belerakni, hogy ugyanazt kihozzák, mint amire az érzelmektől fűtött izmok voltak képesek 2011-ben. Nem sok futkározós bejegyzés lesz, de ezt le szerettem volna írni, mert nagyon sokat jelent nekem. Talán többet is mint némelyik megmászás!

(…) Nekik az olvasás, írás, zenélés, festészet, vagy bármilyen egyéb tevékenység az életben csupán a „nem testépítés” kategóriába esik, és mint ilyen, teljesen érdektelen, a hagyományos értelemben vett szórákozás számukra pedig egyenesen szentségtörés. Ha pedig meg kérdezed, hogy ennek mégis mi értelme, akkor a „mert muszáj” és a „nem vagyok buzi” fordulatok teljesen félreértelmezett puffogtatásával fognak reagálni. (…)„Ne érts félre. Egyáltalán nem arra bátorítalak, hogy szarj bele az edzésbe. Csupán azt mondom, hogy add meg magadnak az esélyt arra, hogy más dolgokat is találj magadnak az életben, amikben esetleg örömödet lelheted. Ne hagyd, hogy a testépítés megbéklyózzon és korlátok közé szorítson. Ennek nem erről kell szólnia, sőt, ellenkezőleg. Fel kell szabadítson, hogy fejleszted magad, és ezáltal egyre szélesebb körű önismeretre teszel szert. Fedezd fel a világot, ismerj meg új dolgokat, és ha az összes körülmények ismeretében te úgy döntesz, hogy téged csak ez érdekel az egész világon, hát lelked rajta. De kellő tájékozottság nélkül dönteni minden esetben igen nagy dőreség. A fehérjédet sem úgy veszed meg, hogy bemész a legelső utadba eső boltba, és leveszed az első dobozt a polcról, amit meglátsz, aztán kész. Előbb körülnézel, mérlegelsz, kutakodsz, összehasonlítasz és aztán a tények ismeretében választasz. Pedig az csak egy kurva protein, bazdmeg, nem az életed. Ezen azért gondolkozz el.
Ezt pedig azért mondom, mert látok rengeteg fiatalt, aki 14 évesen bekerül a testépítés világába, és onnantól fogva nem érdekli semmi más. Persze százszor inkább ebbe kerüljön bele bárki, mint az állandó bebaszásba, dohányzásba, drogozásba, meg semmittevésbe. De nem csak ez a két véglet van ám, és a végletek pedig egyébként sem mindig jók. Vágom én egyébként, hogy ez egyfajta dac és lázadás a részükről, hogy amikor már mindenki elkurvul, akkor ők csak azért se, de az értelmetlen, makacs, kamaszos gőgnek soha sincs értelme. Nem véletlen az, hogy gyakran hallom ezektől a fiataloktól, hogy nem találnak barátnőt, és problémáik vannak az ismerkedéssel, mert hát hiába a nagy hárdkórság és elszántság, a cerkát bizony nem köti le a nagysúlyos guggolás, vagy a magas ismétléses fekvenyomás. (…)
Fiatalon ezt kell csinálni. Próbálkozni, baromkodni, hülyének lenni, aztán erre rájönni, beégni a csajoknál szar dumával, felzselézni a hajunkat, mert azt gondoljuk, hogy menő, meg a többi szart. Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs, amíg nem voltál bolond.”

Dőlt betűvel szedett írás forrása: http://www.trainwithbrain.hu/

2014. augusztus 12., kedd

Szuperholdak világnapja, bulincsomó éjszakája

  kotecnik from Izer Bálint on Vimeo.

A helyi frissen sült mászó-kenyér

 Nincsenek szavak amik kifejeznék mennyire vártam ezt a Kotecniki túrát. Nemrég halottam a rádióban, hogy pár tudós rászikkadt a boldogság és csalódottság összefüggésére és
 Fruta kombi buba
 
arra jutottak, hogy nem akkor vagyunk csalódottak, ha valami rosszul ment, hanem akkor ha az elvárásainkhoz képest ment rosszul. Igazából logikus is, de most valahogy bebizonyították. Mindegy, a lényeg hogy nem akartam nagy zakót, meg nagy kifogásokat. Élvezni akartam a mászást rohadtul, úgy döntöttem ha kell 6c-ket mászok egész hétvégén, ha kell csak egy utat projektelek, elvárások nélkül, élvezni a természetet bármit is tartogat augusztus második hétvégéjére. Ha kell élvezem az esőt, a szelet, a vihart vagy a napsütést.

Mivel a tavaszi mászó szezon az ujjsérülésem miatt nem tudott beindulni, nyáron pedig dolgozni kezdtem már már azon kezdtem agyalni, meg tudom-e vajon helyesen kötni még a bulin csomót?! – oly kevés köteles mászás volt eddig. Érezhető volt hogy ez a trip nem csak az alkarokat fárasztja majd le, előre láttam milyen izomláz lesz az arcomon a sok mosolygás végett. Ha külön külön is megnézem a kis csapatot, hát egyenként is mosolyra húzódik a szám. Itt van Réka. Gábor barátnője, egy szeplős vörös hajú csajszi, vagány  humorérzékkel áldotta meg a sors és Gáborból – az általam vélt- legjobb formát hozza ki mindig. Döntésekben, beszélgetésekkor – ha kell a téma komoly, ha kell önfeledten lehet kacagós. Gábort nem kell bemutatni. Ez a németek által is irigylésre méltó óramű pontossággal járó srác, olyan sziklaszilárd akarattal rendelkezik melyet nem sokat láttam. Ha valamit elhatároz azt általában véghez is viszi, logikusan felépítve, esetleg egy 10*10cm papírlapra leírva francia bekezdésekbe szedve: mi fogja segíteni, mi gátolni, s nem igen találunk olyan lapot a közelében amin ne lenne pár szám, egy egyenlet, amin persze kevesebb a szám mint a betű, s ez a „mások” szerint legtisztább nyelven íródott szonettek  Gábor fejében színdarabbá képesek összeállni, zenekarral, maszkokkal, bő szoknyával, dialógusokkal és néha egy kis játék elmélettel.
Ha a Rékával együtt alkotta varázsmezejükre gondolok, melyen az ötletesség-egyediség szele fúj, hát bizony nincs hipszter aki ne irigyelné meg ezt a kapcsolatot. (de ehhez nem is kell feltétlen hipszter-nek lenni)
Az i-re a pontot természetesen Fekete Rolnad teszi fel. Ez a fiú Flafi becenevű barátjával együtt égett a szaruhártyámba, még Zsombón valamikor az Úr 2010. évében talán. Azóta majd minden évben összefújt minket a szél, s Roli személyében egy végtelen francia humorérzékkel megáldott srácot véltem felfedezni. Szóval úgy voltam a csapattal, hogy a lehető legjobb, s ha egy métert sem másznánk, akkor is megéri velük kocsikázni 400km-ert, s egész héten izzadó tenyérrel gondoltam a hétvégi mászásra, huuh de jó is lesz.
 rózsaszínű nyári kollekció
Levitácija 7c+ a két szürke csík között
Pénteken 9 órakor szállunk be a Duster-be, Roli mindenkiért házhoz jön. Nem a pesti feeling, látszik hogy szentesi a srác! Ez ám a luxus. Arja Vas a rég nem látott vicces nevű település, mely a majdnem leragadó szemhély rés alatt is mosolyt fakaszt az arcra. Késő éjszaka érkezünk meg, gyorsan elfoglaljuk a szállásunkat a már jól bevált padláson. Amikor reggel kinyitom a szemem KoviTomi feje fogad, gyorsan (hogy lássam hányadán állunk) megkérdezem – Mi a szitu fater?! Csillogó szemek és füligérő mosoly a válasz. Elkezdődött a trip.

Nem volt kapkodás, rehabilitációs mászásnak szántam ezt a hétvégét, szóval nincs rohangálás, meg idegrángás. Nagy Tomi barátnőjét és Szelinát most volt alkalmam először megismerni. Kávé (sok), zab, alma, gyümölcs és ahogy a „pécsi mászó srácok” elnevezték Miskó - a szamár még reggelinél a társunk.
Én eddig csak tavasszal voltam Kotecniken és a nyári klíma eszméletlenül más. A házigazdák azt mondták nagyon rossz ez az év, szinte folyamatosan esik nem igen jönnek most ide a mászók. A szembelévő dombokat, melyek tavasszal a zöld minden árnyalatában pompáznak most mintha egy vékony fehér lepel takarná. Az erdőből, mezőről feláramló pára.
Grazi barátok a személyre szóló kalauzzal

Nem akarok komoly barokk körmondatokba bonyolódni most, a túra nem váltott ki annyira mély érzéseket. Inkább az emberek voltak rám nagyobb hatással mint a sport, a hétvége tartotta magát az eltervezett rehabilitációhoz. (Rehabilitáció: 7a+ és 7c utak második akasztásából való kimenekülés = 2 kutya-pont, 7b OS legvégének eldobása= 3 kutyapont) Mint minden túrán most is megnéztem az Evropa 92 –t, legendás 7b. Egészen durva hogy a legvégén dinamikusan kell menned egy egykét-ujjas lukba, melyet nem látsz hogy hol van… majd egyszer biztosan.

A hétvége legnagyobb eredménye számomra a Levitacija 7c+ tetejének való sikeres átmozgása volt, mely emlékszem pár éve kifogott rajtam. A harmadik akasztástól egyben sikerült felmenni, ősszel le szeretném húzni ezt az utat a listámról.
Íz pöndörítős képek
Roli a parisalátához
Gábor -főszakácsként- aszisztál
hármasikrek
Ámen jöhet a lakoma!
"Répás-paradicsomos sali, fetasajtos tökmagolajos vegyessaláta, grillezett cukkinivel, barbecue szósszal, pácolt grill csirkemellel, kemencében sült bagettköpenyben." Duksa Jocinak ajánljuk!
Kemencében andalított cukros-sült banán.
elkezdtem kopaszodni... :(
 Az esti vacsora felettébb durva volt, a szokásos Joci „Íz pöndörítőket” is irigykedésre méltatta volna. Grillezett pácolt húsok, kolbászok, grillezett zöldségek és burgonyák, tökmagolajos-fetasajtos saláták, kemencében sütött bagett, cukrozott sült banán. E-mellé pár Radler és sztorik az elektrosztatikusan tölthető akkus BD karabinerekről, hány 8c mászója van Ausztriának? – a Grazi haveroktól, yosemite-es sztorik Tomitól.
 
 
 
a szokásos felállás
 A más nap (lévén felfedeztük hogy a Kaca szektorban nincs talán 29 fok mint elöl) hátra felé vettük az irányt és szinte az egész napot itt töltöttük a kellemes árnyékban - 28 fokon :-). Persze a hőség itt is gatyarohasztó, szél nulla, a fetrengés és a poénkodás toppon. Megmászások éjszakája, Szuperholdak világnapja. Találkozások ékessége. 
Sok mondat - amit nem lehet papírra vetve elmagyarázni, s csak azon kevesek számára lesz mindig világos kik jelen voltak a trippen. 
((Mindig boldogsággal tölt el hallgatni a déliek-keletiek beszédét, mely teljesen más mint nálunk a Közép-dunántúlon. huszezer=húszezer, tizórai=tízórai, a Szolnokról származó Rékának furcsa volt a "mitkapni" szókombináció lásd. Mit kapsz Gábor? jelentése: Hogy érzed magad?, nálunk bevett és gyakran használt szó, de Roliéknak korántsem volt egyértelmű, vagy például nekem nem volt először egyértelmű KoviTomi szavajárása az: "összecsukod magad" = összetöröd magad, vagy Rolitól a kivannak=elköltöztek otthonról))

A Kaca szektor-ról több érdekes következtetést sikerült leszűrnöm. Egyrészt teljesen más a fokozatok értéke itt, mint a B, C szektorban, a barlangban, vagy a Nos-ban ahol eddig én jártam. Ezekben viszonylag olcsón mértek az utak, nem kell kigúvadó szem egy 7a OS-hez. A hátsó szektor ellenben, oldschool, azt hiszem 6c volt a legnehezebb amit a 6 fős héderező csapatból bárki megmászni tudott, de egyes régi kallerekben még ez is csak 6b+.  Lehet hogy a ritkábban mászottsága miatt, vagy az eső mosta kissé poros fogások miatt húztuk(tam?) annyira a szánkat, nem tudom. Számomra ami tény, hogy a Kaca szektor a legszebb Kotecniken, biztos hogy sokat akarok majd itt mászni. Különös energia, különös nyugalom, békés emberek.
Ez egy ilyen hétvége, ez egy ilyen Kotecnik. 
pózolj szuperholddal
Pózolj barátnővel!
Pózolj virággal!
bogarak helyett most a holdakból válogattam :-)

2014. augusztus 7., csütörtök

Buda szelleme

Tótával biztosan valami varázsport szívtunk be/fel amikor beszálltunk az új autóba. De az is lehet hogy a visszapillantó tükörről lelógó Jin-Jang árasztotta magából a kozmikus erőt, a szivárvány HD-t mely a szemgödrömre ráült. Épp a kocsihoz tartunk, amikor a Fixi-t hajtó vászonpapucsos Komjáti Zoli-ba botlunk, aki éppen "Bikram Boulderezni" indul az Ujjerő plafonjára. Egyes menő helyeken keményen elkérik a felárat a 40 fokos jógázásért, ellenben az Ujjerő terem nagylelkűen minden haszonról lemond, a bikramosok javára. Ez igen! Boulder negyven fokban. :-)
De ránk se vár sokkal jobb, déli-ek a falak -meséli Zoli. Így foszlik szét minden eddigi reményem a mai boulderezéssel kapcsolatban.
a kilátás mokkó
Középen a Volt Lipótmezői elmegyógyintézet..
Oroszlán sziklák - egy hely ahol még sosem jártam. Halottam róla dolgokat, de ha más nem kirándulni mindenképp el szerettem volna egyszer menni. Most (azért vittük a pad-eket) jött el ennek a kirándulásnak az ideje. Természetvédelmi terület, elvileg tilos is a banán tömbön mászni..., a fene se tudja ezeknél a helyeknél. Magyarországon egy kicsit mindent tilos egy kicsit mindent szabad. Kicsit félve szállsz fel a buszra (lehet egy szerelem- lehet roma bunyó fogad) ettől ilyen idillikusan romantikus ez az ország, s most a tartós melegben tisztára mint az olaszoknál. Csak nem kiabálunk -ingerület nélkül-, nincs jó pizzánk és sziklánk, nomeg nem tudunk focizni - de a többi tényleg stimmel.
Szóval visszatérve én nem sokat foglalkozom ezekkel a természetvédelmis (sötét)zöldekkel. Számomra ez ugyan olyan mint a szegény ember szerencsejátéka... a bliccelés. Csinálom, mert csinálom, s büntessenek meg ha elkapnak.

Amikor felérünk az első tömbökhöz, csalódás persze. Ha új helyre megy az ember mindig egy kicsit ha nem is egy Fontainebleau-ra számít, de egy elhagyott normális mészkőtömbre az erdőben, mint van az oly sok az osztrákoknál. Ugyanezt a csalódást éreztem amikor Árpival Pákozdot néztük meg, s ez fogadott most is. Mezítláb zia nélkül felmásztunk ahol érdemesnek látszott és gyönyörködtünk a táj szépségében (merthogy az lélegzetelállító!!!). A kereszttől nem messze egy padon ittuk a Mate teát, répát és almát ettünk. Teljesen kimerülve s megfáradtan csücsültem, szavak formálására is alig volt képes a szám - biztosan elfogyott a jin-jang ereje. Ekkor ha nem is gurult el egy kis szalmaboholy a serkenő lágy szellő hatására -mint a filmekben- de a semmiből előtűnt Háger Balázs, mintha csak az ég küldte volna ezen a napon, ebben az órában hogy segítsen a fiúknak megtalálni az elveszett Banán tömböt.
A jóöreg Háger - hányszor emlegettük Árpival, a budai hegyek ismerője, boulderek pionírja, Soós Tomi világi cimborája. Ők talán olyanok lehettek, mint Kosztolányi Dezső és Esti Kornél -vagyis én valahogy így képzelem el.

Miután felmentünk a Banán-hoz végre feloldódott a megszokottá vált Magyarország érzés - és egy eddig számomra ismeretlen, jövővel és visszahívással kecsegtető tömb került elő. Mr. Reibunggal, Mr. Lyukkal és Mr. Kenyérrel - a szakszavai az egyes fogásoknak. Hamarosan kiderülnek az itt menő vonalak és kunsztok, a Banán és a már egy évtized óta ismételetlenül az árnyékban megbújó BanánSplit. Dede Laci kunsztja talán a ~7C (csak tipp 7B+) körüli nehézségben. A fokozatra válaszolva Kilenc/kilencplussz írja talán a Funsport magazinban - melynek ma már lehet az igazgatója sem érte meg a válságot, nyomdagépeiből a vasat már lehet hogy a szemét dombokról is kilopták, s az a pár darab féltett magazin, mint a boulder legendája is az enyészetnek adja át magát, lévén egy 10 éves újságról beszélünk. Hát mondom - igazán becsülje meg magát, aki ilyet tarthat a kezében, mert nem találkozni ezzel minden nap.
Mr. Perem fogáson lóg Ádám, a sima Banán vége felé
Régi idők mozija
Banán split
Balázs mindent a legnagyobb részletezéssel magyaráz el, a sarok és a hüvelykujj helyét, a fogások nevét, vagy a letiltott részeket. Valóságos szerelembe esek az úttal, nem tudok betelni. Tetszik is hogy vannak letiltott részek, így mai a boulderezés is olyan mint a mászás a Budai hegyekben. Kicsit szabad is- meg kicsit nem is.

Bízom benne hogy ebben a hosszú jegyességben, az ősz mint áldást adó - majd megpecsételi kapcsolatunkat, emléke fényes aranykeretben kerül elmém legpompásabb sarkába, oda teszem, vigyázok rá, s időnként le is törölgetem majd - mint ahogy a relationship-el teszi az ember, ha elérkezettnek látja az időt és megtalálja azt aki érdemes rá. Sok boldogságot Nektek Árpi!!!
"Idő, állj meg egy pillanatra,
s ti, suhanó percek, várjatok,
amíg ők ketten esküt tesznek,
hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
csak addig várjatok!" 

 Johann Wolfgang von Goethe