2015. április 27., hétfő

Swallowed In The Sea

bétaelmondások
Ez a bejegyzés három dologról fog szólni, mégpedig sorrendben: Tamáska miként mászta meg az Üvöltő Sámsont, én hogy borítottam ki a kávét Gáborék kanapájára Picasso kalandjai közben és másnap hogy másztam meg a Bangladesht. Hogy kinek melyik a szikkadtabb azt mindenki döntse el maga, mindenesetre Gáboréknak tartozok egy kiadós bocsánat kéréssel (állítólag elnézést nem szoktak mondani, ugyanis a rossz nyelvek szerint  kecskepásztorok, mikor hágják a kecskét és a kis szarv között elnéznek, elvileg ezt hívják elnézésnek…) szóval én most maradok a bocsánatnál. :-)

"Össznépi baszatás remetében" – ahogy Marci fogalmazott

A péntek annyit késtem mint még soha, szégyellve futottam a Sperbank elé, ahol Borbély Gábor és Fidy Marci már vártak rám. Mosolyogtak, de lelkem mélyén éreztem, már karóba húztak, meg vuduztak, esetleg felnégyeltek. Újra megfogalmaztam magamban, mennyire gyalázatos tevékenység ez a késés dolog, mennyivel jobban oda kell figyelni a körülményekre. Mindegy hogy utak feltúrva, elterelve, pótló buszok, ellenőrök hada, cigánygyerekek és kéregető jehovások potyognak az égből… az időpont az időpont és kész! 
A tavaszi meleg ízével a szánkban hagytuk el a fővárost. A cél Remete-barlang volt. Csinálni tüzet, sütni szalonnát, mozogni a Sámsonban, mozogni plafonban, visszahangolódni, természetben lenni. Bemelegítések után én hamar lefőztem a kávét. Rá kellett ébrednem, a tény hogy az utóbbi időben heti maximum kétszer-háromszor érte zia a kezemet, nem kedvez a Sámson 8A/+ boulderhez. Azért párszor megpróbáltam felmotiválni magam, de végül valami bőrgyulladás féleség miatt úgy döntöttem nem taknyolom, átadom a helyet a többieknek. A vége lett átmozogva részemről, illetve a közepén három mozdulat.
Remete-barlangos álmok és vágyak

Nem mindig megyek ki szakállal a Remetébe, de ha kimegyek Sámsont próbálok.
bétasági tea és klubdélután
rosszul levési határ világbajnokság
"CS szórakozásai" - remélem elnézi nekem angoltudatlanságom
Mano nagyon szikkadt!
Kucsera meg azt hitte csak a Big Boss alatt megy a feszítés...
"Areas where I can guide - Csé ide beírhatja Remetét, de ő már elment onnan"
Ez már Padmennyiség a háton. (Nes delight 10 megmászás 4perc 58sec alatt by Patkány. World Record!)
Marci nem mindig csinál tüzet, de amikor tüzet csinál... na az ilyen.
Marcinak nem mindig vérzik az orra, de amikor vérzik... nah az ilyen.
Mariann nem mindig ül a tűz előtt..., de amikor odaül...
Nem mindig ilyen Tamáska bétája, de ha 8A+ boulderezik, akkor a csomagtartóban megy haza...
Előző nap kérdezgettem Tamáskát mi lesz a szikkadalom és úgy volt vele, egyetem után kijön BKV-vel. Aztán úgy 6 felé valóban megérkezett Tomi, és nagyon gyorsan beszállt a játékba. Mi meg kiszálltunk, néma csöndben nézte a mozdulatokat vagy 10 ember. „Szerintem neki nem volt faktor ez az út.”  Pár átmozgás, majd pár éles próba. Néma csönd, tátott száj, néhány szpotter, történelem íródik, magnéziával és némi üvöltéssel. Ez az Üvöltő Sámson 8A+.


Csak miután én is mozogtam a Sámsonban és láttam a mozdulatok nehézségét tudatosult, mekkora is a szakadék köztünk és Tamáska között. Mármint hogy neki tényleg stabil egy ilyen nehézségű boulder, míg én az első 8 nehéz mozdulatból 4-et bírtam eddig megcsinálni. Ha már itt tartunk meg kell említenem, hogy megvan a barlang első női 7C-je, Norcitól a Remete Style. Mekkora respekt atyavilág!!! A Remete után valahogy nem sikerült hazajutni, Gáboréknál kötöttem ki, és fejtettem ki kártékony hatásomat. Ez a hétvége amúgy is valahogy végtelen hosszúnak tűnt nekem, nem is értem hogyan. Volt bicikli szerelés, tanulás, grillezés, borozás, filmnézés; Tardosbánya.

Bangi 2.0

Vasárnap reggel tudatosult bennem, mennyire rossz hogy valóban bezártak a boltok. Eddig csak furcsálltam, hogy a vasárnapi emelt bér lehetőségét kiveszik a dolgozó kezéből-kenyeret a szájából, de most tudatosult az is mennyire megszívattak engem (is). Mi az hogy esélyem, lehetőségem sincs boltba menni? Jobb híján így az egész napi mászást 2 alma 2 kakaós csiga és egy nutellás croassant társaságában töltöttem, akik ismernek tudják mennyire kevés nekem ez a mennyiség. Egész napra. Gábornak volt az a régi mondása, hogy „éhes mászó a jó mászó…” - megpróbáltam hát ehhez visszanyúlni és nem panaszkodni. Mosolyogtam. Vasárnap van, s mi megyünk sziklát mászni s még fék is van végre a cangámon. Nem hagytam el 200méterre a kollégiumot, amikor elkezdett esni az eső. Langyos, nyári záporféle. Tudtam, hogy a Duna vezette már megint emide és a falak szárazak lesznek… így hát boldogan tekertem tovább néha füttyentve mint a madarak. 11 órási indulás chillesbe, lazába, Bajusz Úrékkal.
A bányába érve általános őrületek fogadtak. Kulacs szőrös mellkassal félmeztelenül rohangál, Horváth Gabi egy székben sörözik, Beliczky Peti a nagy fal alatt mosolyog, Tamáska egy leányzó popsiját fogja. Üdv a klubban Fruzsi!
egész napos általános fotykos bajnokság
 
bájusz bájszepsz
working on the last hard move
 
Marika és Bazsi
...mindig csak a vetkőzés
Takonykor 7c/+ On-sight, természetesen RP
Jobbos reibungból akasztja vissza a bokája alatt lévő köztest
Itt már volt egy kis ordítás is...
flowman again
általános hangulatoknál...
Napos bemelegítések, árnyékos nagyfali feszülések. 
"Sokszor hangzavarban a társaság de én szeretem. Nem azt mondom nem zavaró, csupán megszoktam már. Valószínűleg egy ismeretlen társaság okozta ugyanilyen hangzavar teljesen zavaró lenne számomra is, akár idegen akár magyar nyelven. Ismert mosolyok, ismert hangok, ismert poénok és viccelődések. Kicsit ez az egész zsivaj olyan nekem mint anyának gyermeke sírása, kiabálása, hangoskodása. Egy idegen számára egy fülsiketítő jajveszékelő kiabálás, zaj, egy anyukának az ékes dallam, a legszebb hang a világon, gyermeke hangja. Kicsit ilyen már nekem ez a társaság is, de hát mégis megértést kérek mindenkitől akit esetleg zavartunk és zavarni fogunk a jövőben, külső szemmel nézve nem volt szép amit csináltunk."
Első komolyabbnak szánt mászásom az Annie Hall VII+ On-sight próbálkozás volt, ami egy csúfos Jégmadár VI+ repedésbe való kimenekülésbe vezetett, ami pedig olyan saras és piszkos volt, hogy percekig tartó kézlerázogatás és küzdés ide-vagy oda, megint a kötélben csücsültem izzadó homlokkal zilálva. Kell ez neked Bálint?
Teljesen szánalomba akasztottam standláncot, magamban fortyogva. –Hiányoznak az alapok fiam! –mondja a bennem lévő kis szörnyeteg, -Nem tudsz lépni, nem tudsz beforogni, egy egyszerű piaz repedés kifog rajtad! Mit akarsz te a Bangladesh-en?
– De hisz az a stílusom!!! - mondom neki, de ő csak mondja a magáét:
-Persze mert azt hiszed a mászás a fürdőszoba ajtópillérén húzásokból áll mi?
–Nem, tudom hogy nem de most már befoghatnáááááád!
Már nem magamban beszélek…25 méter magasan kiabálok a standlánccal miközben oda vissza kutyázom hogy bekerüljön végre a kötél a Bangladesh karabinerébe, fotykosba, gyogykába. Persze az első próba teljesen leméri az arcom, hőséget érzek a bányában a hétfői tizenegykét fokhoz képest, nem érzem hogy tartana a perem, még kevésbé hogy tartana a reibung.
Kiveszem a köztesemet, elkönyvelem ezt ma fizikai képtelenség megmászni és savanyú szájízzel ereszkedem le, ízlelgetve a kis szörny szavait: Azt hiszed a mászás húzódzkodásokból áll mi?
Lent Beliczky Peti azt mondja belenézne ő is, a Sabotage a projekt, de el van hűlve és ennek a kb. VI- os alja legalább valamennyire bemelegíti az ujjakat. Peti próbája több mint jó; a reibungra csapásból jön le. Valahogy kicsit visszahozza a teljesen összetört és megsemmisült motivációmat. Hát újra nekiindulok. E próba során már sikerül megcsinálni a reibungra csapást, de további még egy kísérlet kell mire a teteje is letisztázódik. Az óra eközben szépen lassan megy, Peti hagyja a Sabotage-t és egymás után próbálgatjuk a Bangladesht, miközben Tamáska OS mássza a Takonykort és a Sabotage-t, Bajusz OS-t próbál a via mala-ra.
Tamáska a kulcsmozdulatban
 
Bangi flash
 
kulacs és az a híres mellkas

Peti
kolbász sütéséknél
itt a tavasz......, nyílnak a virágok :)
Bajusz család, Kulcsár család, Horváth Gabi, Farkas család
 
 
 A negyedik kísérletre sikerül toprope megmásznom a Bangladesh-t, nagyon határon, még mindig van mit finomítani és átgondolni a lépéseket, melyhez Balázstól sok okos ötletet lesek el. Lekiabálok Tamáskának hogy menjen bele ebbe, Peti már neveteve csóválja a fejét… hatosra lesz lefokozva.:)
A fenyítő járat elindul, olyan lazán flashelte Tomika a Bangladesht, biztosítás közben is végig csöndben hüledeztünk. Legalább egyet nyöghettél volna…
Tamáska nem is érzi nehéznek az utat, de az Ő ujjerejével (Cry baby 7c+?!) már rég nem érzi ennek a fokozatnak a különbségeit olyan élesen és sarkalatosan mint mi, akik a határán vagyunk csak. Aki tud már mászni VII+ os utat, sosem fogja tudni pontosan megmondani mi a különbség egy egy 5- és 5+ között, míg akinek az a maximum, lehetséges hogy a kevesebb tapasztalata ellenére is jobb rálátással bír.
Ilyesmi filozófiákkal nyugtatom magam, miközben engedem le Tamáskát, aki azt mondja: -Te jössz most megmászod fater!
Tudom, hogy Tamáskának igaza van. Leguggolok vizet inni de remegnek a lábaim, fáradtság van a testemben, kevés kaja volt, az se jó… és észreveszem hogy már megint kifogásokat keresek és gyártok. Ebben sajnos profi vagyok. Átfordítom a játékot és megpróbálom megmagyarázni magamnak az ellenkezőjét. Kifogást találok a parának hogy miért fogom megmászni.
Peti –valószínűleg látta rajtam a vívódásomat- és őrületes pszichológiai támogatást nyom nekem, így amikor megkötöm a csomót, sikerül átállítanom magamban az eddigi hozzáállást, sikerül felhergelnem magam, fújtatni, IGAZÁN NAGYON AKARNI!
Nehéz elvonatkoztatnom, az utolsó mászó ember vagyok a bányában (legalább kicsit hűvös van) ellenben a szalonna és kolbászsütés csalogató illata, a lent borozó és söröző srácok társasága… igen hívogató. Én viszont próbálok lenyugodni a robbantot lyuk-ban a kunszt előtt. Mellkasomra teszem a jobb kezem és figyelem a szívverést. Gyors. Majdnem kettő másodpercenként… várni kell még. Tü, tü, tü, tü, tü. Számolok, figyelgetek, csukott szemmel, mély levegővel. Nem érzem már a szalonna illatát, sem a füstöt, de a hideget és a harapófogó ujjaimat igen és most tudom hogy úgy megragadom a kisperemet mint még soha. Kijön a test, de a remegő kéz visszahúz a reibungról, tovább tovább tovább csapkodás a bástya élén egész fentre, majd akasztás. Dájvánóóóóó! El sem hiszem hogy megmásztam, a standban térek magamhoz, állítólag a többiek is biztattak de semmit sem halottam. Érdekes hely Tardosbánya, az utak és a fokozatok, a stílusok. Én nem szégyellem bevallani; hétfőn a Moha és Páfrányon két A0-val tudtam csak felvergődni a standig, vérző ujjal szétfagyva, elpukkanva. Vasárnap van és megmásztam a bánya tán legkevesebb megmászóval rendelkező útját. Hol van itt a realitás? Hol van itt az egyensúly?
-Persze mert azt hiszed a mászás a fürdőszoba ajtópillérén húzásokból áll mi?
Nem kell hogy győzködjem magam, de tudom hogy nekem kicsit abból is áll. Meg az ösvényen sétálásból, a madárfüttyből, Kulcsár szőrös mellkasából, Oszi mosolyából, a Borbély kávéjából, Beliczky Peti biztatásából, a fogkefével tisztogatásból, a lépésbéta kitalálásból és a standlánc megakasztásából. És igen kicsit a kollégium fürdőszobájának ajtófélfa pereméből is, melyen –ha valaki fürdött odabent a pára miatt- nehéz húzni hármat is. Szeretem a mászás ezen összetettségét, a megfoghatatlanságát, melyet a végtelenségig próbálok nap mint nap gatyába rázni, skatulyába, dobozba tenni… de nem tudom. Ilyesmiken gondolkodtam, amikor bicikliztem hazafelé, vasárnap este a Duna parton, április 26.-án.
Vas Árpi fényképei


2 megjegyzés:

gábor írta...

Nem is próbáltam a Sámson-t :P

Izer Bálint írta...

itt az ideje ;)