2016. október 27., csütörtök

Monkey2 boulderverseny dióhéjban

két bötü mint száz: CS
Monkey fb-ról lopva
A hétvégén elsült egy Monkey Maraton verseny. Valóban maratoni volt, 66 boulderkunszt hét építőtől. Mivel az építők közt volt Papír, Patkány és Erbits garantálódtak a szép mozgású utak, Király Bandi révén pedig a bicepszes őrületek is, CS biztosította a varázslást. Végül is az egyetlen boulder, amit senki nem tudott megmászni az Banditól származott, de ne rohanjunk előre.

A verseny számomra azért is volt érdekes, mert Viki első egyéni boulderversenyeként debütált - többen kíváncsian vártuk az eredményeket. Az elmúlt hetekben számtalanszor próbáltam kicsit lélekben készülni a versenyre, próbáltam sok megterhelő bouldert mászni egymás után, hogy bírjam a kétszer másfél órás terhelést. Több mint 170 versenyző jött össze, vicces belegondolni, hogy a legutóbbi Miskolci Köteles Magyar kupa férfi nyílt indulói ennek az egy tizedét sem érték el. -> Média online!!!!
Dave
Felirat hozzáadása
első kör - a pukkantósabb plafonok után
Komjádi az egyik legmokkóbb boulder topján. Elvileg 4-en másztuk meg. 
Viki küzd :)
CS forgatja a movie-t
A Monkey-s versenyeket lassan kijelenthetjük, az ország legjobbjainak vagy inkább legnépszerűbbjeinket (de a kettő egymással szoros összefüggésben van) - hihetetlen bónusz egy verseny során, hogy végtelen fogáskészlettel rendelkeznek és nyilván a nagy tér sem hátrány. Rengetek elemeken mozgó boulderprobléma, ugrások, reibungos varázslások. Talán még azt is kijelenthetem peremes kunsztból van a legkevesebb, s ez nagyon jó. Muszáj megemlítenem a rajtcsomagot. 3000Ft-os előnevezésért kapsz ziakockát, csúcs-csokit és egy őrületesen jó cleanclimbing-os trikót, melynek a szabása a legjobb lett az elmúlt 10 év összes versenypólójához képest. Végtelen igényes, vállalható mintázattal színekkel.
Stratégiai szempontból nekem kb így nézett ki az első másfél óra:
melegítés könnyűeken, középnehezek, plafonos nehezek, plafonos középnehezek, függőleges testerős boulderek. 
A második másfél órára pedig:
Könnyebbek függőlegesen, plafonos könnyűek, függőleges középnehezek, függőleges nehezek, függőleges könnyűek darálás, függőleges nagyon nehezek projektelése az utolsó fél órára. 
_Ez a sorrend nekem jó volt, mert mindig volt mivel melegíteni, a pukkantós plafonosok után pedig, a két session közötti 3 órában bőven volt időm magam kipihenni. Voltak akik 40 sőt 50 feletti bouldert másztak meg az első körben...de szerintem ez egy rossz eredmény - ha a másodikban már semmit nem képes megmászni az ember. Nekem 26 boulder volt az első kör és 36 a második. Mindegyik körben 4-5 bouldert másztam ami nekem nagyon nehéz volt, nagyon nehéz azt jelenti akár 4-5 próbánál több is kell hozzá. Két boulder volt amit több mint 15 próbából tudtam csak lehozni, de akárhogy is nagyon eredményesnek értékelem ezt a teljesítményt. 66-ból 62 megmászás, abból 51 flash - jelenkeg az 5. helyre volt elég egy közepesen kemény mezőnyben (azért fel tudnék sorolni, még egy 4-5 nevet akik megtarkíthatták volna a mezőny elejét - de pl Bajusznak megbocsájtunk hogy nem jött ma ki... helyette megmászta Geriben a Deadline 8b+ -t. Két hete még egy se volt neki, most meg hirtelen kettő is... mohóba van.) 5. hely, hmmm - nem rossz ahhoz képest sem, hogy nem csak a megmászásokkal, hanem már a kamugépekkel is meg kell küzdeni. De persze ez sem sikerülhet mindig, és van hogy az ember letaszíttatik a dobogóról - ennek a levét most a Zsombóne dző TörpeHarcsa itta meg.
Viki 22 boulderrel zárt, ami szerintem egy igen bátorító eredmény ha még kb egy éve sem boulderezik az ember. Elkedztem írni egy mondatot amit kitöröltem és inkább egy Borbély Gábor aranyköpést említenék. "Rutinnal kell megszerezni annyi erőt és tapasztalatot, hogy az ember magabiztosan mozogjon az ilyen falakon." Az örök igazság. Képek még később...

Nincsenek megjegyzések: