2015. június 24., szerda

Az erdő ajándéka



 
Csak szigorúan a tényekre hivatkozva megpróbálom összefoglalni a Németországban töltött, hetem egy napját. Vasárnap volt-e nap, megnéztük Robiék városához legközelebb eső sportmászó szektort, Rosenstein-t. Jura kőzet, de az ország nyugatibb felén, kicsit sárgásabb mint a frankenjurai, (ott ilyen színvilággal nem találkoztam), talán kevésbé annyira kompakt… de ez lehet butaság is. Igazából ez mintha szivacsosabb szerkezetű lenne, talán ez a jó szókombináció, noha nem korrekt.
Könnyebbtől a nehezebb felé, 6a melegítsek. Két jellemző szektorra bontható a hely, az egyik egy hatalmas fal 25-30 méter környéki enyhén áthajló utakkal, vagy függőlegesekkel, egészen 10+ os fokozatig. A másik egy rövidebb falacska, 15-18 méter hosszúságú utak, áthajló boulderes pocak, amin 6c+ ért lehet legkönynebben felmenni, 7c ért pedig talán a legnehezebben. Első pillantásra beleszerettem ebbe a kis sörhasba, messze ez áll közelebb hozzám, mint a végtelen hosszú állóképességet igénylő utak.
a sörhas bal oldalán a Macho Killer 7b, Középen a Waldschenke... 7c
 
A Macho Killer. (tóth robi beszámolója)
Egy oldalsó 6a-ból Bálint beszerel az útba, megnézi a fogásokat, hogy ne legyen meglepetés a Flash próbánál. Az út eleje egy plafonboulder (kb.6C), egy no-hand, majd függőleges/minimál áthajló veretés lyukakon. Itt még van egy kisebb kunszt, ami miatt anno be is szoptam egyszer a megmászást, mivel itt OS voltam. Bálint után én is átnézem, hátha nem fáj a tenyerem annyira és dobok egy próbát. A boulder végi zsebre kicsapást múltkor teljesen rossz helyre célozva próbáltam többször is, amivel kicsit szétbasztam az egyik kézközépcsontomat.
A szerző menekülés üzemmódban
Bálint kezdi. A boulder részére más bétát sejt, mint az enyém, de mivel az esetleg bétöl,(legalábbis nekem) inkább nagyjából az enyémet tolja, csak kicsit több erővel campusosabbra véve a zsebrenyúlást. Bólogatnak is a helyi arcok amikor sikerül a bouldert leflashelnie hogy: "Stark, stark..." Talán a kevés melegités miatt besavasodva, de sikeresen küldi le az út többi részét. 
Megmotiválódom, mondom megpróbálom statikba, akkor biztos nem reped tovább a csont, ha ilyen bajom van. Csapom a "Top"-ot, de félszegségem miatt csak pontatlanul, nem tartanak az utolsó ujjpercek.
-Nem baj, addig stabil! Majd máskor!-mondom Bálintnak, tartalékolnék, kímélnék.
-Ha stabil akkor miért nem mászod meg?! Minek hagyod itt?!- jön a jogos kérdés.
Ki se kötöm magam, csak egy perc pihit tartok. Ezúttal jó helyen a kéz!, sikerül megtartanom a kilendülést. A no-handben már fejben is lenyugszom és stabilan felmászok a standig.
Elsö 7b megmászásom. Elégedetséget érzek, de az eufória elmarad. Mintha fejben már megmásztam volna ezt az utat, most ez inkább csak annak elfogadása volt.("Nem azért jöttél ide, hogy meghozd a döntést. Azt már meghoztad. Azért vagy itt hogy megértsd a döntésed okát."-Az Orákulum)
Egy évvel ezelött nem gondoltam, hogy a vállam állapota plafonutakat is engedni fog. Talán ez a legjobb az egészben és nem is a fokozat, abban úgy érzem a 7b+/c is benne lehet. Igen, azt hiszem újra mászok :)
 
 
kávé előtti megmenések
Waldschenke direkt direkteinstieg 7c (Az erdő ajándéka)
7b flash sikere után, gondoltam jöjjön a vérmesebb pocak. A 4. akasztásig vagy fél órát ülhettem az áthajlásban, mögöttem egy 7-8 éves gyerekekből és tanáraikból álló csapat, akik lelkesen drukkoltak, a felmenetelért, noha én nem tudtam átverekedni magam a harmadikból a negyedik akasztásba. Los, los, los, los, los… hangzott a biztatás. Végtelen ötletelgetés után, találódott ki egy elég megment béta, amivel éreztem hogy lehet rá sansz. Az első éles próbánál mellényúltam az utolsó három ujjas lyuknak, már a függőleges részen, amibe elég dinamikusan kell beletalálni. Végtére is ujjabb 20 perc kötélben ücsörgés segített szorult helyzetemen: fej mellé sarkazás és egy két ujjas másfél ujjperces lyuk bevétele után tökéletesedett ki teljesen a szituáció. Fáradt voltam már kicsit, Robival felmentünk a sziklák tetejére és bár a másik szektorba indultunk egy kávé leültetett minket, órákra. Komoly beszélgetések, a régi Bicskei úti kávézások illúzióját keltették. Semmi sem változik? Vagy minden mindig más lesz? Új munkahely, új lakás, új ország, új ételek, új románcok? Az ember örök elégedetlensége?
Végtelen energiákkal feltöltve mentünk vissza a boulderes szektorba visszamelegíteni. Végtelen flow, elengedés élménye, csak a nyugodt mászás - egy vérmesen erős próbája maradt délutánra. Be is akadt az út, szép lezárásaként a tripnek egy hatalmas eső előtt. 

880km-es hazautazásomat telekocsis rendszerben töltöttem, 50 éves mosogatni kijáró hitelét törlesztő családapa és egy fiatal rúdtáncos nő társaságában. Nem mondom hogy megment volt a hazaút, de előbb utóbb lesz majd még róla valami irka-firka, amolyan élettapasztalat gyanús módon, mostanában kijár az ilyesmi. Nem feltétlen több ez mit máskor, esetleg az ember fogékonysága változik az ingerekre, melyek nap mint nap körülvesznek és borzolják kedélyünket olykor fájó módon. 
 
 

1 megjegyzés:

gábor írta...

Atom jó képek :)
Robi, grat a 7b fokozathoz!