2015. április 19., vasárnap

A döglött nyúl alszik


Szombaton Miskóval Tardosbányán másztunk. Fantasztikus a tavasz, nagyon jó időhöz volt szerencsénk.

Miskó felmotiválódott a Banglades-re, csakúgy mint Tomcsi. Ezt nagyon jó hallani, nem egy favorit út, inkább az "élet iskolája", ahol szűkmarkúan osztogatják az ötösöket, viszont ha megvan, akkor a sikeres bizonyítványt nem kell magyarázni senkinek. Tomcsi múlt vasárnap próbálgatta, Miskó tegnap először. Még nem akadt be nekik, de szerintem esélyes.

Tomcsi olyan információt szerzett, miszerint a banglades azért ilyen nehéz (a kallerben szerepló VIII+ -hoz képest), mert kitörött belőle valami. Aki (első kézből) tud valamit az út történetéről és alakulásáról, akár a régi nehézségéről akár a kitörés utániról, az jelezze, mert tökre érdekel.

A bétájukat hallgatva tudatosul bennem, hogy mennyire megkoptak az emlékeim. A Banglades-t 2012 júliusában másztam meg és azóta kevés hely maradt a fejemben az ilyesfajta emlékeknek. Vérgesztesen vagy Höllentalban azt sem tudom, hogy melyik utat másztam már. Geriben is csak azért emlékszem a megmászott utakra, mert nem kell belőlük sokat fejben tartanom. Az utak bétájára szinte egyáltalán nem emlékszem, csak a slágerekre (Zergevadász, Teri) és a nagy projektelésekből is csak egy-két mozdulatra ha emlékszem, mint a Banglades két ujjtörő pereme, de az az utáni pity-puty már kiesett.

Nem arról van szó, hogy nagyon értékes tudás veszett volna kárba, az értékes részek úgyis megmaradnak, vagy van róluk pár líraiságot nem nélkülöző blogbejegyzés. Azt mondhatom, hogy az érettség és megéltség egy bizonyos fokán (még ha az a fok nem is túl magas) az ember két dolgot tehet:

  • átlapozza a régi tankönyveket és újratanulja, megerősíti az alapokat.
  • hátrahagyja a múltat és további on-sight-ok felé fordul.

(a gyengébbek kedvéért a tankönyv és az on-sight szavak metaforikusan értendőek)

A "régi tankönyvek". Tesómnak és nekem összesen 12 évnyi iskolaszere (vagyis annak nagy része).
Ezt túlzás, nagyképűség vagy leereszkedés nélkül mondom mindenkinek, aki valaha is letett már valamit valamilyen asztalra, legyen az csekély vagy grandiózus. Ezen második módszer azon hitvallás megnyilvánulása, miszerint az élet egy hegedűverseny, ahol  a művész a darab közben tanulja meg a szólamát. Nincsen próba, ismétlés vagy kotta, csak csinálja az ember ahogyan tudja, ahogyan elsőre sikerül és a darab végén kiderül, hogy tapsol-e a közönség.

Egyébként az Annie Hall -nevű VII+ -t másztam meg aznap, meg pár könnyebb utat. Rajtunk kívül nem volt senki a bányában, amire talán még nem is volt soha precedens, főleg nem hétvégén.

4 megjegyzés:

Tomcsi írta...

Gábor, Te is próbáltad újra a Bangladest? Egyébként Nádasdi Oszitól és Papp Lajostól van az infó a kitörésről.

gábor írta...

Én most nem próbáltam

lalyos írta...

Sziasztok,

Eloszor is az eredeti, tores elotti utrol: mar az sem volt olcson merve, hiszen Atya azt egy 40 napos lebojt kura utan (Innen a nev: Bangladesh avagy a nagy ehezes), erthetoen elegge lefogyva kanyarintotta fel. Tehat a koromnyi fogasok akkor fekudtek neki.

Az a bizonyos "oldalhuzo" fogas is vagy mar 5 eve tort le. Akkor kozvetlenul utana mi Kocsis Ricsivel egyszer bohockodtunk rajta, de nem sikerult kitalalni.

Kami azt mondta o maszta a kitores ota, fokozat emlitese nelkul azt mondta, hogy koromnyiek a fogasok, cserebe szarok a lepesek.

diohelyban ennyi

lalyos

oszi írta...

Atya akkor annyira le volt fogyva a böjttől, hogy a puszta gyaloglás is kimerítette és időnként meg kellett állnia pihenni (Tardosra sokszor busszal mentünk és a falu központjából gyalogoltunk fel a bányába...)Ja és aztán nem tudta végig csinálni a 40 napot valamivel előtte abba kellett hagynia, mert túl lefogyott és elgyengült. Kár hogy nem segített rajta a kúra a legjobb barátunkat és egy kiváló mászót veszítettünk el!
Oszi