2016. június 29., szerda

common sense limit

csupa, móka és vidámság
Az edzésnaplómban április óta szerepel az, hogy átmozogni és megmászni kell a Csontbrigád-ot, de egyszerűen sehogyan sem sikerült kijutni. A kocsi lemondódott, vagy nem is indult s szépen lassan jött be a meleg ami megpecsételte a tavaszi megmászás sorsát. Tamáska megmászása csak olaj volt a tűzre, ami fűtött hogy kijussak. Először 2006-ban másztam itt Csókakőn, ahol az alapfokú mászótanfolyamon másztam az itt található könnyebb utakat s emlékszem, hogy akkoriban a helyi Rotpunkt-os és SZHSK-s öregek azzal ugrattak minket fiatalokat, hogy aki kimondja a Csontbrigád nevét, annak egyel többször kell aznap este fogat mosni. Ezt ugyan nem tettem meg, de emlékszem hogy az akkori 15 éves fejemmel megfogadtam, hogy egy jó 10 év múlva fel akarok menni azon a lentről teljesen csupasznak tűnő táblán, s lám lám... lassacskán kifutok az időből.
Persze nem az idő hajszolása az ami ide húzott. Pár évente újra és újra belementem a "brigádba", de jelentős sikert csak tavaly értem el, amikor is kitaláltuk a nagy jobbra kicsapós mozdulatot, s ez volt az a béta amivel Tamáska is jó sok év után ismételte az utat.

Szóval egész héten érződött hogy jön a meleg (jön a nyár), pénteken pedig már melegrekordokat jósoltak szombatra. Ennek a tudatában ültem be a kocsiba, másszunk métert, érezzük jól magunkat, nem vérmesbe, inkább átmozgósba. A csapat rendhagyó volt. Kimmel Zsófia, Kriszta, Gábor, TíRobi és én. Az első közös trip. A cél Csókakő volt, melynek északi fala és egy kis enyhe szellő esélyt adtak, hogy érdemben mászással tölthessük a napot, bár a tűző napon én őszintén megmondom csak a Velencei tavi alternatív fürdőzésre tudtam gondolni. Zsófi motiváltságának köszönhetően, ha egy kicsit megingottunk épp, egy egy jól irányzott mondatával visszazökkentett minket a mászás medrébe.
Csókakővel kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy a helyiek igen keményre mérték régen a fokozatokat, s az ebben felnőtt fehérváriak ehhez mérten adogatták az újkori utakat (Lebegés, Lebegő csontok, Schwarz, Mózes) - melyek szép technikás mászások egytől egyig.
Míg a csajok a Szfinx 7a-ra szikkadtak rá, addig Gabo on-sight/flash  mászogatott: Szfinx, Mózes, Epididimitis.

Számomra is sok plusz ismerettel zárult a nap. Egyrészt a Csontbrigád nem lesz egy könnyű menet, a legvégén a táblamászást is igencsak akarni kell majd, gyakorlatilag a beszállástól kezdve folyamatosan rakni kell az egyre nehezedő mozdulatokat, meg van mérve 8a-ért - szerintem. Kell hozzá a hideg, száraz levegő. Amíg Robi a Mózest megmássza, én a könnyebb 6a-6c utakat mozgom, teljesen hámori OS feelinggel. A "Téli út" és az "Epididymitis" mindegyik régi hetesnek mondott utak, de ma bőven elférnének a 6b+/6c tartományban.

Mint egy téli álomból ébredve vág pofon a kis áthajlás, ami az on-sight mászásod minden csínnyát-bínnyát próbára teszi. A melegben szenvedés ellenére ez elhozta nekem a küzdést, a mozgást, élményt, kilátást - igazán pozitívan ereszkedem le. Jött egy kis felfelé mozgás a testembe úgyhogy én már bontom a napot, s mivel Zsófi is kipipálja a Szfinx 7a-t, valóban célba vesszük a már jó sokszor kellemesen viccként emlegetett  tavat. Este 8 után is meleg és kellemes a víz, kiáztatja a megfáradt ujjakat, tökéletes mászónap-záró tevékenység. Még hesszeltünk egyet a lezárt szabadság hídon, a Krizsán lányok társaságában, s a beszélgetések egy olyan magot vetettek el bennem, ami igazán csak másnap virágzott ki.
Balra a romantikázó Gaboék, hátul színak, fejemen meg hat tyúk
megérte gyakorolni a kézenállást
Fürdőzés a naplementében

A másnapot komoly homály fedte a lefekvésem pillanatában, 65%-ban mondott zivatarokat, illetve az emberek az este folyamán folyamatosan mondták vissza a másnapi Jelenec-et. Reggel végül hasonló forgatókönyv lett mint előző nap, leszámítva MeteoGabo-t és Krisztát. Zsófi felvesz a Margit hídnál, tíRobit felvesszük Kelenföldön és szárnyalunk Kis-Geri felé.
Hűvösebb idő és csak pár mászó fogad. Végre egy csöndes és nyugis Gerecse. Mialatt Robi leginkább pihent és olvasott, pár művész képpel is megörvendeztetett minket.
Pistikének
A bemelegítők után a projektek kerültek célkeresztbe, azaz a Küklopsz Zsófinak és a Metavad nekem. Üres zsebbel kellett hazamenni, de mindig tanul valami okosságot az ember, minden mozdulat beépül. Új bétát próbáltam kitalálni a Metavad legvégére, de végül még mindig előről jőve az originál verzióval tűnik a legmászhatóbbnak. Nemrég olvastam egy mondást Jibé Tribout-tól, aki a 80-as 90-es évek egyik legkeményebb francia mászóarca volt. "Az különbözteti meg a 7c mászót a 8c mászótól, hogy a 8c mászó tudja mi az a legnehezebb mozdulat, amit a projektje összerakásakor, az út legvégén megengedhet magának." 
Beleestem ebbe a hibába, kitaláltam egy jobb kézzel máshogy fogós bétát, hüvelykujjt csipinek használva, ami külön nagyon jónak tűnt, de egyben mégis kicsit durrantan ideérve már olyan furán állt a csuklón, hogy nem is nagyon tudtam alkalmazni, s egy próba el is ment erre. Nem baj ki kell próbálni ezt azt. Csak arra kell vigyázni, nehogy a jó béták közé csússzon az ember; ami könnyen frusztrációt okozhat. Mint én a jelen helyzetben.
Metavad 7c+ próba from Izer Bálint on Vimeo.
Már sokaktól hallottam a "lengyel" bétáról, most Györgyi hívta fel a figyelmem, hogy érdemes rápróbálni. Itt az a koreográfia, hogy jobb kézzel megyünk a punci-repedésbe, fellépegetünk és bedinamozunk a lentről épphogy csak látható "zsebbe". A jobbkezes továbbnyúlás ugyan sokkal könnyebb és stabilabb mint bal kézzel, de cserébe a végén a zsebbe nyúlás az ami igazán riszki biznisz. Hát majd meglátjuk legközelebb. Nem írom nagyképűen hogy levezető (mert valóban nem az), csak annak hívjuk a végjátékot - az állóképességgyurdát felsővel. Teri, Küklopsz, Kyberiáda. Mindegyik egyben, nekem ez nagyon durva, kezd megjönni a magamhoz képesti állóképesség.
8 éves newyorker-es egyengatyánk...
"kézműves csalóbot"
átgondolási - felszívási
Metavad 7c+ próba

Hazafelé befogtuk a Kossuth rádión az EB élő közvetítést, majd én később Pesten a Bazilika előtti téren folytattam a drukkolást. Egy izgalmas mérkőzés aminek nem szabad nézni a végeredményét. Ez a hétvége is ilyen volt; nem lett megmászódva projekt, de koptattuk a bőrt és kaptuk az élményt! :)

Eheti zárószavam legyen az: Brexit boys :)

2016. június 24., péntek

Ujjerő 300!

Ismerőssé válnak a lámpák a forgalomban. A kanyarok, a házak, az épületegyüttesek, ahogy reggel biciklizek a céges busz elé a Flórián térre. Elhaladok az Amfiteátrum mellett, mely a Római birodalom legkeletibb pontjának egy katonai gyakorlóterét szolgálta, alapterülete alapján nagyobb mint a Róma-i Colosseum, története kacifántos és közel kétezer éves. Mindig vetek rá egy-két pillantást vagy megállok kicsit, mert ámulatba ejtő. Tizenháromezer ember nézte itt az állatviadalokat, katonai gyakorlatokat, kivégzéseket, s több népcsoport használta az elmúlt közel ezer év alatt – s most villamos jár mellette és én a kék biciklimmel. Az emberi alkotóképesség egy „elpusztíthatatlan” lábnyoma. Tovább tekerek, s jönnek szembe a szokásos reggeli arcok. Ha csak egy tömegközlekedési eszközt használsz, akkor határmezsgyén mozogsz, de ha már kettőt-hármat is használnod kell, hogy eljuss a munkahelyre vagy iskolába, akkor bizony már bekerülsz egy körforgásba. A tömegközlekedés rendszerébe. Így ugyanazok a munkába járó emberek jönnek szembe nap mint nap a Szépvölgyi úton, s ugyanazok a diákok Amfiteátrum mellett. 
bajnokok reggelije
Süt a nap, melegedik a levegő – mennek sziklára az emberek. Ahogy várom a céges buszt, olvasok egy utcai lámpának dőlve, s úgy forgolódom az oszlop körül, mint a malacok a grillezőben, hogy minden irányban egyenletesre barnuljak a reggeli naptól. Najó nem a barnulás a cél, inkább csak hogy ne forrjon fel az egyik oldalam… fél 8-kor már égető ereje van a napnak. Kedden erősen gondolkodtam a hétvégi gerecsézésen, de egyrészt mondták nagyon a meleget is, másrészt Fecó és Viki motiváltak a voltak közösségi tevékenységre. Fecó még hozta Győrből Esztit, a fiú oldalon pedig Robi szállt be a csapatba. Ahogy teltek múltak a napok, egyre inkább hangolódtam rá én magam is a versenyre, csütörtökön már stratégia felépítés ment. Ráadásul, hogy Borbély és Tóta is beszálltak egy Ujjerős team-be csak olaj volt a tűzre, s még jobban spanolta a csapatunkat a 300 nevű boulderversenyre. 300 Ez egy 24 órás boulderverseny, avagy mászó-maraton, ami szombat délutántól vasárnap délutánig tart, s ahol a teremben felcetlizett 300 boulder a kihívás. A boulderek négy különböző szín/nehézség kódolással vannak feltüntetve, s nyilván nem csak a mennyiség a nehézség is jócskán kihívás. Egy olyan boulderverseny ez, amelyhez nem csak a maxerő kell, hanem az állóképesség és akaraterő is… no meg bőr… de abból minél több. Nevezni pedig 5 fős csapatokban lehet, 2 hölgy 3 fiú felállásban. 
pózolj országházzal
pózolj fingerboarddal
Pénteken megvettem az albérlet legfontosabb hiányzó darabját: egy fingerboardot. Választásom a beastmaker 1000-es szériára esett, a 2000-es a mainstream de túl sok rajta az általam nem kihasznált rész, (45°os reibung, egyujjas lyukak) és hiányolok nagy húzódzkodót is. Az 1000-en viszont minden van, mi igényeimnek kell – az eredeti kétharmadáért vásároltam, éger fából, Lality Leventétől. A board meg lett járatva, bemutattam neki a várost és a barátaimat, a Filozófusok kertjét egy kis slackis összejövetel keretein belül. 

Másnap délben keltünk, kicsivel a verseny előtt értünk a helyszínre, majd egy rövid csapatmegbeszélés után belevágtunk a lecsóba. Atombiztos stratégiát dolgoztunk ki: -Első nap le kell tolni a moonboardos kunsztokat és a plafont, amit csak lehet illetve a lenti áthajló és kisfogásos zöldeket. Csajok a kékekért és sárgákért felelősek, s ha a zöldek aprítása befejeződősnek látszik beszállunk a sárgák befejezésébe is. 10-ig terveztem mászni, majd fél1-ig bulikázni, de ebből fél 2-ig tartó mászás lett, szinte folyamatosan. A plafonon sikerült kipipálni az általam tervezett zöldeket, de a moonboard nem kevés meglepetést tartogatott. 6A-7B+ -ig 10 bouldert kellett lecsűrni, s a 7B+ gyorsan be is akadt, de a 6C valami 10 próbámba került. Ekkor eszembe jutottak Fecó szavai: a „Bálint ma úgy kell lefeküdnöd hogy nem vagy fáradt…” Két órával a kezdés után Fecó vállfájdalmakra panaszkodott, Robi pedig alkarfájdalmakat diagnosztizált. Huhh, nagyot sóhajtottam a levegőn és őrületesen fel akartam szívni magam – nem tudhatják meg a csapattársak, hogy már most el vagyok durranva, pedig csak a két plafont csűrtem le. Tudtam, hogy ha én is belazázom, vagy elkezdek „sörözgetni” a kinti srácokkal akkor elúszik a nap – és lehet hogy a kitűzött 220 boulder is.
A miskolci különítmény Bodrogi Zoltánnak karöltve szintén aprította a bouldereket, de az első napon még nem tudtam eldönteni kik az erős ellenfelek. Bobi eszméletlen sztroikat mesélt a régi mászásaikról, abból az időből, amikor Serényi –Rákosy filozófia szerint egy nap csak kétszer próbálhatsz egy utat, minden efelett már taknyolás. Bobi szavait mindig csak úgy iszom, a teljesítményekről, mászóetikáról. Jut eszembe Bobi-ban találtam még egy személyt, aki ismeri ezt a nemrég leírt „1 éved van a nitteléstől megmászni etikát.” Úgy látszik ez a régi idők mozija. Egy nagy grillparti után, kicsit visszatért a motiváció és 26 zöld megmászással, illetve 8 moonboard kunszttal a hátam mögött feküdtem le. Reggel végtelenül égő ujjakkal ébredtünk. Szó szerint a seggtörléshez is váltogatni kellett az ujjakat. Úgy 6 óra alvás után 11-re értünk a helyszínre, Fecóék már javában másztak, Robi valahol még ébredezett. Az első fogásokat megfogni őrületes fájdalommal járt. Kopott volt a bőr, begyulladt az alsó irha réteg, izomláz, a cipő nyom… már minden para volt. Az első utak után, nagyon nagyon lassan elkezdte a testem a melegedés jelét mutatni. Egy kicsit küzdeni akart, hogy ő itt ma ne mászhasson, de én voltam az Úr. : ) 

Úgy másfél óra mászás után elkezdett helyreállni a testem és elkezdődött a zöldek darálása. Fecó és Robi is feléledtek, sikerült a fájdalmak közé lassan lassan egy kis boldogságot is berakni. Egyedül katasztrofális lenne ez a küzdés, de a csapatszellem őrületesen felmotivált. Sosem volt még részem ennek az egyéni sportnak a csapatsporttá varázslásában. Ekkortájt kezdődött – hogy a Borbély és Tóta csapat lapját kezdtük skubizni, s nagyon szorosodott az eredmény. Molnár Bálint iszonyú teljesítményt tolt az első nap és vagy 38 zöldet mászott meg, illetve moon és könnyebb kunsztokat is. Nem volt könnyű ezt behozni, pláne hogy Gábor is megtáltosodott és a Lili-Anett együttes is aprította a zöldeket. A kiélezett küzdelem az utolsó két órában hágott a tetőfokra, amikor is tényleg fej fej mellett mentek a megmászások, egyértelműen nem lehetett megmondani hogy ki az erősebb csapat talán csak kinek marad ereje végigküzdeni. Az utolsó órában végül sikerült felülkerekednünk, én nem is értem hogyan lehetséges ilyen kis fogásos és nehéz bouldereket megmászni ennyi óra mászás után. 10 perccel a vége előtt Robi és én is megmásztuk utolsó zöldünket – így összesen 92 zöldet megmászva a 110-ből. Sokkal durvábban túlteljesítettük a versenyt, mint azt gondoltam volna: 252 bouldert másztunk meg, s ezzel a második helyezést sikerült megszerezni a Bodó team után(275boulder). 6 boulderrel sikerült Gáborékat magunk mögé utasítani a harmadik helyre. Több nap kellett hozzá, hogy az egész eseményen túl legyünk, fejben is – testben meg végképp. Minden tartalék kiment, szenzációsan teljesített a csapat, a csajok is, Fecó és Robi is – nem is tudok mást mondani – igazán összehangolódott kis családként versenyeztünk. Az általam mászott 51 zöld úttal, 1 piros és 8 moon kunszt után totálisan megrogytam. De jövőre kicsit készülünk rá, és megnyerjük :P


2016. június 20., hétfő

Jelentés a Gerecséből

Vannak reggelek amikor érzed, hogy jó lesz a nap. Az ágyból csipás szemmel kinézve az ablakon láttam, hogy a napsugarak megsütik az udvaron álló fenyőfát, melynek ágai a zöld ezer árnyalatában csillognak. Épp csak odapillantottam, de marasztalta a tekintetem. Igazi ajándék volt ez az égiektől, az elmúlt napok esői és szürkesége után.
Megismétlődött a csütörtök, részben. Délelőtt vizsgázni voltam, majd Marcival repülünk Geri felé, meg sem állva a Bajnai fokhagymás kifliig. Nyárt idéző szellő, gyönyörű fehér pamacsok törik meg a halványkék eget. Kifelé azt gondoltam magányos mászás lesz megint, de csakhamar ellepte az Eső-falat a budapesti ordítós válogatott.



Na miről meséljek; a többiekről vagy magamról. Vagy próbáljam sorrendbe szedni? Nem könnyű.
A brigád kemény.
Amikor az Eső-falhoz érünk Zoli leszponzorált narancs köztesei festik meg a falat, az elsőben narancskötél lóg, Zolin narancs ziazsák...kitett magáért a Petzl. De Zoli is ki fog, legalábbis azt hiszem előbb-utóbb de valszeg csakhamar begyúrja a legnehezebb itthoni utat, a Zed is Dead-et 8c/c+ -ért.
Kulacs így az esküvője előtt úgy döntött elkezdi szanaszét szorítani a peremeket, s talán (zoli biztatására hogy ne szériázni járjon ki a 7c-ken) lehet hogy hamarosan Lélekharang standlánc akad.

A többiek szóra sem érdemesek; Rudi ki van baszva mint az ólajtó, Ipach Marcinak a tavasz folyamán szépen sikerült az eresítés, Gabika pedig szokásos stílusában a "bemelegítőnek megmászni a projektet" módban leveri a mumus Fekete Péter 7c-t. Bajusz Balázs életjeleit leginkább a 8a rendszerben láttam mostanában, illetve elkaptam, ahogy statikusan felkúszik a Kékszakáll 8a-n. "Mindennapi 8a-nkat, mindenheti 8b-nket add meg nekünk ma." - hihetetlen az a fejlődés amit az elmúlt egy évben produkált, mind boulder, mind köteles mászásban.
Zoli a Zedisdead tetején
vár rám a mátrix...
Marci szintén a Kékszakáll 8a-hoz került közelebb, ami nemsokára szerintem akadós is lesz. Nekem a Metavad-ra esett a választás. Mozgós, helyezkedős, lépegetős. Sokan mondják, hogy külön valóban nem vészes, de egyben valamiért nem könnyű megmászni ezt az utat. A régi próbákkal ellentétben, most hogy a jobbkezes fogásból morzsolódott kicsit és valóban kifelé már nem, csak lefelé, megmértebbnek érzem egy fokkal, korrekt a 7c+ -ért. Mai második próbára sikerült is elveretni az utolsó nitt utáni kunsztig; a puncibanyúlásig, de egyben azért hmmm lehet lesz még vele dolgom.
Végül pedig egy mesteri összefoglaló a mostanában történő dolgokról, egy képben:

2016. június 13., hétfő

More than bézöl

Masters of the Snotting 7c+ megmászásom- avagy a taknyolás mesterének egy napja

Nah ezt a címet valóban rám is szabhatták volna, hacsak Feri nem gondol- magára, illetve a generációjára, ami mellesleg most sem történik másképp. Mármint az utak taknyolása, kitopropeozást, kigyakorlást jelent. Először bemutatom a hetet, mert történt egy s más.
A hétvégén már forrt a levegő Tomcsiék körül, ugyanis Szabina 40. hetében járt. Bán Áron hétfőn látta meg a napvilágot, ezúton is nagy gratuláció az ifjú szülőknek. Tomcsi faterrá vált, s ahogy lenni szokott meg is tartottuk a tejfakasztót. Ismét egy pont ahol azt veszem észre hogy öregszem, már nem a baráti társaságban az érettségihez gratulál az ember, legénybúcsúk, esküvők és tejfakasztók...jönnek évről évre sorban.
Ujjerőből a tejfakasztóra
Tomcsi a méhszáj tágulásról tart némi kiselőadást
Ez a közepesen görbe este rendesen rányomta a táplálkozásomra a bélyegét, s az amúgy is lefaragandó testsúlyom felugrott 78kg-ra, ami csütörtök reggel drasztikusnak tűnt a mérlegen. Részletesen dokumentáltam az eseményeket. A délelőtti ismétlés után 13:00-kor vizsgázni mentem, amiről kiderült, hogy korábban már átmentem - csak a tanár elfelejtett szólni. Utána részese voltam a gyógyszertári jelenségnek...a nagyi inváziónak. Amikor megjelennek a banyatankkal és egyszerre tíz recepttel amit ki kell váltani. Persze egyik sem az az egyszerű körömgombakenőcs, hanem olyan igazi te-20percet-sorban-álsz, a gyógyszertáros mindenholkeres verzió.
Trekk a BAH csomópontra, ahol Már Marci vár, majd veretés Bajnára. Fokhagymás kifli a HONI-ban, a szemközti presszóban egy kávé, és egy jégkrém. Ezek a Marcival töltött romantikus gerizések kellékei.
Expedíció a BAH-ra...ez a sok selfie már kezd instagram szintű lenni
elmaradhatatlan kocsiban selfie

a legendás fokhagymás kiflik...<3 br="">
A parkoló üres, ahogy a bánya is. Meg lehet dögleni a melegtől, a kocsi hőmérője 29 fokot mutat, le a póló kisgatya fel - mielőtt megfőnénk. A parkolóban még agyalok azon, hogy a pehelykabátot felvigyem-e, de végül begyömiszkélem az amúgy csumpira telelevő táskába. A felérkezés után nemsokkal enyhe morgásokat hallunk, mintha az ég valahol dörmögne.
A Kyberiada 7a+ lesz a bemelegítő út (ez a Marcinak valóban jó melegítő) - nekem kevésbé. Dobok rá egy félig motivált flash próbát, de nem sikerül. Teljesen gatyán van a psziché, páni félelem a köztesben ücsörgéskor, végtelenül nem komfortos. Harmadik geri idén, kevés is, hiányzik belőlem a felfelé menni akarás, nincs meg a sziklán való mozgós rutin. Ez az ami leginkább kell az OS-hez és elsőre mászásokhoz, de tudom hogy a kigyakorlás és felmotiválódás mindig megment, csak meg kell találnom saját ritmusomat a természetben.
Nekem fejben is be kell melegedni az utakhoz, nem csak testben, más vagyok mint a többi geris srác. Át kell hangolódnom, ki kell kapcsolnom - s ez láthatóan nem olyan egyszerű mint Marcinak. Szóval csak konstatálom, hogy szar a helyzet ha 7c+ akarok ma mászni - de korántsem reménytelen.
Míg Marci a Kékszakállt projekteli, én nekiesek a Snotting-nak, ami a fő cél volt - amiért ma idejöttem. Nem segít a tudat, hogy az út vége ráadásul egy kisebb runout, szóval azt tűzöm ki célnak, hogy sikerüljön felvinnem a kötelet a standba. RP megyek és egyben el is megy az utolsó akasztásig, itt azonban van mit a fejemben helyre rakni. Csinálok a kunsztból egy próbaesést, ahol szerencsére Marci még jól rám is enged...ez kicsit helyretette a mumust, a parafaktort. Emberméretű tickmark-okkal látom el a kritikusabb fogásokat és jöhet a leengedés.
Fidy is mászik rá egyet, majd átszerel a Magyar Illúzióba. Az idő már korántsem barátságos. Először a halk morajlásokat kisebb ropogások és dörgés váltotta fel, majd megjelent a Pisznice fölötti égen pár sötétebb gomolyag. Egyre közeledtek, s először kellemes szellő, majd hideg szél váltotta fel a nyári hangulatot.
jön az ítélet..
 

jön a rossz idő

A második próbámnál valami kis figyelmetlenség miatt leestem. Talán még egyszer pontosítanom kellett magamban a bétát, de igazából nem világos előttem, hogy miért nem sikerült a számomra "puncibanyúlós" kulcsmozdulat. Amikor lejöttem és elkezdtem eszegetni a fokhagymás kiflit, májkérmet, Marci sonkáját és az oreós milkát, akkor döbbentem rá, hogy az evéssel kapcsolatban valamit nagyon eltaktikáztam. Éreztem, hogy megy bele a cukor a testembe és jönnek vissza a normális gondolataim.
Kicsit már bántam is, hogy a délelőtti szendvicskészítős gondolataimat elhessegettem. A csipegetésből én nem tudok jót mászni, már számtalanszor rá kellett erre jönnöm. Súlyos taktikai hiba volt ez, hogy erről megfeledkeztem.

Marci felhívta még a figyelmem, hogy pihenjek többet a próbák között. Régebben azért nem szerettem ezt annyira mert mindig nagyon kihűltek az ujjaim, az alapos visszamelegítéshez pedig kellőképpen lusta voltam. (Hiba!) Viszont egy rövidebb pihenő valóban nem elég, ha az ember a határán szeretne mászni, egymás után többször. Már majdnem leírtam hogy ez a hosszú utaknál hatványozottan fontos, de aztán rájöttem, hogy az Illúzió-fal nincs több 15 méternél. Sebaj, számomra megfelelő erő-kitartás felmérő ez a fal is. Lényeg a lényeg egy órás pihi lett előírva.
Marci bemutatja a felfekvős no-hand pihenőt

Hatodik próba a Snottingon. Kajálás és egy óra pihenő után 20:20-kor beszállok. Az első három akasztásnyi hetes rész felmelegít kicsit, majd jön a térdékes no-hand. Fáj egy kicsit a combomnak, de úgy voltam vele nem birkózom be magam a Marci felfekvős no-handjébe, már nem változtatok a kiforrottnak gondolt bétán, inkább csak megpróbálom a legtökéletesebben végrehajtani amit már kitaláltam, mégha abban a koreográfiában vannak is hibák. Marcira a megtestesült tökéletes biztosító ember. Nem fecseg össze-vissza amikor a másik mászik, mászás előtti izgulásnál el tudja terelni a gondolatokat, viszont tud biztatni is, amikor arra van szükség. A no-hand elején még kicsit eljárnak a gondolataim (sikerül-e?, beleesek-e?), de aztán valahogy sikerül felszállnom a most-vonatra.
Elkezd lassulni a légzésem és ez nagyon jó. Próbálok hasba lélegezni ami megnyugtat, fejemet - pontosabban az államat is felakasztom a párkányra, levéve némi terhelést a törzsem feszüléséből - érzem a párkánynál a vöröses homok agyagos illatát. Érzem, hogy itt az idő úgyhogy még ziázás közben hörgök párat, hogy feltüzeljem magam. Kívülről mindig fura lehet, belülről működik. A repedéses rész nekem nagyon könnyen megy, az egyetlen amire figyelnem kell, hogy ne hulljon a szemembe a por amikor megfogom az egyik fogást, amit sehogysem tudtam pormentesre pucolni és az előző próbáknál meg is jártam ezt.
Az első kellemetlenség az utolsó nitt akasztása, valahogy az ujjaimnak nem annyira stabil az az akasztó pozíció, behajlított kézzel akaszt és gyorsan menni tovább. Most jön a kulcsrész, amit már papírra vetve a buszon és már sok helyen annyiszor véghez vittem az elmúlt egy hétben.
Jobbkéz megfogja a fenti peremet, de szigorúan osztottan, három ujj a perem lentebbi részén, a mutatóm kicsit feljebb. Bal lábamat belerakom a repedésbe és belecsavarom, jobbal kitámasztok - egy kis levegő és gyors statikus nyúlás a "punciba". Jobb láb keresztbe lép és jön az Agócsbéta a ninja megfogás; vagyis jobb kéz kisujj lefelé belerak a lyukba. Bal láb magasra a kis gumóra, bal kéz segítőperem, majd jól megnézem magamnak a messzi keresztbenyúlást és elküldöm.
Teljesen szarul kapom el, nem tudok a fogás jó részéig elnyúlni, de valamiért a szarabb felén is megakad a kezem, a kisujjam beékelődik egy repedésbe. Nem is értem mi tart fent (ja de; beépült az edzés!) kiugrok jobbra a téglára és jöhet a standakasztóra nyúlás. Szétpukkantam, kis üvöltés, nagy örömök.
Igazi high five-ot adok magamnak ezért, sikerült kimaxolni a délutáni manager gerit.
Marci látott már jobb napokat, na de majd a saját projekt!!! ;)
Egy igazi mászós szülinapi ajándék, a Tóth Robi által 40 méteres kötélből font lábtörlő
 

A kert, az új blogolások helyszíne
 Zárásnak ugyanezen útról pár kép, melyet még az előző évtizedben készítettek (Pulinka Lilla) Zsoltiról, a százhalombattai chill-erőről. Én az elmúlt 8 évben kábé egymilliószor néztem meg ezeket a szuper fotókat, de most hogy én is hozzátartozom valamilyen formában ehhez az úthoz, gondoltam ellopom, megosztom.
"Az utolsó akasztás küzdelmei"
jöhet a kunszt
Ebbe a lyukba mennek a ninják "kisujj lefelé-vel"