2016. május 30., hétfő

Adlitz, Jó napot!

A cím az időjárásra utal, ugyanis az előrejelzésekkel ellentétben, amelyek mindkét napra esőt mondtak, 2 jó meleg napos napot töltöttünk Adlitzon.

Megint sok baszakodás volt a szervezéssel, de végül is lejutott mindenki, aki akart, én végül Charlie-val utaztam ketten, az Ujjerőben lehet őt látni, a Valeo-nál dolgozik, és azt kell még róla tudni, hogy céges kocsival, hozzá céges matricával- és benzinnel rendelkezik, nagyon nyitott és jófej, uh ha ingyen akarsz egy jó hétvégi tripet, akkor érdemes vele haverkodni.

Lejöttek még Kulacsék, Huba, Koppány és Lackó egy kocsival, meg Ádámék, Barabásékkal egy másikkal, szóval jó kis csapat boronálódott össze.

A hét elég bulikázósra sikeredett, ennek a zárása a pénteki Izer-Fidy szülinap volt, ahol még egy karácsonyfa is leeresztődött a 6. emeletről. A piálást sikerült egész megfogni, de az alvás mennyisége azért hiányos lett, ráadásul sikerült valami tejeset bekajálni a bulin, ami azt okozta, hogy egész szombaton az erdő eldugottabb részeit látogattam.

Az úton megállás nélkül dumáltunk, kis sikerként meg is éltem, hogy angolul végig tudtunk beszélni 3 órát.

Megérkezvén láttuk, hogy vizesek a falak, de szerencsére a main goal, a Selbst ist das Kind 8c száraz volt. Be is melegítettünk hamar egy égig érő 8+-on, amihez nem ártott a jó mentál, majd bele is mozogtam. Mentek jól a mozdulatok, és Lackó  mondott egy új bétát a kunsztra, ami könnyített is rajta egy kicsit.
picture by ©Christoph Detschmann


picture by ©Christoph Detschmann


Még szombaton mentem rá 3-at, mindegyik egyre jobb volt, az utolsónál már konkrétan a megmentő zseb alatti 2. fogásról hullottam, egy kis káromkodás közepette, mert azt hittem, hogy onnan már nem fogok kiesni. Az utolsó próba előtt már majdnem be is aludtam, olyan fáradt voltam, uh este ezúttal nem volt olyan nagy vigalom, mint általában szokott lenni, de ezzel nem voltam egyedül, mindenki lőtte a pizsit 10 körül.

Másnap reggel szokásos nehézkes összeszedődés után konstatáltam, hogy mindjárt eléri a nap az utat, és az nagyon nem tesz neki jót. Rohantam egyet a Tsakk-Bumm-on, kis várás aztán go. Na ez a próba aztán olyan volt, mint apám szóviccei, szenvedős és gyenge. Szar érzés volt, azt gondoltam, hogy máris elfáradtam a hétvégére. De a második próba megmutatta, hogy csak kellett egy kis felébredés a testnek, mert még úgy is, hogy sütött végig a nap engem és a fogásokat is, majdnem sikerült megmászni, de valahogy a kunszt végére megint végem volt, mint a botnak. Már tényleg csak a nagyra kellett volna felnyúlni, és vége, de nem, ez most nem. Úgy éreztem meg is érdemlem, mert elbulikáztam a hetet, otthon kellett volna talán maradni szigorúba, de hát ezek a baráti összejövetelek is fontosak, és valahogy össze kell egyeztetni a szociális életet-sportteljesítményt-tanulást-párkapcsolatot-családot-stb. és ez nehéz feladat. Ha most így jártam, hát elfogadom, valamit valamiért.

Orsi élvezi a meleget, én már nem annyira. :)
Egyre melegebb lett, én meg egyre frusztráltabb voltam a próbáktól, úgyhogy inkább úgy döntöttem lenézek Lackóval a hűvös Zapfl-re dobok egy flesh próbát régi projektjére a Gott gegen Lisa Simpson-ra. Be is mászta nekem, nagy áthajlós boulderes, talán feküdni fog. Elindultam a kunsztban, és elég hamar kidülledtek a szemeim, és úgy estem le, mint egy zsák krumpli. Kb 10-15 próba után sehogy sem bírtam átmozogni a vállas fogásba beleállás, majd mikro alsósból nyúlós bouldert. Nem csoda, hogy ritkán másszák, mivel szerintem kb. 8c-nek felel meg. Viszont megmutatkozott Lackó valódi mászó tudása és ereje, aminek eddig csak kis szeletét mutatta eddig meg nekem a boulder termekben együtt töltött idő során. Remélem majd a jövőben a felszínre hozza a még benne lévő tartalékokat.

Beleküldöm még a Doubleoverhead-be (8b+/c), de vizes az egyik kulcs fogás, úgyhogy lejön, és én sem próbálok végül bele, pedig azt terveztem. Charlie még lefőzte magát a Semiramison, majd visszamentünk a cuccokért a Selbst-hez. Még mindig meleg van, de megyek rajta még egyet, hátha jó lesz. Majdnem az is lett, bát mégsem. Megint leesés az utolsó mozdulatnál, mérgelődés, de valahogy már annyira bennem volt az út mozgása, hogy úgy voltam vele, ha Charlie hajlandó még egy órát várni az indulással, akkor megyek még egyet. Egyedül azért tudtam az úton menni ennyit, egyrészt mert nem olyan hosszú, másrészt mert nagyon faja mozdulatok vannak benne. Enyhe áthajlás, közepes és kicsi fogásokon lendületes, nagy mozdulatok.

picture by ©Christoph Detschmann


Eddigre elérte újra az árnyék az utat, egész más lett a levegő is. Fáradt voltam már, de már annyira ki volt gyakorolva a szekvencia, hogy hamar a kunszt végén találtam magam. Az előző próbákból kicsit későn, de tanulva változtattam a bétán. Full eldurranva, ordítva kaptam el a nagy kantárt a kunszt végén, mellettem egy csávó drukkolt a szomszéd útból, lentről is jött a támogatás, pure flow érzés, tiszta megmászás volt. Persze még össze kellett szedni magam a végére, ahol még egy nagy risky mozdulat van, de annyit pihentem, amennyit a lábam bírt, így nem is okozott gondot.

picture by ©Christoph Detschmann


Valahogy ennek így kellett lennie, nagyon pozitív visszajelzés volt ez az elmúlt időszak edzésére, és önmegtartóztatására vonatkozóan. Innentől kezdve ment egyfajta belső ünneplés, ami a haza úton, és még kicsit ma is tart, de holnap folytatódik a munka a 9a-felé. :)

Nincsenek megjegyzések: