2016. február 19., péntek

Mert túl erős lett a kávé...

...hát gondoltam - elgondolkodom kicsit. Arról hogyan kezdtük mi hajdanán, arról milyen céljaink voltak akkor és arról hogy milyen célok vannak kilátásban most, milyen tere az ami vonz, mi az ami változott. Emlékszem nem is kell 10 évre visszamenni, legyen csak egy 6-7 év. Nándi mondott pár éve egy olyat, hogy volt egy időszak amikor gyakorlatilag minden nehéz bouldert megmászott az országban. Mindent ami addig meg volt nyitva. Érdekes és igaz is. A Gyíkvér-SD és a Vidám vasárnap 7C+ -okat ő 2009 körül zsebelte be, meg az e fokozat környékén mozgó és alatta található utakat is. Akkor még nem voltak Patkánynak őrület First Ascent-jei mindenfelé az országban (lásd: St.Békkálla - Tanösvény, Vtolna - Mokkó traverz, Ezüst-hegy - Tortúra, Pákozd - Rücsökmátrix, Remete - Üvöltő Sámson, Szikkadtság Foka). Akkor még nem volt olyan hogy csak a Patkány nyitott az elmúlt években több mint 20 bouldert, amit 8A és 8B között létezik. Ezen sok boulder létezése abban manifesztálódik, hogy magával rántja felfelé a többi mászót, akik nyomják az ismétléseket. CSÉ a jobb napokat is látott magnézia blogon nagyon korrekt, igényes és szép összefoglalót csinált az elmúlt évek boulderes teljesítményeiről. Teljesen megdöbbenve olvasom a számot, hogy több mint 76 8A feletti boulder megmászás született idén, 13 ember jóvoltából. Igaza volt Pistikének. Lejárt a régi idők mozija, amikor egy 7C-s teljesítményre valaki kalapot emelt. És ami talán még mokkóbb, hogy ez évben nem csak Zupi uralta a magasabb fokozatokat, 5-en értek el legalább 8B-s bouldert. Na nekem emiatt esett le az állam, igaz hogy mindegyikük (Patkány, Zupi, Nándi, Komjáti, Barnuska) már elég régóta áldoz a sport oltárán, de ez mégis csak valami. A másik ami inkább megdöbbentett, noha motiváló is - az új Zupival készült MHSSZ interjú. Érdekes sorok vannak benne, némelyik nem kifejezetten tetszik, némelyik talán csak azért nem mert látom mennyire nem én vagyok. Persze lehet emiatt sem másztam én 8C-t ő meg igen. :) "A mászáson belül erre a fokozatra való felkészülést, már konkrét feladatnak tekintettem. Ettől nem az volt, hogy lejöttem a terembe és mászogatok, közben jót beszélgetek. Nem az volt a célom, hogy jól érezzem magam. Egy feladat lett, amit el kell végezni, hogy elérjem a kitűzött célt."  vagy a próbáltad-e lemodellezni az In Search of Time Lost 8C bouldert-re a válasz: "Nem! Egyszer volt, hogy felraktam egy utat az akkor még meglévő system boardunkon. Utána folyamatosan cserélgettem a fogásokat egyre kisebbre. Hónapokig gyakoroltam, majd kimentem és megmásztam az útnak mind a két variánsát, fél óra alatt. Csak a tömb tetején nem éreztem semmit. Pont a megmászás örömét vette el tőlem ez a fajta felkészülés. Tudtam már az edzések során, ha kijutok, meg fogom mászni. De így bárki képes lett volna rá. Akkor megfogadtam, hogy ilyet többet nem csinálok, mert nem éri meg." Ezzel a mondattal Luzán Matyi biztos tudni vitába szállni, és ha ezt tenné szerintem jogos is lenne. Persze mindenki a maga öröméért csinálja és mivel a szikla nem verseny (és nem versengés) mindenki magának alkotja a kis játékszabályait. Nah de erről ennyit, Matyi megépített útjával térjünk is át a kötelesre és az edzésre.

L. Matyas - Climbing the FULL replica of Action Directe from L. Matyas on Vimeo.

Aztán ott a hazai Magyar Sportmászás. Merthogy ilyen is van, él és köszöni szépen virul. Vagy tízen másztak 8b-t 2015-ben. Pont. Ez is elég kemény. 8a felett meg vagy 25 ember mozgott. Hüledezek annak láttán, hogy egy nem mászó nemzetben, ahol fogytán a szikla, milyen akaraterő van a sportolókban akik ennyit áldoznak a mászás oltárán.
Amikor a céljaimat fogalmazom meg az idei évre, a köteles résznél csak úgy jönnek a sorok, de a boulderrel nagy bajban vagyok. Fel tudok sorolni jó pár dolgot az előző évről megmaradt projektek közül, de őszintén egyik sem motivál annyira. Számomra is érdekes, hogy térhettem át a boulderességből ennyire a köteles mászás irányába. Bár vannak sanda gyanúim, hogy visszatérhetek még oda. Ha dolgozol és kevés az időd, egy fingerboarddal és motivációval tudsz lenni "jó" boulderes, annak ellenére is, ha heti egyszer jutsz ki valóban boulderezni.
Próbáltam megtervezni az idei évre a célokat úgy, hogy azért sok minden teljesíthető legyen, bár jópár dolgot most még elrugaszkodottnak látok. Ilyen lesz az 1-7 átnyúlása is, bár szerintem idén simán sikerülhet.
Íme az 1-6 videó:
1-6 campus from Izer Bálint on Vimeo.

2016. február 11., csütörtök

Bandacsata, de jó is az.

Ez a bejegyzés nem a Bandacsatáról fog szólni. Egyszerűen néha úgy érezheti az ember - (vagy a sziklafanatikusok többsége inkább), hogy amikor a tavasz a fagyok után először megmutatja arcát, és verőfényes napsütésben lehet félmeszkó mászni... - hogy bűn teremben a ziaporban fulladozva mászni.

Makacs volt a múlt heti időjárás, bár a felhők közül néha előkukucskált a nap, azért tartósan csak a hét vége felé láthattuk árnyékunkat. A hét elejétől motivált egyeztetés folyt Marcival, hogy tudjuk lehozni a köteles és boulderes hétvégét egyszerre. A megoldást a Bajusz Balázs jelentette, aki a miskolci Tóth Robi és vagy 6 pad társaságában volt hivatalos a vasárnap tartandó évadnyitó Szentbékkállai boulderezésre. A szombat reggeli korai indulás bizony kemény próba elé állított, amit mindig megkérdőjelezve fogadok a párnák között amikor ébreszt a telefon. De ez a kis reggeli kellemetlenség a nap folyamán szépen lassan megváltozik. Amikor 10órakor már a sziklák aljában vagy, akkor pedig már teljesen úgy érzed nagyon is megérte a korán kelés, így még itt az egész nap, pláne ilyenkor amikor amúgy is korán sötétedik, az amúgy is „árokrendszerben.”
Mikrokozmosz tekintélyt parancsoló formakincse
Tavaly nyáron merült fel bennem: Ki a fene az a Németh Rudolf.

Lili a 6a+ standjában, Rudi a tízezer kunsztjánál
Mindennapi alpinizmus 6a+. Szerintem best utak egyike Magyarországon a fokozatában(+oldschool gradesystem...), ha itt vagyok mindig mászom.

Marci és a 8a
Kezünkben a Bakony szikláin új kalauz, melyet Gabáék készítettek, úgyhogy ezzel felvértezve megyünk Kő-árok szikláinak bal oldala felé, pontosabban a Betyárles „szektroba.”
Első utamnak egy hatos fokozatot választok, ennek több oka van. El akarom kerülni az erőlködést, a parázást, csak élvezni akarom az on-sightot, ahogy fogynak a méterek és a köztesek az oldalamról. 
Izer média elindult, lent éppen fához kötnek a srácok...
Nem így történt.
Kő-árok mindig tartogat valami kis meglepit. Kezem és a napsugarak is szinte egyszerre érintik meg a falat, de nem tudom kiélvezni a reggeli fényeket, az első három nitt vonaláig számomra nem a megszokott nehézséggel találkozom, hogy is fogalmazzak ebben a hatosban kicsit jobban kell szorítani. Nagyszerű lépcsőház következik, kissé szellősre hagyva amit most bevállalok, így az erőlködés mellett a parázást is sikerült megkapnom. Nagyon szép finish, a bemelegítődés és a ráhangolódás is maximálisan sikerült, bár nem úgy mint terveztem. Egyel jobbra a kalauz egy projektet ír, 25a néven, ami felső biztosítással átmásztunk. Ha a kompakt tábla aljába bekerülne egy nitt, akkor lehet olyan 7b ért megnyitható lenne.

Rudi először volt itt, neki a Ha lenne tízezer Forintom 8a-t ajánlottuk. Pár próba erejéig én is felelevenítettem a kunszt mozdulatait, bár csak kíváncsiságból – vajon hogy megy a 2009-ben megmászott maxerős út. Ami az én fantáziámat mozgatja most, az az erősen kunsztszagú lekötés az If beszállására, ám nagyon király mozgású boulderút; „Lesz ez még így se!”. Nem értem miért fokozta egyel lejjebb Pistike a 8a+ -ról, szerintem megérdemelheti. Legalábbis ez már a második alkalom volt ezzel az úttal és még mindig egy vagy két mozdulat (a visszakerülés az If-be) hiányzik. Több ujjerő/nagyobb bicepsz… valami biztosan segíteni fog egyszer, de remélem még idén. Szerencsére nem voltak nagyon türelmetlenek a srácok, így beereszkedve, előbb Marci megmászását az If-en, majd Rudiét a tízezren sikerült lencsevégre kapni. Hogy hízzon a mája, megemlítem a Crazy Horse nevű 6a utat, amit Abonyi Gabo haverunk mászott meg először. Sok változás látszik a helyi sziklákon. A standok kivétel nélkül kétpontos láncos standokká szépültek, sok régi kötélgyűrűt nitt váltott le, örülünk az újító szellemnek. 
Az estét először Veszprémi vacsora erejéig az Izer-rezidencián töltöttük, majd a Fidy-birtokot vettük célba és Balatonfüredi vigadással, mulatással telt az est, sajnos Rudi bármennyire is szerette volna a Suncity most kimaradt. Itt csatlakozott a már korábban említett miskolci légió, akik a bandacsata ziafelhőjébe folytották magukat a napsütötte sziklázás helyett. Az este végül mászóvideó nézésbe fulladt és szépen lassan mindenkit elnyelt az ágy és elnyomott az álom. Reggel nagyon lassan indul, 20 rántottából tojás, kotyog a kávé, a felhők közül átszűrődő napfény aranyra festi a Balatont, így isszuk a kávét a full panorámás kilátás mellett. Reggel sms érkezik, Patkányék is kint lesznek. Morzsi kutya tehát sétára indul.
Jó időék

boulderes öltözet 2016

Vidám vasárnap 7C+
 
 
Ezt a napot részemről nem követte túl nagy siker, megmászás nem született, a Vidám vasárnaphoz is erősödni kell még azt hiszem. Legalábbis a beszállóhoz biztosan. Már régóta akartam egy jobbra menő verziót mászni, amit most összekombináltunk a balra lévő nagy karéjjal. Pár próba után meg is született az FA Patkánytól, majd gyors ismétlés Bajusztól a kb. 7B+/C kunszton. Szép út keresztül a peremrengetegen, mely talán logikusabb vonalvezetésű mint a Vidám Vasárnap 7C+. Bajusz ereje lassan Hojeri magasságokba emelkedik, Meaning of Life nevű 7C utam első ismétlése (amit Barnuska is lezavart egy sarokcspicc-el), Noé bárkája 7C, La coste 7C, Steve Irwin emlékút 7B+, Nagy Ölelés 7B+, Iron Maiden 7B+, Vidám vasárnap 7C+, Szomorú vasárnap 7B+/C, Bodies 2008 7A. Nah ez kemény…
A la costetól jobbra felmenő Steve Irwin is feltámadt poraiból. 3 megmászás, egy neccesen belőhető nehézséggel. Amikor megmásztam 2008-ban több mint 10 centivel alacsonyabb voltam mint most, akkor nem éreztem könnyűnek és morpho grade-et adtam neki, de bármi is jó móka.

Morzsi kutya from Izer Bálint on Vimeo.

2016. február 1., hétfő

Egy történet az életemből

Életem legnehezebb időszakán vagyok túl. Eltűnésem oka a januári vizsgaidőszak volt, amit most egy szakdoga leadás is megfűszerezett. Még az elején az erőgyűjtés időszakában kérdezgettem, Farkas Tomikát, vagy a jog-ot tanuló Háber Balázst, ők hogy motiválják fel magukat, mondjuk egy 400 oldalas könyv megtanulására, amit szóban kell visszamondani. Tomika mondott egy érdekességet arról, hogy be lehet csapni az elmét, valahogy úgy, hogy elhiteted magaddal azt hogy te mennyire pro vagy ebből vagy abból a tárgyból. Persze ez csak lokálisan oldja meg a problémát, de 10 napra pont elég. Nagyon sokszor éreztem azt hogy kezdek besokalni, de nem lehet feladni amikor még egy hét hátra van. Mennyi lehetőség, mennyi további szenvedés. 4 mászónapom volt január 27.-ig, és semmit nem edzettem. Lesorvadtam. Jó lesz építkezni, lepihentem magam. Van is mire, úgyis komolyak a célok ez évben. 
Január 27, szerda.
Napok óta nem tudok elaludni, annyira izgulok, nagyon nehéz írásbeli beugró, aztán pár nyugdíj előtti érzéketlen fószi előtt szóbelizel abból az emlegetett 400 oldalból, amihez végtelen ábrát diagramot és képletet kell tudni. Bemagolni. Soknak semmi értelmét nem látom, mármint tudod hogy soha nem fogod használni, de ez a tanár háklija és visszakéri. Reggel öltöny, nyakkendő. Ez is érdekes, sosem tudtam nyakkendőt kötni, Veszprémben mindig megköttettem anyukámmal, gyerekbe. Pesten pedig bármilyen tré is, mindig megkötve tároltam, kibekkeltem hogy kötni kelljen. De most nem volt választási lehetőség. A karácsonyra kapott még nem használt nyakkendő volt az egyetlen választási lehetőségem, míg a csajok a youtuberól tanulnak sminkelési trükköket, (és ezen mindig röhögök) most elsajátítottam youtuberól a nyakkendő kötést. Szánalmasba, de talán ez is jelent valamit, most elég fontos volt az esemény, nem volt más választásom. 
Reggel kesergésemben figyelem a jeleket. Az aluljáróba érve épp hamisan a Rómeó és Júliát játssza hegedűn két roma. Nem is az egyikük cigány, a másik roma. Közben beszélgetnek ahogy hallom, valamelyikük csajáról. Mint a rossz gyerekek a középiskolában, amikor a leckét kéri számon a tanárnő, s a srácok hétfő reggel a pénteki bulit ecsetelik egymásnak... "óóóh a Julcsi milyen kivágott koktélruciban volt..." 
A családom és barátaim is küldik az erőt, nem csak én már a környezetem is atom stresszeben van, mindenkit megvisel az én kálváriám. A Rákóczi téren szállok le, s a Bánki épülete felé tartva most nem a körutat választom. Egy utcával beljebb sétálok, ahol egy éve a kollégium felé mindig mentem. Amikor legutóbb erre jártam épp egy hányás foltból táplálkozott 5-6 galamb. Ez eszembe jut és az amúgy sem jó gyomrom kap egy kis csavart. Hárman beszélgetnek egy kuka környékén, mire odaérek épp búcsúzkodnak. -"Akkor további jó kukázást!"-mondja az egyik. Sétálok tovább öltönyben és szövetkabátban, ma máshogy veszek észre dolgokat. Vagy lehet csak észre veszem azt ami mindig is itt volt. Nyomoromban, jobban meglátom a nyomort. A bánatban jobban átérzi az ember a bánatot, a magányban a magányt. Érdekes körforgás ez, ahogy a hasonló érzelmek megértik egymást. A legnagyobb szeretet közepette nehezen tudod átérezni valaki magányát és nyomorúságát. Megérteni könnyebb, de az Nem ugyanaz. 
Az írásbeli után azt érzem siker, végre meglesz a beugró, nem csúszok egy évet. Tanulom a tételeket a maradék egy órában amíg javítanak a tanárok, átnézem a korlátfüggvényeket és a gazdasági-műszaki modell alkotás folyamatát, illetve a marógép felszerszámozásának lehetőségeit és a szerszámrendszereket. Azt érzem mindent tudok, ezt csak sikerülhet. Megjönnek az öregek, elért pontszámok csökkenő sorrendjében teszik le elénk.
20-an vizsgáztunk aznap, öt gyerek elé teszik le először a dolgozatát, akik elértek 60%-nál többet.. Eeeeez biztos valami félreértés lesz, mosolygom, biztos alulra került az enyém. Leteszik elém a saját dolgozatom. Meglátom a pontszámot, keresem a névnek kihagyott kockát, de tényleg ez az én írásomat találom benne, én írtam bele hogy Izer Bálint. Nem értem, az agyam nem képes felfogni, hogy lehet ez a pontszám és az én nevem egy lapon. Odahívom az egyik tanárt, majd a másikat. Értetlenkedek, felállok, odahívatom a javító tanárt. Biztosan valami félreértés történt, bár szerinte nem. 
Nem történt félreértés, a tanár szerint nyilván az a pontszám van a lapon amilyen a tudásom. 
Ekkor kezdtem el kritizálni az oktatási rendszert, a dolgozatot - miszerint nem a tudást méri fel, a tanárt miszerint nem korrekten javít, magamat, miért 3 szó helyett 5 mondatot írok... - merthogy ez nem bölcsész szak kapom a választ. Egy kicsit már tiszteletlen is vagyok, -azért nem használok arrogáns szavakat – de megértetem a nálam kétszer annyi idős emberrel, hogy ne nézzen madárnak.
A vizsga rendszerében én ma megbuktam. A vizsga összeállítása alapján csúszok egy évet az egyetemen, ismételek egy tárgyat, nincs elegendő tudásom. Egy másik valóság szerint, megvan a kellő tudásom, átmentem. De nem a tudásom alapján mentem át, a hozzáállásom, bele nem nyugvásom, emberi magatartásom, véleményformálásom, kitartásom és a bukás tényének el nem fogadása volt az ami miatt meglett ma valami. Nem éreztem a boldogságot, akkor amikor kijöttem. Azt akkor lett volna ha a beugróm annyi pontos amennyit érdemlek. Persze nyilván a megbukott diákok is ezt mondják, hogy „ők márpedig többet tudtak”. Csakhogy én most lebegek valahol a két tábor között, egy rossz rendszerben, az engem kinéző évfolyamtársak között. Ha nem elég betéve tudni egy 400 oldalas könyvet, akkor mi elég ehhez? Szerencse. Nem hiszek benne. A szerencse csak a pozitív szemű emberek világában létező fogalom, amikor hiszel valaminek a sikerességében amit magadon kívülinek, tőled függetlennek gondolsz. De egy vizsga miért kellene hogy tőled független legyen? Ma megértettem Stalone mondatát. „Ha tudod mit érszmenny és küzdj meg azért ami jár, és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogassmásra, hogy nem te vagy a hibás, ez gyáva duma és te fiam nem vagy gyáva.
Fél óra meeting alatt tudtam meggyőzni a bizottságot, hogy itt súlyos lepontozásról lehet szó, nagy félreértésekről és nekem Itt, Ma, Muszáj szóbeliznem. Engedték végül. A szóbelin nagyon könnyen mentem át, nem kellett küzdeni, nem voltak meg nem válaszolt kérdések. Nem tudtak sehogy sem megfogni. Érdekesen sétáltam haza, kicsit azzal az érzéssel, hogy nincs meg és kicsit azzal az érzéssel hogy megvan. Azzal az őrületes boldogsággal, hogy megküzdöttem érte, durvábban mint azt reggel gondoltam. 10-ből 10szer ezért bárkit meghúznak, de nekem valahogy ma senki nem mondott nemet. Senki.
Nem tudom, hogy a sok rám gondolt ember, aki izgult értem, az a közös erő amit anya és a munkatársai küldtek nekem vagy a nagymamám imáit hallgatta meg a Szűz Mária, de tény hogy ma volt velem valami, amit soha életemben nem éreztem. Nevezhetem akárhogy, hitnek, bátorságnak, önbizalomnak, ma egyszerűen azt láttam, hogy a befektetett munka igenis nagyon megtérül. Ezzel a mottóval kezdem el a két hónapos edzéstervet, motiváltabban mint valaha. Isten engem úgy segéljen.