2015. szeptember 14., hétfő

Kaffee & Kuchen am Traunstein

A jelenleg Hollandiában tartózkodó Egyetemi Tanár és Hallgató barátunk, Kolumbán Sándor írása egy régi projektről, mely idén megadta magát. Hasonló rászikkadást bármire, bárkinek.
 
 
(...)Mikor kiértünk az erdőből, egy bácsika ült egy tuskón, s almát majszolgatott. Ebben nyilván semmi különös nincs az Alpokban.
Kérdeztem, hogy beszél-e angolul, s hogy tudja-e hogy vannak itt a mászóutak.
Kicsit mosolygott, hogy tudja, aztán angol-német keveréknyelven lebeszéltük, hogy megmutatja nekünk merre indul a Telemark. Közben kérdezte, hogy honnan hallottunk az útról.
Mondtuk, hogy van egy Best of Genuss kallerünk, s abban volt Top Tournak jelölve, azért jöttünk.
Erre mondta, hogy ismeri a könyvet. Ő írta :) A fenti képen Rudolf Kühberger látható.

Ez egy régi projekt volt, ennek megfelelően hosszú a beszámoló is hozzá. Hogy világos legyen, miről beszélünk, itt az út hivatalos topója: http://www.traunsteinhaus.at/images/Traunsteinhaus/Topo_Kaffee&Kuchen_Traunstein-korr.pdf
A számok szárazon: 1100 m mászás, 30 kötélhossz, amiből 12 6+ vagy nehezebb. Az út könnyen megközelíthető (45 perc a beszálló), sportszektoros biztosítottsága van (17 köztes kell, ha fordítópontot és standot is akasztani akarunk). Egyszerűen ellenállhatatlan. A topó tetején levő kép mutatja, hogy egy szép tóparti nagyfalról van szó.
Számomra a történet három éve kezdődött, amikor Brüsszelben összeismerkedtem egy Osztrák mászóval, aki mesélt az útról. Ecsetelte, hogy új nyitás (2008-as), és nagyon szép. A mondás az volt, hogy 7+ a max nehézség benne. Szem felcsillan, ha valami erősebb emberrel megyek, másodba a nehezét is át kell tudjam mászni. Ráadásul új út, nagyon nem is lehet népszerű. Ez lett a személyes projekt.
Némi puhatolózással aztán kiderült, hogy másoknak is felkeltette az érdeklődését a téma. Többek között akkori munkatársam Berényi Zsolt és barátai edzettek már a mászásra, illetve Miskó Robi pedig Győrffy Ákossal párban szemezgetette az úttal. Én még kicsinek is éreztem magam ide, meg társ sem volt, úgyhogy hanyagolódni látszott a téma. Robiék végül nem másztak, Zsolték viszont igen (még ha akkor nem is végig, erről még lesz szó). Miután visszajöttek jött a kifaggatósdi. Két dolog maradt meg így sok év távlatából: a 30 kötélhossz sok, az a 7+ nem 7+ és még a végén is. Ismerve Zsoltot, és amit mászik, világos volt, itt komoly gatyafelkötésekre lesz szükség  :)
Lévén, hogy Robi Ákossal végül nem tudott mászni összetársultunk, és elkezdtük a tervezést. Ez valamikor 2013 végén történt, szóval nem ma volt. A terv nem volt egy rakétatudomány. Mindenki mászik amennyit tud, tavasszal megyünk együtt is összeszokni, aztán hajrá. A felkészülés óramű pontossággal ment, az edzésnaplót visszanézve komoly edzésmunkát végeztünk akkor. Gyűltek a húzódzkodások, Hohe Wand és Höllental mászások. 2014 márciusa egyik legtöbb mászott métert adó hónapom volt addig el. A hosszú napra készülendő voltak olyan napok, amikor háromszor másztuk meg a Hohe Wandot. Aztán jött a nyár és május 31-re tűztük ki a napot. Nem az időjárást néztük, ez volt az egyetlen közös szabad hétvégénk. Meg is lett az eredménye, a beszálló kötélhossz vízeséssé vált az esőben, ami a próbafelmenet végén fogadott. Emiatt mászás ugyan nem lett, de túráztunk egy jót. Robi csinált is egy hejde kis videót róla: https://vimeo.com/98208465
A projekt parkolópályára került megint, a nyár és az ősz nem volt jó nekünk ilyesmire. Aztán ősszel kiderült, hogy költözöm is el Pestről. Mindenesetre úgy alakult a beszélgetés, hogy idén augusztusra lefixáltunk egy hét mászást. Kőbe lett vésve, egy hét alatt csak lesz olyan idő, amikor a Kaffee-t is lehet mászni, azért megyünk.
És itt el is érünk az említett tripphez. 8 napunk volt, ezzel sakkozhattunk. Az edzésnapló tanúsága szerint Robi jó formában van, sokat és nehezet is mászott. Már első napokban mászni akarja az utat. Én viszont egész évben a Holland lapályon voltam. Teremben volt mászás, de sziklán csak két rövidke sportutas hétvégém volt. Nem éreztem magamban az erőt, és még finoman fogalmazok J De kifarolni nem lehetett!
Első éjszaka alvás a parkolóban, hajnalban egy kiadós esővel. A fal csurom víz reggelre. Robi is belátta, hogy itt mászás egy darabig nem lesz, ráadásul az út két helyen is keresztezi a víz által lemosott kavicsok útját, úgyhogy nagy víz után nem okos ötlet beszállni, lassan is szárad le a fal.
Mivel egész hétre jó időt mondtak azt terveltük ki, hogy a hét elején mászunk máshol, és a második felére jövünk vissza Gmundenbe. Ez nekem tökéletesen passzolt, meg lesz a hegy alatti abrakolás, edzést imitálandó, meg kicsit szokom is a nagyfalat. Annak nem lett volna jó vége, ha az ember a többéves projekttel nyitja a szezont.
Jól is sikerült a hét első fele, sokat másztunk a Telemarkban a majrébeülő is lekerült, minden együtt volt a Kaffee mászáshoz, kivéve a bőröm. Mert az elkopott négy nap alatt, meg ki is lyukadt J Robi egy pihenőnapot engedélyezett, de ment az aggódás az időjárás miatt. A pihinap végén Tomitól jön az sms: „Hali, ma éjjel várható kevés eső, 3l, és kedden napközben felhős idő lesz. Szerda napsütés 20-25 fok, csütörtök, pénteken is full napsütés, de már melegebb”.
Abban egyeztünk meg, hogy kedden reggel fél négykor felkelünk, és megnézzük, hogy mi van. Ha esik, visszaalszunk, ha nem indulunk a beszállóhoz. Ott majd újabb döntési pont. Ha visszavonulunk, akkor a szerda B tervnek biztos volt, csak vesztettünk volna egy napot. Ennek megfelelően este mindent bekészítettünk, hogy reggel csak indulni kelljen. 4l víz nekem, hogy ki ne száradjak, zabszeletek, energiazselék, mászócucc.
Reggel felkelünk, esőnek semmi nyoma. A reggeli a tervezettnél kicsit tovább tartott, de 4:30-kor sétálunk a beszálló felé. A másfél évvel ezelőtti emlékeknek hála kavargás nincs. Tudjuk, hogy a vízmű kerítése mellett hol megy az ösvény a fűben, hol kell róla letérni és lemenni a patakmederbe, ismerjük az elnyűtt fix köteleket. A végén tévelyedünk el kicsit, mert a fejlámpákkal nem sokat látunk, de 5 perc után meg is találom a két ismerős nittet. 5:30-kor helyben vagyunk. És elkezd cseperegni az eső.
Képek a beszállónál:
 

Robi nem örül az esőnek (tudja, hogy a nehezét neki kell mászni), de tudtuk, hogy ez lesz. Azt is tudtuk, hogy csak reggelre ígérték és keveset. Délutánra ennek már nyoma sem kéne legyen a falon. Én legszívesebben már akkor indultam volna. Taknyolt ugyan az eső, de az első hosszok könnyűek. Végül úgy döntünk, hogy egy órát várunk és akkor vagy indulunk, vagy lejövünk. Olyan 6:15-kor még adatroamingra is előfizettem, hogy a legfrissebb időjárás jelentést megmutatva meggyőzzem Robit, hogy menjünk. Itt is az volt, amit már tudtunk, 8-ig csepereghet eső, de utána csak felhős ég lesz, víz nem. Ez végül meggyőzhette Robit (meg az, hogy annyira nem jó az a lemenet visszafelé), úgyhogy 6:30-kor indult a mászás!
Az első hét kötélhosszban 5+ a legnehezebb, viszont elég sok törmelék kő van itt felgyűlve. A kötél is le-le lök párat, bármilyen óvatosak is vagyunk. A stabil szikla miatt nittek is ritkábban vannak, egyet nem is veszek észre, de gond nélkül felérünk a 8. hossz elejére. Innen indul az igazi mászás.
Az első 6+:
Az útban az az egyik érdekesség, hogy nem végig táblamászásról szól, mint a környéktől várnánk. Ez előző napokban véletlenül összefutottunk Rudolf Kühbergerrel, aki a Best of Genuss kaller egyik szerzője. Említettük, hogy a Kaffee-ra jöttünk és mondta, hogy izmos út és ő is megerősítette, hogy az a 7+ combos lesz.
A 8. hosszt Robi mászta, és innen egy darabig ment váltva a mászás. Végig enyhén áthajló, jó peremes fogások. Innentől már nyoma sincs annak az instabil kőzetnek, ami az új elejét jellemzi. Ha lehetne csak innen indulni egy kivételével minden ellenérv elpárologna az út mellől. Az első 7- is még kiment egybe, aztán elértünk a 11. hosszhoz.  Itt átkötöttünk, és végül innen minden nehezebb hosszt Robi mászott elöl. Ez egy 7- traverz egy bemélyedés felett, lépésmentesen. Itt beleestem valahol a felénél és ezt sikerült olyan amatőr módon kivitelezni, hogy a falat is alig értem el. A semmi felett lengedezve nem volt jó nézni, ahogy nyiszálódik a kötél, de aztán 10 perc küzdés után sikerült újra mászást imitálni. Itt azt hiszem a hirtelen ijedtség miatt túlstresszeltem a dolgot és egy kis éles valamin sikerült felhasítani a hüvelykujjamat. Ez a nap során nem zavart érdekes módon, de másnap a bögrét sem tudtam abban a kezemben tartani :D
A 12-14 hosszok könnyűek, azokon gyorsan átlépdeltünk, és beiktattunk egy ebédet. A 16. hossz standjából ilyen a lelátás:
Megint váltott mászás a 20. hossz elejéig. Itt is még inkább peremesek a fogások. A 20. hossz viszont egy kis áthajlás után átvált táblamászásba. Robi megoldotta, de nekem a táblára való kimászás nem akart összeállni. Hogy ne veszítsünk időt, itt végül A0-al mentem át, de még most sem nagyon értem, hogy ott mit kellett volna csinálni 7es nehézségért.
Ez után megint pár könnyebb hossz jön egy 6+-os piaz repedéssel megspékelve. Itt vagy a kakaó volt kevés, vagy az elizgult és kevésre sikerült reggeli ütött vissza, de begörcsölt a jobb alkarom. Na, az egy kellemetlen érzés, amikor még bő 200m mászással a vége előtt az alkarod bemondja az unalmast. Innentől jobb kézzel ment a tilitoli. Gondolom ismerős az érzés, amikor a begörcsölés határán van az ember vádlija de menni kell, és ilyenkor próbálunk a görcs határán táncolni. Most ezt játszottam csak a szorításokkal. Aztán elmúlt a dolog, de később is éreztem még, hogy fura a szorítás. Ami érdekes tanulság volt, hogy az a fajta energiagél, amit most találtunk (Maxim 2:1) nem ért semmit. Futások alatt egy másik fajtával már többször volt, hogy amikor kezdtem érezni, hogy jönne egy görcs (vagy meg is jött), egy gél 1-2 perc alatt rendbe rakta a lábamat és tudtam szaladni tovább. Vagy az alkar izomzat nagyon más, vagy ez a cucc volt gyenge, de a lényeg, hogy a gyengék fegyvere nem segített a gyengéknek.
Ez után érünk el az út legnehezebb részéhez, egy 35m-es 7- és egy 50m-es 7+ részhez. A 7- egy nagyobb fogásos durván áthajló hossz, a 7+ enyhén áthajló kis fogásos út. A 7- brutál volt, A0 lett a vége. Robi szerint csak erő kellett volna hozzá. Lehet benne valami, mert az már nem sok volt bennem itt.
Viszont a 7+! Szerintem ez a hossz minden pénzt és szenvedést megért. Én a 7es táblán sokkal tanácstalanabbnak éreztem magam. Nyílván nem tudtam végig mászni, viszont eszembe sem jutott A0-t fogni. Egy-két mozdulatonként (nagy ritkán több is összejött) másztam fel, végig figyeltem, hogy oda szálljak vissza, ahonnan kiestem. Sosem hittem volna, hogy ennyire lehet élvezni mászást úgy is, hogy igazából nem tudod megmászni az utat. Meglepő volt.
Miután a 7+ végére ér a mászó megkapja az út nagy dilemmáját. Túl van az összes nehéz részen, és az orra előtt van egy kis alagút amivel ki lehet jutni a lemeneti ösvényre. Mehet is haza. Vagy választhat még három hossz 6+ mászást, ha kicsit elgyalogol balra. A sunyiság az, hogy a falkönyvet az utolsó 6+ alá tették a szerzők. Szóval, ha valaki oda firkálni szeretne, akkor nem lehet sunnyogni. Robi kijelentette, hogy ide ő nem valószínű, hogy még egyszer eljön, és kérdezte, hogy megbírom-e még azt a három hosszt. Időnk még úgy számoltuk, hogy van, úgyhogy másztunk tovább.
A 27. és 28. hossz annyira nem alkotott maradandót az emlékeim között. Két 45 fokos travi, az egyik jobbra, a másik balra, ettől eltekintve semmi érdekesség. Ezek után van a falkönyv. Itt fotózkodtunk kicsit, de arra sem volt időnk, hogy a magyar mászókat felkutassuk a könyvben. Ahhoz képest, hogy 2008-as már vannak benne bőven. Pedig napi egy partinál több nem mászhatja, az alsó rész hulló kövei és a hossza miatt nem tud két parti biztonsággal szerintem beszállni.
Falkönyvnél:
 

Ezek után még a gerincen kis fenyők között, elég kitetten kell menni 15 percet, míg egy hüttéhez kiérünk. Itt Robi szépen megtalálta az utat. Egyáltalán nem nevezném jól kijártnak. Az alján még van talaj és ott látszik a járás, de később a sziklán semmi nyoma embernek és lámpafénynél nem annyira egyértelmű, hogy merre is van az arra. Ennek ellenére viszonylag hamar felértünk a házhoz. Innen jön az az egyetlen ellenér, amit nem lehet eltörölni az út neve mellől, ez pedig szerintem a lejövetel. Három óra egy meredeken ereszkedő ösvényen/via ferratán. Jól van jelölve, de kopott, kitett és nagyon lélekölő. Rossz érzés, amikor egy hosszabb vasazott ereszkedés után végre lankásabb ösvényre érsz, már reménykedsz, aztán megint via ferrata. És ez így megy 1000 méter szinten keresztül. Gyakorlatilag a tó szintjén ér véget az utolsó létra. Elfogadom, hogy az 1000 métert így lehet csak gyorsan ereszkedni, de valahogy nem erre vágytam 16.5 óra mászás után.
Nap közben ugyan csepergett még itt-ott, de szerintem jól döntöttünk, hogy elindultunk. A hűvösben jobb volt mászni, és a 4l víz is éppen csak kitartott a lemenet végéig. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a másnapi tökéletes strandidőben másszuk az utat.
Este a parkolóban még ettünk valamit, aztán éjfélkor szundi. Másnap meg pihenőnap a strandon.
 
 
 A jól megérdemelt jutalmunk egy hideg búzasör lett volna, de a kocsiban megmelegedett. A fekete zsákban vannak a sörök, mellette a két szőrös a hőmérő. Amikor a hőmérő elzsibbad, a sör pont akkor jó... :)

Ez egy nagyon szép út, biztos vagyok benne, hogy klasszikusa lesz a környéknek. Később, ha elfelejtettem a lejövet gyötrelmeit, és kicsit erősödöm, még biztos visszamegyek tisztességesen is megmászni, nem csak kutyázni.


Nincsenek megjegyzések: