2014. október 30., csütörtök

Alpok 2014 - Dolomitok

Nyári túránk második felének a beszámolójával kicsit megcsúsztam, de jól esik most az ősz beköszöntével felidézni a nyári napokat.
Mivel július végén Ausztriában végképp elromlott az idő, délre indultunk el napsütés keresni. Peti már tavaly mesélt a Tognazza porfirit faláról, illetve Gaba könyvében(Függőleges világom) is van róla egy fejezet. Elég annyit tudni a helyről, hogy Manolo szerint, a fal a világ egyik legjobb mászóhelye lenne, ha a repedésekből ki lenne tisztítva a fű. Ezt látszik alátámasztani az a  tény, hogy a Mágus idén is nyitott egy új utat a falon. Tavaly Vörös Tomi és Peti a Grand Diedro utat mászták a falra és hasonlóan jó mászóélményekről számoltak be. A porfirit egyébként egy barna színű kőzet, érzésre a homokkő és a gránit közé tudnám elhelyezni. A felülete érdes, mint a 40es csiszolóvászon. A fal befele dől, kb 70°-os lehet, rengeteg reibung és pár repedés út vezet rajta. De az előbbi kommentből kitűnik, ezeket a természet időről időre visszahódítja. Hétfő délután még megnéztünk egy sportmászó szektort a völgyben, kicsit szokni szerettem volna a porfiritet. Másztunk pár utat 7b-ig. Aztán vacsora a Passo Rolle hágóban és utána kezdetét vette a két napos esőzés. Az előzetes tervek szerint kedden a Border Line útba szálltunk volna be, de minden csurom víz volt.  Sajnáltam nagyon a dolgot, mert szívesen lemértem volna reibung tudásomat ezen a falon, bár erős kétségeim voltak Manolo 7c, de néhol inkább 8a+ értékelt útjával szemben.
Paso Rolle - eső után, eső előtt

Bánatunkban lementünk a völgybe és kerestünk egy elég jó sportmászó szektort, hogy vigasztalódjunk. Itt az áthajlásnak hála, találtunk néhány száraz utat. Mivel a hét közepére már jobb időt jósoltak, ezért később visszamentünk Cortina környékére és láss csodát szerda délben tényleg kisütött a nap. Napozás, szárítkozás, majd ismét sportmászás, mert a hegyek még el voltak ázva. Landre szektorba mentünk, ahol véletlenül összefutottunk egy hírességgel. Csendben, szerényen mászogattak mellettünk, de már az elejétől ismerős volt a srác arca. Pedig nem vagyok az az ember aki kiszúrja a hírességeket az utcán, szerintem a föld bármelyik celebje mellett el tudnék sétálni tudatlanul, bamba pofával. Aztán beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy skótok, hogy éppen új utat nyitnak a nyugati Zinnén. Minden választ pár szóban elintézett, úgy éreztem magam mintha barkobáznék. Biztonsági játékos vagyok, így a rákérdezére, hogy "Ugyan már, ugye akkor te vagy Dave Macleod?" egészen addig vártam, míg végre kiderült, hogy tavaly ismételte a Bellavistát. Jó srácnak tűnt Dave, nem túl szószátyár, de az új útról mondott info-k alapján nem kell a szomszédba mennie egy kis pszichéért. Azóta már a blogjára is felkerült egy bejegyzés a mászásáról.
Kilátás a Landro szektorból
Az estét még a völgyben töltöttük, csak reggel mentünk fel az Auronzo házhoz. Gyors pakolás után megindultunk a Kleine Zinne déli fala felé. Tavaly már másztuk itt a Gelbe Mauer nevű nagyszerű utat, aztán kiderült, hogy van a falon egy egészen új út Cristoph Heinz-tól, a Prima Balerina. A topo egyből lázba hozott minket. Elnézve a konstans nehézséget és ismerve a fal meredekségét elég kemény napnak néztünk elébe. Jó idő lévén sokan másztak aznap a falon. Tőlünk balra az Ötzi trifft Yeti-ben több parti is volt, illetve jobbra is volt egy francia páros a klasszikus Gelbe Kante-ban. Kellemesen telt a napunk, az út jól volt biztosítva, a kőzet is többnyire rendben volt, néhol érződött, hogy friss útnak számít és még nem tisztult meg a sok megmászásnak köszönhetően. Az izgalmak a francia srác repülésével kezdődtek. Nagyjából egy szintben haladtunk, amikor ijedt kiabálásra lettem figyelmes. Oldalra nézve már csak egy hulló kő és test látványa fogadott. Szegény srác kicsit eltévedt a falon, majd letörött vele egy fogás, de közel 10 méter zuhanás után egy rissz-rossz rozsdás szög végül megtartotta. Szerencsésen megúszta, de nem csinálnám utána a mutatványt. Aztán elértünk mi is a kulcsrészekhez. Felpörgött bennem az adrenalin, mikor felnéztem az 50 méteres 7b hosszra. Végtelen hosszúnak tűnt, jól ment, de tudtam nem rohanhatok, mert eldurrannék, ezért miden pihenőt okosan kihasználva tartogattam az erőmet. Ha nehéz volt visszamásztam, átgondoltam, újra nekiugrottam végül mindenhol megtaláltam a megoldást és esés nélkül értem el a standot. Felszabadító érzés volt ez a hossz, de igazából az egész nap számomra megtestesített az ideális mászónapot. Távol a hegyek között, egy magas fal, egy brutál út, kellemes idő, erős motivált partner, jó forma, sikeres mászás, sörözés a naplementében, miközben bámulom a horizontot beborító hegyeket és főzünk egy jó vacsorát, végül egy bivak a csillagok alatt. Ebből a bivak kivételével mindent megkaptam aznap. Az utat gond nélkül letudtuk, nem akasztott meg minket egyik rész sem. Az ereszkedést profin kiviteleztük, délután fáradtan, de büszkén pakoltunk a fal tövében, hiszen mindkettőnknek egy onsight nagyfal mászás volt a tarsolyában.
Kleine Zinne, az út az éltől kicsit balra vezet esésvonalban

Prima Balerina

Prima Balerina

Prima Balerina

Prima Balerina

Az ablakon kinézve miért nem ezt látom? Ja, hogy Bp-n élsz, lúzer :(

Öröm.....

és bódogság  :)

Másnap nagyon vacilláltunk, hogy mitévők legyünk. A sikertől elkapott minket a lendület, emelni akartuk a tétet. Végül a Grosse Zinne bal oldalán vezető 7c nehézségű Le voci del coro utat választottuk. A leírás alapján jól van nittelve, ezzel nem is volt gond, de a könyv a kőzet minőségéről már nem ilyen elismerően nyilatkozik. Maradjunk annyiban, hogy nem tett jót a pszichénknek a néhol dolomit bánya stabilitású fal. Egyedül a nittekben lehetett megbízni, a fokozatokat is nehezebbnek éreztünk, mint előző nap, végül az első három kth-t másztuk meg: 7a+, 7a, 6c+. Aztán a 7c-s hossz láttán jobbnak láttuk visszavonulót fújni, nem akartunk beszívni egy harántolós, áthajló visszaereszkedést. Ezután belekezdtünk még egy másik útba is a Preuß tornyon, de ezt a délutáni eső miatt kellett feladni. Cortinába mentünk vacsorázni, ahol az Il Ponte pizzériát csak ajánlani tudom.
Az elmaradhatatlan kép

Le voci del coro

A záró napon szerettünk volna valami szép úttal búcsúzni a hegységtől. A Lasoni di Formin csoportra esett a választásunk. Minden leírásban dicsérik a kőzet minőségét és az elmúlt 10 évben sok nittelt utat nyitottak 7a -7b fokozatig. De nem kell rögtön osztrák mászó iskolai nittelésre gondolni, hiszen az utakat alulról, előlmászásból nyitották, így a nittekkel is meglehetősen spóroltak. Nagyjából 5-6 méteres nitt távokkal kell számolni, érdemes éksort és pár friendet is magunkkal vinni. Illetve ajánlott az út nehézségét stabilan mászni. Mi a Gente di Mare(7a, 355m) útba kezdtünk bele. Nem kellett csalódnunk, szuper stabil, sok helyen oldott dolomiton másztunk egész nap. A fáradtság miatt megterhelő volt a mászás, illetve a ritka biztosítottság miatti extra figyelem is húzta le az energiaszintünket. A hab a tortán az utolsó stand alatt lévő kis plafon átmászása volt. Itt nem helyeztek el nittet a plafon élén, mint általában szoktak, hanem a kimászás után még egy 5 méteres runout-ot is be kellett vállalni a siker érdekében. Volt pár keresetlen szavam, de sikerült fejben összeszedni magam, így felértünk. Aztán persze csendes csepergésben kezdtünk neki ez ereszkedésnek. Egész jól haladtunk, de mivel nem végig az útban kell ereszkedni, ezért az utolsó standot nem találtuk meg, ezt néhány ékünk és hevederünk bánta. Ismét jó napot zártunk, mindketten OS-t másztunk, méltó módon sikerült búcsúzni a helytől, ismét egy szép úttal, emlékkel, tapasztalattal gazdagodtunk.

Tofana di Rozes

Kilátás a Falzerego hágó felé

Indul a buli

Ereszkedés a torony és a valódi fal között

Küzdök a kulcshelyen 
Itt még a vihar is szép

A Lastoni di Formin tömbje

Nincsenek megjegyzések: