2015. március 8., vasárnap

Banán Split – „avagy amikor elfolyik a kisujj.”



Feltételezem szüleim nem értik ezt a szókombinációt; „elfolyik a kisujj.” Vártam hogy a sasok elreppenjenek a fejem mellől és végre elkezdhettem az írást. Tiszta fejjel, nem először a budi. Aztán tiszta fejjel, most leülsz. Még kicsit szomjas vagy, iszol egy kis tejet.
Mount Everest hegymászó, extrémsport- és életmódmagazin, III. évfolyam 5. szám (20.), 2003. május.
Nagyon titkos bizarr dolgok vannak a birtokodban, mondván igazi kincsek. A titok kitudódtatik. Mászó magazin a kétezres évek derekáról. Dede Laci a nyíregyházai huligán, csak ennyit írnak. IX/IX+ a megadott nehézség: Banán Split a név. Fotó is van Laciról, a felsarkazás után a továbbkapás előtt. Sapkában, mint Graham… igazi boulderes. Aztán videók kerülnek elő, leírások és béták, és az első ismétlő Háger Balázs mind ezt március havában 5.én. Melegítés csapatás. Végtelen kísérlet és hihetetlen ledurranás. Az egykor 12 mozdulatra írt bouldert; 8 mozdulatra redukáltuk. Nehéz testerős áthajlásban, mely közel 40 fokos. Lassan lemegy a nap, minden próba után eldurranás a kompressöntől. Bajusz Úrral indultunk ki koradélután a Budai hegyekbe, természetesen informáltam erről Háger Balázs Urat is. Tavaly egy nap próba már volt itt, igazán sokkoló volt hallani ahogy Árpi nyáron mászta meg, alsógatyában, napsütésben. Pedig ezek a fogások elég reibungosak, tipikus mészkős rücskök… el sem tudom képzelni milyen lehetett nyáron. De Pád az Pád. 
Igazán régi csemegéről van szó, 2003-ban nyitotta Laci ezt a KUNSZOT. Lényegében az elképzelés az volt, hogy az áthajlásban az élet csapkodva másszunk fel, a lyuk használata nélkül, illetve van némi iránymegkötés; az utolsó mozdulat egy nagy dinamikus felcsapás a „kenyér” becenevű fogásra, majd kimászás. Igazából logikus, gyönyörű szép, végtelen technikás és bár csak valóban ez lenne az egyetlen módja a feljutásnak. De mivel nincs ez így, ezért van „pontos” leírás illetve van videó, próbákról, megmászásról. Szabályok nélküli sport, melyből néha mégis kreálunk szabályokat, illetve próbálkozom. :-) De hát ez egy ilyen bicikli. Egy ideje éreztem hogy lefelé szálló ágában vagyok a sziklán nyújtott teljesítményeknek, igaz élvezet terén azt hiszem a maximumot tudom kihozni. No de mégis csak, tüske még ez a kis teljesítmény dolog. Majdnem egy éve ajánlott nekem Csohány Csabi egy könyvet, melyhez a megvételétől számolva is vagy 8 hónapig hozzá se nyúltam. Aztán egyszer csak megtalált és teljesen átforgatott, megválaszolt, leültetett, mélyebbé tett dolgokat. Kicsit egyfajta szűrő volt, amolyan szita féle, s mintha minden sejtemet és gondolatomat átszűrték volna rajta. Ebből idéznék most pár sort.
„A sikernek is vannak ciklusai. Időszakok, amikor bizonyos dolgok megjelennek az életedben, s te gyarapodsz; és időszakok, amikor dolgok eltűnnek az életedből vagy megsemmisülnek, és neked el kell őket engedned ahhoz, hogy helyet teremts a fölbukkanó újaknak. Csak a mindent bíráló elme hiszi, hogy a fölfelé ívelés időszaka jó, míg a lefelé ívelés időszaka rossz. Nem igaz. A növekedést általában pozitívnak mondják, holott semmi sem növekedhet örökké. Ha bármilyen növekedés egyre csak folytatódna és folytatódna, akkor végül valami iszonyú nagy és destruktív dolog jönne létre. Szükség van a szétesésre ahhoz, hogy valami új kezdhessen növekedni. Az egyik föltételezi a másikat. (…) A testi energiád is ciklusoknak van kitéve. Nem lehetsz mindig a csúcson. Lesznek olyan időszakok, amikor sok az energiád, és olyanok is, amikor kevés. Adódnak majd periódusok, amikor nagyon aktív és kreatív vagy, és olyanok is amikor minden stagnálni látszik, amikor úgy tűnik, hogy egy helyben topogsz és nem érsz el semmit. Egy-egy periódus időtartama néhány órától néhány évig terjedően bármi lehet. Vannak nagy ciklusok, és azokon belül kisebbek is. (…) A cselekvés kényszere és a hajlam, hogy önértékelésedet és identitásodat olyan külsőségekből eredeztesd, mint az eredményeid, mindaddig elkerülhetetlen illúziók, amíg te az elméddel azonosulsz. Ez nehézzé vagy lehetetlenné teszi számodra, hogy elfogadd a mély időszakokat, és azokat is létezni engedd. A szervezet intelligenciája ilyenkor önvédelemből átveheti az irányítást, és betegséget teremthet, hogy megállásra kényszerítsen, és így a szükséges regenerálódás megtörténhessen.”
Márai Sándortól jutnak eszembe hirtelen idevágó sorok:
„Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség, a francia költõ szavával, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények nyaralása, téli Rivierája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki – mint Kleist, a költõ – „váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat", csak a betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire.
A betegség pihenés is, ez közhely. Ezért előzd meg a természet parancsát, a kényszerû betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket, hogy megpihenjél. Makkegészségesen õrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad van, a szöget is megrágnád: koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölõdik még a nikotin miatt: jutalmazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod három napra a cigarettát. A szervezet oly hálás a legcsekélyebb figyelemért! S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségi és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélmûtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd.”
 
A „könnyűség” állapotába kellett kerülnöm, el kellett kezdenem kilépni a monton világomból, vagyis igazából megérteni és helyretenni magamban kérdéseket mit miért csinálok. Számos mászót látok itthon aki csinálja lélekszakadva, csinálja sérülésig, fejvesztve kergeti magát; egy vágyat vagy egy álmot amivel azonosulni próbált – ez Ő, ezt megtalálta! - , és ami sokszor fenntarthatatlan természetesen. Vagy emberek akik ugyan a maguk ideáljai szeretnének lenni, de mégis mások mintája alapján próbálnak építkezni. Szerintem a saját önálló gondolataink égetik a legerősebb téglákat, ennél jobb építőanyagod soha nem lesz. Elengedni bizonyos eddigi elveket a mászással kapcsolatban, helyretenni az én életemben, megérteni mit mihez igazítok, mi az igazán fontos nekem. Megtanulni nemet mondani, helyes sorrendet felállítani, komoly és fontos dolgok között. Nehéz sokszor „igazságosan” dönteni de ebben is csak azt tudom mondani hogy a szív a legjobb súgó és az őszinteség a legjobb tolmács.
 
kecsesség a kulcsmozdulatban
 
Fejben csak motivált odaülés, az első mozdulatnál saskarmosra zárok egy peremet két ujjal. Ez első mozdulat? Igen, ismétlem. Amikor megvilágosodott számomra miért akarom megfogni a kisujjammal is, csak akkor voltam készen a megmászásra. Ha nincs a fogáson a kisujjam, akkor a sziklapárnák csiklandozzák a kisujjam felszínét, mely nem tart semmit, ellenben azt az érzetet kelti bennem hogy érezzem a szikla csúszósságát. Elfolyik a kisujjam. A sokadik utolsó mozdulatból kiesés után értem meg mit kellene csinálni. Balázs lelkesedve meséli hogy Árpi videója milyen mokkó, merthogy a végén az ugrást duplázással nyomja. Én nem tudom leduplázni valahogy fikarc esélyt sem érzek, holott nekünk most 7-8 fok van, Árpinál közel 30 lehetett. Elgondolkodtatott a fogás ahogy egyre többet néztem a felületét, hogy hogy áll és hogy tarthat. Mi lenne ha feltenném a hüvelyk ujjamat is? Talán tarthat valamit, átcsípve. Az egyik éles próbánál az ugrásig annyira lefáradtam hogy nem bírtam a korábban kitaláltakat végrehajtani és random beléptem egy „újdonságot”. Az újdonság nem sokkal volt nagyon egy gyerektejfognál, s hasonlított is rá a „fehér mészkőrücsök”. De segített megemelkedni. Abban a szituban egész máshogy mozog a test, máshonnan lököm el magam, nem kifelé a faltól, talán kicsit srégen jobbra. A próba után eszembe jutott a test sokszor képes egészen jó improvizációkra, amikor szorult helyzetben van, amikor kevesebb az erő, de meg akarod oldani a feladatot, a test képes csinálható megoldást találni. Oké akkor legyen a tejfogrücsi és a hüvelyk a perkó mellett. Ezekre kell figyelni. Már ment le a nap amikor beakadt, végre igazán határon. Véget ért a románc a tömbbel. Szinte majdnem biztos vagyok benne, többet nem fogom mászni, mert nem nagyon szeretem újramászni a dolgokat és itt csak ez az egy „felületnek” mondható felület van. De milyen gyönyörű. A kocsi felé Balázs szájából elhangzik talán az egyik legszebb hazai boulder(kunszt) lehet… - ezt csak megerősíteni tudom. A 7B/B+ fokozatot pedig az Izer skálán ajánlani. Nehezebbre érzem sok B-nél, de Árpi erősködött. Slash grade újfent. Peace

idézetek: (Eckhart Tolle: A most hatalma, Márai Sándor: Füveskönyv)

Nincsenek megjegyzések: