2015. június 30., kedd

„Kotecniki szemszögek és női pólók”



Május 29.-e, péntek esti megindulások, Flaska Peti és barátnője várnak az albérlet előtt. Több szempontból is egy rendhagyó tripnek néztünk elébe. Az első közös trip Flaska Pí-vel, az első idei külföldi köteles trip és nem utolsó sorban első közös mászó túra barátnőmmel.
15 magyar lepte el két napra a szlovén mászó paradicsomot, különlegesség volt hogy ebből 14-en párban voltak, szóval a címadáskor szemezgettem a „Romantikák Kotecniken” lehetőséggel is, de jobb lesz most ez nekünk.
A kiutazás a legeslegvégén bebézölt. Tomcsi hív hogy valami elterelés van és erdei murvás utakon jobbról kell megkerülni az egész hegyet amit amúgy balról szoktunk és elég szívás a kitérő, láthatatlan kanyarokkal és elágazásokkal. Egyszer pár éve Miskóval (ki mással persze?) eltévedtem már itt, így emlékeim nem csaltak… ez most is ultra nagy szívás lesz. 
Az utolsó faluig (Liboje – 400km Budapesttől) reménykedtem hogy hátha beflasheltek valamit Tomcsiék és nekünk jó lesz, de végül mi is elmentünk jobbra…- nem volt jó. Újra megfogadtam hogy GPS nélkül soha, sehova többet: kavarogtunk a hegyoldal földes útjain mint gólya fos a levegőben és ez a sofőrnek mindig a legrosszabb, szóval maximál respektéknél Peti. 2-3 plusz kitérő (legalább benéztünk pár tanyába) után valamikor fél 1 felé értünk a szokásos szállás helyre. 10 fokos hőmérséklet, trágya és erdő illat fogad. Imádom ezt a keveréket! Végre újra itt, a mágikus helyen. Csak a hazaúton derül ki mi volt az eredeti út hibája, mely egyébként már járhatóvá lett téve ugyanis vájtak egy új utat a hegybe. Valószínűleg a sok esőzés kimosta a talajt az aszfalt alatt és az egy 10-15méteres hosszon leszakadt, úgymond megsemmisült… csak a 45 fokos agyagos lejtő rajta a törmelék. Tök természetes dolog ez, mégis azért meghökkentő volt látni, évekig közlekedtünk ott. 

Felutat ellepik a bocik
Sztáréknál: Benke Balázs akcióban
Velikonocna sodra 7c
Fotó: esztike
A bejegyzés hátralevő részében nem kívánok, mindenre kiterjedő nagy beszámolót írni. Egyrészt nem is tudnám jól megfogni, másrészt arról szeretnék írni amiért én ide jöttem, egy régi álmomról, ami itt és most valóra vált: a Levitacija, 7c+ -os útról fogok beszámolni nektek. (IX+)
Amikor becsaptam a kocsi ajtaját Budán, két dolog fogalmazódott meg bennem ami fontos a hétvégi és a jövőt illető mászásaim kapcsán is: egyrészt Viki számára abszolút élvezhetővé tenni a hétvégét, megtanítani neki az alapokat és össze akartam egyeztetni ezt a projekteléssel, a teljesítményem kimaxolásával. Tökéletes kihívás egy fiatal embernek. :-)
Két szürke csík között fut a 9+ projekt.
Gyöngy betűk öregebbek mint én.
A bemelegítő mászások után csakhamar bekerültek a köztesek a projo-ba és átmozogtam a tetejét, ahol bíztam egy éles kísérlet esetén már nem lesz gond. Hogy kicsit reálisabb képet írjak le az útról, úgy képzeljétek el; hogy egy enyhén áthajló falon fut, melyen irtó parányi mikro lépések vannak és viszonylag távol egymástól – de használható fogások. Ez azt jelenti a legkisebb fogás sem kisebb fél ujjpercnél. Azt köszi! Pot kívánok!
Az első 8 mozdulat egy nagyon intenzív boulder, amit kb. 7B-re saccoltunk tavaly egy osztrákkal, itt akasztja az ember a 3. köztest és innen pedig technika-erő keverékes 7b+ vezet fel a 13 méteren lévő standig. Egy velős Rodeo az egész út egy mozdulatlan bika ellen. A 3. köztes utáni rész csinálható ha az ember tudja hol keresse a fogásokat, de a lépések végig kicsik, az út közepét pedig egy kétujjas lyuk és egy 3 ujjas tálka pihenő jellemzi. 
A Levitálás emberek-tárgyak lebegtetését jelenti. Nekem nagyon tetszik a név, annyira kicsik a lépések néhol, már-már vallásosnak kell lenni hogy elhidd tényleg ottmarad a lábad, a mozdulatok pedig olyan futurisztikusak nekem, valóban egy parányi varázslat hogy képes 74 kiló felmászni ezen a pár egyenetlenséggel rendelkező csupasz falszakaszon a két szürke sáv között.
 

A hétvége szempontjából kicsit mínusz volt hogy ellepték a tanfolyamosok a falat és hangoskodtak, de én bemákoltam az oktató jelenlétét, aki kérdés nélkül megállt a Levitacija alatt és „right hand- left hand” szókinccsel elkezdte ecsetelni a bétát. Ekkor tudatosult bennem, hogy Borbély Gábor 5 évvel ezelőtt milyen elcseszett nehéz megoldást talált ki az út elejére… amivel nem csoda hogy évekig szenvedtem. Harmadikra sikerül a megcsinálni az alsó kulcsmozdulatot, mely a legnehezebb az útban – végtelenül bemotiválódok – megvan minden mozdulat!
Sajnos túl sok pihenő telik el az átmozgás és az éles próba között délután, (50 perc) ami pont elég arra hogy túlságosan kihűljenek az izmaim, és a maximális igénybevételtől begörcsöljenek. Végül nagyon psyched próbát sikerül csűrni, egész magasan kiesve egy nagyszerű küzdés után. Abszolút sikeresnek ítéltem meg az első napot.
Bal kéz: kisujj alul húzó és onnan dyno. (2010)
új béta...talán original is egyben.
Az este szokásos módon bebézölt, mint ahogy ez Kotecniken általában lenni szokott.  Az egész úgy indult hogy egy Lazac szeletet szerettünk volna grillezni a szlovénok által már parázsló széndarabokon– végül egy őrületes sütögetés vette kezdetét, ami aztán terülj-terülj asztalkámmá változott, végtelen csevapcsicsa sütések, grillsajtok, virslik, zöldségek, saláták… a szlovének minden kajájukat felajánlották nekünk, ingyen sörcsapolások…végül mulatás.
magadnak a sörcsapolások...
Grilléknél
pajeszéknál
végtelen kívánság asztal
 kékes zöldes
Másnap éreztem a (be)kajálás jótékony hatását, a szénhidrátraktárak fel voltak töltve csordultig, bár kicsit mackósnak éreztem magam, azért tudtam jól logisztikázva a napot kis időből is jó sok mindent ki lehet hozni.
Amikor először kinéztem a sátorból hajnalok hajnalán (8óra) szomorú kép fogadott. Teljesen szürke égbolt, folyamatos eső. Inkább a chilles kezdésen volt a hangsúly jóval dél után értünk fel a falakhoz. Mákos a szitu, a bemelegítő fal és a projektem is teljesen száraz. Mozgások 5a, 5b, 6b, 5c, 6b, 7c+ sorrendben, egész nap nagyon figyelve a folyamatos víz és kávé megfelelő arányú bevitelére, kajálásra és az átmozgó próba illetve éles kísérlet közti maximum 30-40 perces pihire. Tomcsi volt a bizti ember, Miskó az operatőr. 
A szektorban csönd volt, mély légzéseimmel mintha az egész szektor nyugalmát és energiáját szívtam volna magamba. A pihenőben becsuktam a szemem, és a rázogatások között is teljesen flow-ban maradtam. Gondolataim nem szálltak le az aláhulló magnéziával, nem gyötörtek kérdések a fenti mozdulatokat illetően. Isten volt a csöpögő esőben, a madarak dalában, a lengő kötélben, az izmaim közötti tejsavban, a belélegzett levegőben és a mozdulataimban is. Az egész produkció 3 és fél percig tartott, de bennem mintha egy perc sem lett volna. Megéltem a kunsztot – megszenvedve ahogy azt kell, megéltem a pihenőt – relaxban ahogy azt kell, küzdöttem a végén a kinyíló ujjakkal – ahogy azt kell. Nagy eufória tört ki belőlem amikor az utolsó reibis fogásokon kimásztam az útból… nagy álom volt még az egyetemi tanulmányok alatt megmászni ezt, mint anno Gábor tette. Hogy lehetett ennyire tökéletesre kihozni ezt a hétvégét, én fel sem fogom. 

1 megjegyzés:

gábor írta...

Grat! Csak a miheztartás végett, nem én találtam ki azt a bétát, hanem nekem is valaki mondta aki előttem projektelte. És a kisujjas igenis jó béta, csak lehet hogy neked nem adja. Ami nem lenne meglepő, Lévén nagyon más a testalkatunk.