2016. május 23., hétfő

Kaiserbrunn Chill csakrája

Kárpáti Mano (mano, igen ez a böcsületes neve) szájából hangzott el a címként felhasznált mondat. Mindenki arról beszélt, mennyire para lesz az idő a három napos hétvégén. A makacsság, vagy Fidy Marci álláspontja miatt, de végül nem hagytuk kicsúszni a kezünk közül a három napos hétvégét. Szombat reggel indulunk ki öten, mi Vikivel, Marci és Mano, illetve Tóth Robi. Marci új VW Caddy verdáját teszteltük, s bár nem simán de befért két crash-pad, egy matrac és 5 ember három napi cucca.
A kiút során eső és szürke égbolt váltogatta egymást, úgy voltunk vele Adlitzgraben egy esőbiztos megoldás lehet, ha a völgyben borongós az idő. Így kerültünk mi is a Straßenwand melletti parkolóba.
Hamarosan kiderült, hogy ez a csúnya szikla ellenére jó döntésnek bizonyult, kisütött a nap, s mi önfeledten örömködünk, hogy megtréfáltuk a jó Istent, s kárörvendően nevettünk a többi otthon maradt mászón. Mintha az özönvíz közepette megtaláltuk volna a napos spotot, a helyet ahol érdemben lehet mászni. Örömünk nem tartott oly soká, a hétvége utolsó meleg percei voltak ezek.

Vikivel a helyi 5c Kindergarten-en kezdtünk, majd egy névtelen 6a-val folytattuk. Kis idő után visszatértünk a Straßenwand-ra, ahol kis dilemmázás után a Shugurim 7c+ alá tettem a kötelet.
Akárkitől eddig halottam az útról, az csak szitokszavakkal élt, hogy "jajj dehát nem ezért utazunk 300km-ert", meg "miért másszak egy 10 méteres szutykot ha sokkal hosszabb..blablabla utak vannak."
A Shugurim teljes mértékben magába foglalja a kedvenc mászó stílusom, boulderes út, maxerő-álló kitartással. Ez a leginkább kedvemnek tetsző stílus, kicsit olyan mint a 100m síkfutás... nincs sok időd gondolkodni. Előtte sokmindent átgondolhatsz, de ha az útban vagy, akkor már csak a mozdulatokra van időd fókuszálni. A hosszú utakban gyakran el tudok kalandozni, mit beszélnek lent a többiek, milyen szép kis fogások vannak, mennyire vagyok eldurranva. A hosszú utak kihívása inkább az erőbeosztás, illetve a pihenők kihasználásának képessége..., ami rettentően nehéz és sok gyakorlást igényel, megnyugodni, lehiggadni, légzést figyelni.

De egy boulderes út... a nyers erő próbatétele. A robbanékonyságé, technikáé, s azért szeretem jobban mint a bouldert, mert ebben a fókuszban tovább kell „bennmaradni”. Persze nagyon jó érzés hosszúakat mászni, de ha már a maxomról van szó mindig is jobban szerettem egy lehetetlen fogáskészletű úton felmenni, mint egy olyan nagyfogásoson, amiben "köztesről köztesre kutyázva öreganyám is felsétál."
Szóval többek között ezért is esett a választás erre, no meg mert a többi könnyebb utat a falon már mind másztam.
Dobtam egy flash próbát ami bíztatóra sikerült, igaz a boulder legnehezebb mozdulatából estem, de éreztem hogy ezt frissen egyszer be tudom adni. Így átmozogtam az út maradék kb. 10 méterét. Egy kb. 13méter hosszú útról beszélünk, ami kb. 5métert hajlik át. A 7B beszállóboulder után nyitott három ujjas lukakon és zsebeken megyünk fel 3 akasztást, s közvetlenül a stand előtt még kapunk egy kb. 6B peremes bouldert, amit fáradtan odafigyelősen kell csinálni. Ez így 9+ rövid és velős.

Az átmozgás után eszek egy fél müzli szeletet (az egészet soknak érzem), sütkérezünk a néha előbukkanó napon s gyönyörködök ahogy Viki megpróbálja Mano szájába dobni a mandulát. Bár vágom az arcokat; Mano rám tukmálja a szerencsét hozó karabiner+ék együttesét, ezen ne múljon... nem bontom a team hangulatát.
A következő próbánál még hidegek az ujjaim és azt érzem letörnek… kiesek, de a negyedik próbánál már minden összhangban van. Ordítva dynozok az első nagy zsebet jelentő fogásra, s próbálom megnyugtatni magam innen már nem eshetek ki. Az első tripmegmászás, idén az első nehezebb utam. Több mint másfél hónapja nem fogtam sziklát, örülök hogy ezzel sikerült áttörni a gátat. A csoda-ék ezután Mano-ra kerül, aki le is csűri az Ora et preserva 7b-t, ezzel a legnehezebb köteles útját mászva.

Kaiserbrunn-ba való megérkezés nem csalt mosolyt az arcunkra. A hegy mögötti másik napos oldaláról leereszkedtünk a völgybe, ahol csontig hatoló hideg szél fogadott. Már a gondolatba is beleborzongtam, hogy ki kell hogy vegyem a kezemet a zsebemből... nemhogy abba - milyen jó érzés lesz fölállítani a sátrakat. De a végtelen szettelés előbb utóbb úgyis véget ér. Abban a tudatban feküdtem le, hogy másnap korán kelek reggelit készíteni, ugyanis erre a napra mondták a legstabilabb időt és nagyfalazni szerettünk volna. 

Reggel amikor felébredtem néha eső csöpögést néha felhőkbe burkolózott környező hegyeket láttam, semmiképpen sem az a nagyfalazós idő. Később a Fuchslochgraben sportszektor parkolójába kempeltünk le és kezdtük el a reggeli készítést. Az idő nem változott meg, hideg, szél, csepergő eső, majd egy kis napsütés...váltakozott egész nap. Ennyire szeszélyes időben itt még nem volt részem. 
Fuchslochgraben szektor megközelítése viszonylag egyszerű ha már voltál itt, át a hídon, le a folyó feletti fémlépcsőkön majd a vastag ösvényt kell követni egészen addig amíg az egy éles balos kanyart nem vesz egy újabb völgy szájába. Utána 5-10 perc sétával érjük el az első szektorokat jobbra-balra folyamatosan elszórva lesznek, ahogy sétálunk felfelé a moréna lejtőn. Vannak teljesen árnyékos részek, melyekbe soha nem süt be a nap. Leginkább a 6b fokozat feletti utak dominálnak, semmiképpen sem az a gyerekbarát vagy élménymászó terep. Egy Schwarza nevű 6a-t választottam bemelegítőnek, 30méter old-school nittelés - igazán örültem amikor vége lett - nem volt túl jó választás. 

Kicsit feljebb Fidy Marciék szektorában már jóval több szép út kecsegtetett - mire ideértünk Marci már javában mozogja a szektor legnehezebbnek mondott Höllentanz 7c+ -t. Furcsa szektor volt ez, egyáltalán nem az én stílusom, valahogy kicsit fenntartással fogtam meg a dolgokat. Egy szép és számomra nehéz 6c OS után egy kissé vizes 6b+-ban már nem jutottam fel. Nincs anyázás, persze kicsit puffogok, de hát elfogadom a szituációt és a helyzetet ahol vagyok. Egy köztesben ülve egy hetes útban. Annyira nem töri le lelkesedésem, ez az egyik legjobb kőzetű út, egy kissé vizes lefolyásában nem vettem észre egy fogást. Nap végén a srácok még egy hosszú és szép 6b+ ajánlanak, aminek már hulla fáradtan megyek neki, szerencsére a maxerőm mindig átsegít a kritikus pontokon, ha a testem már butába van. Úgy ereszt le Viki az útból, hogy arra gondolok mit teszünk az esti tésztára...,  nem akarok több útban már szenvedni, itt ma kileheltem magam. Ekkor Robi még dob egyet a Space cave 7a+ -ra, ami egy kis barlangból való kimászás közepesen jó fogásokon. Egy termi mászónak ajándék, nem csoda a Borbály, Bán On-sight sem. 

Ezen felbuzdulva dobott Robi egy korrekt OS-t, majd én a Flasht. Nem teljesen értem Robi "on-sight szebb az élet" álláspontját, de már rájöttem sokszor hogy bölcsebb ha az embereket nem mindig akarom rávenni a saját álláspontom helyességére, pláne ha csak az én szemszögemből az, a helyes álláspont. Robi elmélete most hogy az OS-e fejlődjön ezért minél több utat mászik külföldön OS, a projektelést pedig inkább otthon csinálja. Lényegében igaz az, hogy ha valaki mindig on-sightol akkor lehet hogy életében ötször annyi idegen, különböző mozdulatot csinál meg, mint egy olyan ember aki projektelget és egy útnak nekimegy harmincszor is, avagy 10-15 napot tesz egy útba. Szerintrem mindegyik álláspontnak van helyessége, csakhogy mindegyik álláspont, (a csak OS és a projektelős is) kicsit a véglet és egyik sem az aranyközép út - mely szerintem a leghelyesebb... már ha beszélhetünk a sportnak ezen tevékenységében bármiféle helyességről. Helyesség? Lehet, hogy a helyesség egy szektorban csak a szemét összeszedése lehet, s minden más az az egyén, az individum és egy szabályrendszer egymáshoz való alkalmazkodásának kivetülései. Érdekes, ebből olykor mennyi vita és nézeteltérés tud kialakulni mászók között. 

Érdekesség. Nemrég Ferivel beszélgettünk valamiről (BubbFerivel bármiről lehet beszélgetni, bárhonnan ki tudsz lyukadni a mászás témájához, de amúgy bármilyen témáról ki tudsz vele lyukadni bármilyen témára), amiből a mászás etikája kerekedett ki, és az hogy egy mászóutat etikailag meddig projektelhet egy mászó. 

Talán a Gerecsében található Abokalipszis folytatása volt az egyik kérdés, miért nem ment rá senki hogy ismételje, mire Feri hozzátette, hogy azt csak ő mászhatja meg, illetve ő adhat engedélyt ezen út megpróbálására, hiszen még projekt. Számomra ez azért volt nagyon furcsa, mert én úgy nevelkedtem a veszprémiek keze alatt, hogy erről sosem hallottam. Sőt, a mászáshoz való hozzáállásom és a mászás etikájának megértésében rengeteget tanultam Pistikétől, lényegében az ő etikai szelleme és hozzáállása volt az ami később bennem is kivetült; a kőbevésett valóságként. Ekkoriban én azt tudtam/hittem egy útnak az etikájáról, hogy az útépítő megpucolja, kiépíti az utat, standot épít, nitteket helyez el, beteszi a cipőfűzőt, kötélgyűrűt az első nittbe, mely jelzi hogy egy út projekt - s a megmászásakor levágja. Egy évig csak az útépítő projektelheti az útját, az egy év letelte után pedig open projektté válik. Anno amikor a Dáridó hajnalig 7c+ projekteltük Gáborral és elhordtuk a több mázsányi követ a beszálló alól mi is hasonlóan jártunk el, s mivel kötélgyűrűnk nem volt, a beal edlinger mászókötélből csináltunk egy ortó nagy kötélgyűrűt az első nittbe. Nem volt túl szép, de ez volt a mi etikánk.

E mellé jött a Feri etika, (vagy lehet Global) mi szerint az útépítő addig projektelhet valamit amíg meg nem mássza az utat, és ha 50 év alatt se mássza meg, akkor sem mehet neki senki más. WTF? Tehát ha Feri nem ad egy írásbeli engedélyt, akkor csak a halála oldaná fel open projectté az utat? Ez azért érdekes mert nagyon a szikla kisajátításának tűnik. Számomra, - ha így is lenne az etika-, számomra ez egy hibás etika. Egyszerűen nem felel meg azzal, amit a sportág szabadságáról gondolok. De remélem kommentben kifejti majd Feri az ő nézőpontját. :)
Szóval még mindig a Space cave 7a+. Napvégén is sikerül viszonylag könnyen flash mászni, teljesen forró ujjakkal kezdem meg a morénán való lejutást a völgybe. Az este ismét a szokásos főzőcskézéssel telik, illetve 3 euro-ért való zuhanyzással a kemping melletti Hotel-ban. Robi a folyót választja fürdése helyszínének... én ennek a gondolatától is rosszul vagyok. 10 fokos levegő és szél, mellé az 5 fokos patak... az indiánná avatással nem lenne gond.
mosoly az éjszakába : )
Másnap reggel újfent reménykedek a jó időben, de az nem érkezik meg. Korán kelek, de végül a reggeli rántotta elkészítését Robi sátrának előcsarnokában kell véghez vinni a szél és szemerkélő eső miatt. A csapat közös megegyezése alapján újra Adlitz lesz a mai mászás színhelye. Számomra sok babér már itt nem terem, egy nap végi Exzistentialminimum 7a mászásra veszem rá magam, mivel be van közteselve és idén lehetőség szerint ha száraz lesz szeretném mászni a 7c+ -os kiterjesztését. Hámori on-sight küzdelem, ordítva ziázással. Viki számára is sok fejlődéssel telt a trip, szépen jönnek lassan a 6a+ projektelések. Lesz idén még ide visszatérés azt érzem. Először érzem azt hogy Höllental hívogat.

Nincsenek megjegyzések: