2015. február 4., szerda

Budapest Stock Exchange



Az egész úgy kezdődött, hogy nagyon bézöl volt a hét. Csak tegnap jöttem rá, amikor Tóth Robival a német-magyar skype kapcsolatunkat erősítettük. Rájöttem teljesen szétfolytak a napok, nem is emlékeztem mikor mit csináltam, pedig volt mokkóság az elmúlt héten rendesen. Kedden fejeződött be számomra a vizsgaidőszak egy nagyon kemény tanulós heteket lezárva, természetesen ünnepeltünk. Előd leállamvizsgázott – szóval ezt is megünnepeltük, mi több kapott azonnal állást – szóval ezt is megünnepeltük, mi több kiköltözött az albérletből, vissza Szekszárdra. Itt már nem használom az ünnepelés szót, bár tény hogy elkábulva, ölelkezve próbáltuk a halántékunkba vésni az utolsó együtt töltött perceket. Nem is tudnám megmondani, Melyik Zsigmond fivérrel lett jobb a viszonyom -másfél évet laktam mindegyikükkel-, de talán ez nem is fontos. Az egész hét a búcsúzkodás jegyében telt. Utolsó Városligeti futások 8.8km körön, 39percre (4:27 ezrek). Utolsó séták az albérlettől 5 percre lévő Hősök terére, utolsó záró buli az albérletben.
A változás súlya nehezedett rám, amit le akartam mozogni, így mentünk el csütörtökön a hóesésben a Margit-szigetre, ahol a 3 centis hóban futottam egy 1óra 46perces félmaratont. Megkoronázása volt ez az Előddel való együtt lakásnak, mindenképp belökte a szekeret és elindított egy úton. Nem is tudok visszaemlékezni minden apró kis részletre a változások valóban elkezdődtek. Hónapok óta lennék motivált Remete-barlangra és a Sámsonra, de három hónapja minden héten legalább egyszer leszakad az ég. Minden csurom vizes, most még Ezüst-hegy is rezgett. Mérgelődöm emiatt, peches a szitu. Aztán péntek este a Medvekutya albérletavató koccintás, majd Horváth Gabi szülinapi bulija után úgy éreztem tarthatatlan ez az állapot, mármint hogy csak szórakozás és az élet habzsolása. Fázni akartam, mély hóban taposni, a crash paddel száraz faágakat letörni mikor belépek az erdőbe, fogkefével pucolni a szürke mészkő fogásokat. Erről álmodoztam. A rendezvény után hajnai 5 órakor a Blaha Lujza téren az a megtiszteltetés ért, hogy Törpe (Kámvás Bálint) még dobott egy szintet a motivációmon, bármi lesz is – mi holnap kint leszünk. Na ennyit az előzményekről, tudtam kihez kell fordulnom.

Tamáskával telefonbeszélgetések, majd este Ágh Pistivel és meg is alakult az idei első téli Bakony trip. Miután reggel beiratkoztam a kollégiumba és Patkány a pözsóval felfurdult a járdára a Baross utcában, hihetetlen szikkadás vette kezdetét. Egy végtelenül motivált mászótúra, mely nekem évek óta nem volt. Égbe emelt kezekkel kiabálni; „Micsoda csuha-csodás nap leszen ezen?!!”

Talán mert az életet egységében, nagyságában nem érthetjük meg – és ez felment minden féle felelősség alól, talán ezért értjük meg a kis részeit külön-külön tökéletesebben és mélyebben. Miért létezhet egy 8 négyzetméternyi szürke kis függőleges fal a Bakonyban, ami odavonz minket télen, az ország különböző pontjairól? Milyen a társadalomtól elrugaszkodott figurák is vagyunk, akik 0 fok közeli hőmérsékleten, a hóban captatnak ki az erdőknek mélyen megbújó kis kavicsokhoz, hogy ordibálva, vicsorgó fogakkal 5 mozdulatot véghez vihessenek és a végtelen természet iránti tisztelettel, odaadással és megelégedett sportteljesítménnyel utazzanak haza újfent hosszú órákat.
A kocsiban ülve töprengtem a miért?-eken, melyekre sosem tudom meg a választ – de mindig megelégedettséggel tölt el ha gondolkodom rajta. Annyira mások vagyunk, Tamáska, Patkány vagy én, de mégis ez az erő és lelkesedés keveréke hihetetlen módon tud dobogtatni minket. Amikor szóba kerül, hogy de hát a „From dirt-re miért mászott Paul Robinson egy balos variánst” – mi itt a kocsiban mind értjük hogy miről van szó (amit egyébként nem értünk hogy miért is ment el balra:-) ), vagy hogy Danielnek a Slab technika milyen poén tud lenni. Valóban ezek azok a témák, melyekről mi órákat, más egy szót sem tud szólni. Ez az a konyhanyelv, ez az a kis misztikum ami boulderessé teszi a boulderest. Vagy is ez is csak az egyike a sok száz kis apro részletnek, melyek valahogy bennünk talán már összeálltak. Ez a mi kis világunk.
 
 
Kötelező haladási irány - 7A+
 
 
 
 
Pistike a telefonban meséli, hogy a kopár fák már nem rejtegették tovább, s egy új falacska került elő a hegyoldalból. Csesznek/Szerpentin lett a hely neve, s ma öten vagyunk az ostromlók között. Egy új hely először mindig letisztul, fogás kitörés és béta-tökéletesítés megy órákon át, melynek eredménye lett: egy 7B+ FA trverz Tamáskától, Frozen carrot 7B FA Somától és a „Kötelező haladási irány” nevű 7A+ travi ismétlése mindnyájunktól.
Mivel a Cuha-völgyi szektort el lehet ázva, Dudarra vettük az irányt, ahol szintén született pár ismétlés a „Határkéne” 7A+-on, illetve egy még név nélküli 7B-n. Tamáska rászikkadt a „Nem vagyok buzi” megmászásra, illetve a csak kezes variánsra is – mely bár neki nem sikerült – Pisti kamásli+bakancs kombóban is áthúzza csak karból. Ilyenek a veszprémi betyárok. 
Téli csendélet
 
állóstart 7B, ülő projekt ~8A
 
 
A hazaúton nem sokat kell vacillálni az esti programon, s bár egyikünk sem mondja ki hogy akkor ez meg az legyen, de valahogy végülis Patkánynál találjuk magunkat egy förtelmes éjszakai bouldersession közepette amikor már az éjfélt is elüti az óra. Nem csak a fizikális beépülésére, ezekre a pillanatokra sokat fogok gondolni a későbbiekben. Egyszer Tomika egy barátunkra azt mondta: „- Szerintem ő jól fogja lehozni az életet.” Akkor nagyon értetlenkedtem, mert a szemellenzőmön nem láttam kívül, s csak egy nagyon általam elképzelt világot tartottam megvalósíthatónak, járhatónak. Ez az este mélységesen elgondolkodtatott, mi az az akarat, mi a pozitív gondolkodás, mi az a cselekvés és mi az amikor szereted azt amit csinálsz odaadással, törődéssel, figyelemmel. Rend-sze-res-ség! Köszi Puhatkány!!! 

Nincsenek megjegyzések: