2014. augusztus 14., csütörtök

Mert a határok, mint a félelmeink is – általában csak illúziók.



Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs, amíg nem voltál bolond.”
Mindegy mi lesz, mindegy hogy lesz – csak döntsd el! Ezt egy kicsit magamnak - örök emlékül írom, kicsit másoknak hogy olvassanak a motiváltságról és felkészülésről.
2014. július van. Veszprémben vagyok, otthon. Egy 15km távot akartam futni, de mivel őrült meleg volt lemondtam róla és helyette uszodába mentem. Érdekes módon az uszi nem fárasztott le, csak a kánikula a maga 30 fokával és hatalmas páratartalmával – az volt kicsit lehúzó. Mivel a Remete-barlang ilyen időben felejtő, (hacsak nem viszel felfújható gumimatracot és búvárszemüveget) maradt a B terv, edzeni, illetve így jött képbe a Sváb hegy és a Kecske hegyi molyolások. Semmi fejlesztést nem ad, talán nem is tart szinten, de legalább átmozgat. Úgyhogy marad az edzés egyeztünk meg CSé-vel, s majd ősszel jöhet Remete, de addig a Klimmzüge  Klimmzügét követ. No meg persze ott van a jóga és a kihagyhatatlan futások is…húúúha a kihagyhatatlan futások is!

3 féle legyet ismerek. Van a nagy dög. Hatalmas szárnyai vannak lassan lépked, szinte látszik hogy a dagadt testét milyen nehezen tudja repkedve a levegőben tartani, inkább szeret leszállni. Ezt a fajtát szerintem a természet azért teremtette, hogy lecsapjuk, azért hogy megdögöljön. Létezik az egyel kisebb változata, mely fürge és gyors – elkapni igazi kihívást jelent, pláne ha nincs tikkasztó meleg (35 fokban könnyű persze, üzenem ezt a Volt egyszer egy Vadnyugat- os srácoknak…). Nah Ő igazán idegesítő tud lenni. Rád száll és fürge lábaival elkezd össze vissza mászkálni, számomra céltalanul – legalábbis nem vélek logikát felfedezni a mozgásában. Gyorsasága meglepő, s mikor odacsapok a kezemre – már rég a vállamon futkos. Ilyenkor aztán könnyen ingerült lehet az ember, pláne ha több támadásnak is ki van egyszerre téve és azon gondolkodsz – Most komolyan én vagyok ennyire büdös hogy rám szállnak, vagy ezek csak kipécéztek maguknak? Nem szép dolog bogarakat bántani, de ha egy ilyet elkapsz, biztosan elnyered elismerésemet. A harmadik fajta – ami számomra ártalmatlan és mind közül a legérthetetlenebb. A pattogó bikalégy. Aki folyamatosan az ablak üvegét baszkurálja törekedve a fény felé, kopogó hangot hallatva: nekirepülve, lepattanva és újra nekirepülve. Ha valaki az életét nem egy céltalan imbolygásnak feltételezi, hanem úgy gondolja hogy az élet nagyon is irányítható és a pofonok terelgetnek minket előre –mert én így gondolom- akkor jobban megfigyelve nagyon is hasonlítunk ezekhez a bikalegyekhez. Hány pofont kapunk a siker előtt. Mennyire sokat? Nagyon sokat.

2011-ben rengeteget futottam, de még így is feleannyit mint például tavaly. Akkoriban 4-5km jelentették a maximum távolságomat viszont ezt nagyon gyorsan meg tudtam tenni. Amikor akkor eldöntöttük, hogy a beteg kutyusunkat elaltatjuk, igen szomorú voltam, elhatároztam hogy kifutom magamból. Nem úgy mentem el hogy futok vagy kocogok most egyet, hanem hogy kifutom magamból a maximumot. Ez aztán akkora rekord lett a veszprémi 4km távon, melyet akkor nem is tudtam felfogni. Egy évvel később sem tudtam egy perc közelségbe sem kerülni, tavaly másfél perc volt a legjobb amit ugyanezen a távon mindent kiadva el tudtam érni. Már-már kezdtem kételkedni az általam mért eredmény hitelességében, felfoghatatlanul nehéznek tűnt a feladat, mindmáig.

Januártól- Augusztusig 390km-ert futottam idén, sokkal jobb erőben vagyok mint akkor voltam, tisztán látom milyen sokat dob az érzelem és a mentális hozzáállás a teljesítményhez. Akkor ezek miatt messze túl tudtam lépni a szintemen, s a 3 év alatt végtelen sokszor próbáltam megdönteni a július 18.-ai rekordot. Télen, nyáron, esőben, reggel, este. Egyszerűen az a cél hogy csak az órával küzdjek nem volt valószínűleg elég nemes ahhoz, hogy ezt ki tudjam hozni magamból. Sok pofont kellett kapni, meg kellett érni ehhez az időhöz, meg kellett találni az igazi boldogságot a futásban, az örömöt melyet nyújtani tud.
3 év és pár nap kellett hozzá. A párás és meleg időben tudtam hogy esélytelen, viszont már délben rebesgették hogy a határ közelében már hatalmas zivatarlánc jöhet. Úgy véltem a legjobb időzítés a még szél és eső előtti „csend”-es állapotban futni. Így azt figyelgettem az idokep.hu Radarján, mikor lesz a Balaton közepénél a zivatarhullám.
Így mikor olyan 26 fok körülire hűlt az idő és kezdték a felhők színüket sötétre váltani, én felvettem a futócipőm. Semmi nem különbözött egy átlagos futástól: minimál nyújtás, erősre húzott fűzők, karóra.
A tempós futás az elejétől kezdve, az első 1300 métert befutom jóval 5 perc alá (az igaz hogy itt van lejtő), talán 4:40 re emlékszem, tudom hogy ez nagyon jó idő csak bírni kell. Keresek egy kényelmes, de gyors utazó tempót, s hagyom hogy vigyenek a lábak. Valahol 2 és 2.5km között érzem hogy túl gyors ez, mert a combjaimat mintha kicsit nehezebben emelném, tán elkezdtek finoman savasodni, s ez nem lesz jó az 50m szintemelkedést tartogató majdnem 200m hosszú Tummler Henrik utcán. Végig feszítetten figyelt légzés, s az emelkedőn szapora kis lépések, de még mindig rekord környéki az idő: 11perc a 3. km-et is elhagyva. Bírni végig… de hosszú az utolsó km. Nagyon rosszul esik a futás, de látom az időt és kicsit ki is engedek az utolsó 10-20 méterre, ránézek az órára szinte hihetetlen. 16:37 s ezzel megdöntöttem a rekordomat 5 másodperccel. Tovább kocogva 4:22-ben az 5km se rossz: 20:59 a végleges idő.
Előbb utóbb mindig beérik az edzés, s a belefektetett munka. Bár sokszor nem látja ezt így az ember. A fene se gondolta volna hogy három évet és sok száz km kell a lábakba belerakni, hogy ugyanazt kihozzák, mint amire az érzelmektől fűtött izmok voltak képesek 2011-ben. Nem sok futkározós bejegyzés lesz, de ezt le szerettem volna írni, mert nagyon sokat jelent nekem. Talán többet is mint némelyik megmászás!

(…) Nekik az olvasás, írás, zenélés, festészet, vagy bármilyen egyéb tevékenység az életben csupán a „nem testépítés” kategóriába esik, és mint ilyen, teljesen érdektelen, a hagyományos értelemben vett szórákozás számukra pedig egyenesen szentségtörés. Ha pedig meg kérdezed, hogy ennek mégis mi értelme, akkor a „mert muszáj” és a „nem vagyok buzi” fordulatok teljesen félreértelmezett puffogtatásával fognak reagálni. (…)„Ne érts félre. Egyáltalán nem arra bátorítalak, hogy szarj bele az edzésbe. Csupán azt mondom, hogy add meg magadnak az esélyt arra, hogy más dolgokat is találj magadnak az életben, amikben esetleg örömödet lelheted. Ne hagyd, hogy a testépítés megbéklyózzon és korlátok közé szorítson. Ennek nem erről kell szólnia, sőt, ellenkezőleg. Fel kell szabadítson, hogy fejleszted magad, és ezáltal egyre szélesebb körű önismeretre teszel szert. Fedezd fel a világot, ismerj meg új dolgokat, és ha az összes körülmények ismeretében te úgy döntesz, hogy téged csak ez érdekel az egész világon, hát lelked rajta. De kellő tájékozottság nélkül dönteni minden esetben igen nagy dőreség. A fehérjédet sem úgy veszed meg, hogy bemész a legelső utadba eső boltba, és leveszed az első dobozt a polcról, amit meglátsz, aztán kész. Előbb körülnézel, mérlegelsz, kutakodsz, összehasonlítasz és aztán a tények ismeretében választasz. Pedig az csak egy kurva protein, bazdmeg, nem az életed. Ezen azért gondolkozz el.
Ezt pedig azért mondom, mert látok rengeteg fiatalt, aki 14 évesen bekerül a testépítés világába, és onnantól fogva nem érdekli semmi más. Persze százszor inkább ebbe kerüljön bele bárki, mint az állandó bebaszásba, dohányzásba, drogozásba, meg semmittevésbe. De nem csak ez a két véglet van ám, és a végletek pedig egyébként sem mindig jók. Vágom én egyébként, hogy ez egyfajta dac és lázadás a részükről, hogy amikor már mindenki elkurvul, akkor ők csak azért se, de az értelmetlen, makacs, kamaszos gőgnek soha sincs értelme. Nem véletlen az, hogy gyakran hallom ezektől a fiataloktól, hogy nem találnak barátnőt, és problémáik vannak az ismerkedéssel, mert hát hiába a nagy hárdkórság és elszántság, a cerkát bizony nem köti le a nagysúlyos guggolás, vagy a magas ismétléses fekvenyomás. (…)
Fiatalon ezt kell csinálni. Próbálkozni, baromkodni, hülyének lenni, aztán erre rájönni, beégni a csajoknál szar dumával, felzselézni a hajunkat, mert azt gondoljuk, hogy menő, meg a többi szart. Az élet ettől teljes. Meg attól, ha eltalálod a helyes arányokat. Különben is, addig soha nem leszel igazán bölcs, amíg nem voltál bolond.”

Dőlt betűvel szedett írás forrása: http://www.trainwithbrain.hu/

Nincsenek megjegyzések: