2016. május 18., szerda

A változás szele


Hamarosan nagy esemény következik be az életembe, mely rendesen fel fogja bolygatni ezt a nyugodt állóvizet, amiben már jó pár éve boldogan élek. Család, mászás, utazás, meló. Ezek a fő csapásirányok, amelyek köré az életem szerveződik. Idén a család vonalra egy kicsit rágyúrtunk, ennek eredményeképpen május végen bővülünk plusz egy fővel. Hamarosan az esti fürdőszobai edzéseket felváltja a fürdetés. A relaxációs gyakorlatként végzett kalauz olvasgatásokat, lecserélem kisfiam ringatására, altatására. Izgalmas időszak elé nézünk itthon az biztos.
De nem akartam csak úgy, hányaveti módon lezárni a gondtalan, mászós időszakot. Mindig is akartam valami meghatározó, jelentőségteljes útnak a standját megakasztani Áron születése előtt. Már tavaly ősszel is ennek szellemében ostromoltam a  Mátrixot(8b). Vagy 13 napot szántam az útra, ami teljesen szokatlan tőlem. De jó tanítómesternek bizonyult ez az út és átélhettem az RP mászás kálváriáját: próba, esés, béta finomítás, majd ezt sokszor ismételni, edzés, erősítés, újabb sikertelen próbák, előbb-utóbb frusztráció, kényszeres akarás, izgulás, sikertelen próbák, végül elengedés, beletörődés. Hál istennek tél lett, nem tudtam már kijárni Geribe. A téli estéken kezdtek átértékelődni a dolgok, Szabina pocakja egyre csak nőtt, Áronka is megmutatta néha magát, kidomborítva anyukája hasfalát. Persze az edzések mentek ezerrel, hiszen gondoltam a tavasz még az enyém lehet. Kicsit túl is toltam a dolgot, mert januárra sikerült lezúznom a jobb középső ujjamon az A2-es gyűrűt és a csuklóm is fájt. Nem volt mit tenni pihentetni kellett pár hétig. Itt kezdtem fejben feladni a célt, de még mindig motivált voltam, nem tudtam elengedni. Talán egy Bálinttal folytatott beszélgetés hatására ráálltam a testerős gyakorlatokra. Egy sztorit mesélt Patkányról, hogy neki is volt ujj sérülése, nem tudott érdemben mászni, ezért nekiállt edzeni, pedig korábban nem nagyon tette. A végén mire rendbe jött az ujja, erősebben tért vissza, mint amikor lesérült.  Így én is ráálltam ezekre a faék egyszerűségű gyakorlatokra: fekvő, plank, lábemelés. Durva kör edzéseket toltam a lakásban és a 3 hét pihenő leteltével, ha néha lementem a terembe, akkor ott is inkább az erősítésen volt a hangsúly. Még egy dologban gondoltam úgy, hogy előnyre tehetnék szert tavalyi formámhoz képest, ez pedig a testsúly volt. Karácsony után a mérleg nyelve a 70-es számot nyaldosta alulról, ami igencsak megijesztett. Tudtam, ha ezen nem változtatok, akkor nem lesz itt 8b, de még 7c se nagyon. Szerencsére könnyen fogyok, nem kell gyötörnöm magam. Tudtam, hogy kis odafigyeléssel, ha kicsit visszaveszek a kaja mennyiségekből, akkor a sok kör edzésnek hála könnyen negatívba tudom fordítani az energia mérlegemet. Az idő múlásával a  mérleg is engedelmeskedni kezdett, március végére ismét top formában voltam a 64kg-val. Szerencsére ekkora az ujjam is rendbe jött, lekötve már egyáltalán nem fájt. De persze a mászáshoz kell egy jó partner is, idén Tóth Robi személyében találtam meg az ideális társat. Ha az ember meló után akar pár órára kiugrani Geribe és katonás tempóban lepörgetni néhány utat, akkor kell egy motivált, rugalmas, sok szabadidővel rendelkező barát, aki benne van a buliban. Márciusban kezdtünk el kijárni, a körülmények közel sem voltak ideálisak. Az utak nagy része vizes, a szikla hideg, a szél csontig hatoló. Fa ujjakkal kapkodtam a peremek után, elég kis sikerrel. Elhatároztam, hogy nem kötöm az ebet a karóhoz, nem ragaszkodom a Mátrixhoz, megpróbálok inkább más utakat is hasonló fokozatban. A Titánok repedése jól lemértem az arcom. Repkedtek a pofonok és én, mint a lelkes, kezdő bokszoló mindegyikbe bele is szaladtam, fél óra küzdés után fel se jutottam a fal tetejére. Kezdtem lemondani a dologról, esténként feleségemnek panaszkodtam egy pohár bor mellett. Elhatároztam, hogy újra csak az élvezetért fogok mászni, belemászok mindenbe, ami érdekel és ha nem megy tovább állok. Ebben a szellemben érkeztünk április elején ismét a bányába. A körülmények közel tökéletesek voltak, már a felmenetben éreztem, hogy jó nap elé nézünk. Mindig a szívverésem és a légzésem ritmusát figyelem, ha nem emelkedik meg nagyon, akkor általában jól fog menni a mászás is. Gyors melegítés után, behiénáztam top rope a Lélekharangot és egyben feljutottam, pedig nagyon régen próbáltam. Az önbizalmam kilőtt az égig, itt a lehetőség, a rég várt alkalom, amikor összeállnak a kirakós darabjai, lassít a send train és fel lehet szállni. A Sarlatán alá pakoltam le a kötelet. Évek óta kémlelem tisztes távolból a beszálló boulderben lévő peremeket. Nagyon szarul néznek ki, főleg a balos, melegbe tuti esélytelen. Na, de itt a lehetőség ragadjuk meg. Csaló bottal bevarázsoltam az első köztesbe a kötelet, Robit instruáltam, hogy várhatóan honnan fogok esni, aztán uccu neki. Magamat is meglepve, második nekirugaszkodásra már az első nittnél voltam, és a további részekkel sem volt komolyabb gond, viszonylag stabil mászás és pár pihi után már a standot akasztottam. Ereszkedés közben béta átnézés, pontosítás, memorizálás. Tudom, hogy az első 6 mozdulaton múlik minden, ezért ezt még egyszer próbáltam, persze utána is bírni kell erővel, de ettől kevésbé tartottam. Különösen a jobb lábfej spiccet kellett finom hangolnom, végül Tamáska helyezte be a tökéletes pozícióba a lábam. Hazafelé komoly esély latolgatás ment a kocsiban, de abban egyet értettünk, hogy vissza kell térnem, nyomatni kell. Egy hét se telet bele, megint egy ellógott csütörtök délután, és kötöm a nyolcast az Eső fal alatt. Első próbára átmozgás, beszerelés, melegítés. Jól ment, éreztem az esélyt, kezdődött a vizsgadrukk. Szerencsére jó vizsgázó típus vagyok, a stressz inkább segít, kiélesíti a figyelmem és nem blokkol. Az éles próba nagyon gyorsan pörgött, perem jobbal-ballal-jobbal, nem mindenhol emlékeztem a kitalált bétára, szerencsére ösztönből megoldottam és elértem a pihenőt. Ujjaim kicsit elfagytak, alkarom durrant, de még tartott. Próbáltam minden okosságot felidézni, amit valaha is az útban való pihenésről tapasztaltam, olvastam. Nyújtott kézen lógás, csípő be a falhoz, mély lélegzetek, pulzus számlálás, kezek felváltva rázogatva, vagy fej fölé tartva. Ujjaimat leheltem kicsit, és paskoltam a falat, hogy visszatérjen bele a vérkeringés. Pár perc után kész voltam tovább menni. Koreográfiát átgondoltam,  pár mozdulat és akasztottam a repedés aljánál lévő nittet, itt még egy gyors pihi, fejben kellett rendbe tenni a dolgokat, hogy ne bízzam el magam. Néha ki tudok engedni a cél előtt és ezzel cseszem el. Viszont másoktól azt hallottam, hogy pont ellenkezőleg megijednek a megmászás lehetőségétől és ezért dobják el az utat. Mindkettő egy pszichés korlát, amit gyakorlással, odafigyeléssel le lehet küzdeni. Szerencsére nekem most sikerült és kattant a stand, visszhangzott az örömittas kiáltás a Pisznice falairól, sikerült életem első 8b-jét leküldenem kisfiam születése előtt. Teljesült egy álmom!

Nekünk mászóknak, egészen mást jelent a 8b :)

Nincsenek megjegyzések: